Sziasztok! Meghoztam a következő fejezetet :) Remélem tetszeni fog nektek :) Valamint arra gondolta, hogy ez alkalomból, teszek egy olyan ajánlatot, hogyha szeretnétek, akkor lehet a történethez egy jelenet kérésetek. Most és később is érvényes lesz még egy ideig ez az ajánlat. Akár chat-be, akár kommentbe, vagy esetleg e-mailbe írhatjátok meg, hogy mire is gondoltatok. Én pedig, ha nem ütközik a terveimbe, akkor belefogom tenni a történetbe. Csak ennyi lett volna a mondandóm :) Most pedig jöjjön a fejezet :D
Kérdez
és én felelek... vagy nem
„Sokat
gondolkozom, de semmire nem találok választ. Minden kérdés végén
újabb és újabb kérdések tolonganak. Ebből következik, hogy mit
sem tudok.” Vavyan Fable
Klaus
hagyta, hogy Elijah udvariasan körbevezesse Prue-t a villában.
Addig is elintézett egy-két dolgot. Mégpedig elsősorban felhívott
pár boszorkányt, akik a hibrid legnagyobb felháborodására
továbbra sem voltak elérhetőek. Vajon
mi ütött beléjük, hogy pont most veszítik el a fejüket és
menekülnek?
A legtöbb boszorkánnyal úgy volt, hogy elviselte őket, de
egyébként nem igazán szimpatizált velük, mert nem akarta, hogy
Esther netalán-tán rajtuk keresztül álljon rajta bosszút azért,
mert régen – teljesen jogosan – kitépte a szívét. Szerencsére
anyja és az apjának hitt személy is most már együtt
bosszankodhat a túlvilágon, ez pedig Klaust a mérhetetlen káröröm
mellet nagymértékű elégedettséggel töltötte el. Amúgy most
kezdte belátni – vagyis eddig is tudta csak most vált véglegesé
-, hogy a boszorkányok legtöbbje – ha nem mind – igazán gyáva.
Na jó, ezt eddig is tudta, de valahogy ebben a helyzetben még
bizonyosabbá vált. Persze tisztelet a kivételnek… már ha van,
amiben a hibrid igen erősen kételkedett. Klaus mélyen remélte,
hogy idősebb öccse lehetőleg minél előbbi eredményt ér, majd
el a Bennett lánynál, mert ha nem akkor kénytelen lesz ő átvenni
a rábeszélő fél szerepét. És tudvalevő, hogy ő nem olyan
udvarias, mint Elijah és nem vár a végtelenségig, hanem azonnali
és gyors eredményeket kér, vagy jobban mondva inkább követel.
Valamint ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy ő akarja, akkor valaki
záros határidőn belül távozik az élők sorából. Hiába, bárki
bármit mondjon is ezer év sem tesz türelmesebbé senkit. Klausnak
eszébe jutott Rebekah, valamint Kol is. Tudta, hogy húga még
mindig mérges rá, ahogy a hibrid is hasonlóan érzett a lánnyal
szemben. Elvégre Rebekah mégiscsak tönkretette a hibrid
készítésének az utolsó összetevőjét is, ezt pedig nem tudta
megbocsátani neki. Legalábbis még nem, talán
idővel, de semmiképp sem most, amikor annyira érződik húga ily
módon való árulása. A hibrid következő gondolata Kol volt.
Elijah tegnap – bosszantó szokása szerint – már megint
rátapintott a lényegre. Ugyanis Klaus valóban aggódott egy kicsit
fiatalabb öccséért és nagyon remélte, hogy a kis bolond nem
került semmilyen bajba, bár tudta jól, hogy Kol tud magára
vigyázni. Nagyon is. A gond csak az volt, hogy annyi ideig féltette
a testvéreit, hogy már el sem tudta képzelni e nélkül az életét,
mivel, mint legidősebb testvér felelősséget érzett értük.
Szóval remélte, hogy Kol nagyjából épségben van. Ezért nagyon
is érdekelte, hogy, hol is lehet pontosan fiatalabb öccse, de
sejtette nemsokára fel fog bukkanni, hogy benyújtsa a számlát
azért, mert leszúrta és koporsóba zárta több mint száz évre.
Sok ötlete volt arról, hogy hogyan is fog rajta bosszút állni
öccse, de úgy gondolta, hogy még nem aktuális ez a kérdés.
Elvégre a Kol féle még fel sem merült problémával elég lesz
akkor foglalkozni, ha megtörténik, addig is van más elintézni
valója is. Nem is tudhatta volna rosszabbul, mivel Kol már hozzá
is látott Klaus elleni terve kivitelezésének, aminek első lépése
az volt, hogy észrevétlenül bejutott a Mystic Fallsi kórházba,
hogy „elbeszélgessen” Tyler Lockwooddal.
Elijah
tudta, hogy most nem tudja megkérdezni a nőtől, hogy mit is keres
Mystic Fallsban, így inkább azt magyarázta, hogy mi micsoda és
honnan származnak. Mivelhogy látta Prue-n, hogy nem szeretné Klaus
tudomására hozni, hogy ki is ő, vagyis a mi
is ő pontosabb meghatározás lenne, tehát ez helyett maradt a
házra, valamint a berendezési tárgyakra vonatkozó megjegyzések.
Valamint udvarias keretek között még tegeződésre is váltottak,
a látszat kedvéért. Egyébiránt Elijah igazán furcsállta, hogy
Klaus nem ismerte fel Prue-t. Igaz csak egyszer találkoztak vele,
vagyis ő kétszer és azt is nagyon régen, de akkor is különös
volt. Mondjuk talán azért volt, így, mert Prue, annak ellenére,
hogy szinte pont úgy nézet ki, mint régen a modern kor valahogy
mégis mássá tette. Elijah akaratlanul is észrevette, hogy a nőn
a farmernadrág például kifejezetten jól áll, de inkább arra
koncentrált, hogy kiemelten udvariasan körbevezesse a villájukban
Prue-t. Ami természetnél fogva nem igazán esett nehezére és
szeretett a nővel beszélgetni. Annak ellenére, hogy csak az a két
alkalom volt, amikor találkoztak, amelyek nem volt éppen vidámak.
