XXX. fejezet

Miért mindig mi halunk meg?

„Azon törtem a fejem, miért van az, hogy akadnak emberek, akik a megpróbáltatásoktól keserűvé és megtörtté válnak, mások viszont erősebben és együttérzéssel telve keverednek ki a nehéz helyzetekből. Egyszer azt olvastam, hogy ugyanaz a szellő, amely bizonyos lángokat kiolt, másokat még nagyobb erőre szít. Még mindig nem tudom, én miféle láng vagyok.” Richard Paul Evans

Rövid, határozott kopogás hangzott fel Jeremy szobájának ajtaján, majd az invitáló szót meghallva Elijah lépett be a helységbe. A Gilbert fiú a lepedő tanulmányozásába kezdett, de olyan szinten, mintha a világ összes titkát onnan tudná meg. Elena zavart, könnyes arccal pillantott az ősre.

– Elena, attól tartok velem kell jönnöd – kérte a lánytól a maga tárgyilagos stílusában a belépő.

­ Te jó ég! Már megint történt valami? – sóhajtotta a hasonmás gondterhelten. Igazán nem szívesen hagyta volna magára az öccsét, de valami a szíve mélyén más irányba húzta. Talán Damonnak szüksége van rá? Ugye nem esett semmi baja?

– Tudom, hogy Alexiával úgy tervezted, hogy elmész a panzióba, és éppen ezért nem is zavarnálak titeket, ha az nem lenne feltétlenül szükséges – jelentette ki Elijah komolyan.

– Damon? – költözött azonnal riadalom Elena szemeibe. Ha vele is történt valami, akkor nem tudja, hogyan fogja túlélni a továbbiakat.

– Jól van, de szüksége van rád – nyugtatta meg a maga módján a lányt Elijah és finoman célzásként jelentőségteljes pillantást vetett a két fiatalra. Nem akarta megijeszteni őket, de ez nem igazán várhatott.

– Jeremy, ugye nem baj, ha én… – kezdte Elena habozva, mert a szíve két irányba húzta. Remélte, hogy a mai napon többször már nem lesz szükség arra, hogy még valakitől elnézést kérjen a távozása miatt, mert, ha igen, akkor biztosan sikítani fog. A kérdés már csak az, hogy sikerül–e majd abbahagynia.

– Menj csak, én itt maradok – mondta Jeremy mindent értően. Szerette a nővérét, de nem akarta kisajátítani, főleg, ha máshol van rá szükség.

– Én majd vigyázok rá, megígérem – lépett bátyja mellé Rebekah. Elijah jóváhagyóan biccentett ezt hallva. Igazság szerint mostanában nagyon is megnyugtató volt számára a tudat, hogy valaki ott van a húga mellett és az, hogy ez fordítva is hasonlóképpen van elégedettséggel töltötte el.

– Köszönöm – motyogta még a hasonmás, hogy utána az idősebb ős társaságában távozzon.

– Mi történt? – faggatózott Jeremy, amikor végre ismét kettesben maradt Rebekáh–val. Szinte vigasztaló volt számára a tudat, hogy Mystic Fallsban tényleg nem állt meg az élet.

– Most már mindenki jól van, de… – A szőke hajú ős nem tudta hogyan is tudná közölni a történteket, úgy, hogy az ne okozzon még nagyobb károkat.

– Meghalt valamelyikük – hunyta be a szemét a Gilbert fiú bánatosan. Nos, a valóság valóban nem kíméli őket. Sőt, mondhatni nagyon is szereti, ha többször csaphat le rájuk, méghozzá minél fájdalmasabban és kíméletlenebbül.

– Mind a hárman, de már feltámadtak – biztosította a másikat Rebekah kedvesen. Legalábbis csak remélhette azt, hogy ez így van, de nem szerette volna, ha Jeremy még szomorúbb lesz. Elvégre Ric, Damon és Stefan felfognak támadni, nem úgy, mint a boszorkány.

