XIII. fejezet

Elszabadul a pokol

„Azt hiszem, kezdem érteni a vámpírizmusról terjengő legendák logikáját: ha valakit vámpír mar meg, maga is azzá lesz. Ha valaki átéli a borzalmak netovábbját, a rettegéstől maga is megtébolyodhat. Elszabadul benne valami, s vagy szót kér idővel, hogy pusztítson, vagy rejtve marad. A métely bejutott, az elmébe fúródott.” Vavyan Fable

Lio éppen akkor ért haza, amikor a Kol, Lance és Jeremy is.

• Ti meg mégis kit öltetek meg? – húzta fel a szemöldökét a fekete hajú férfi látva azok véres ruházatát.
• Hosszú, de legyen annyi elég, hogy Damon most már rendben lesz – válaszolta Lance vállat vonva.
• Nos, ez jó hír, már éppen ideje volt – sóhajtotta Lio.
• Tényleg a jó hírrel kapcsolatban küldemény érkezett – vette ki a kabátja belső zsebéből a Prue anyja által küldött csomagot a szőke hajú férfi és nemes egyszerűséggel odadobta fekete hajú barátjának.
• Kinek volt hozzá szerencséje? – kérdezte Lio Prue anyjára célozva mikor egy pillanatra belenézett a dokumentumokba.
• Liznek – felelte Lance könnyedén.
• Igen, persze. Valahogy amúgy is gondoltam, hogy nem a Mikaelsson villába küldette, főleg mivel most csak férfiak laknak ott – mormolta a fekete hajú férfi, mintegy hangosan kifejezve gondolatait.
• Egyébként is személyesen jelent meg – vont vállat a szőke hajú férfi.
• Valóban? Hát ez igazán érdekes és aggasztó is egyben – hümmögte Lio eltöprengve.
• Mi lenne, ha úgy beszélnétek, hogy mi is értsük? – jegyezte meg Kol bosszankodva. Egyszerűen ki nem állhatta, ha kihagyták valamilyen előtte folyó beszélgetésből. Ez egyébként is különösen érdekelte, mivel nem igazán tudott sokat Prue szüleiről és remélte, hogy nemsokára ez változni fog. Elvégre az már tényleg nem járja, hogy kilencszáz éve van együtt a nővel és mégsem tud semmi a múltjáról. Vagyis tud, de az neki már nem volt elég.
• Prue anyja küldött nekünk egy üzenetet, vagyis a lányának küldte, de igazából nekünk, mivel tudta, hogy Prue nem fogja felnyitni azok után, amit százhatvan éve tett – válaszolta Lio.
• És akkor miért nem nektek küldte? Miért bonyolított meg ennyire ezt, hogy a seriffel adatta át? – kérdezte Jeremy félénken érdeklődve.
• Prue anyja igazán nő centrikus. A férfiakat nem becsüli sokra, persze van kivétel, de… - csóválta meg a fejét a fekete hajú férfi lemondóan.
• Azok nem mi vagyunk – fejezte be barátja mondatát Lance.
• Damon és Prue mikor érnek már ide? – kérdezte a Gilbert fiú aggódva, mivel nem szerette volna, ha mégsem sikerült ez az egész vadász dolog.
• Nyugi kölyök, minden rendben van – veregette hátba Jeremyt a szőke hajú férfi bíztatóan.
• Addig is menj és fürödj meg. Válasz valamit Lance ruhái közül magadnak – terelgette befelé a fiút Lio nagyon is határozottan.
• Milyen jó, hogy ennyire nagylelkűen ajánlgatod az én cuccaimat – vont össze a mellkasa előtt a karjait Lance meglehetősen morcosan.
• Amúgy is folyton mindet tönkreteszed – jegyezte meg Lio a szőke hajú barátja szakad pólójára mutatva. - De mindegy is. Egyébként nektek sem fog megártani egy kis zuhany – jegyezte meg rosszallóan a két ott maradt férfi pillantva. Valahogy nem azzal volt gondja, hogy azok csurom véresek, mivel az nem is igazán zavarta. Az viszont már határozottan nem volt a kedvére, hogy Kol és Lance mindent összevérezzenek, mivel nyilván neki kellene utánuk takarítania, amihez semmi kedve nem volt.
• Most meg azt mondod, hogy koszos vagyok? Ezzel belegázoltál a lelkembe – tette sírást Lance. Az ekkor megjelenő Klaus érdeklődve vette szemügyre őket.
• Ha jól látom sikeres volt Jeremy első vadászata – jegyezte meg a hibrid elégedetten konstatálva ezt a tényt.
• Igen, kösz a hibridet – veregette vállon barátságosan Klaust Lance és végül egy Liora vetett pufogó pillantás után elfoglalta a másik fürdőt. Kol pedig a harmadikba vetette bele magát. Ekkor érkezett meg Damon, a vámpír karjaiban lévő Prue és a bátyja sarkában a megkönnyebbült Stefan.
• Kicsit több vért adott neked, mint ahogy az normális – jelentette ki Lio szakszerűen és elvette barátnőjét Damontől.
• De rendben lesz? – kérdezte a vámpír halkan alig leplezett aggodalommal.
• Azon kívül, hogy kissé mogorvább lesz a megszokottabbnál a vérveszteség miatt és holnap nekem kell bemennem, tanítani helyette, mert ő aludni fog? – kérdezte Lio a továbbra is rá szegeződő pillantások között végül folytatta mondandóját. – Igen, rendben lesz – válaszolta végül sóhajtva. – Egyébként mit ácsorogtok idekinn? Gyertek be, mert mindjárt esni fog és nem akarok megázni – fűzte még hozzá a fekete hajú férfi.

Lio felvitte barátnőjét a szobájába és lefektette az ágyára. Aztán lesietett a konyhába és elővette az elsősegély dobozt.

• Nem vagyok vevő a pasi sztriptízre – jelentette ki Klaus kereken, amint Lio levette a pulóverét.
• Ne aggódj, nem fogok levetkőzni csak vért veszek – válaszolta neki a fekete hajú férfi szem forgatva. Tipikus, hogy nem tudja megállni megjegyzés nélkül.
• Mégis minek? – érdeklődte a hibrid.
• Prue túl sok vért vesztet ezért szüksége van az enyémre – mondta Lio és már tette is amit tenni kellet, azért, hogy a nő minél előbb rendbe jöjjön.
• Ha gondolod, bár a nélkül is helyre jönne elvégre vámpír vagy nem? – kérdezte Klaus kíváncsian. Ugyanis még mindig fenn állt az az elmélete miszerint Prue nem vámpír. De ebben az esetben felmerült a nagy kérdés, hogy akkor mégis micsoda? Amire a hibrid nagyon is tudni akarta a választ.
• Persze, persze helyre jönne e nélkül is, de így gyorsabb. Egyébként is, ha van választásom, hogy hagyom, hogy ugyan magától gyógyuljon fel, de kicsit lassabban vagy a másik, hogy veszek magamtól egy kis vért és ettől gyorsabb lesz a folyamat, akkor melyiket fogom megtenni? – kérdezte Lio csöndesen.
• Nyilván utóbbit – válaszolta Stefan.
• Pontosan – biccentett a vámpír felé a fekete hajú férfi.
• Már kérdezni is akartam ti együtt nőtettek fel? – kérdezte Klaus szokása szerint meglehetősen kíváncsian. Ugyanis a kimerítően hosszadalmas kérdéseire adott válaszok erősen erre utaltak, mégis megerősítést még nem nyertek.
• Igen, az apja megmentett engem és Lance-t is, amikor a szüleink… szóval olyan négy évesek lehettünk mindketten és utána velük éltünk, utaztunk meg effélék – válaszolta Lio elmosolyodva.
• A hibridjeim láttak egy rövid szőke hajú, kék szemű nőt a városban, csupa fehér szerkóban… - hagyta függőben a mondatott Klaus.
• Prue anyja – válaszolta meg a fel nem tett kérdést Lio.
• És a csupa fehér ruha valami szokás? – húzta fel a szemöldökét a hibrid.
• Kissé feltűnő, de ez amolyan szériatartozék a személyisége kifejezésére, egyébként nála szerintem igencsak hatásosan beválik – vont vállat a fekete hajú férfi.
• Az apja meg feketében mászkál? – szólalt meg Damon is érdeklődve.
• Pontosan – biccentett Lio. Furcsállva nézett a vámpírra. Nem tudta, hogy Prue beszélt neki az apjáról, mert ez a nőnél erősen tabu témának számított. Mondjuk azért sejtette, hogy a barátnője sokat beszélget Damonnel, hogy jobban megismerje és támogassa őt. Ez pedig egyértelműen a valamit valamiért elvre vallott. Beszélt magáról, hogy ezzel segítsen, de ez Lio szemében akkor sem csökkentette annak az értékét, hogy Prue beszélget erről valakivel. Mondjuk Damon ráadásnak még igazán érthető választás is volt a nő számára.
• Szóval Jeremy immár megvolt az első áldozatod vadászként, valami hozzáfűzni való? – kérdezte Klaus a Lance ruháiban lévő lesétáló nagyon is fáradt Jeremyt. Ám a fiú próbálta figyelmen kívül hagyni a hibridet.
• Kaja a hűtőben és utána menj és alud ki magad az egyik szobában – szólt rá Lio a Gilbert fiúra, mert látszott rajta, hogy megviselték a ma történtek.
• Majd én figyelek rá – nyugtatta meg Stefan a fekete hajú férfit.
• Köszönöm. Damon a szobád vár téged is, Stefan pedig megkaphatja a melledet lévőt. Klaus, ha szeretnéd te is találsz magadnak szobát, de egyébként a többit holnap folytatjuk – mondta még Lio mindenkinek és felment, hogy a tasakba tett vérét Prue-nak tudja adni.

Stefan nagy levegőt véve kopogtatott bátyja szobájának az ajtaján. Továbbra is Prue házában voltak mindketten, meg persze Jeremy is. Klaus pedig erősen duzzogva hazament, de tudta, hogy holnap is nap lesz, így nem bánkódott annyira, mint ahogy az elvárható lett volna.