Mondjuk
az első találkozásunk azért érdekes volt,
mosolyodott el Elijah alig láthatóan és újra elöntötte őt a
hála, hogy a nő akkor segített neki és Klausnak. És ezt a hálát
az sem csökkentette, hogy második találkozásuk viszont már
tényleg nagyon sajnálatos körülmény miatt következett be. Prue
látta és érezte, hogy Elijah mindent megtesz annak érdekében,
hogy nyugodta maradjon, ami őt ismerve, azért nem volt nehéz, de
nyilván nagyon kíváncsi volt, hogy mit is keres itt. A nő nem
igazán tudta, hogy beavassa e az őst, avagy sem. Egyrészt ez ellen
szólt, hogy Elijah Kol testvére volt. Másrészt viszont tudta, ha
megkéri rá, akkor számíthat Elijah diszkréciójára, annak
ellenére is, hogy Kol testvére. Prue vacillált, de végül inkább
még egy időre megtartotta magának az okait, mert bár száz
százalékig megbízott Elijah-ban, de nemcsak róla volt szó, így
tehát maradt a hallgatás, vagyis az érdeklődő kérdések a
házra, valamint a bútorokra vonatkozóan. Ez legalább ment neki,
mert egy-két darab valóban igazán érdekelte őt. Egyébként
pedig szeretett Elijah-val beszélgetni. Kedvelte. Persze nem úgy,
mint Kolt, vagy Lance-t és Lio-t, de fontos volt neki.
Kol
Mikaelsson nagyon mérges volt legidősebb testvérére, azért mert
az képes volt őt több mint száz évre aludni, küldeni. Ezért
aztán úgy gondolta, hogy Klaus igazán megérdemel egy kis
leckéztetést. Csak, hogy kiegyenlítsék a számlát. Már meg is
volt az erre legalkalmasabb terve. Úgy gondolta, hogy cserébe
elrabolja Tylert, mivel ő volt testvére első sikeres hibridje,
tehát remek lesz pont rajta példát statuálni. Annak ellenére,
hogy a Lockwood fiú elégé silány iskola példája volt az
engedelmes kiskutyának, meg úgy magának a halhatatlan létnek is.
Kol egyébiránt úgy vélte, hogy Klaus nyilván azért változtatta
át a fiút, mert ő volt az egyetlen elérhető vérfarkas
akkoriban. Vagyis remélte, hogy így van és nem bátyja ízlésvilág
csorbult meg teljesen az alatt a több mint száz év alatt, amíg ő
aludt. Szóval terve kivitelezése érdekében miután Prue házában
rendezte be még egy kis ott tartózkodásra utána fogta magát és
szépen, valamint kényelmesen besétált a kórházba. Nem igazán
izgatta, hogy így bárki megláthatja, mivel egyébként is
határozott szándékában állt jelezni, hogy bizony ő a tettes.
Ezzel legalább még jobban fel tudja bosszantani testvérét. Lehet,
hogy kicsinyes húzás, de nagyon jól eső. A kórház szokatlan
módon szinte teljesen kihalt volt, ami egy vámpírokkal teli
városhoz képest igazán nagy szó. Elvégre nem kéne, hogy minimum
egy-két embernek itt lenni, valamilyen titokzatos állattámadás
kapcsán? Mondjuk Kol tudta, hogy a Mystic Fallsi lakosok nem ostobák
- na jó, égbekiáltó túlzásokba azért ne essünk -, vagyis még
nekik is feltűnt az újra és újra felbukkanó titokzatos
állattámadások és mint ahogy hírlik az
ezernyolcszázhatvannégyben meg is tették az ez ellen szükséges
lépéseket, ami nem használt semmit, de azért próbálkozásnak
elment. Nem igazán esett nehezére megtalálni a Tylert rejtő
szobát, amint oda ért arra a folyosószakaszra észrevette, hogy
egy őr áll a Lockwood fiú ajtaja előtt. Valamint a folyosó két
végén további testőrök vannak, akiket már Klaus rendelt oda,
vagyis ebből következően hibridek voltak. Az ős zsebre vágta a
kezeit és fütyörészve odament az automatához, ami mellett a két
idióta strázsált. Kíváncsi volt, hogy Klaus figyelmeztette e rá
a csicskáit. Kol úgy tett, mint aki a kínálat között válogatna.
Mind a két hibrid, mind az őr őt nézte, de ez nem igazán
érdekelte az őst, sőt inkább végtelenül mulatatta a helyzet.
Valami
probléma van? – kérdezte tőle az egyik hibrid.
Igen,
most, hogy kérdezed, van – válaszolta neki gúnyosan az ős és
mielőtt a jelenlévők akárcsak pisloghattak volna már ki is
tépte az egyik hibrid szívét, a másiknak meg a fejét tépte le.
– Azért többre számítottam Klaus hibridjeitől - – jegyezte
meg sóhajtva, majd elfintorodott. Nem igazán zavarta, hogy az őr
pont ráfogja a fegyverét, ami nyilván tele van fatöltényekkel.
Megfordult és kihívóan az őrre vigyorgott.
Állj
– figyelmeztette őt az őr, aki éppen rálőtt volna Kolra, de
az ős ekkor eltűnt az őr szeme elől, majd hirtelen mellette
jelent meg.
Kicsit
lassú vagy hozzám képest – jegyezte meg Kol arcán egy hatalmas
vigyorral és tarkón vágta az őrt, mivel úgy gondolta azért
valamilyen szemtanú mégis kéne arról, hogy valóban ő volt a
tettes, ha már ennyire üres ez a nyamvadt kórház. Azonban észre
kellet venni, hogy túlzásba esett, biztos, ami biztos alapon -
szinte könyökig véres kezeivel - megpróbálta kitapintani az őr
pulzusát, ám nagy sajnálatára nem észlelt semmit. - Nem igazán
így terveztem, de most már mindegy. Attól tartok kicsit kijöttem
a gyakorlatból – mormolta Kol. Felpillantva tekintette
találkozott Tyleréval, aki kijött megnézni, hogy mi ez a zaj. –
Jó, hogy jössz, arra gondoltam, hogy megkérdezek tőled egy-két
dolgot, amire a saját érdekedben remélem, hogy válaszolni fogsz
nekem. Ha nem akkor számodra sajnálatos módon könnyen ki fogok
zökkeni a nyugalmamból és neked még rosszabb lesz. De tudod mit?
Szerintem az lesz a legjobb, ha inkább így is úgy is megkínozlak
– mondta Kol a meglehetősen megdöbbent Tylernek és egy
mozdulattal kitörte a nyakát. Ezután az ideiglenes hullát
kidobta az egyik ablakon, ami a kórház hátuljára nézett, pont a
kocsija mellé. Mivel egyrészt meglehetősen tetszett neki az
autója ebből következően pedig nem akarta, hogy kár történjen,
másrészt egyáltalán nem állt szándékában cipelni foglyát.