– Az ölte meg őket, aki Bonnie-t? – kérdezte meg hosszú hallgatást követően a Gilbert fiú. A szőke ős megfogta a kezét, úgy, ahogy korábban neki tette a másik.

– Nem tudom. Állítólag, Mordred felbukkant a Salvatore panzióban, leszúrta Ric-et. És kiszívta Damon és Stefan összes vérét – foglalta össze az Elijah-tól hallottakat Rebekah. Az, hogy a férfi felbukkant az ő városukban cseppet sem volt örömteli, akkor sem, ha erre mindenki számított. Többé-kevésbé. A Gilbert fiú bólintott, jelezve, hogy érti és annak ellenére, hogy nem volt kellemes legalább abban hihetett, hogy feltámadnak.

– Prue tudja? – kérdezte Jeremy kissé aggódva. Az emlékek alapján tudta, hogy milyen rosszul viselte a nő a gyermekeitől való elszakadást, így aztán biztos volt abban, miszerint a haláluk – még ha az csak pillanatnyi állapot is –, de megviseli őt.

– Ő találta meg őket – válaszolta Rebekah, aki a maga részéről el sem tudott képzeli nagyobb sokkot.

– Mordred nem bántott őt, az éreztem volna, ugye? – nyelte egyet Jeremy.

– Szerintem is jól van, bár most Silas társaságában tartózkodik, nem tudni hol – felelte a szőke ős őszintén.

– Köszönöm, hogy itt vagy velem – szorította meg Rebekah kezét a Gilbert fiú, szinte tapintható volt a másik támogatása, ami hihetetlenül jól esett neki.

– Ez csak természetes, amikor nekem volt szükségem valakire, én is számíthattam rád és ez nagyon sokat jelent nekem – szögezte le a szőke ős.

– Én is így vagyok vele – mosolyodott el alig láthatóan Jeremy, aztán magához húzta Rebekah-t és szorosan megölelte, amit a másik azonnal viszonzott. Mindketten érezték, hogy van valaki, akire bármikor számíthatnak és ez többet mondott minden szónál.

– Miért érzem úgy, hogy mostanában mindenki engem öl meg? – A kérdés, természetesen, a feltámadt Damon-től származott.

– Damon – motyogta Stefan még kissé kábán a feltámadástól, aki még ebben a pillanatban is próbálta csillapítani bátyja szarkasztikus modorát. Természetesen ezúttal sem járt sikerrel.

– Meg persze Stefant – fűzte hozzá gúnyosan a nevezett.

– Hol van az a rohadék? – kérdezte Ric egy fájdalmas nyögés kíséretében. És Lio segítségével arrébb lökte legjobb barátja lábait és a kanapéra hanyatlott.

– Haver, most komolyan miért kell éppen rajtam feküdnöd? – dünnyögte Damon, akire a történelem tanár esett, mert nem bírta megtartani magát.

– Bocs – motyogta a másik, és Rose segítségével ülő helyzetbe tornázták magukat.

– Mordred eltűnt, mint szürke szamár a ködben – csóválta meg a fejét Lio komoran. Pontosan számított arra, hogy a nevezett felfog tűnni, itt, de az, amit tett még rosszabbá tette ezt az egészet.

– Nyilván Silas elől menekült el – értett egyet legjobb barátjával, Lance zordan.

– Amire minden oka megvan – motyogta Rose, tudva, vagy legalábbis sejtve, hogy Silas most egyik számára ismert rokonával sem szívesen beszélne, főleg, mert azok jutatták több ezer éves álomra.

– Akkor miért vitte magával Tru-t? – kérdezte Kol idegesen.

– Te meg mi a halált keresel itt? – kérdezte Damon mérgesen, mivel eddig a fájdalomtól szinte szétesni készülő fejét támogatta, így aztán nem is igazán figyelt a körülötte folyó beszélgetésre, de anyja neve, valamint az a tény, hogy az Kol szájából hangzott el szinte egyből a plafonig lökte a vérnyomását.