• Mit akarsz Stefan? – nyitotta ki az ajtót Damon némileg bosszúsan, ugyanis a mai napon történtek elégé sok voltak neki, így éppen lefeküdt volna aludni, amit kedves öccse volt szíves megzavarni.
• Beszélgetni – nézett bátyja szemébe a fiatalabbik testvér.
• Mégis miről? – húzta fel a szemöldökét Damon.
• Tudod, te az nagyon is jól – válaszolta Stefan szelíden.
• És gondolom nem vagy képes máskorra tolni a meghitt testvéri fecsegést – állt el az útból Damon, jelezve öccsének, hogy akár be is jöhet, ha akar.
• Örülök, hogy jobban vagy – pillantott bátyjára miközben leült az ágyra.
• Nos, kösz, bár az érdem, mint általában nem igazán a tiéd – vont vállat Damon. Igaz, hogy a mondat élét tompította a szokásos gúnyos hang mellőzése.
• Sajnálom, hogy nem jöttem előbb… - hajtott le a fejét Stefan bűntudatosan.
• És mit sajnálsz? Magadat vagy engem? Vagy ezt az egész elcseszett helyzetet? – vágta rá Damon holott tényleg ki akart békülni a testvérével ő is.
• Megegyeztünk, ha akarod, elhagyom a város – állt fel Stefan.
• Nem erről van szó Stefan! Elena hívott és én segítettem Jeremy-nek, de te a saját sértettséged miatt nem álltál velem szóba az utána történtek miatt. Lehet, hogy én is így tettem volna, de veled ellentétben attól még ugyan úgy támogattalak volna, mint előtte – fakadt ki Damon ezzel kapcsolatban, ami régóta nyomta a szívét. – Amikor vámpírrá váltunk azt mondtad szükséged van rám és én maradtam, mert mindannak ellenére, amit tettem valójában vigyáztam rád. De amikor nekem lenne szükséged rád, akkor egyszerűen figyelmen kívül hagysz.
• Tudom, hogy igazad van. Amikor Elena téged választott nem tudtam, hogy mit is kéne tennem. Mert te is fontos vagy nekem, de a sértettségem sokkal nagyobb volt. És egyszerűen nem tudtam, hogy is segíthetnék neked, mert amikor így teszek az soha nem sikerül jól és csak még nagyobb fájdalmat okozok neked. Azt akarom, hogy új alapokra helyezzük ezt az egészet. Hogy mindent legyen, olyan, mint Katherine felbukkanása előtt, amikor még mi voltunk a világ legjobb és legboldogabb testvérei – vázolta reményeit Stefan.
• Nehéz lesz – vigyorodott el gúnyosan Damon.
• De megéri – vont vált Stefan kinyújtva a kezét.
• Igen, megéri – fogadta el öccse kezét Damon halványan elmosolyodva.

Másnap Lance nagylelkűen hagyta, hogy Jeremy jó sokáig aludjon, ám amint az óra elütette a tizenegyet kíméletlenül besétált az újdonsült vadásznak kijelölt szobába.

• Ideje felébredni hétalvó – rángatta le a Gilbert fiúról a takarót.
• Mi van? – kérdezte Jeremy álmosan.
• Kapsz tíz kerek percet arra, hogy teljesen felébredj és felöltözz. Ha az első nem sikerül száz százalékosan nem kell aggódnod miatta, mert a gyakorlatok közben úgy is teljesülni fog – jegyezte meg Lance és vigyorogva elhagyta a szobát. Magára hagyva a még mindig meg lehetősen álmos fiút, aki nem igazán tudta felfogni, hogy miről is hadovált neki a szőke hajú férfi. Lance közben vidáman fütyörészve sétált le a konyhába.
• Ugye nem valami rántott zelleres marhaságot csinálsz? – lépett barátja mellé Lance, aki önjelölt szakácsnak nevezte ki magát.
• Nem tudom te, hogy vagy vele, de én nem szoktam rántani a zellert – válaszolta Lio sértetten. – Egyébként meg ne legyél szadista – jegyezte meg a fekete hajú férfi, bár tudta, hogy szőke hajú legjobb barátjának felesleges ilyesmit mondania mivel egyik fülén bemegy a másikon meg ki.
• Ki? Én? – kérdezte ártatlanul pislogva Lance.
• Nem a szomszéd vérfarkas, hát persze, hogy te – forgatta meg a szemeit Lio.
• Ti mindig ennyiszer felemlegetitek a vérfarkasokat? – kérdezte Stefan érdeklődve. Damon ma reggel elment Elenához, de előtte újra megbeszélték a dolgaikat és nagyjából most már minden rendben van közöttük. Remélték, hogy most már sikerülni fog olyan testvéri kapcsolatot összehozniuk, ami erősebb lesz, mint valaha. Kol felhorkantott a fiatalabb Salvatore kérdését hallva. Ő nem nagyon lepődött meg azon, hogy Prue és a két barátja ennyiszer emlegették a vérfarkasokat. Régen is mindig ezt tették és egyébként is olyan korban születtek, amikor az emberek még sejtették, sőt mi több tudták, hogy a természetfeletti lények valódiak.
• Igen, lehet, hogy neked furcsa, de nekünk magától érthetődik – mondta Lance. Közben Klaus lépet be a házba és magától érhetődő módon ült le az asztalhoz és látott hozzá a reggelihez.
• Majd elfelejtettem ezt olvassátok el ha lehet – dobta az asztal közepére a Meredithről szóló iratokat Lance, majd leült a hibrid mellé és ő is neki látott a reggelinek.
• Mi ez? – kérdezte Kol felvéve a borítékot.
• Meglepi – válaszolta Lance tele szájjal vigyorogva.
• Még nem ettem, úgyhogy moderáld magad – szólt rá szőke barátjára Lio figyelmeztetően.
• Oké – emelte fel a kezeit Lance, de ugyan úgy folytatta tovább az evést. Ezután csatlakozott hozzájuk a még mindig álmos Jeremy és a szőke hajú férfi javaslatára ő is neki látott a reggelijének. Közben Kol továbbadta bátyjának a dokumentumokat, aki szintén elolvasta és végül Stefannak nyújtotta. Így ők már mind tudtak arról, hogy Meredith Fell valójában nem az, akinek mondja magát.
• Na Jeremy, akkor neki is látunk az edzésedhez – emelkedett fel a székéről jóllakottan Lance és csapta össze mindenre készen a kezeit. – Ne aggódj az én kiképzésem alatt sok mindent megtanulhatsz majd. Viszont előre leszögezem, hogy jutalomölelést nem adok. Ha nagyon ügyes leszel, akkor esetleg… kaphatsz majd kekszet – vigyorodott el szélesen a szőke hajú férfi. Beszédét ezután tett követte és neki is látott Jeremy edzésének.

Prue meglehetősen nehezen ébredt fel. Kicsit még mindig kóválygot a feje. Felült és kiszedte a karjából a tűt, ami infúzióból vért adott neki. Ezután levette a tasakról a tetejét és megitta a vörös folyadékot, amiről azonnal megállapította, hogy Lio vére. A karja egyébként természetesen teljesen rendbejött. Felállt az ágyról és elment lezuhanyozni és utána felöltözött. Lement a nappaliban, mindenkit ott talált. Kol unottan üldögélt és vért iszogatott, olykor gúnyosan odamondva egy-két megjegyzést az újdonsült vadásznak. Klaus szórakozottan szemlélte Lance edzési technikáját, ami igazán a kedvére való volt és persze öccsével együtt ő is hozzászólt néha a „témához”. Lio, aki nemrég tért vissza az iskolából éppen a megíratott dolgozatokat nézte át. Erősen bosszankodva azon a tényen, hogy az idióta igazgató folyamatosan Prue felől érdeklődött. De miután elmagyarázta neki, hogy ő a nő testvére – elvégre ez volt a szokásos szöveg náluk – és biztosította arról, hogy ő is le tudja adni az anyagot Mr. Handerson megnyugodott és áldását adta rá. Nem mintha Lio kérte volna. Stefan elgondolkozva figyelte Lance-t, aki a fekvőtámaszokat csináló Jeremy hátár ülve olvasott, mivel ismerős volt neki a stílusa, legalábbis néha. A kis társasághoz csatlakozó Elijah az egyik fotelban ülve a reggeli újságot lapozgatta egy csésze kávé kíséretében.

• Mennyit aludtam? – érdeklődte Prue miközben a konyhába ment, hogy előkeressen magának valami normális emberi ételt is, elvégre ő aztán tényleg nem volt az a fajta, aki véren él, ámbár néha igazán szerette Lance, Lio vérét inni.
• Nem sokat csak az estét, a délelőttöt és a délután jó részét – válaszolta Lio egykedvűen.
• Damon? – jött az újabb kérdés a nőtől.
• Elenánál – válaszolta Stefan nyugodtan. Prue biccentett válaszként kifejezve ezzel, hogy értette. A vámpír viselkedéséből kikövetkeztette, hogy Stefan és Damon végre megbeszélték a problémáikat és már mind rendben van közöttük. Legalábbis rendeződtek a viszonyaik, ami igazán nagy szó volt. De mégis ő nagyon örült neki.
• Küldemény az asztalon – jegyezte meg Lance továbbra is Jeremy hátán ülve, ám észre kellet venni, hogy a fiú éppen engedély nélküli pihenőt iktatott be. – Jeremy kérlek, felvilágosítanál arról, hogy mégis mikor mondtam én neked azt, hogy abbahagyhatod? – kérdezte a fiútól a szőke hajú férfi érdeklődve.
• Nem mondtad – szűrte a fogai között Jeremy. Alig hat órája kelt fel és már akart is visszamenni, aludni. Lance nagyon kemény kiképző volt. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a Gilbert fiú tett ötven kört a ház körül bevezetőnek, majd felüléseket kellet végeznie, most meg a fekvőtámasz volt soron. Viszont Lance legalább nem emlegette folyamatosan azt, hogy ezután vámpírokat kell ölnie. Amiért a Gilbert fiú igazán hálás volt neki. Igaz a szőke hajú férfi helyett Klaus és Kol tett erre vonatkozó megjegyzéseke. Stefan viszont bíztatta őt, ahogy Lio is. Mondjuk utóbbi mondandója inkább amolyan elkeseredett próbálkozás volt a buzdítás és a pesszimizmus között, ami kissé furcsává tette a helyzetet. Elijah meg a semleges fél volt, aki inkább olvasott a nagyvilágban folyó hírekről, semmint hogy most az edzéssel foglalkozzon. Mivel egyrészt nem igazán tudott meg semmit Meredith-ről, azon felül amit Lance-ék nemrég közöltek vele, ami erősen bosszantotta őt. Másrészt Bonnie egy bizonyos Shane professzorral gyakorolt, így bátyja általi feladatát sem teljesíthette volna. Bár mostanában igazán elhanyagolta ezt, mivel úgy vélte, hogy amit fontos információ kell a természetfeletti világ kapcsán azt Prue-ék el tudják mondani neki. Igaz, utóbbira már szinte soha nem nyílt újabb alkalma, főleg, hogy fültanúk nélkül kérdezzen rá erre Prue-nál, Lance-nél vagy Liónál.
• Akkor miért nem folytatod a feladatod? – húzta fel a szemöldökét Lance kíváncsian. – Figyelj Jeremy száz fekvőtámaszról beszéltünk, viszont ez még csak nyolcvankettő volt. Persze nekem, így is jó, de így még… hússzal megtoldom – tette hozzá a szőke hajú férfi elgondolkozva.
• Mi? – kérdezte Jeremy döbbenten nyöszörögve.
• Akkor harminccal. Gyerünk Jeremy, az értékek egyre mennek felfelé – mondta Lance kíméletlenül.
• Rabszolgahajcsár – morogta Jeremy, de tette, amire parancsolták.
• Úgy érzem a népszerűségi indexem ezzel, most kissé lecsökkent – jegyezte meg Lance sóhajtva. De a dolog jó mivolta révén a Gilbert fiú végre valahára folytatta a fekvőtámaszokat.
• Üdv a klubban – morogta Kol.
• Nagyon ügyes vagy Jeremy – jegyezte meg Prue biztatóan a mondatot két falat között. Tudta, hogy a fiúnak szüksége van egy felkészítő tréningre és Lance volt a legjobb az ilyesmiben, akkor is, ha a modora megegyezett egy durva pokrócéval ilyenkor vagy úgy általában szinte mindig. Prue-nak eszébe jutott az, hogy Jeremyn most akkor lassan, de biztosan látható lesz a tetoválás, ami nagyon nem volt jó hír. Mert a nő az ősökkel és a világ többi részével ellentétben pontosan tudta, hogy hova vezet. Ahogy Lio és Lance is tisztában voltak vele. Meg az állítólagos gyógyír is tudta az igazat, ami egyébként bosszantóan leegyszerűsítve adtak tovább a vadászok a történeteikben. Egyébként a nő inkább azt feltételezte, hogy nem tudtak róla semmit csak azt, hogy az egy megoldás a vámpír létre. Mégpedig milyen mesés megoldás, húzta el a száját Prue. Tudta, hogy most már tényleg el kéne mondani a többieknek is, hogy micsoda ő, hogy ne csak Elijah tudjon róla. De egyszerűen nem akarózott eléjük állni és valószínűleg amúgy is teljesen hitetlenkednének, és nem akarnák elfogadni azt, hogy amit mond az mind igaz. Most, hogy Damon és Stefan testvéri kapcsolatát tekintve megnyugodott, aggódhat Jeremyért, Damon és Stefan, valamint Kol miatt is. Mert tudta, ha az ős megtudja, hogy mi is ő, akkor nagyon ki fog bukni tőle. Damon és Stefan pedig nem fogják elhinni azt az okot, amiért segített nekik. Az élet csupa öröm és boldogság, gondolta Prue ironikusan.