Még
csak az kéne!
– Ezt elviszem, ha nem gond – vetette oda az őr hullájának
Kol felvéve a földről a férfi pisztolyát és, ahogy jött úgy
távozott is a kórházból. A kocsijához érve a csomagtartóba
hajította Tylert és miután beült a vezető ölésbe a gázra
taposva Prue háza felé vette az irányt.
Klausnak
fel kellet mennie testvérért és a nőért, hogy ideje lenne akkor
megejteniük a felajánlott ebédet. Azok ketten egyébként épen
elmélyülten beszélgettek az egyik könyvről. A hibrid közelebb
lépve vette észre, hogy az a könyv nem más, mint Elijah féltve
őrzött Shakespeare Hamlet című művének első kiadása.
"Tudjuk, mik vagyunk, de nem tudjuk ám, mivé lehetünk." – idézte Klaus fejből. – Látom,
fivéremnek sikerült felkelteni az érdeklődésedet.
Nos,
nem tagadom Shakespeare mindig is a gyengéim közé tartozott.
Szerettem, ahogy írt, bár az én kedvencem inkább a szonettjei –
válaszolta Prue.
És
más műve nem tetszik tőle? – kérdezte Klaus kíváncsian.
Nem
tudom, így kimondott kedvencem nincsen – vont vállat Prue.
Már
majdnem azt hittem, hogy a Rómeó és Júlia – mondta Klaus
elmosolyodva.
Nem
szégyellem bevallani, hogy kedvelem azt a művet, de a tragédiák
túlságosan életszerűek és bár néha szeretem elolvasni, azért
valahogy nem lenne jó ha folyamtatosan ilyen művet lapozgatnék –
mondta Prue elgondolkozva. - Szerintem legalábbis – tette hozzá
és elmosolyodott.
Fogadok,
hogy az erkély jelenet a kedvenced – vágta rá Klaus
csipkelődően, bár igen erősen kételkedett ebben, csak
megpróbálta jobban megismerni a nőt. Azért, hogy megtudja, mi
motiválja őt, bár nem úgy tűnt, hogy az a végtelenül
romantikus lélek lenne, de végül is ki tudja?
Nem
– rázta meg a fejét Prue.
Akkor
melyik? – kérdezte Klaus kíváncsian.
Megtartanám
magamnak a választ – felelte Prue.
Nem
gondolod, hogy a túlzott titokzatosság gyanús? – jegyezte meg a
hibrid érdeklődve.
Lehetséges,
de szeretem megtartani magamnak az ilyen dolgokat – mondta Prue
elutasítóan.
Viszont
a véleményed azt bárki kikérheti – jelentette ki Klaus.
Szükségesnek
érzed, hogy megtud valamiről a véleményem? – húzta fel
érdeklődve a szemöldökét Prue.
Talán,
de ez sok mindentől függ – felelte Klaus elgondolkozva.
Bátyám,
nem gondolod, hogy most már igazán le kéne mennünk? Elvégre
vendégünknek ebédet ígértünk. Udvariatlanság lenne, még
tovább megvárakoztatni – jegyezte meg Elijah a maga diplomatikus
módján. Remélve, hogy bátyja egy időre legalább feladja a nő
kikérdezését. Természetesen tisztában volt vele, hogy az
ebédnél csak tovább fog folytatódni ez a kérdezz-felelek, így
tehát nem is reménykedett abban, hogy Klaus annyiban fogja hagyni
a témát, mivel ennél azért jobban ismerte. Ahogy Prue-t is, aki
meg, bár nem akar gyanús lenni, attól még el fog zárkózni a
válaszadás elől. Így tehát Elijah tudta, hogy rá fog hárulni
a felelősség, hogy, majd más irányba terelje a beszélgetés
menetét.
Igen,
igazad van Elijah – mondta Klaus. Prue tudta, hogy a hibrid még
csak most kezdte a kikérdezést, és nyilván ha ma nem is ér el
semmilyen eredményt – ami garantált volt -, akkor sem fogja
könnyen feladni. Egyszerűen nem volt az a típus, aki egy egyszerű
nemtől vagy hárítástól meghátrálna és beérné, annyival
amennyit közölni szándékoznak vele. Pont, mint Lance.
Mindhárman
az ebédlőbe sétáltak, ahol aztán Elijah udvariasan kihúzta a
széket Prue-nak, aki köszönete jeléül biccentett és elfogadta a
felkínált helyet. A nővel szemben ült le Elijah, az asztalfőre
közéjük pedig Klaus. A hibrid közben végig kíváncsian figyelte
a nőt, aki magától érthető természetességgel hagyta, hogy a
szolgáló lányok hozzák és vigyék az ételeket, valamint az
illemszabályok teljes betartása szerint fogyasztotta ételét. Pont
úgy, mint aki nem ebben a korban szültetett és nem tud leszokni a
régi berögződésekről. Ennek ellenére persze, lehet, hogy
tényleg ember,
töprengett el Klaus és újra végigfutatta a szemeit a nőn. Nem,
az teljesen kizárt, hogy az legyen! Egyszerűen… látszik rajta,
hogy valami… más. Na de, mégis mi?! De úgy éljek, hogy
kiderítem!
Honnan
sodort pont
Mystic Fallsba az élet? – kérdezte Klaus, mert egyszerűen tudni
akarta, hogy mi a nő és kész. – Elvégre olyan nagy ez a világ…
Erről
is, arról is – felelte Prue.
Erről
is, arról is? – ismételt meg a nő válaszát a hibrid kérdés
formájában továbbra is érdeklődve.
Nyilván
sokat utaztál – jegyezte meg Elijah könnyedén. Megpróbálván
hárítani ezt a témát.
Valóban
– adott igazat az ősnek Prue.
Miért
tanítasz történelmet? – kérdezte Klaus.
Miért
ne tenném? – válaszolt kérdéssel a kérdésre a kérdezett.
Szerintem
van elég jövedelmed ahhoz, hogy ne kelljen ilyesmit tenned –
vont vállat Klaus, aki egyébként utána nézett a nő hátterének.
Ami alapján úgy tűnt, hogy teljesen tiszta, de ő már túl sok
mindent látott ahhoz, hogy bedőljön és hátast dobjon az ilyen
adatoknak, amik minden valószínűség szerint hamisak.