– Damon akár tetszik neked, akár nem vérségi kapcsolat van közöttünk és sajnálatos módon ez ellen nem tudunk semmit sem tenni – válaszolta az ős kelletlenül. Az, hogy az igazság fájt nem írta le kellőképpen a szituációt, ugyanis a beismerés szinte végigmarta a torkát.

– Megmondtam már neked, hogy ne emlékeztess erre! – csattant fel a nevezett. Nem akarta, hogy bárki ezt emlegesse neki, főleg, ne Kol, ő aztán végképp ne.

– A tény, attól még tény marad – szögezte le az ős szárazon.

– Tény az, hogy elhagytad az anyámat és semmi keresni valód a közelében – jegyezte meg Damon ingerülten.

– Ez a te véleményed – rántotta meg a vállát a másik, mint, akit egyáltalán nem érdekel az, amit az idősebb fia a fejéhez vág. Belül azonban egy kicsit mintha fájt volna neki, de azonnal elhessegette az érzést. Mert őt nem érdekli Damon véleménye, akkor sem, ha az a fia. Csak Prue miatt aggódott érte és Stefanért! Hát persze. Csakis azért.

– Még ti itt veszekedtek Prue továbbra is Silas társaságában van – szakította őket félbe Lio, akinek sötétebbnél sötétebb gondolatok keringtek a fejében barátnője jelen állapotáról.

– Hogy mi?! – Damon rossz állapota ellenére még jobban elsápadt és ezzel együtt beleszédült a gondolatba. A boszorkánymester valóban azt mondta volna, hogy az anyja, az ő anyja egy állítólagosan labilis őrült társaságában van, aki meg akarja ölni a saját családját? Az élete néha tényleg egy rossz vicc.

– Hogy került anya Silas-hoz? – értetlenkedett Stefan is, aki szintén nem figyelt a többiekre, amikor azok erről beszélgettek az előbb. Mentő körülmény számukra, hogy továbbra sem voltak fitt állapotban.

– Ez már tényleg a koncentráció magas foka – dünnyögte Kol szúrósan. És igazából nem is tudta, hogy most azért mérges, mert a fiai csak ezekben a pillanatokban fogták fel azt, hogy az anyjuk eltűnt, vagy azért, mert Lio ilyen hirtelen zúdították rájuk ezt a tényt.

– Megtalált titeket, Mordred pofázott, elhúzta a csíkot és aztán Silas elragadta magával – összegezte az eddig csöndben figyelő Morgana. Damonnak és Stefannak a szemük sem rebbent, amikor rájöttek arra, hogy a nagyanyjuk is itt van a panzióban. Valahogy számítottak rá.

– Silas, akkor velünk van? – kérdezte Stefan, aki továbbra is kissé össze volt zavarodva attól, ami történt, de megpróbált összeszedni magát. Ebben sokat segített a vér, amit Rose nyújtott át neki, aztán a bátyának és végül Ric-nek. Ő természetesen állatvért ivott, amivel kapcsolatban nem tudta, hogy a vámpírnő honnan is szerezte, de roppantul hálás volt érte.

– Silas, csak és kizárólag saját magával van – közölte a megjelenő Merlin kifejezéstelenül és nem igazán zavartatva magát kényelmesen a kandallónak dőlt.

– Már csak te hiányoztál ahhoz, hogy teljes legyen az életem – jelentette ki Damon cinikusan és a férfi láttára visszatért a szín az arcába, ami egyértelműen kifejezte mindenki számára, hogy a szokásos indulatos természeténél is rosszabb hangulatba került. Ami, tekintettel a körülményekre, cseppet sem volt meglepő.

– Én is örülök, hogy látlak téged Damon – pillantott idősebb unokájára Merlin. Az utóbbi napokban sok ideje volt töprengeni és most már utólag fájdalmas lett volna belátni azt, hogy mennyi mindent elrontott, de minden ellenére nem akarta beismerni a hibáit. Az gyengeség lett volna.