Kol meglehetősen mogorván tűrte a mellőzést Prue részéről, de végül egyszer és mindenkorra megelégelte a dolgot. Elvégre a nő több mint egy órája tért magához és nem szólt hozzá egyetlen egy rohadt szót se! Ráadásul most már kezdték egyre kevésbé érdekelni Prue indítóokai a segítési kényszere miatt. Elfogadta, hogy ez van és a válaszokat is megkapja idővel… legalábbis remélhetőleg. Viszont ez figyelmen kívül hagyó bánásmód a nő részétől több volt, mint bosszantó elvégre mégis megtette a kérését és segített Jeremynek. Hát nem számítana semmit sem az erőfeszítése? Ami bár nem volt megerőltető, de attól még ugyan úgy számított. Legalábbis az ős így vélekedett róla.

• Oké, beismerem hibáztam! Hagynom kellet volna, hogy úgy segíts Damonnek, ahogy akarsz, akkor is, ha ennek az lett volna az árra, hogy utána hallucináltál volna és nyilván megpróbáltad volna megölni magad. Most boldog vagy?! – ordított torka szakadtából Kol a lépcső aljára felnézve a felfelé tartó Prue-ra. Klaus leeset álla bámult öccsére, egyszerűen nem tudta felfogni, hogy fiatalabb öccse képes volt bocsánatot kérni. Ez egyszerűen lehetetlenül abszurd helyet volt. És a hibrid csak nagy nehézségek árán tudta megállni azt, hogy ne kezdje el a karját csipkedni, mint egy idióta, annak érdekében, hogy felébredjen, mert ilyen csak és kizárólag a legvadabb álmaiban fordulhat elő a valóságban soha, semmikor, semmilyen körülmények között sem. Elijah is megdöbbenve nézett öccsére, ám utána elmosolyodott. Örülök neki, hogy Kolnak van egy olyan személy az életében, aki fontosabb saját magánál is. Az pedig, hogy Prue volt a szerencsés személy több szempontból is megnyugtató volt a számára. Stefan is hasonlóan volt a dolgokkal, mint Klaus. Egyszerűen nem tudta felfogni a helyzet valódiságát. Jeremy, aki végre teljesítette a százharminc fekvőtámaszt, szintén teljesen megdöbbent. Igaz, hogy a fájdalomtól és a kimerültségtől szinte alig észlelt maga körül valamit, de ezt már a szíve fülében való dübörgése közben sem tudta nem hallani. Lance is sűrűn pislogott, már számított valami ilyesmire, ha pontosan erre nem is, végül elvigyorodott. Örült neki, hogy Prue és Kol végre kilencszáz év utána eljutottak arra a szintre, miszerint képesek bocsánatot kérni egymástól. Azon gondolkozott, hogy vajon mi lesz a következő lépés. Talán szerelmet vallanak egymásnak? Nem, azt azért nem. Mivel mindkettőjük természetétől erősen elüt egy ilyen komoly, számukra szinte mindent megváltoztató vallomás. Találgatta Lance a következő lehetséges dolgot a párral kapcsolatban. Lio a többiekkel ellentétben egyáltalán nem lepődött meg, hanem egyszerűen csak mindent értően elvigyorodott. Végre, már épp itt volt az ideje ennek, gondolta megkönnyebbülten a fekete hajú férfi és nagyon remélte, hogy Prue és Kol összejöttek. Nem, mintha eddig nem lettek volna együtt csak… úgy hivatalosan is, mert az több szempontból is jó lett volna.
• Köszönöm – fordult az ős felé Prue.
• Ennyi? Bocsánatot kérek tőled és te csak annyit tudsz mondani, hogy köszönöd?! – kérdezte Kol kiakadva.
• Miért mit kéne mondanom? – kérdezte a nő felhúzva a szemöldökét.
• Mégis honnan tudjam?! De tuti, hogy nem ezt! – válaszolta Kol hevesen gesztikulálva. Prue sóhajtott egyet, aztán lesétálva megállt közvetlenül az ős előtt és annak vállára helyezte a kezeit és a barnaszempárba nézett.
• Rendben. Én is bocsánatot kérek azért, mert nem válaszolok a kérdésidre. Ami egyébként nem azért van, mert te mindig kifogod azt a kedvem, hogy így tegyek, hanem, mert nem szeretném azt, ha egyszer olyat hallanál, ami megrémiszt téged… - Kol szólásra nyitotta a száját, ám Prue az ős szájára tette a mutatóujját. Egyszerűen nem tudta volna elveszíteni ezt az önimádó idiótát és tudta, hogy a veszekedéseik nélkül már nem tudna az lenni aki. A szürke és a barna szempár pillantása találkozott. A közönség igazán nem érdeklődte őket, ebben a pillanatban számukra csak ők ketten voltak jelen. – Várj, most lehetőleg ne gyere nekem azzal a dumával, hogy te nem szoktál megrémülni. Hidd el nekem, hogy mindenki fél valamitől, akkor is, ha még önmagának sem vallja be. Szóval nem akarom, hogy elmenekülj tőlem olyan szinten, hogy utána soha többé ne találkozzunk, mert rohadtul fontos vagy nekem és remélem, nem kényszerítesz többet arra, hogy ezt elmondjam neked, mert teljesen biztos, hogy még egy ilyen alkalom nem lesz. Világos voltam? – kérdezte a nő határozottan.
• Szóval fontos vagyok neked? – kérdezte Kol megránduló szájszélekkel és nem is értette, hogy miért is nem futott még világge ettől a számára nagyon is félelmetes hírtől.
• Remélem az egód a többit is felfogta a mondandómból – jegyezte meg Prue szem forgatva.
• A lényeget – vont vállat az ős.
• Hát persze. Nem is tudom, hogy mégis mit vártam tőled – válaszolta a nő lemondóan.

• Lance? – fordul ezután szőke hajú legjobb barátja felé Prue.
• Parancsolsz velem? – érdeklődte a kérdezett elvigyorodva. A többiek Lió és Elijah kivételével azt hitték, hogy csak viccből kérdez ilyesmit pedig a helyzet nagyon is komoly volt.
• Emlékszel még a tegnapi beszélgetésünkre az iskolában ugye? – kíváncsiskodott a nő.
• Mármint arra, ami Stefan lelkizése után volt? – dörzsölgette az állát tűnődően Lance. Az érintett erre kissé megsértődött, elvégre nem szép dolog, ennyire fölemlegetni azt, hogy éppen válságban szenvedett a testvérével szembeni viszonyában.
• Bizony arra – bólintotta Prue helyeslően és semmi jót nem ígérően elmosolyodott.
• Oké, és mire gondoltál? – érdeklődőt a szőke hajú férfi a büntetését illetően.
• Jeremy láttál már kardal vadászni valakit? Vagy bármilyen szúró fegyverrel? – segítette fel az újdonsült vadászt a padlóról a nő.
• Csak karóval, meg pisztollyal – rázta meg a fejét nemlegesen a Gilbert fiú.
• Akkor most lesz alkalmad látni egy kis bemutatót – jelentette ki Prue. Lance közben már a többieket felállítva el is kezdte átrendezni a nappalit.
• A szőnyeget is tekerd, fel nehogy összevérezd – jegyezte meg Lió tűnődően. Mivel ismerte Prue-t és tudta, hogy nagyon mérges Lance-re a Damonnel történtek kis baleset miatt. A szőke hajú férfi szem forgatva ugyan, de teljesítette fekete hajú legjobb barátja kérését.
• Szóval Jeremy, mint ahogy azt gondolom, tapasztaltad már a természetfeletti lények nem mindig játszanak tisztességesen, ez általában azért van, mert a legtöbben egoista a saját ereje miatt – mondta Prue pár bemelegítő nyújtás közben.
• A bókjaid mindig is elbűvölőek voltak – szólt közbe Kol egy pohár whiskyt iszogatva.
• De azért van, akinek megvan rá az oka – reagált Klaus is.
• Nyilván – értett egyet a nő. – Akkor Lance lesz most a támadó és megmutatom, hogy milyen biztos módszer van, ami mindig minden esetben beválik és nem szükséges más hozzá csak egy karó – tette hozzá szőke hajú barátja felé intve. Aztán Lance hirtelen mozdulattal leguggolt és megpróbálta kigáncsolni a nőt, aki hátraszaltózott. Aztán a szőke hajú férfi fél térdre ereszkedett és sikerült ezúttal sikerült kirúgnia Prue lábait. Viszont a nő egy gyors mozdulattal megtámaszkodott Lance vállán és satuba fogta a fejét.
• Látod, ebben az esetben már csak egy karó hiányzik és vége – mondta a nő és hogy ezt alátámassza a pulóvere alól előhúzott egy szépen faragott karót.
• Értem – válaszolta Jeremy.
• Ennek örülök – mosolyodott el Prue. – Szóval ez is egy megoldás lenne. Van kérdés? Bárkinek? – érdeklődte a nő. Senki nem szólalt meg. Lio azért, mert tudta, hogy akkor ő is sorra kerülne és köszönte szépen jobb szertett kimaradni abból, ha legjobb barátnője mérges volt. Klaus csak ámult és bámult, bár kissé sajnálta, hogy a nő ilyen gyorsan leterítette Lance-t. Viszont felismerte mindkettő mozdulatai mögött rejlő tudást, ami nagyon nagy harcművészeti tapasztalatot mutattak. Elijah remélte, hogy Prue ezúttal sem fogja leszúrni Lance-t. Kol szórakozottan iszogatta tovább a whiskyét és elvigyorodott. Imádta, amikor harcolni látta a nőt, mert ez sok régi között pillanatot felidézett benne. Stefan elámulva nézett a nőre és rájött, hogy jól gondolta és valóban több rejlik benne, mint ahogy az látszik. Prue következő mozdulata pedig az volt, hogy Lance szíve mellé szúrt a karóval. – Ezt a tegnapi miatt. Legközelebb figyelj jobban - mormolta szőke hajú legjobb barátjának ellentmondást nem tűrően. Aki bólintott válaszként a nő pedig elengedte őt, majd senkivel sem törődve ment fel a szobájába.