Ezt
mégis miből gondolod? – tette fel a kérdést kíváncsian Prue.
Megérzés
– felelte Klaus elvigyorodva.
Nem
rossz. Igazad van, nem kéne, tanítanom mégis megteszem, mert
valamivel csak el kell foglalnom magam. Szerinted van értelme
annak, hogy valaki úgy töltsön le egy emberöltőt, hogy közben
csak haszontalan dolgokat tesz? – válaszolta Prue komolyan.
Szándékosan adva ezzel a hibridnek egy kis célzást, mivel
látszott, hogy annyira tudni akarja, hogy mi ő. Azonban ennek
ellenére nem akarta közölni a válaszokat.
Szóval
te amolyan jótét lélek lennél?
Te
jó ég, dehogy! Nagyon távol állok én attól! Csak azt mondom,
hogy nem szeretek unatkozni – nevetett fel Prue.
Értem
– dünnyögte Klaus eltöprengve a válaszon, amit kapott. Az az
emberöltős dolog nem hagyta nyugodni. Elvégre miért használna
ilyen szavakat valaki? Régen talán, de ma már nem igazán volt
jellemző ez a szófordulat.
Sikerült
megismerkedned a diákokkal? – kérdezte Elijah témát váltva,
mivel ő ugyan úgy észlelte a szófordulatot.
Nagy
részükkel igen – bólogatta Prue.
És
a helyi lakosokkal? – ékelte közbe a kérdését Klaus.
Egy,
kettővel – felelte a nő.
Például?
Például
az igazgatóval, aki mérhetetlenül bosszantó és el nem tudom
képzelni, hogy bírja őt bárki is elviselni – felelte Prue.
Gondolom,
akkor a titkárnőjével is találkoztál, aki kissé, hogy úgy
mondjam túlbuzgó. Az igazgató meg állítólag egy szoknyavadász,
de, hogy mit esznek rajta a nők én azt nem tudom. Viszont úgy
látom, neked valahogy nem a kedvedre való – jegyezte meg Klaus
derűsen.
Nos,
a tolakodó tapló, aki úgy tapad, mint egy pióca az nem igazán
az én… típusom, hogy úgy mondjam – felelte Prue száj
húzogatva. – Veletek, hogy viselkedik? Rátok is tapad vagy csak
engem és más szerencsétlen nőket tűntet ki ezzel a… khm…
kegyel… ?
Elkerül
minket, így tehát sehogy sem viselkedni velünk. Személy szerint
az én trükköm az ellene, hogy nem veszek róla tudomást –
nevetett továbbra is Klaus. – Elijah meg alapjáraton udvarias
mindenkivel – biccentett testvére felé szem forgatva. – Mással
találkoztál?
Damon,
Damon Salvatore-val is összefutottam a Mystic Grillben –
válaszolta Prue.
Stefan-t
pedig tanítod, igaz? – érdeklődte Klaus.
Igaz
– válaszolta Prue.
Mit
gondolsz róluk? – hajolt a nő felé érdeklődve Klaus.
Megtartanám
magamnak a véleményem – felelte Prue hűvösen. – Viszont, ha
most megbocsájtotok mennem kell, még rengeteg dolgozatott kell
kijavítanom – jegyezte meg a nő.
Prue
meglehetősen örült neki, amikor végre elszabadult a Mikaelsson
villából. A meghívás végül igazán nem volt rossznak mondható,
de persze a jó kategóriába se került be. Klaus kérdései
szándékuk ellenére egyáltalán nem zökkentették őt ki a
nyugalmából. Elijah egyébként sem engedte volna, hogy bátyja
veszélyes vizekre evezzen a kérdéseivel. Tisztára
olyan volt ez, mint a spanyol inkvizíció,
gondolta Prue. Na
jó ez azért nem volt annyira kellemetlen, mármint fizikailag, de
lelkileg eléggé leharcolt a kérdezősdi.
Egyetlen vágya most egy meleg, habos fürdő volt, valamint, hogy
utána tovább olvashassa Ric naplóját. De tudhatta volna, hogy
semmi sem megy ilyen könnyen, főleg ha Kol Mikaelsson a közelében
van. Mikor Prue leparkolt a ház előtt már eleve gyanú volt a nagy
csend, szinte még a tücskök ciripelését sem lehetett hallani,
mintha még az állatok is elmenekültek volna. A nő észrevette a
másik autót is, de sejtette, hogy kié is a kocsi, így szem
forgatva kezében a dolgozatokkal belépet a házába. Egyből
észrevette a nappaliban lévő Kolt, aki Tyler Lockwood-ot egy ki
tudja honnan szedett vasszékhez láncolta és éppen farkasölő
sisakvirággal locsolgatta a meglehetősen leharcolt állapotban lévő
hibridet, aki félig öntudatlan állapotban leledzett.
Kol
– csattant fel Prue. – Az egy vadonat új
szőnyeg! Tudod te mennyi idő kiszedni belőle a vért?! – tette
hozzá rosszallóan az említett szőnyegre nézve.
Mégis
hová tettem volna, ha nem ide? – tárta szét a karjait az ős. -
A pince túl sötét, a padlásra nem fogom felvinni, mert az meg
poros. A szobákat pedig egyből kategórikus kizártam, mert
tudtam, hogy azért mérges lennél – válaszolta Kol
bosszankodva.
Miért
szerinted most nem vagyok az? Az ég megáldjon, alig egy napja van
meg az a szőnyeg és most dobhatom ki. Ezért tartozol nekem! –
mondta Prue morogva, szürke szemei pedig villámokat szórtak.
Oké,
vihetem a dolgozószobába is… - kezdte Kol szem forgatva.
Nem!
Ott linóleum van! Arról is ezer év felszedni. Vidd a konyhába,
ott aztán tőlem ki is véreztetheted a csempén – javasolta Prue
meglehetősen praktikusan.
Legyen
– morogta az ős és egy rúgással a másik helységbe repítette
a hibridet a székkel együtt. A becsapódás csodával határos
módon nem okozott maradandó károsodást a folyosón, nem úgy
mind Tylerben, akinek minden valószínűség szerint betört a feje
az esésétől, mert ideiglenesen halott lett. Ismételten. Kol
elfintorodott, mert tudta most megint meg kell várnia még a hibrid
magához tér. Valahogy
a negyedik ilyen alkalom után igazán unalmassá válik az ilyesmi,
gondolta közben az ős. Prue szája sarka megrándult, néha
annyira imádta Kol stílusát.