– Nem Camelot vendégszeretetét élvezed, mint én és Prue korábban? – mordult rá a férfira Kol, majdhogynem fiával megegyező szinten lévő ellenszenvvel.

– Ezt nevezem egyetértésnek – vetett rájuk egy fanyar mosolyt Merlin, mire a két érintett még rondábban nézett rá azért, mert célozni merészelt kettőjük hasonlóságára.

– Merlin nemrég szabadult és Avalonban volt egészen eddig – kottyantott közbe Morgana félhangosan súgva az unokái felé, amit természetes mindenki halott, de a nő nem igazán látszott zavartatni magát e miatt.

– Köszönöm, hogy helyettem nyilatkozol, viszont attól tartok nincsen rá szükségem – közölte Merlin hangjában árnyalatnyi bosszússággal. Innen szinte már csak egy lépés és az is kiderül, hogy a fia sírjánál volt két teljes napon keresztül. Ezt pedig nem óhajtotta a jelen lévők tudtára hozni, mert ahhoz túlságosan is személyes volt a téma. Persze nem, mintha más esetébe ne lett volna meg a hozzászólása a témához, de végső soron most róla volt szó, nem igaz?

– Tudjátok, hol vannak most? – kérdezte Stefan aggódóan. Amíg személyesen nem látta Silast, addig nem alkot véleményt róla, de az, hogy szó nélkül elvitte Prue-t, ki tudja hová sok mindent elmondott a férfi jelleméről.

– Nem, az apám nem hiába az, aki. Ha nem akarja, hogy megtalálják nem fogjuk – nyilatkozta Merlin lemondóan. Ezt a trükköt még egészen kicsi korában tanította meg neki az apja és ő is így tett a saját gyermekei esetében. A mágia ezen szinte számukra csak aprócska lépése volt, ami adott esetben, mint például most, egészen hasznos tudott lenni

– Mi lesz anyával? – tette fel a kérdést meglehetősen félénken Stefan. Tisztában volt azzal, hogy bátyja is ezt akarná tudni, de ahhoz, hogy megszólaljon pillanatnyilag túl ingerült volt és talán most így volt a legjobb mindenkinek. Nem, mintha a fiatalabb testvér úgy vélte volna, hogy ez az állapot tartós lesz. Lehet, hogy bizonyos témákkal kapcsolatban álltatta magát, de ez teljesen nyilvánvaló volt. Bátyja nem lesz éppen tapintatos, amikor kifejti a véleményét.

– Nem fogja bántani – szúrta közbe véleményét Morgana, aki a körmeit kezdte reszelgetni, mintha tényleg semmi problémája nem lenne az ég adta egy világon. Persze, aki annyi idős, mint ő nyilván tudja kezelni az ilyen válságos helyzeteket, főleg, ha ilyen férje és gyermekei vannak.

– Miért nem hókuszpókuszoltok valamit? Vagy tegyem meg én? – csattant fel Damon türelmetlenül. Ugyanis eddig azt hitte, hogy nagyanyja ezért van itt náluk, de úgy látszik tévedet. Vagy talán mégsem?

– Szerinted ez hatásos lenne? Még az egyszerű trükkökkel sem boldogulsz, ha jól hallottam – reagálta le Kol gúnyosan. Aki szintén túl ideges volt ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyja azt, amit Morgana mondott.

– Ha akarod rajtad kipróbálhatok egyet – acsarkodott idősebb fia, aki továbbra sem leplezte az ellenszenvet, amit a másik iránt érzett.

– Úgyse sikerülne. Prue sem lenne tőle nagyobb biztonságban – tette egy nagyon is helytálló megállapítást az ős, bár úgy vélte inkább Damonnek van szüksége arra, hogy valakin levezesse a feszültséget, csakhogy rossz személyt választott célpontnak.