A következő négy hétben Lance tartós és kíméletlen edzést tartott Jeremy-nek. A fiún pedig bármennyire is próbálták megakadályozni kezdett kiütközni a vadászság velejárója. Vagyis minden közelében lévő vámpírt kezdett nagyon is más szemmel nézni és ez határozottan nem a jó fajtából való megfigyelés volt. Lio tudta, hogy a Gilbert fiúnak csak egyetlen egy lehetősége van arra, hogy ne őrüljön meg, ezt fel is vetette Prue-nak, aki sóhajtva tudomást vett barátja tanácsáról. Egyáltalán nem akarta, hogy Jeremy olyan legyen, mint Connor vagy a többi hozzá hasonló, de nem akarta megtenni azt a lépést, ami ahhoz volt szükséges, hogy megmentse a fiút, mert az sem volt éppen a legjobb megoldást, legalábbis a nő szerint. Lance is próbált Prue-t rábeszélni a dologra annak érdekében, hogy a nő még idejében mentse meg a fiút. Az ő érve az volt, hogy „Igazán tudhatnád, hogy egy vadászt nem lehet kordában tartani.” És Prue tényleg tudta, hogy mindkét barátjának igaza van, de még így is vonakodott megtenni a szükséges lépést. Örült neki, hogy Jeremy egyre több időt tölt Bonnie-val. Sajnos arról viszont továbbra sem volt tudomása, hogy a boszorkány Shane segítségével próbálja meggyógyítani Jeremy kényszeres vámpír ölési mániáját. Mivel ha tudta volna, akkor valóban inkább választotta volna azt, amit barátai javasoltak, mint azt, hogy a Gilbert fiú Shane gyakorlatainak hála egyre megszállottabbá váljon, mivel a professzornak egyáltalán nem állt szándékában segíteni ezzel. Kol és Prue között egyébként nagyjából rendeződtek a viszonyok. A veszekedések ugyan elkerülhetetlenek voltak, de ez mindkettőjük természetéből fakadt, így ennek ellenére hamar túlléptek a dolgon. A nevezetes bocsánatkérés óta mindketten kategorikusan kerültek minden olyan témát, ami a másikkal kapcsolatos érzéseiket taglalta, mégis a körülöttük lévőket egyre jobban kezdte frusztrálni, amit ők ketten műveltek. Mert bár örültek neki, hogy Prue és Kol végre valahára kibékültek, beszélgetnek egymással és egyéb dolgot csinálnak határozottan zárt ajtók mögött, ám valahogy mégis valami feszülten kimondatlan lógott közöttük. Klaus nem igazán szólt bele a dolgukba, bár igazán sokszor tett öcsének csipkelődő célzásokat arra, hogy Prue több Kol számára, mint egyszerű barátnő. Az ilyen alkalmakkor Kol megsértődött legidősebb testévére és hevesen tagadta a hibrid állításának igazát. Elijah bátyjával ellentétben sokkal finomabban és burkoltabban fogalmazva adta elő véleményét. Olyan formában, hogy megkérdezte, hogy Prue, hogy van, terveznek e valamit mára, meg efféle óvatos célzások formájában érdeklődött. Kol nyugodt pillanataiban megválaszolta Elijah kérdéseit. Viszont voltak olyan pillanatok, amikor rá is megsértődött. Damon és Elena egész jól elvoltak. Boldogok voltak, Caroline pedig igencsak gyanakodva szemlélte a nagy boldogságot. Nem értette, hogy barátnője miért Damont választotta, amikor ott volt Stefan is. Kezdte sejteni, hogy itt többről van szó, mint puszta vámpírként fellobbant érzésekről. Ezen elképzelését megosztotta Stefannal is, aki igencsak kételkedve fogadta legjobb barátja érveit. Már nem fájt neki, annyira, hogy Elena szakította vele, mert így lehetősége nyílt, hogy közelebb kerüljön testvéréhez és őt semmiképpen sem akarta elveszíteni. Lance, aki már teljesen otthonosan mozgott a városban, egyre nagyobb mértékű gyanakodással és ingerültséggel figyelte a hibrideket, élükön Tylerrel és csak nagyon nagy nehézségek árán tudta magát megfékezni azt illetően, nehogy megölje őket. Amikor Klaus visszatért a vadász kard beszerző körútjáról - aminek holléte teljesen egyértelmű volt számára, mivel Rebekah elárulta Elijah-nak, aki meg elmondta legidősebb testvérüknek – a szőke hajú férfi mindenestre figyelmeztette a hibridet, hogy figyeljen oda a teremtményeire, meg Hayley-re mert készülnek valamire. Lance és Lio tudták, hogy elkellene mondaniuk a többieknek a gyógyírrel kapcsolatos valódi dolgokat, meg, akkor már Silast és ehhez kapcsolódóan minden mást is, ám Prue még határozottan nem állt rá készen, hogy megtegyék. Így barátai - mivel más választásuk nem igazán volt - vártak.

Este…

• Téged is látni Mystic Fallsban? – kérdezte Shane.
• Vissza kellet jönnöm, elvégre, valakinek kezdeményezni kell, hogy Klaus megölje a tizenkét hibridjét, akiket előkészítettél – válaszolta Meredith végigsimítva ideiglenesen új testének a ruháján, hogy kicsit leszedje róla a vért, de nem igazán sikerült.
• És ezért ölted meg a polgármestert? – kérdezte Shane a földön kitört nyakkal fekvő nőre.
• Soha nem szerettem Carolt és Tyler nyilván megpróbálja, majd megbosszulni, az általa felszabadított hibridek meg lesik minden óhaját. Mit gondolsz sikerülni fog? – kérdezte Meredith elvigyorodva.
• Biztos vagyok benne, ahogy abban is, hogy még nálam is jobban kitaláltad ezt az ötletet – ismerte el Shane.
• Ugye? A második áldozat csoport után már csak megszerezzük a kardot, meg a vadászt és végre Prudence megtudja, hogy hiba volt, amit régen tett – jegyezte meg Meredith elégedetten.
• Nem tudom, szerintem a vadász és a kard túl kockázatos, elvégre a nélkül is elkezdenek felébredni azok, akiknek kell – jegyezte meg Shane.
• Hirtelen milyen óvatos lettél! Csak nem ezért kerülöd Prudence-t és a kis talpnyalóit is? Nehogy felismerjenek téged és Prudence odadobjon az anyja csicskásainak azért, mert régen képes voltál őket az inkvizíció elé vetni! Meg úgy általában azért, mert a nagybátyát szolgáltad. Én veled ellentétben büszkén vállalom azt, amit akkor tettem. Te meg szánalmasan gyáva vagy! – jelentette ki undorodva Meredith. – A Bennet lány egyébként is bármikor képes lenne megvédeni téged, te meg még traktálod itt a hülyeségekkel!
• Bonnie nagyon gyanakvó, de ha ráérez a fekete mágiára, akkor nem tud majd leállni és segíteni fog nekünk, ha kérjük – mondta Shane tényközlően.
• Persze, szerintem, ha nem kell a kard és a vadász, akkor a boszorkány sem – vágta rá Meredith.
• Ha megölöd, ha nem meg kell akadályoznom nehogy túlzásba vigye, mert akkor könnyen olyanok érkezhetnek Mystic Fallsba, akiket nagyon nem akarunk – válaszolta Shane kereken célozva ezzel Prue szüleire.
• Nem félek tőlük – villant fel Meredith barna szemeinek veszélyes fénye Rebekah kék szemeiben. Majd megigazította a gyűrűjét, ami nagyon hasonlított a Gilbert gyűrűkre.

Másnap Jeremy a Gilbert házban tartózkodott, a nővérével. Csak ketten voltak, mivel Lance-t sürgősen elhívta a seriff egy tegnap este történt dolog miatt és, hogy a hasonmás ne maradjon egyedül a potenciálisan bármikor veszélyesé váló fiúval, így a szőke hajú férfi meg felhívta Prue-t. Majd sietősen elment, mivel a nő megígérte, hogy gyorsan beugrik helyette.