Mondtam
már, hogy örülök annak, hogy itt vagy? – kérdezte Prue
elmosolyodva.
Mondanod
sem kell, mert tudom – tette a szívére a kezét a drámai hatás
miatt Kol és elvigyorodott.
Ha
már ennyire ismersz, akkor remélem, tudod, hogy nem fogok
eltakarítani utánad – közölte Prue meglehetősen szárazon a
tényeket.
Nem
tudom, miről beszélsz – mondta Kol ártatlanul körülnézve a
nappaliban, ami jó része vérben úszott.
Egyébként
én is el akarok majd beszélgetni Tylerrel – tette hozzá Prue
ellentmondást nem tűrően.
Jó,
megpróbálom észben tartani – válaszolta Kol és érdeklődve
felvonta a szemöldökét. Kíváncsi volt, hogy Prue vajon miről
is akar elbeszélgetni Klaus hibridjével.
Prue
a dolgozatokkal a kezében a dolgozó szobába ballagott, mert
szerette volna minél előbb kijavítani őket. Remélte, hogy mire ő
végez ezzel Kol is lerendezi a maga dolgát Tylerrel, hogy utána ő
is el tudjon vele „beszélgetni”. Nem igazán zavarta, hogy néha
fel-felharsant a hibrid fájdalmas ordítása. Az, aki oly módon
próbálja elárulni a teremtőjét, ahogy Tyler tette az már csak
ezt érdemli. Prue tudta, hogy ezek hideg és kíméletlen
gondolatok, mégis nem érzett miattuk bűntudatott, mert a hűség
nagyon fontos volt a nő értékrendjében. A bátyja most nyilván
méltatlankodna azért, amit tenni készült, de ő már nincs
mellette. Azért van ott ahol, mert túlzottan is bízott egy olyan
személyben, akiben nem kellet volna. Prue utált erre gondolni,
ezért megpróbált az éppen kijavítandó dolgozatra koncentrálni.
Inkább kevesebb, mint több sikerrel. Kissé csodálkozott, hogy az
apja még nem adott hírt, magáról, vagy ami még rosszabb nem
jelent meg személyesen, hogy kifejezze nem tetszését arra
vonatkozóan, hogy lánya mennyire elragadtatta magát vagy fogja.
Prue sajnos tudta, hogy ami késik, nem múlik és akkor annak a
szenilis bolondnak legyen már oka arra, hogy összeszidja őt, mint
egy kis taknyos gyereket! Az apjáról a gondolatai áttértek az
anyjára. Ő nyilván öröm táncot jár örömében, ha meghallja
mit is készül csinálni éppen, de rá még mindig haragudott
azért, amiért elaltatta őt több mint százhatvan évre. Ezért a
megbocsájtás kissé még sanszos volt. Tylerre visszatérve Prue
mindig is úgy gondolta, hogy ő aztán sok mindent elnéz másoknak.
Általában egy átmenet volt az anyja kíméletlensége és apja
mániákus igazsás iránti tisztelete között. Viszont volt, amit
már ő sem volt hajlandó szemet hunyni. Na jó, sok ilyen volt és
Tyler pechére pont beletrafált az egyik ilyenbe. Ez
van!
Ez a valami pedig a már említett árulás volt. Nem az zavarta,
hogy Tyler botor módon lázadozik Klaus önkényes kérései iránt,
hanem az, ahogy ezt tette. Mert az oké, hogy saját magának
kiharcolt a szabadságot – igazán lenyűgöző, amit véghezvitt
meg minden -, de a társait azért mégsem kéne magával ragadnia,
mivel Prue tudta, hogy a hibridek, részbeni vérfarkas mivoltuk
miatt a vezetőjüket követik, aki itt nem volt más, mint Klaus. De
ha őt elzárják, vagyis kiszárítják – mert azért annyira csak
nem hülyék, hogy megöljék őt, mivel akkor rántotta volna
magával őket is – szóval akkor vezető nélkül maradnak. A nagy
kérdés meg, hogy akkor mégis ki lépne Klaus helyére? Tyler?
Igazán nevetséges tekintve, hogy saját magát sem tudja megvédeni,
nemhogy másokat. Klaus pedig minden durvasága és parancsolgatása
ellenére erőskezű vezető volt, aki irányítani tudja a
hibridjeit, úgy ahogy más nem tudná, mivel ő teremtette őket.
Prue egyébként sem akarta, hogy akár kiszárítsák, vagy ne adj
ég megöljék Klaust, mivel egy számára nagyon fontos személy még
régen megkérte, hogy vigyázzon Klausra és ő mindig betartotta a
szavát. Na jó, voltak dolgok amiktől ő sem tudta megóvni a
hibridet, mert azért mégsem volt mindenható, de minden tőle
telhetőt megtett azért, hogy jobb legyen neki, valamint Elijah-nak
és Rebekáh-nak is. Kol külön kategóriába esett, mert Prue
valóban bármi áron megvédte volta őt, legyen szó bármiről is
az egoista pasiját illetően, mert – bármennyire utálta is
beismerni – szerette őt. Pedig amikor megismerkedtek akkor szinte
utálták egymást. A hangsúly a szintén van.
1109
környékén Angliában
Szóval
ön lenne Anglia leggyönyörűbb csillaga? – kérdezte Kol
továbbra sem engedve el Prue kezét.
Azt
lordságodnak kell eldönteni nem nekem – vágta rá Prue
csípőből. Tudta nem mindenki nézi el, ha egy nő ilyeneket mond,
de neki megtették, mert az volt aki.
Helytálló
megállapítás – mondta Kol. Ezt érthette arra, hogy egyetért
azzal, amit Prue-ra mondanak, de a nő mondatát is helyeselhette.
Prue próbálta megfejtetni a vele szemben lévő férfi tekintetét,
ahogy az is az övét.
Látják
én megmondtam – jegyezte meg a régens herceg diadalmasan. Lance
és Lio kérdőn nézet a nőre, aki továbbra is Kol barna szemeibe
nézett.
Hallom
Frankhonból jön éppen – mondta Prue Kolnak, aki bólintott.
Valóban,
de úgy gondoltam ideje egy kis időt Angliában is töltenem –
válaszolta Kol.
Remélem
kedvére lesz társaságunk – mondta Prue hűvösen és
elvigyorodott. Nem tudta miért is csinálja ezt, de megtette.
Valami megfogta az új szomszédban. Egyszerűen mindennél jobban
vágyott rá, úgy mind eddig még soha senkire és ezért inkább
szokásos viselkedésével próbálta palástolni az érzést.