– Rohadtul ne tégy úgy, mint akit érdekel – mordult rá Kolra az idősebb fia.

– Nem tudsz semmit Damon – csóválta meg a fejét az ős.

– Eleget tudok ahhoz, hogy gyűlöljelek – nézett rá Damon vádlón és tekintette valóban alátámasztották a szavait. Az már egyszer biztos, hogy egy gyereknek, legalábbis az enyémnek túl jó lett hirtelen a memóriája a múlttal kapcsolatban. Természetesen ez is Merlinnek köszönhető, hogy dobná föl a talpát, füstölgött magában az ős.

– Megnyugodnátok? Prue rendben lesz – szólalt meg Merlin, mintha csak megsejtette volna, hogy merre is kalandoztak Kol gondolatai. Nem, mintha az ős rá–rá villanó dühös pillantása nem lett volna teljesen egyértelmű.

– Mert Silas majd meghatódik attól, hogy először látja az egyik unokáját? – érdeklődte Damon gunyorosan.

– Valahogy úgy – hagyta rá Morgana hirtelen felragyogó arccal, ami mind a titokba beavatottak, mint a tudatlanok számára kissé ijesztő volt. A nő viszont lelki szemeivel már a kis unokáját ringatta, aki ezúttal – végre valahára – lány volt. Nem, mintha nem szerette volna a már meglévőket, de egy kislány az egészen más.

Ekkor érkezett meg Elena, akit Elijah, Sarah és végül Lexi követtek. Damon a szeretett nőt meglátva már nem próbálta meg a pillantásával egyszerre megölni Kolt és Merlint, ami egyébként is nehéz lett volna, tekintettel arra, hogy a szoba két ellentétes pontján álltak.

– Damon, sajnálom, hogy nem jöttem hamarabb – vetette magát a férfi nyakába Elena és aggódva látta a hatalmas vérfoltot, ami a pólóján éktelenkedett. Stefan sem volt jobb állapotban, hogy a hasánál szakadt felsős Ric-ről ne is beszéljünk.

– Semmi gond, Elena – húzta vissza magához a hasonmást, látva annak egyre riadtabb tekintetét. Nos, eddig csak feltételezni merte, de most bizonyosságot nyert, hogy Mordred alaposan megtépázta a kinézetét. Nem, mintha nem érezte volna, de látni biztosan rosszabb, vagy inkább mégsem. Érezni sokkal borzalmasabb volt.

– Most már jól vagy – motyogta Elena csöndesen.

– A fölösleges társaságot leszámítva remekül – húzta el a száját Damon és szavainak megerősítéseképpen szúrósan rebbent a tekintete Kolról, Merlinre, majd vissza. A többiek legtöbbjét meg inkább figyelmen kívül hagyta. Így könnyebb volt.

– Úrnőm – térdelt le a továbbra is Stefan által elfoglalt kanapé karfáján ülő Morgana elé Sarah.

– Sarah – tekintett kissé komorabban a vörös hajúra a nő. A megnevezés csúnyán kiragadta a szépen képzelt ábrándképből, ami remélhetőleg hamarosan megvalósul, de előtte feltétlenül meg kéne oldani a Silas, jobban mondva a Mordred problémát. Ugyanis Morgana úgy vélte Silas tényleg nem fogja bántani Prue–t, bár az cseppet sem tetszett neki, hogy ilyen módon vitte el. De apósa, ahogy az egész család soha sem volt normálisnak mondható és sokkal ijesztőbb lett volna, ha most kezd el úgy viselkedni.

– Sajnálom, hogy nem vigyáztam Pruedence úrnőre – hajtott le a fejét Sarah bűntudatosan.

– Ugyan, úgysem tudtál volna rá figyelni – jegyezte meg Merlin egykedvűen.

– Merlin, te inkább csak foglalkozz Alexiával – közölte Morgana ingerülten. Nem szerette mikor a férfi megpróbálja manipulálni őt. Hogy mi volt az egészben a legrosszabb és egyben a legelviselhetetlenebb? Az, hogy egyetértett vele.