• Jeremy segítenél nekem vacsorát készíteni? – kérdezte Elena a tévé előtt ülő öccsétől.
• Persze – válaszolta Jeremy. Felemelkedett a kanapéról és a konyhába ment nővére mellé.
• Vágd fel a zöldségeket – kérte meg öccsét a hasonmás.
• Rendben – felelte Jeremy. Megfogta az oda helyezett kést és elkezdte felvágni a zöldségeket, ám egy pillanatban nem figyelt és véletlenül megvágta a kezét. Elena gyorsan odasietett hozzá és gyorsan egy rongyot szorított a sebre, ám a vér illatát érezve, akaratlanul is megnőttek a szemfogai, szemei vörössé váltak és a körülötte lévő erek kidudorodtak. Viszont ennek ellenére nagyon jól tartotta magát.
• Nekem fel kell mennem – hebegte végül Elena, amikor érezte, hogy egyre kevésbé bírja ki, hogy ne harapja meg Jeremyt.
• Nem kell – válaszolta testvére halkan. Aztán egy hirtelen gyors mozdulattal megfogta a kést és megpróbálta nővére szívébe vágni, aki annyira meglepődőt ettől, hogy reflexből hárította a támadást. Elena ezen mozdulata azt eredményezte, hogy a kés közvetlenül Jeremy szíve mellett fúródott a fiú testébe. Prue pont ezt a pillanatot választotta arra, hogy megérkezzen. Gyorsan elrángatta Jeremy-t az események ezen alakulásától teljesen lebénult Elena közeléből. Érezte, hogy a Gilbert fiú szíve már nem bírja sokáig, így az ebben a helyzetben hozható legjobb döntést hozta meg. Prue megsebezte a karját és Jeremy szájához emelte. Elena a saját bánatos sírása közepette hallotta, hogy a nő számára valamilyen teljesen idegen dallamos nyelven suttog valamit testvérének, amitől a hasonmás szinte azonnal megnyugodott, mert bár nem értette a szavak jelentését, sejtette, hogy a nyilván hozzá hasonlóan ideges Prue a saját nyelvén nyugtatja meg testévért arról, hogy minden rendben lesz. Elena most jött rá, hogy milyen ostoba is volt, elvégre ő is ugyan úgy adhatott volna a véréből Jeremynek, mint Prue, de valahogy nem volt képes megmozdulni, mert teljesen lefagyott attól, hogy a testvére majdnem megölte őt.
• Elena ne állj ott, gyere, segíts nekem a kanapéra tennie Jeremyt – szólította fel a továbbra is szobor merev hasonmást Prue a mozgásra. Ő is megtette volna, de tudta Elenának kell ezt megtenni helyette és egyébként is gondolatban átkozta magát, hogy majdnem elkésett. Ha csak egy fél pillanattal később jött volna, akkor már nem tudja megmenteni a fiút. Elena végül tette amire Prue felszólította és lefektette eszméletlen testvérét a nappali kanapéjára.
• Én… nem akartam… egyszerűen csak védekeztem – kezdett egyből szabadkozásba a hasonmás, amit visszaért a konyhába.
• Tudom – válaszolta Prue higgadtan, próbálván olyan hangot megütni, amitől Elena lehetőleg minél előbb megnyugszik. Örült volna neki, ha Lio is itt van, mert barátja sokkal jobban tudta kezelni a könnyen hisztérikussá váló embereket, mint ő.
• Nem értem miért csinálta ezt, pedig Bonnie-vel és Shane professzorral elvileg gyakorolta azt, hogyan is uralkodjon a vadász énjén – rázta meg a fejét Elena szomorúan. Ugyanis azt remélte, hogy testvérével most már minden rendben lesz.
• Uralkodni a vadász énjén?! – nézett a hasonmásra Prue teljesen elképedve. – Elena egy vadászt ösztöneit nem lehet lekorlátozni! – idézte Lance-t a nő. - Ezért van az, hogy nem lehettél egyedül vele, mert bármikor megtörténhetett volna az, ami most! – világosított fel a hasonmást hűvösen.
• De Shane azt mondta… - hebegte Elena zavartan.
• Mégis ki a fene ez a Shane?! Folyton utalgattok rá, de én még soha nem találkoztam vele! Mégis mire tanítja Bonnie-t? – követelte Prue idegesen a válaszokat. Már az a lehetőség is felmerült benne, hogy ez az állítólagos professzor szándékosan kerüli őt. Csak tudnám, hogy erre mégis mi oka lehet!
• Bonnie azt mondta, hogy kinyilatkoztatást tanul tőle – válaszolta félénken Elena.
• Azt mondtad kinyilatkoztatást? – kérdezte Prue teljesen megütközve. Hogy a fenében nem vettem észre! Elvégre teljesen nyilvánvaló, hogyha ott van a tizenkét áldozat, akkor boszorkánynak is kell lennie, de nem hitte volna, hogy pont Bonnie az. Elvégre Bonnie egy Bennett! Ennyit arról, hogy a Bennett nők fehér boszorkányok! Először Ayana, aztán Emily most meg Bonnie! Sejthettem volna, hogy nem tud ellenállni egy ilyen szintű hatalmas mágikus erőnek!
• Miért az baj? – kérdezett vissza Elena értetlenül, mivel valahogy ezt gondolta Prue reakciója alapján, de nem igazán érthette, hogyan is lehet ekkora a probléma.
• Ez nem baj Elena, hanem egyenesen katasztrófa! – válaszolta Prue és gondterhelten a hajába túrt. Komolyan, ez már tényleg nem hiányzott nekem ide, gondolta a nő indulatosan.

XII. fejezet

Nincs más választás

„Miért van az, hogy a legtöbb dolog, amit más körülmények között önként megtennél, utálatos lesz, ha nincs más választásod?” Laurell Kaye Hamilton

• Akkor tanuljátok meg a leckét, amit most vettünk, ha valaki ezen felül venné a bátorságot ahhoz, hogy gyakorolni szeretne a lehetséges felelésre, akkor az ehhez szükséges szorgalmi feladat a könyvben található kérdések – mondta Prue az osztály pedig szedelődzködni kezdett. – Stefan maradnál egy pillanatra? – kérte a nő a vámpírtól.
• Persze – válaszolta Stefan gépiesen.
• Csodálkoztam, hogy nem látogattad meg Damont – mondta a nő könnyedén, mikor a többiek elhagyták a termet.
• Nem tudtam, hogy mit is mondhatnék neki – mondta a vámpír fájdalmasan.
• És ezért nem is jöttél el? – kérdezte Prue felhúzva a szemöldökét. Stefan ettől zavarba jött.
• Szerinted mit kellet volna tennem? A barátnőm vámpírrá vált és a szakadék olyan mély lett közöttünk, hogy szakítottunk, ő meg ezután, egyből a bátyám karjaiban keres vigaszt szólva bocs, hogy sajnáltatom magam – fakadt ki indulatosan Stefan.
• Figyelj rám, Stefan. Nem kioktatásból mondom, de amit te most csinálsz az nem a saját magad sajnáltatása, hanem gyerekes duzzogás – jelentette ki Prue kereken, mert kezdte unni, hogy senki sem tud felnőtt módjára viselkedni ebben a városban. Az, hogy ő maga is így viselkedett Kollal szemben az már nem igazán érdekelte, mivel azon a véleményen volt, hogy az ős most tényleg megérdemli ezt. - Nézd, azt hiszem, tudom, hogy mit élsz át…
• Hát persze, hogy tudod, elvégre te mindent tudsz, és mégsem árulsz el semmit, ha a vadász dologról is időben szólsz nekünk, akkor most nem lenne ez az egész – mondta Stefan erősen vádló hangon.
• Rendben, ha úgy tetszik, hibáztass csak engem, de ha folyamatosan siránkozol azon, hogy mid nincs, el fogod veszíteni azt, amid még megmaradt – felelte Prue hűvösen. Tudta, hogy a vámpír csak célpontot keres a dühének és a nő örült neki, hogy őt hibáztatja. Mivel inkább ő, mint Damon.
• Akkor szerinted még mit kéne tennem? Nekem már csak ez maradt – tárta szét a karjait Stefan.
• Te körül szoktál egyáltalán nézni magad körül vagy csak úgy élsz bele a vak világba? – kérdezte a nő gúnyosan.
• Mire célzol? – értetlenkedett Stefan.
• Figyelj, Stefan. Nem szeretek tanácsokat adni, mert hülyén érzem magam tőle, de amit ti műveltek az már az én amúgy sem éppen magas tűrőképességű idegeimet is túlfeszíti – mondta Prue. A továbbra is értetlenül rátekintő barna szempárt látva felsóhajtott. – Egyszerűen csak beszélj vele – adta meg a véleménye szerint helyes lépésnek a tanácsát.
• De nem tudom, mit mondhatnék neki – válaszolta Stefan hangjába gyerekes makacsság költözött.
• Ezt már mondtad, a lényeg viszont az, hogy nem is kell tudnod. A helyzet adja majd magát és meglásd, hogy meg tudjátok beszélni a dolgokat – mondta Prue határozottan és kedveskedve megpaskolta Stefan karját. Aki mélyet sóhajtott és elgondolkozott a nő szavain. Tudta, hogy Prue-na igaza van. Nincs más dolga, mint meglátogatni Damont és elbeszélgetni vele, elvégre ő a testvére és nem akarja őt elveszíteni, akkor, sem ha Elena végül valóban a bátyját választotta helyette. Elvégre tudta, hogy testvére mindig mindent érte csinált ő meg eddig bár próbálta viszonozni, de igazából sehogy sem tudta, viszont most alkalma nyílik rá és nem akarta a sértettsége miatt elveszíteni Damont, mert ő volt számára a legfontosabb, aki mindig óvta és védelmezte őt. A maga sajátos módján.

• Bocsi srácok, hogy megszakítom Stefan lelkizős pillanatát, de van egy kis problémánk – sietett be Lance a terembe és szokatlan módon erősen gondterheltnek látszott.
• Lio már haza is ért? Vagy… te magára hagytad Damont a házban? – kérdezte Prue mérgesen és ezzel egy időben a nyakánál fogva a falhoz szorított egyik legjobb barátját. Valahogy eddig nem hitte volna Lance-ről, hogy ebben a meglehetősen komoly pillanatban is képes ilyen felelőtlen dolgot tenni.
• Hé, mielőt dühödben olyat tennél velem, amit később garantáltan megbánnál, elmondom neked, hogy a kölyöknek már egy hete voltak hallucinációi – emelte fel védekezően a kezeit a szőke hajú férfi, meg sem próbálva lefejteni a fojtogató kezet, mivel tudta, hogy azzal csak még jobban felbosszantaná a tulajdonosát.
• Hol van Damon? – szűrte a kérdést a fogai között Prue. Szóval igaza volt, Damon valóban hallucinált csak valahogy elfelejtett szólni nekik róla. A fene essen abba a bolond gyerekbe!
• Ez a probléma harmadik része. Eltűnt – jegyezte meg Lance arcán kínos mosollyal, de egyből lehervadt, amikor barátnője villámokat szóró szürke szemei találkoztak az ő zöld szemeivel. És már éppen felkészült az ideiglenes halálra, vagy egy még annál is rosszabb lehetőségre, de szerencséjére mindkettő elmaradt, hála annak, hogy a teremben tartózkodó harmadik személy is megszólalt.
• És mi a második? – kérdezte aggódva Stefan. Nem akarta, hogy bármi baj történjen a testvérének és pont most tűnik el, amikor elhatározza, hogy beszél vele. Jellemző, hogy Damon még hallatlanul is megpróbál kibújni a megbeszélni valóik elől.
• Azt hitte én vagyok Connor és megpróbált megölni – gombolta ki a kabátját Lance és így láthatóvá vált véres pólója. A sebe már egyáltalán nem is látszott csak a sok vér, ami utána maradt.
• Ez igazán remek meg is érdemelted volna – jegyezte meg Prue cinikusan még erősebben szorítva a szőke hajú férfi nyakát.
• Köszönöm kérdésed jól vagyok – szűrte a fogai között Lance duzzogva.
• Mégis mi bajod eshetett volna? – kérdezte a nő lekezelően. – Azt akarod nekem mondani, hogy nem vettük észre, hogy Damon hallucinál, de ettől persze még gyanakodtunk és figyeltük őt, erre te mit csinálsz, mikor rájössz arra, hogy igaz, amit gondoltunk? Leállsz vele verekedni… Nem igaz, hogy egymagad nem bírsz elbánni egy… egyetlenegy vámpírral, aki még kétszáz éves sincsen – tette hozzá a nő indulatosan. Holott tudta, hogy előfordulhatott volna az is, hogy Damon kerül fölénybe, de valahogy most elvetette ezt a lehetőséget, mert nem igazán hitte, hogy az történt, amire ő neki eszébe jutott. Már nem és még nem… bár lehet, hogy mégis sikerült volna neki… Stefannak nem, de Damonnek…
• Mivel azt mondtad, hogy még ideiglenesen sem ölhetem meg, így a lehetőségeim eléggé lekorlátozódtak – válaszolta Lance, de Prue egyből leintette védekezését.
• Szóval egyszerűen csak hagytad, hogy elmeneküljön?! Mégis mit gondoltál? – kérdette a nő és indulatosan elengedte a szőke hajú férfit.
• Ha mentegetném, magam attól csak rosszabb lenne a helyzet – tárta szét a karjait Lance, aki kissé a falnak dőlt, hogy meg tudja tartani magát.