Azt
hiszem nem erre lesz panasz – vigyorodott el Kol is. Prue igazán
kedvére való nő volt. És
a szemei! Ha
tükörbe nézett, akkor látott ilyen kíméletlenül hideg
szemeket. Akarta őt és bár sejtette, hogy nem lesz könnyű dolga
valahogy ettől csak még izgalmasabb lett az egész. Azért jött
ide, mert legidősebb testvérével újfent összeveszett és
szeretett volna, maga mögött kellő mennyiségű erőt tudni
ahhoz, hogy utána ott folytassák ahol abbahagyták, mert ez közte
és Klaus között egy amolyan játékká nőtte ki magát.
Piszkálták egymást, néha komolyabban, néha csak egy kicsit.
Előbbibe általában Elijah is beleszólt, mivel udvarias modora
nem tűrhette testvérei civakodását. Ezért a legutolsó kioktató
monológ utána Kol fogta magát és ide jött, de nem gondolta
volna, hogy egyből ilyen mázlija lesz. Lance majdnem
elfüttyentette magát elismerése kifejezésre jutatása érdekében,
mert még soha nem látta, hogy valaki ennyire képes legyen ily
rövid idő alatt ilyen változást gyakorolni Prue-ra. Lio is új
szomszédjukat vette kíváncsian szemügyre. Érdekesnek találta
őt és ő is arra gondolta, hogy milyen lenyűgöző hatása van
Prue-ra.
Ezután, az estély
után Kol mindig csak Prue-val foglalkozott, a nők nagy bánatára,
ahogy a nő is csak vele beszélt és még táncolni is hajlandó
volt vele, pedig mindig szigorúan csak Lance-el és Lióval tette
ezt. Igaz a beszélgetéseik inkább egymás piszkálására szűkült
általában és Prue állítása szerint a táncra is a kényszer
vitte rá, mivel így legalább a közben nem beszélgettek. Persze
arról bölcsen hallgatott, hogy ezen alkalmakkor alig bírta
türtőztetni magát Kol közvetlen közelében. Kol egyre többször
látogatta meg Lance-t vagy Liót, valamilyen ostobaságra hivatkozva
és ügyelt rá, hogy lehetősége szerint mindig összefusson
ilyenkor a nővel. Aztán megismerkedősük után körülbelül egy
hónappal Kol éppen meglátogatta volna a három barátot és pont
úgy esett, hogy Prue egyedül volt otthon, persze ha a szolgálókat
nem számítjuk. A nő üdvözölte a férfit és utána kínos
csöndben ültek egymás mellett egy ideig aztán…
Csodálkozom,
hogy ön nem tartott fivérével és unokafivérével – jegyezte
meg Kol érdeklődve.
Nincsenek
hozzám láncolva – rázta meg a fejét Prue.
Nem
is tudom… szerintem, aki önnel találkozik, és nem kapja meg a
kellő figyelmet, akkor az elveszett lesz, megigézve fog önre
tekinteni vagy elátkozva. Ki hogy nevezi – felelte Kol gúnyosan.
Lordságod
vádolni szándékozik engem valamivel? – fordult villámló
szemekkel Kol felé Prue. Közben hirtelen egyre erősebben kezdett
viszketni a tenyere, mivel úgy meg akarta pofozni a férfit, de
úgy, hogy a fal adja neki a másikat, viszont amikor emelte a kezét
az ős megragadta azt és magára rántotta a nőt. Aki
megtámaszkodott Kol mellkasán.
Természetesen
nem. Én csak felhívom a figyelmet arra, hogy milyen érdekes
hatása van kegyednek – búgta Kol a nő ajkaira. Prue válaszolni
akart, valami gúnyosat akart a férfi fejéhez vágni, de Kol
birtokba vette az ajkait és igazán nehéz úgy beszélni, ha
valaki ennyire heves ostrom alá kerül, főleg, ha neki sincs
ellenére a dolog. Tehát, annak ellenére, hogy Prue kimondottan
veszekedni akart, mégis hagyta, hogy Kol csókolja őt, ahol csak
éri. Valamint pofonra emelte kezével, amit az ős elengedett –
azért, hogy a nő derekát fonja át – annak hátába
kapaszkodott és ruhán keresztül bele mélyesztette a körmeit
Kolba. Ezután pedig valahogy tett tettet követett és Prue
hálószobájában találták magukat, ahogy továbbra is
szenvedélyesen összegabalyodnak és egyre kevesebb ruha van
rajtuk. Prue élvezettel simított végig Kol csupasz mellkasán, a
férfi meg egyre türelmetlenebből próbálta kioldani a nő
fűzőjét.
Tán
lordságod nem boldogul egy egyszerű fűzővel? – kérdezte
csintalanul Prue.
Már
hogyne boldogulnék vele – reagált le Kol megunva az egész
próbálkozást és széttépte az érintette ruhadarabot. –
Gondolom nem igazán döbbentettem meg önt – mormolta a nő
fülébe és mielőtt Prue válaszolhatott volna ráhajolt a
melleire ezzel minden kikívánkozó mondatott belefojtva. Prue
hátrahajtott a fejét és erősen rámarkolt a lepedőre. Tudta,
hogy mi is a férfi, ahogy az úgy sejtette, hogy a nő is olyan,
mint ő. Vagyis csak részben miszerint vámpír, ha ősi nem is.
Kevés
olyan dologban van ebben a világban, ami engem képes lenne
megdöbbenteni – válaszolta Prue. A hirtelen erőteljes
mozdulattal a hátára lökve az őst.
Be
kell valljam le vagyok nyűgözve – súgta az ős élvezetesen,
amikor a nő a mellkasát halmozta el csókjaival. Majd leszedte a
nőről a szoknyát, az alsó neművel együtt, aki őt szabadította
meg a nadrágjától. Kol Prue fölé görbült és ezután
erőteljesen heves és szenvedélyes mozdulatokkal magáévá tette
a nőt, aki élvezetesen elmerült az ős okozta gyönyörben nem
törődbe senkivel és semmivel. Aztán fehér fényként robbant
fel bennük a világ. Ezután találkozott a pillantásuk és
kielégülten egymásra vigyorogtak. Azt az estét, azóta, sem
bánta meg egyikük sem. Sőt!