– Történt valami? – fordította Alexia felé a fejét Merlin kíváncsian, miután a nő tiszteletteljesen meghajolt felé. Ő nem preferálta annyira az egész üdvözlés módon, ezért jobb szerette a lehető legrövidebbre venni, ezt a részt. Most ráadásul nem akart hátat fordítani feleségének, mert úgy vélte hirtelen felindultságában még olyan követne el ellene, ami káros lenne az egészségükre, vagy legalábbis a környezetükre. Hogy a fesztül Damon-ről már ne is beszéljünk.

– Nem, nem igazán – válaszolta Lexi készségesen, bár kissé tétovázva.

– Talán mégis – húzta fel a szemöldökét Merlin.

– Bonnie meghalt – mondta a szőke hajú vámpírnő, bár úgy vélte Merlin már tisztában van ezzel.

– Sajnálom kicsim – hallatszott Damon motyogása, ami lehet, hogy őszinte volt, annak ellenére, hogy nem kedvelte túlzottan a boszorkányt, de ezzel együtt nyilván nem akart fájdalmat okozni a hasonmásnak.

– Morgana? – érdeklődte Merlin. Az feltételezni, hogy a felesége megölte egy boszorkányt meglehetősen valószínű, arról nem is beszélve, hogy ez a boszorkány korábban olyan dolgokat tett vagy próbált tenni, ami nagyon nem volt Morgana kedve szerint való.

– Nem én voltam – húzta fel az orrát az érintett sértetten.

– Ebben biztos voltam. Hol, ki és hogyan találta a testet? – faggatózott tovább Merlin úgy általánosságba feltéve a kérdést. Úgy vélte, ha segít nekik, akkor hamarabb megbocsátanak, persze egyszerűbb lett volna, ha beismeri azt, miszerint hibázott, de ez számára kivitelezhetetlennek tűnt, ezért aztán nem is próbálkozott vele.

– Jeremy Gilbert és Rebekah találták a Bennett házban és kiszívták a vérét – felelte végül Elijah.

– Mordred lett volna nála is? – gondolkodott hangosan Rose.

– Lehetséges – válaszolta Merlin egykedvűen. Nem tudhatták biztosra, viszont elvetni sem lehetett a lehetőséget.

– Egy egyszerű igen vagy nem tökéletes válasz lenne – morogta Ric, aki szívesen megölte volna a férfit, aki megtámadta őt, aztán a legjobb barátját, valamint Stefant. Ráadásul itt volt Prue elrablása is, ami csak komorabbá tette az egész, egyébként sem túl vidám, szituációt.

– Alaric, ha biztos lennék bármelyikben is, akkor azt mondtam volna – mondta Merlin határozottan.

– Tehát nem tudjátok ki volt? – kérdezte Kol gúnyosan.

– Ha tudnám elárulnám. Tényleg – erősítette meg Merlin saját kimondott szavait, mert szinte mindenki hitetlenkedve pillantott rá. Ez persze meglehetősen sértő volt rá nézve. Ennyire azért csak nem haragudhatnak rá! Ugye?

– Vajon miért is nem vagyok ebben olyan biztos? – kérdezte Damon cinikusan.

– Én a magam részéről éhes vagyok. Szerintem, Damonra és Stefanra is ráférne valami harapnivaló. Sarah, Rosemary – szólított fel a szolgáit Morgana az ezzel kapcsolatos cselekvések elvégzésére.

– Máris – közölte a két nő, és már csak az hiányzott, hogy haptákba vágják magukat.

– Ijesztő – kommentálta Damon.

– Köszönöm, drágám – ragyogtatott unokájára egy fényes mosolyt Morgana.

– Ne nevezz drágámnak, már mondtam – mordult fel az idősebb unoka.

– Emlékszem rá – szélesedett ki a nő mosolya.