• Viszont emlékezz rá, hogy én már az elején is megmondtam neked, hogy Jeremy a legjobb megoldás erre az egészre – sziszegte a nőnek Lance, hogy végre észhez térítse őt ezt illetően, akkor is, ha ezért cserébe ideiglenesen meg kell halnia.
• Nem fogod fel, hogy ő még csak tizenhét éves? – szajkózta el újra azt a mondatot Prue, amit már önmagának is egyre gyakrabban kellet ismételni, nehogy elfogadja Klaus és Lance véleményét ennek kapcsán. Mert már ő is egyre inkább kezdte belátni, hogy nincs más megoldásuk, mégis próbálta ezt utolsó lehetőségek közé sorolni.
• És mit számít? Te még én mennyi idősek voltunk mikor először megöltünk valakit? Tiz? Tizenkettő? – kérdezte a szőke hajú férfi hevesen.
• De ez már egy más világ, nem a középkor – rázta meg a fejét a nő.
• Lehet, hogy az emberek számára az, de te is tudod, hogy a természetfeletti lények között nem váltott semmi ezer év alatt sem – válaszolta Lance. – Nem értem miért csinálod ezt! Az egész a miatt van, hogy átaludtál százhatvan évet és sok mindenből kimaradtál, de…
• Itt nincs helye semmilyen „de”-nek! Lemaradtam a legfontosabb dolgokról, úgyhogy ne merészelj engem kioktatni, mert nincs hozzá jogod! – sziszegte Prue mérgesen.
• Valóban, nincs hozzá jogom és te is tudod, hogy teljesen mértékben megértelek, viszont akkor, ha lehetséges lenne, ne rajtam töltsd le az ezzel kapcsolatos dühödet, hanem az anyádon, vagy ha úgy jobban esik, akkor az apádon – mondta Lance is mérgesen. Remélve, hogy a szülei említésére barátnője nem lesz még mérgesebb. Prue a szülei említésére, bár csak még dühösebb lett, de ennek ellenére kezdett rájönni, hogy most van ennél a teljesen felesleges veszekedésnél fontosabb dolga is. Mikor Lance látta, hogy szavai végre kezdenek átjutni Prue dühös akaratán immár lágyabban folytatta. – Nagyon kérlek, ne csináld ezt. Te is tudod, hogy Jeremy őrültre vonatkozó vadász kérdésével később is foglalkozhatunk, de Damon átka most sokkal sürgetőbb. Jeremy lehet, hogy át fog menni egy-két dolgon, ami fájni fog neki, de nem lesz halott, viszont, ha Damon tovább marad ebben az állapotban, akkor nemsokára végez saját magával, akkor is, ha egyébként semmilyen hajlama sincsen erre. Te is tudod, hogy most akármennyire is küzd, az átok ellen az végül le fogja győzni őt és vége lesz… de persze erre is van megoldás. Bár tudom, hogy ez a lehetőség mennyire elborzasztana téged. Viszont így vagy úgy, döntened kell, mégpedig most azonnal – nyomatékosította a szavait Lance barátnője vállára téve a kezeit. Prue erősen lesokkolódva állt szőke hajú barátja előtt. Nem akarta, hogy Jeremyvel ez történjen, de azt semmiképpen nem hagyhatta, hogy Damonnel történjen valami. Elvégre ő volt az, aki nem volt képes vigyázni, hát ő is fizess meg az árát és ne más.
• Én és Stefan megkeressük Damont, te menj Jeremyért és Kol segítségével öles meg vele egy hibridet – vázolta végül elképzelését Prue. Lance határozottan bólintott és kifelé vette az irányt.
• Ja és Lance – szólt még szőke hajú barátja után a nő.
• Igen? – fordult vissza további parancsra várakozóan az érintett.
• Később megbeszéljük a kis botlásodat ezt illetően – mondta Prue halkan, ám nagyon is fenyegetően.
• Ahogy gondolod – hajolt meg egy pillanatra Lance majd gyorsan eltűnt, hogy elintézze azt, amivel megbízták.
• Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? – kérdezte a nőtől csöndesen Stefan. Prue és Lance beszélgetésnek felét egyáltalán nem értette. Caroline egyik elvadult vigasztalási kísérlete során ugyan hallott arról, hogy Prue és Kol… nos, finoman fogalmazva már évszázadok óta közelebbi ismerősei egymásnak. Ami igazán különös volt tekintve, hogy egyikükből sem nézte ki az, hogy képesek volnának egy kapcsolat kötöttségében együtt lenni. De sejtette, hogy ők nyilván másként állnak a dolgokhoz, mint ő, elvégre mindketten sokkal idősebbek nála. Prue-n egyébként is látszott néha, hogy valóban nagyon sokat tud és egy csomó mindent átélt, viszont Kolt valahogy nem tudta elképzelni komoly személyként, akkor is ha az ős már elmúlt ezer éves is. Azt mondjuk tudta, hogy a nő mennyire hevesen tiltakozik az ellen, hogy Jeremy vadásszá váljon, de nem értette, hogy miért is védelmezi őket ennyire. Először ott volt a bátyja, aki Lance pólóján lévő sebes foltot látva igazán gyilkos hangulatban volt, mégis a nő, még ekkor is védelmezte őt, annak ellenére, hogy Damon majdnem megölte az egyik legjobb és legrégebbi barátját. Érthetetlen. Valamint Stefan azt sem felejtette el, hogy Prue az előbb tanácsot adott neki, kéretlenül ugyan, de attól még ugyan az volt a lényege. Vagyis egyértelműen a legjobbat akarta nekik és vámpír el sem tudta képzelni, hogy a nőnek erre mégis mi oka lehet.
• Vajon biztos vagyok e abban, hogy megkérjem Lance-en keresztül Kolt, hogy gyilkost csináljon Jeremy-ből? Nem. Viszont abban már garantáltan biztos vagyok, hogy Lance-en keresztül Kol és Jeremy által megmentem Damont és ebben a lehetetlen helyzetben csak ez számít – válaszolta Prue határozottan és elhagyta az iskolát, nyomában Stefannal.

Lance Jeremy-vel a sarkában sietett át Mystic Falls főterén. Az előbb volt túl egy gyors és rövid telefonbeszélgetése – természetesen a Gilbert fiú mobilján -, amiben megérdeklődte Klaus-tól, hogy pontosan hol is van fiatalabb öccse. A hibrid válasza az volt, hogy nyilván a Grillben, mivel ő megmondta neki, hogy kezdjen magával és a pocsék hangulatával valamit, mert nem akart egy második számú Stefan Salvatore-val egy fedél alatt lakni. Éppen beléptek volna a célul kitűzött épületbe amikor Liz Forbes seriff sietett feléjük.

• Lance – szólított meg a szőke hajú férfit, aki megállt, hogy bevárja a nőt.
• Igen, Liz? – kérdezte Lance érdeklődve. Volt alkalma megismerkedni a nővel és egész összebarátkozott vele.
• Bejött hozzám az őrsre egy szőke hajú, kék szemű nő, csupa fehér ruhában és nem mutatkozott be, de határozottan szükségesnek tartotta, hogy ezt átadjam Prue-nak – nyújtott át egy borítékot Liz. – Gondolom, el tudod neki jutatni.
• Persze, köszönöm Liz, igazán leköteleztél vele – vette át a csomagot Lance. A szőke hajú férfi már a leírás alapján sejtette, hogy Prue édesanyja volt az a titokzatos nő. Nos, legalább nem mutatkozott be, mert akkor a seriff tuti, hogy bolondnak nézte volna. Bár ki tudja? Ezen gondolatok közepette azért, hogy száz százalékig biztos legyen a küldő személyében felbontotta a barátnőjének szóló csomagot. Dokumentumok voltak benne, bizonyítékok arról a nőről, akit Mystic Fallsban Meredith Fall ként ismert a jó nép. Prue anyja mindig is könnyben és gyorsabban szerzett információkat és nyilván így akar törleszteni azért, amit százhatvan éve csinált. Az iratokból sajnos az nem derült ki, hogy most hol is tartózkodik az a ribanc, aki már annyira nagyon kerestek, hogy törlesszék a felé a számlát - ami egyre csak gyarapodott, különösen a százhatvan éve, valamint a mostaniakat figyelembe véve -, de legalább már valóban biztosra tudták, hogy ő volt az, aki a Mystic Fallsban történtek jó része mögött áll. Mármint kivitelezés szempontjából, mert ennek az elméletét teljesen bizonyosan nem ő dolgozta ki, mert ahhoz túl részletes volt.
• Valami fontos? - kérdezte Jeremy és Liz is érdeklődve nézett a szőke hajú férfira.
• Seriff megtenne nekem egy szívességet? – pillantott fel az iratokból Lance komolyra véve a beszélgetés fonalát.
• Mi lenne az? – válaszolt kérdéssel a kérdésre Liz, érezve, hogy fontos dologról van szó. De nem szeretett volna olyat megígérni, amiről előzetesen nem tud mindent vagy legalább egy részét.
• Ha látja Meredith Fall-t eresszen bele egy sorozatot a pisztolyából, láncolja meg és utána hívjon fel engem – vigyorodott el Lance sötéten.
• Mégis miért? – kérdezte meglehetősen döbbenten Liz, de tudta, hogyha olyan derül ki a nőről, ami veszélyezteti a lánya, valamint a városiak életét akkor megteszi.
• Maradjunk abba, hogy ő határozottan nem, akinek hiszik és Prue-nak, Liónak és nekem lenne, vele pár elszámolni valónk szóval ne feledje azt, amit mondtam – válaszolta Lance határozottan nyomatékosan.
• De ha véletlenül megölöm, akkor is hívjam magát és kötözzem meg? – kérdezte Liz, mert a férfi szavaiból ezt vette ki.
• Akkor is tegye azt, amit mondtam – jelentette ki a szőke hajú férfi komolyan. - Most viszont nekem és Jeremynek sürgős dolgunk van, még beszélünk. Viszlát – intett a nőnek és a Gilbert fiú maga után húzva besietett a Grillbe.