Napjainkban
Prue-n
mint mindig az emlék hatására jóleső borzongás futott végig, a
szája kiszáradt és a teste egyértelműen Kolért sikoltott. A nő
mélyet sóhajtott, hogy sikerüljön leküzdeni a vágyát, de nehéz
volt, mivel annak tárgya pont akkor lépet be vigyorogva és nem
mellesleg csupa véresen a dolgozószobájába.
Végeztem,
most beszélhetsz vele – jegyezte meg Kol elégedetten vigyorogva,
közben pedig le akarta dobni magát a kanapéra, ám Prue gyorsan
felpattant és az őst magára rántva tapasztotta ajkait Kol
ajkaira. A lendület miatt a becsapódásuk elkerülhetetlen volt,
ám Prue-t nem igazán zavarta, hogy háta kicsit sem finoman
üdvözölte a padlót mivel éppen más kötötte le a figyelmét.
Kol vigyora kiszélesedett és szorosan megragadta a nő derekát
csók közben. Mikor percek múlva szétváltak az ős jókedvűen
felnevetett, Prue pedig válaszként csak felhúzta az orrát.
Ez
egyáltalán nem vicces – vágta rá Prue morcosan.
Dehogynem
az és ezt te is tudod. Egyébként minek köszönhetem a hirtelen
kontrolálatlanul felszínre bukkant heves vágyat? Nem mintha
ellenemére lenne – tette hozzá Kol élvezetesen. Prue általában
mindig próbálta palástolni azt, hogy mennyire is vágyik az ősre.
Legszívesebben a nap minden egyes órájában, vagy legalábbis a
jó részében csak Kollal lett volna a hálószobában, vagy ahol
éppen vannak.
A
kanapé miatt – felelte Prue komolyan.
A
kanapé miatt? – kérdezte Kol felhúzva a szemöldökét.
Egyik
szőnyegemet már tönkre vágtad ma, nem akarom, hogy a kanapém is
így járjon – vont vállat Prue.
Hát
persze – hagyta rá a nőre a dolgot az ős és kezeit magától
érthető módon csúsztatta egyre feljebb a nő blúza alatt,
olykor be-betévedve a melltartó alá. – Egyébként ennyire
megdolgoztatnak az iskolában, hogy ilyen későn érsz haza? –
kérdezte kíváncsian a kifürkészhetetlen szürke szemekbe nézve.
Nem,
csak egy órám volt, de el kellet fogadnom egy ebéd meghívást –
felelte Prue könnyedén.
Tényleg
és kitől? – morogta Kol és hangja egyértelműen féltékenyen
és birtoklóan csengett.
Klaussztól
– mosolyodott el a nő.
Klaustól?
– vízhangozta Kol komoran. – Te együtt ebédeltél az egyik
bátyámmal?!
Igazából
mindkettővel – tette hozzá Prue az igazság kedvéért. Ha már
reggel nem válaszolt az ős által feltett kérdésekre ezeket
igazán elárulhatja.
Mégis
mindek? – kérdezte Kol száj húzogatva.
Mert
így gondoltam jónak, vagy szereted volna, ha Klaus ide jön
kíváncsiskodni és meglátja, hogy te éppen az egyik hibridjét
faggatod? De most, ha megbocsájtasz, inkább beszélek Tylerrel
mielőtt még kellőkép magához tér és elmenekül – válaszolta
Prue magától érthetően. Igaz ennek ellenre tudta, hogyha Kol
megkínoz valaki, akkor az még jó pár óráig nem igazán lesz…
szalonképes és a járás pedig egyenesen lehetetlen kivitelezés
lett volna, de kifogásnak megtette. Kol utálta, amikor a nő
ennyire ésszerű érveket hozott fel. Különösen vele szemben.
Ezért lekászálódott róla és duzzogva, valamint sértetten a
konyhába vonult. Prue sóhajtott és követte az őst. Tudta, hogy
erre még minden bizonnyal vissza fognak térni, de előtte dolga
volt, ami nem tűrt halasztást, mert megígérte Lance-nek, hogy
lerendezi Tylert.
Prue
a konyhába lépve vette észre Tylert, aki meglehetősen sok sebből
vérzett, bár némelyike már kezdett begyógyulni, ám láthatóan
nagyon lassan ment a folyamat, nyilván a szervezetében lévé
farkasölő sisakvirág és verbéna kombináció nem segített
valami sokat a dolgon. Kol lezserül a konyhabútornak támaszkodott
és még továbbra is meglehetősen mérges volt a nőre, azért,
mert testvéreivel ebédelt. Nem mintha azt gondolta volna, hogy Prue
képes lenne elárulni őt, annál azért jobban ismerte. De nem
akarta testvérei közelében tudni és kész.
Tyler?
– kérdezte Prue érdeklődve a hibridet, aki nehézkesen
felemelte a fejét és a nőre hunyorgott.
Ribanc
– szűrte a fogait között a hibrid, amint kellőképpen
összeszedte az erejét.
Hát
illik így beszélni egy olyan valakivel, aki sokkal erősebb, mint
te vagy? – kérdezte Prue érdeklődve és eltörte a hibrid egyik
karját. – Ne is próbálkozz a válasszal, mivel az egyértelműen
a nem
lenne – lépett a hibridhez és rántotta hátra a hajánál
fogva. – Szóval, most ha szeretnéd, ha nem beszélgetni fogunk
és te válaszolni fogsz nekem, mert ha nem akkor mérges leszek rád
és hidd el Tyler, azt nagyon nem szeretnéd – magyarázta Prue
hűvösen.
A
válaszom előre is a nem – válaszolta Tyler.
Nem
figyelsz rám? Mondtam, hogy nem érdekel, hogy te mit szeretnél,
mivel az lesz, amit én akarok
és kész apelláta nincsen – szögezte le Prue és szavai
megerősítésként megragadta Tyler szívét. Kol elvigyorodott. –
Csak nem fáj? – hajolt a hibrid füléhez Prue érdeklődve. –
Hidd el, nálam az nem opció, hogy nem kapok válaszokat. Elmondod
– tette hozzá és közben Kol egyik farkasölő sisakvirágba
mártott késének élét végighúzta a hibrid karján, majd a
másikon és végül a szíve mellett megállt. Tyler testéből meg
valóságos keskeny vér folyamocska indult útnak a csempére. Prue
ezután közvetlen a véráramba jutatta a fogoly számára mérget,
aki erre fájdalmasan felordította, majdhogynem inkább vonyított.
