2013. május 25., szombat

XVIII. fejezet

Legjobb barát

Azért bocsátottam meg neked, mert nem vagy tökéletes. Tökéletlen vagy, akárcsak én. Minden ember tökéletlen, a házam előtt lévő ember is, aki szemetel. Amikor fiatal voltam, szívesen lettem volna valaki más. Dr. Bernard Hazelhof azt mondja, hogy ha egy lakatlan szigeten lennék, akkor hozzá kellene szoknom saját társaságomhoz - saját magamhoz, és a kókuszokhoz. Azt mondta, hogy el kellene fogadnom magam, az összes hibámmal együtt, és hogy nem mi választjuk a hibáinkat. Ezek a részeink, és együtt kell élnünk velük. Viszont a barátainkat megválaszthatjuk, és én örülök, hogy téged választottalak. Dr. Bernard Hazelhof azt is mondta, hogy az életünk olyan, mint egy nagyon hosszú járda. Néhány jól kikövezett. Másoké, mint az enyém, repedésekkel, banánhéjakkal és cigarettacsikkekkel teli. A te járdád is olyan, mint az enyém, csak valószínű nincs annyi repedés rajta. Remélhetőleg a járdáink egy nap összefutnak, és megoszthatunk egymással egy sűrített tejet. Te vagy a legjobb barátom. Te vagy az egyetlen barátom.” Mary és Max c. film

Prue kemény fejfájással és rosszul léttel ébredt. Ez van, akkor, ha százhatvan év kihagyás után ilyen kaliberű varázslatokat hajtok végre szinte szünet nélkül, gondolta a nő fáradtan. Aztán kinyitotta a szemeit és erőtlenül kihajolt az ágyából, hogy ne az ágyára adja ki a gyomra tartalmát.
  • Kösz, én is szeretlek – húzta el a száját Lance, mivel Prue pont telibekapta a cipőjét és még hátraugorni sem volt ideje, hogy kivédje a „támadást”.
  • Kuss! – szólt rá a nő elhalóan.
  • Egyébként, ha Lio itt lett volna, akkor őt hányod, le, de mivel ő adott magának egy megbízást, így én voltam a szerencsés – mondta a szőke hajú férfi sértetten.
  • Damon és Stefan? – kérdezet egyből fiai felől a nő, mivel nem igazán hatott meg Lance duzzogása.
  • Hát, én Damonnel nem találkoztam, viszont Stefan minden nap beugrik egy kis időre – rántotta meg a vállát Lance.
  • Minden nap? Hány napot aludtam? – kérdezet vissza Prue homlokráncolva.
  • Egy hetet – felelte a szőke hajú férfi tömören.
  • Komolyan? Ennyire még soha nem ütött ki semmi – hitetlenkedett a nő.
  • Hát, amikor Mordredet bezártad, akkor kicsivel utána mintha szintén sokat aludtál volna – rémlett fel Lance-nek a hasonló eset.
  • Gondolom Klaus sem jelentkezet – tornázta magát ülő helyzetbe Prue élesen témát váltva.
  • Nem, de valahogy nem is igazán várhatok mást – mondta a szőke hajú férfi lehangoltan és kivételesen attól is eltekintett, hogy visszavágjon legjobb barátjának.
  • És a többiek hol vannak? – érdeklődte Prue.
  • Hát Mókuska a konyhában van… - magyarázta Lance.
  • Mókuska? – szólt közbe a nő élesen. Egy hetet alszok és képesek idehozni valamiféle jött mentett? Hát normálisak ezek?
  • Te mókusként ismered, akit Jane-nek kereszteltél, de egyébként Sarah-nak hívják és Morgana küldte, hogy istápoljon téged – vigyorodott el a szőke hajú férfi.
  • Tudtam, hogy van valami nem normális abban a mókusban – csóválta meg a fejét Prue morcosan leszögezve ezzel kapcsolatos véleményét.
  • Hát igen – bólogatta Lance helyeslően.
  • Te meg gondolom kebledre ölelted őt, mert főz nektek, de ha anyám megtudja, hogy valamilyen úton módon… kihasználod őt, akkor gondolja arra, hogy én előre megmondtam neked mi lesz a vége – figyelmeztette egyik legjobb barátját a nő.
  • Egy ujjal sem nyúltam hozzá – húzta fel az orrát sértetten a szőke hajú férfi. – Szóval Ric átment, hogy beszéljen Damonnel, mert legalább vele szóba áll. Legalábbis remélhetőleg. Jeremy Elenával van és örülnek, hogy újra normálisan tudnak egymással élni.
  • És Lio? – kérdezősködött Prue másik legjobb barátja holléte felől.
  • Állítása szerint egy lépéssel előttünk jár, és már dolgozik az ügyön, vagyis Hayley-t kérdezi ki arról, hogy tud e valamit – fonta össze a karjait a mellkasa előtt.
  • Kérlek, ne duzzogj, most nem vagyok ráhangolódva – pillantott rá kissé mérgesen a nő. – Elijah volt itt? – tette hozzá a kérdést. Remélve, hogy Lance ezután ehhez kapcsolódóan megemlíti Kolt is.
  • Volt, egy teljesen zaklatott Rebekáh-t cipelve magával, akinek Mókus… akarom mondani Sarah adott egy kis nyugtatót és már jobban van. Tudod, nem igazán csodálkozom azon, hogy Rebekah kiborult – jelentette ki Lance könnyedén.
  • Lance – szólt rá szőke hajú legjobb barátjára mérgesen.
  • Oké, oké – emelte fel a kezeit az érintett védekezően.
  • Adnál egy kis vért? – kérdezte Prue szőke hajú legjobb barátja keze után nyúlva.
  • Először lehánysz, aztán meg a vérem kéne? – kérdezte Lance durcásan. – Na, jó, a jó szívem miatt kaphatsz – tette hozzá látva a nő komor pillantását.