A pultnál ott üldögélt Kol, aki előtt bár nem sorakoztak üres üvegek attól még látszott rajta, hogy nem az a mai első pohara.

• Kol! Látom már nem vagy szomjas – ült le a férfi mellé Lance, mert sejtette, hogy előtte még rá kell beszélni az őst arra, hogy segítsen nekik, ami nyilván nem lesz egy fáklyás menet. Jeremy pedig a szőke férfi mellet foglalt helyet. Kissé zavarta, hogy úgy rángatják, mint egy taknyost, de mivel sejtette, hogy komoly dologról van szó hagyta.
• Remek észrevétel – válaszol az ős a kezei között forgatva a lassan üressé váló poharát, majd egy hajtásra kiürítette és egy intéssel jelezte Mattnek, hogy töltse újra.
• Így is sokat ittál már – morogta Matt, de azért töltött az ősnek. Közben meg lehetősen könyörögve nézett Lance-re. A szőke hajú férfi megértette a ki nem mondott kérést, vagyis inkább erősen rimánkodó könyörgést. Ami nem volt más, minthogy állítsa le Kolt, mielőtt túl késő.
• Matt nem emlékszem volna, hogy kértem volna a véleményed, de ha egy idióta pultossal akarok, majd beszélni, akkor feltétlenül szólok neked – mondta meglehetősen akadozó nyelvel az ős és ezt megtoldotta egy fenyegető pillantással is. Egyébként ezért a megszólalásáért ismételten el akarta törni Matt kezét, de az még időben rájött a dologra és a testi épsége érdekében arrébb vonult, hogy ne zavarja őket. Kol pedig ebben a helyzetben inkább hagyta a fenébe, főleg mivel tudta, hogy később is lesz alkalma arra, hogy megtegye.
• Kol, úgy látom Mattnek igaza van, mintha egy kicsit sokat ittál volna – mondta Lance határozottan. Közben úgy gondolt, hogy ennyi erővel Klaust is igazán idehívhatta volna, ha már a hibrid készségesen felajánlotta Jeremynek a hibridjeit, ami valóban nagyon nagylelkű ajánlat volt tőle. De ebben a helyzetben valahogy már nem akarta, hogy több hiba csússzon a számításba – főleg, hogy már így is valószínűleg így is meg fogja kapni az ezért kijáró büntetését -, valamint egyébként is túl késő lett volna módosítani a tervet.
• Mond, mit akarsz és után hagy békén – morogta Kol, mivel ismerte a mellette lévő szőke hajú férfit és tudta, hogy most éppen azért jött, hogy kérjen tőle valamit. Ami sohasem volt jó jel.
• Szükségünk van a segítségedre – jelentette ki Lance kereken.
• Váó, ez igen! Tru nem hajlandó beszélni velem, de ide küld téged és egyből elvárja, hogy úgy tegyek, ahogy ő akarja. Nem gondolod, hogy ez egy kissé túlzás? – tette fel a kérdést szarkasztikusan az ős.
• Nem is érdekel, miről lenne szó? – sóhajtotta Lance.
• De, nagyon érdekel, hogy mit is csinál pontosan Tru... - válaszolta Kol cinikusan, amiből azt lehetett levenni, hogy egyáltalán nem érdekli mit is csinál a nő.
• Ha tudni akarod éppen Damont keresi Stefan társaságban – mondta készségesen és jelentőségteljesen Lance.
• Szóval a kedves vendégetek végre valahára hallucinál? – kérdezte az ős gúnyosan.
• Igen és majdnem megölt engem, ha éppenséggel tudni akarod, szóval nincs éppen társaságkedvelő hangulatában. Ezért sem igazán hiszem, hogy örülni fog Stefannak, bár lehet, hogy fel sem fogja ismerni őt, ahogy Prue-t sem és ki tudja, hogy kit fog a helyükre képzelni – mondta Lance célzatosan, mert tudta, hogy mennyire bosszantja Kolt, hogy barátnője megvédi Damont és Stefant. Pedig ha tudná…
• A múlt alkalommal voltam olyan ostoba, hogy segítettem Tru-nak. Erre hálából nem beszél velem, így nem igazán hiszem, hogy most vevő vagyok arra, hogy hasonlóan cselekedjek - vont vállat Kol, de azért egy futó pillanatra elgondolkozott rajta, hogy mégis megteszi. Persze, nem azért, mert a nő így akarja, hanem azért, mert ő ezt szeretné.
• Akkor benne vagy – jegyezte meg Lance.
• Megmondanád, hogy ezt mégis hogyan veted ki a szavaiból? – húzta fel hitetlenkedve a szemöldökét az ős.
• Olvasok a sorok között – vont vállat a szőke hajú férfi vigyorogva.
• És mégis miért is tennék ilyen jótékony cselekedetet? – kérdezte Kol szem forgatva.
• Mert Prue mérges rád és most már rám is, vagyis… csak tedd meg és után elszámolod vele a dolgot – legyintette végül Lance.

Prue és Stefan a Mystic Fallsi erdő közepén álltak és azt találgatták, hogy pontosan hová is mehetett Damon. A nő már felhívta Elenát és óvatosan - szinte észrevétlenül - tapogatózva megérdeklődte a hasonmástól, hogy Damon nincs e vele. Elena ebből semmit sem vet észre és azt mondta, hogy most csak később tud átmenni Damonhez, amiből az következett, hogy a vámpír nincs vele.

• Ha nincs Elenánál és a házatokban, valamint a Lockwood pincében és a barlangrendszerben sem, akkor szerinted hol lehet? – kérdezte Prue Stefant, hátha a vámpír előbb rájön a megoldásra, mint ő.
• Hm… lehet, hogy elment a kriptába? – vetett fel a lehetőséget Stefan.
• Más? – kérdezte Prue kissé kételkedve. De végül is ki tudja, hogy a vadász szelleme mégis mire veszi rá Damont?
• Nos, nem tudom biztosra, de… - hagyta abba tétován a mondatot a vámpír, mert egyfelől nem igazán hitte, hogy bátyja oda ment ahová gondolja, másfelől viszont mégis lehetséges volt. – Azt mondtad, hogy amikor valaki a vadász átkától hallucinál, akkor azokat is látja, akik szerinte csalódtak benne?
• Igen, lehetséges, eszedbe jutott valami? – kérdezte Prue sürgetően. Tudta, hogy most már tényleg meg kéne találniuk Damont, valamint nagyon remélte, hogy Lance gyorsan meggyőzi a nyilván nagyon is vonakodó Kolt, hogy segítsen Jeremynek.
• Az apánk… - hagyta félbe mondatot Stefan. Elvégre ha Damon valóban hallucinál, akkor abból nyilván az apjuk sem marad ki.
• Giuseppe Salvatore? – kérdezte Prue felhúzva a szemöldökét.
• Igen, miért te kire gondoltál? – kérdezett vissza Stefan értetlenül. Egyébként nem értette a nő honnan is tudja az apjuk nevét és ha tudja akkor mégis miért kérdezte meg, hogy ő e az. Érthetetlen, vagy csak én nem értem?
• Te menj, a kriptába én megyek és megnézem a régi Salvatore birtokon – jegyezte meg határozottan Prue és gyorsan eltűnt. Magára hagyva a gondolataival Stefant, aki végül felocsúdva tette, amire megkérték.

Prue óvatosan megközelítette a meglehetősen gazos és lerozzant állapotban lévő épületet, vagyis inkább romokat, mivel nagyjából csak az maradt meg az épületből. Az a másfél évszázad igazán kegyetlenül rajta hagyta a nyomát. Nem igazán hallott mozgást, sem más, de mindennek ellenére kezdte sejteni, hogy Stefan utolsó tippje volt a helyes és Damon valóban ide jött. Elvégre egy olyan vadász, mint Connor nyilván röhög a markába azért, hogy ilyen kegyetlen dolgot tehet egy vámpírral. Főleg, hogyha ez az a személy, aki megölte őt. Valamint itt felidézheti Damon számára fájdalmas emlékeket, amikben Giuseppe Salvatore megalázta és bántotta őt. A vadászok életükben szemét tetvek voltak, de holtukban, ha lehet, akkor még inkább azok. Prue elhatározta, hogy ezért is fog segíteni Jeremynek, hogy a fiúból ne váljon olyan kegyetlen ember, mint a többi hozzá hasonlóból.

• Damon figyelj rám, én vagyok az Prue – hívta fel magára a vámpír figyelmét a nő. Úgy gondolta megpróbálja megnyugtatni őt addig amíg Lance és Kol elintézik Jeremy ügyét. Tudta, hogy nem ez a valaha volt legjobb terve, de ez volt a leghasználhatóbb lehetőség a többi közül.
• Menj innen! – kiáltott rá Damon dühösen. Prue-nak nem állt szándékában teljesíteni ezt, ha egyáltalán neki szólt a mondat és nem a szellemnek. Így viszont legalább elindult a hang irányába.
• Damon mindjárt ott vagyok, addig próbáld őt kizárni – parancsolt rá a vámpírra Prue és gyorsan megpróbált túljutni az előtte lévő meglehetősen romos egykori folyosó szakaszon.
• Nem megy… nem sikerül… mindenhol hallom… - hallotta meg Damon egyre halkabb és fájdalmasabb suttogását a nő. Mire Prue ezt hallva a számára jóval egyszerűbb megoldást választotta. A szeme villant egyet, majd egy gyors mozdulattal átkelt az akadályon. Damont az egyik – vagyis inkább egykori - szobában találta meg összekuporodva és a térdeit átkarolva.
• Damon – térdelt a vámpír elé Prue. – Damon itt vagyok – mondta a nő és megnyugtatóan megsimogatta a vámpír haját.
• Szerinted is igaza van? – kérdezte Damon keserűen.
• Bármit is mond neked az nem igaz – válaszolta Prue gyöngéden és a magához húzta a vámpírt.
• Nem akartam… soha nem akartam… de Stefannak szüksége volt rám, vigyáznom kellet rá – motyogta Damon a nő nyakába.
• Damon, mindjárt vége van… Kol megoldja a problémát… - nyugtatta a vámpírt Prue. Közben alig bírta nézni a szenvedését, ami őt is letaglózta.
• Már miért tenne ilyet? – kérdezte Damon halkan és még arra sem volt elég ereje, hogy hitetlenkedjen.
• Mert ez a leghelyesebb lépés a részéről – mormolta a nő fájdalmasan.
• Meg kellett volna halnod, amikor lelőttelek, nem érdemled meg, hogy itt legyél – mondta Giuseppe Salvatore indulatosan.
• Hallom őt, nem hagyja abba! – szorította a fülére a kezeit Damon, így elengedve a nőt. Prue ennek ellenére hevesen az ölelésébe vonta a vámpírt és az egyik karját megsebezve a vámpír arca elé emelte azt.
• Igyál, attól megnyugszol egy kicsit – mondta Prue határozottan. Damon figyelme egyből a vérző sebbe szűkült le, nem érdekelte, hogy kié és, hogy milyen csak az, hogy vér volt. Szemfogai megnőttek, szemei vörösé váltak, két kezével szorosan megfogta a nő kezét, nehogy az végül elhúzza onnan és hevesen rátapadt a vérző sebre. - Itt vagyok Damon… itt vagyok és itt is maradok, megígérem, hogy most már jobban fogok vigyázni rátok – suttogta a vámpírnak Prue és szabad kezével a fekete tincseket simogatta. Szürke szemeiből közben alattomban megindult egy fájdalmas könnycsepp, amit sok másik követett.