Mikor a nő úgy gondolta, hogy elég lesz elhúzódott és megvárta
még Tyler nagyjából összeszedi magát. Legalábbis annyira, hogy
válaszolni tudjon neki. – Szóval elmondanád nekem, hogy miért
is próbálod felszabadítani a többi kis hibrid pajtásodat is? –
érdeklődte Prue. Kol érdeklődve felhúzta a szemöldökét.
Erről nem tudod, pedig aztán sok mindent kiszedet a kis
nyavalyásból, de úgy látszik nem volt elég alapos. Ezért
voltak mindig is jó páros ők ketten Prue-val. Mivel, ha ő nem
vált be, akkor következett Prue, aki sokkal gyorsabb és
hatékonyabb volt, meg talán egy picikét kíméletlenebb is. De
tényleg csak egy kicsivel.
Mert
Klaus egy zsarnok – vágta rá kapásból és meglehetősen
indulatosan Tyler.
Ez
nekem sajnos nem elég ok – vont vállat Prue.
Neked
az nem indok, hogy ha valaki folyton befolyásolna és parancsokat
osztogatna? – kérdezte Tyler.
Nekem
az lenne, de neked
inkább hálásnak kéne lenned, hogy egyáltalán nem kell minden
egyes hónapban kínok között ordítva átváltoznod. És te
cserébe mit teszel? Fogod a többi idióta hibridet és őket is
Klaus ellen hangolod. Hogy aztán te lehessél a nagyfőnök nemde?
– kérdezte Prue gúnyosan.
Ennek
ahhoz semmi köze – mondta Tyler indulatosan.
Hát
persze, hogy nincs – felelte Prue cinikusan. – De gondolj bele
egy pillanatra abba, hogy… persze tudom, hogy mennyire nehéz is
neked az ilyesmi, de azért próbáld meg. Vajon az a sok hibrid mit
is fog csinálni, ha
– már megbocsáss, de ez igencsak feltételes módban van -
sikerülne az, amit terveztek. Elmondom neked, hogy akkor káosz
lenne és vajon kik lennének a kis haverjaid első célpontjai? Hát
a vámpírok, és minő meglepetés Caroline vámpír. Remek ötlet
lenne rajta megtorolni a dolgokat, mivel hallhatóan Klaus vonzódik
hozzá és, ha már ez így van, akkor ezzel csak még jobban bele
rúghatnának.
Caroline
az én barátnőm, őt soha nem bántanák – vágta rá Tyler
indulatosan.
Ezzel
nyugtatod magam mi? – mosolyodott el Prue kíméletlen. –
Azonban azt kell, hogy mondjam te még hülyébb vagy, mint, ahogy
azt gondoltam. Jól jegyezd meg te kis senki, amit most mondani
fogok neked. Ha csak egy haja szála is meggörbül miattad
akárkinek azok közül, akik az én segítségem alá tartoznak,
akkor megkereslek… akár hová menekülj is… mert előlem nincs
menekvés… és akkor megöllek… Természetesen csak idővel,
mert előtte azért kamatostul meg fogsz fizetni, azért amit
tettél. Ehhez tartsd magad – tagolta lassan és érthetően a
szavakat Tylernek és közben végig a hibrid szemeibe nézett. Aki
valahogy jobban megijedt a nőtől, mint Koltól. Pedig az ős
hosszú órákon keresztül kínozta őt, még a nő alig pár
percig beszélt hozzá.
Szeretnél
még kérdezni tőle valamit? – kérdezte Kol csak a formaiság
kedvéért, mert látta, hogy a nő már végzett.
Nem
– rázta meg a fejét Prue tagadólag.
Emlékezni
fogsz rá, hogy mi történt itt, de nem mondhatod el senkinek és
nem is bánthatod semmilyen módon Prue-t – igézte meg a hibridet
Kol. Az elismételte az ős szavait, aki válaszként kitörte a
nyakát. Prue Kolra nézett. Az ős még ennyi év utána is igazán
meg tudta őt lepni, nem sokszor, de néha azért igen. Most az
okozott neki meglepetést, hogy Kol kikötötte az igézésében,
hogy a hibrid nem bánthatja őt.
Nem
félek tőle és tudod, hogy egy szempillanat alatt meg tudom őt
ölni – jegyezte meg Prue halkan. Kol barnai szemeivel pár percig
Prue-ra nézett. Azokba a kíméletlen és hideg szürke szemekbe
merült.
Tudom,
de ha mégis máshogy hozná a sors és véletlenül mondjuk
megharapna nem akarok a bátyámhoz menni vért kérni –
válaszolta Kol komolyan és ő maga is meglepődött saját magán.
Végül aztán kelletlenül a vállára dobta az újra ideiglenesen
halottá váló Tylert. - Ha visszajöttem, feltétlenül
megmagyarázod azt, hogyan is értetted ezt az egész dolgot a
bátyáimtól kezdve, addig bezáróan, hogy kiken
is akarsz segíteni. És most nem
fogok elfogadni semmilyen
kitérő sztorit – mondta Kol határozottan és ezzel a végszóval
elment, hogy valamelyik Mystic Fallsi út szélére dobja a
hibridet, lehetőleg olyanra, ami távol van a nő házától. Prue
sóhajtva felment az emeletre, mert már tényleg szüksége volt
arra a relaxációs fürdőre. Tudta, hogy ha akarná, könnyedén
el tudná terelni Kol figyelmét erről az egészről. Akár közösen
is elmehetnének valahova, de nem akarta, mert egyrészt gyávaság
lett volna, ő pedig köszönte szépen gyáva nem volt, másrészt
nem akarta itt hagyni a legnagyobb bajban Damonéket. Felmerült
benne az a lehetőség is, hogy egyszerűen csak azt mondaná az
ősnek, hogy vége, nem akarja többé látni. Még akkor is, ha az
lett volna a legnagyobb hazugsága életében, de tudta, hogy nem
lenne rá képes. Ott állni vele szemtől szemben megmondva neki
ezt az egy borzalmas szót, ennyi év után és ennyi közösen
átélt emlék után… egyszerűen nem menne neki. Mert már nem
tudja visszafordítani az idő kerekét, hogy meg nem történté
tegye és igazából nem is akarta. Szóval úgy gondolta egy-két
dolgot végül mégis elmond Kolnak, de mindet azért nem. Még nem.
Idővel talán, de addig biztos, nem amíg az ős nem érti meg
százszázalékosan mit miért
és kikért
csinált. Ezzel a megnyugtató gondolattal szunyókált el a
fürdőkádban annak peremének dőlve, mivel végül erőt vett
rajta a fáradság.