• Miről lenne szó? – kérdezte Kol végül beletörődően.
• Tudtam, hogy segítesz nekünk – mondta Lance vigyorogva.
• Még nem mondtam semmit csak érdekel, milyen hülyeségre is akartok rávenni engem Tru ajánlására – tagadta az ős hevesen. Na, persze, gondolta Lance szem forgatva.
• Jeremy-nek áldozatokra van szüksége – halkította le a hangját a szőke hajú férfi.
• És miért nem te változtatsz át pár szerencsés nyertest a vadász első áldozatainak? – kérdezte Kol felhúzva a szemöldökét.
• Ha már itt vagy igazán nem várhatod el tőlem – vont vállat a szőke hajú férfi.
• Nehogy azt akard mondani, hogy te is áttértél arra, hogy nem ölünk meg senkit dologra – jelentette ki az ős erősen hitetlenkedve.
• Dehogy is! Ismerhetnél már! Tudod, hogy vagyok vele minél több annál jobb, de… most arról van szó, hogy lehetőleg ne ártatlan emberek essenek áldozatul és így meg kéne igézni pár delikvenst – válaszolta Lance szem forgatva. Ugyanis igazán nem akarta, hogy Prue anyja után, az apja is a városba érkezzen. Igaz sejtette, hogy ez csak idők kérdése, és ha előbb jönne, mint amúgy is az soha sem lenne jó jel. Egyébként igazán büszke volt magára hogy ilyen jól kivágta magát az átváltoztatással kapcsolatban.
• Te most szórakozol velem? Vagy Tru már egész Mystic Fallsot meg akarja védeni? – kérdezte Kol elhúzva a száját.
• Dehogy is, nem Prue miatt van ez a kikötés, hanem Jeremy miatt. A kölyök nem fog ártatlan lakosokat öldösni – jelentette ki Lance fejével a remélhetőlegesen nemsokára vadásszá váló felé bökve. Tudta, hogy ez hülyeség a Gilbert fiú részéről, mert egy idő múlva már nem fogja érdekelni más, csak az, hogy még lehetőleg még több vámpírt megöljön, de addig is meghagyta őt abban a tévképzetben, hogy van választása. Prue most igazán büszke lehet majd rám ezért, gondolta Lance elégedetten. Elvégre miért ő legyen minden jónak elrontója? Náluk ezt a szerepet egyébként is általában Prue apja szerette magára ölteni.
• Akkor mégis, hogyan is képzeled ezt az egészet? – tárta szét a karjait értetlenül Kol, bár kezdte érteni a dolog, ahogy a saját részvétele is egyből megvilágítást nyert.
• Itt van pár hibrid – suttogta Lance jelentőségteljesen.
• Klaustól megkérdezted? Bár nekem akkor is jó, ha nem tud róla, elvégre a te életed – válaszolta Kol elvigyorodva.
• Meg és áldását adta tervre – felelte Lance. Akinek a zsebében ekkor megszólalt Jeremy telefonja.
• Akkor már csak alig hiányzik valami. Jeremy, cimbora, bár nem vagyok éppen jókedvemben, de kivételesen nagylelkű ajánlatban részesítelek téged… válasz valakit és én megigézem neked – hajolt át a szőke hajú férfin Kol.
• Muszáj? – kérdezte Jeremy Lance-től meg lehetősen kételkedve abban, hogy valóban meg kéne tennie.
• Lance! Van öt percetek mielőtt Damon kiszívja az összes véremet! Szóval igyekezetek! – válaszolta a szőke hajú férfi helyet Prue. A hangján egyáltalán nem hallatszott, hogy az előbb még potyogtak a könnyei.
• Ez szerintem egy nagyon határozott igen volt – válaszolta Kol és Jeremynek tette ajánlatta ellenére ő maga kereset egy hibridet. Mikor meglátta, hogy az egyik magányosan üldögél az egyik asztalnál elvigyorodott. – Készülj Jeremy! Két perc múlva hátul találkozunk! – mondta még az ős és ment a hibridhez, hogy meg igézze, és hátra csalja őt, hogy ott a Gilbert fiú megölhesse és utána lehetőleg eltudjon beszélgetni Prue-val.

A már nagyon is józan állapotban lévő Kol a sikátorban várakozott Jeremyre és Lance-re. Mellette pedig ott volt a teljesen készséges üzemmódba át igézett hibrid. Az ős nem igazán aggódott Prue miatt mivel tudta, hogy a nő tud vigyázni magára és egyébként sem lehet semmi baja attól, hogy valaki kiszívja az össze vérét. Ő már csak tudta, elvégre sokszor ivott a nő véréből, igaz olyankor mindig ügyelt rá, hogy a kelleténél többet ne igyon. Nem is érette, hogy Prue miért csinálja ezt az egészet. Mégis honnan is ismerné Damont? Mert tudta, hogy a nő csak azokkal bánik, így akik nagyon fontosak voltak a számára valamilyen oknál fogva. És az ős szerint a törődés határát már bőven túlszárnyalt a nő ezzel az egész vérivás dologgal, ami éppenséggel biztos nem lehet kellemes. A legjobban az irritálta, hogy eddig csak ő itta Prue vérét és a nő most miért engedte meg Damonnek, hogy ő is ezt tegye?! Az ős inkább nem akart arra gondolni, hogy most pont úgy viselkedik, mint egy féltékeny hülye, mert bárki bármit higgyen is ő határozottan nem volt az. Mivel tudta, hogy semmi oka nincs féltékenynek lenni. Ennek ellenére mégis erős féltékenységi hullám öntötte el őt, amit inkább még önmagának sem vallott be.

• Azt hittem már soha nem értek ide – morogta Kol a megjelenő Jeremynek és Lancenek.
• Gyerünk Jeremy, nincs más dolgot, mint levágni a fejét – mondta Lance a Gilbert fiúnak támogatóan figyelmen kívül hagyva az ős megjegyzését. Valamint átadott egy kardot a remélhetőlegesen nemsokára vadásszá váló fiúnak.
• Honnan szedted ezt a kardot? – kérdezte Jeremy nagyon nyelve, mivel félt megtenni az utolsó lépést.
• Ez az enyém! Úgyhogy ajánlom, hogy vigyázz rá – jegyezte meg fenyegetően Lance.
• Ez van vagy ezer éves – tátotta el a száját Jeremy csodálkozva a nagyon jó állapotban lévő, ám valóban öreg kardot nézve.
• Remek megállapítás, de most nem a kardokról kéne dumcsiznunk, hanem meg kéne ölnöd egy hibridet, hogy Damon ne szívja szárazra Prue-t – válaszolta Lance parancsolóan. Ha tudnád, hogy sokkal több mint ezer éves…
• Rendben – nyelt egyet Jeremy és tétován kivette a kardot a szőke hajú férfi kezéből. A hibrid Kol igézésének hála már letérdelt eléjük.
• Milyen készséges – motyogta az ősnek Lance, aki erre csak megvonta a vállát. Ha csinálsz valamit, akkor azt csináld jól alapon igézte meg a hibridet. Jeremy vett egy nagy levegőt és végül lesújtott, egyszer, majd kétszer. Mivel a kard számára kissé furcsa volt így először nem sikerült neki teljesen. A vér beterítette mindhármuk ruháját. – Na? – húzta fel a szemöldökét Lance a Gilbert fiú karjára nézve. Mire azon mintha csak a válaszra várt volna megjelent a tetoválás. A szőke hajú férfi pedig elégedetten elvigyorodott. Holott tudta, hogyha esetleg eljutnak arra a szinte, hogy mindenki számára látható legyen a tetoválás, akkor igazán érdekes történetet fognak megismerni annak kapcsán azok, akik még nem tudják. Főleg, hogy az számukra döntő fontosságú lesz, különösen Prue-ra nézve.
• Sikerült – suttogta Jeremy. Kol a maga részéről nem látott semmit, de elhitte, hogy így van.
• Ja, szép munka volt Jeremy és igazán ne, aggódj, majd én megtanítom neked, hogy kell egy csapással levágni valaki fejét – veregette bátorítóan hátba a Gilbert fiú a szőke hajú férfi. Kol erre csak meg forgatta a szemeit és sarkon fordulva távozott, hogy Prue házába igyekezzen, és ott várja meg a nőt.

Damon kábán felemelte a fejét Prue karjáról és döbbenten elengedte azt.

• Jól vagy? Már nem látsz senkit, aki szellem? – kérdezte meglehetősen kóválygó fejjel a nő, ám az aggodalma még nem múlt el.
• Azt hiszem, most már rendben leszek – felelte Damon tétován. Nem igazán emlékezett arra, hogy az elmúlt időben mi történt. Mondjuk azt felfogta, hogy Prue vigasztalta őt, de hogy mit mondott azt már nem tudta volna felidézni. Maga az érzés, hogy a nő mellette volt szinte teljesen megnyugtatta, valamint valamilyen érthetetlen oknál fogva szinte magától érthetőnek érezte azt, hogy az ölelésében pihent. Zavaróan furcsa és különös.
• Akkor jó – mosolyodott el Prue megkönnyebbülten, valamint egyre laposabbakat pislogva. Tudta, hogy pihennie kell, de ezen felül nem lesz semmi baja. Ráadásul még a Kollal való beszélgetésre is fel kell készülni, így ennek ellenére megnyugodva hunyta le a szemeit. – Azt hiszem, most alszok egy kicsit – motyogta még és elájult. Damon a karjaiba kapta a vérveszteségtől sápadt és ájult Prue-t és a nő háza felé vette az irányt.