Lance ezután lecserélte végre a balesetet szenvedett lábbelijét és nadrágját, de végül a többi ruháját is lecserélte, valamint vett egy gyors zuhanyt is, mert az orrába ivódott a vérszag és persze már is. Prue szőke hajú legjobb barátja vérének hála már sokkal jobban érezte magát. Bevetett magát a másik fürdőbe és utána ő is felöltözött. Kíváncsi volt arra, hogyan is magyarázták ki a hiányzását, főleg az igazgatónál.
  • Gondolom, akkor Tyler kínzása után nem Kol volt az, aki olyan csodásan feltakarított – köszöntötte a konyhába szorgoskodó vörös hajú lányt Prue.
  • Felébredtél? Örömömre szolgált, hogy segíthettem neked – térdelt le a nő elé Sarah.
  • Ezt igazán mellőzheted – kérdezte Prue fáradtan. Holott tudta, hogy felesleges próbálkoznia ilyesmivel, mert az amazonok ahhoz túlságosan is elhivatottak az ilyesmi tekintetében. Örült neki, hogy Lance és Lio nem csinálják ezt, mert az már tényleg túlment volna egy bizonyos határon. A meghajlás azt még elmegy, de az a térdelés és a megnevezés valahogy már nem volt okés a számára.
  • Sajnálom, de ennek nem tehetek eleget – rázta meg a fejét Sarah, aki még mindig a földön térdelt.
  • Jó, azért csak állj fel és… tedd a dolgod, bármi is legyen az – legyintette Prue leülve az asztalhoz. Sarah boldogan teljesített a kérést és egyből megpakolt egy tányért, ami a nő elé tett. – Köszönöm – sóhajtott Prue és olyan érzése volt, mintha újra lenne szolgálója, ami bizonyos tekintettben így is volt.
  • Mókuskám ugye én is kaphatok egy olyan szép reggelit, mint Prue? – ült le vigyorogva a nő mellé Lance.
  • Csinálj magadnak, férfiakat nem szolgálok ki – vágta rá Sarah. Aki eddig is csak azért főzőt, mert remélte, hogy talán Prue előbb ébred fel és akkor szüksége lesz valamilyen élelemre is.
  • Ne légy már ilyen szívtelen – dünnyögte a szőke hajú férfi bánatosan.
  • Mindig is egy parancsolgató idióta voltál – szólalt meg az akkor megjelent szőke hajú nő.
  • Lexi? Mond csak milyen a szellemlét? Vagy már nem veszi be senki, mert rájöttek az igazságra? – húzta fel a szemöldökét Lance gúnyosan.
  • És te, hogy viseled azt, hogy a fiad nem áll szóba veled, mert ezer év után csak most voltál képes elmondani neki, hogy te vagy az apja? – vágott vissza Lexi élesen.
  • Hogy mondtad? – kérdezte a szőke hajú férfi és egy hirtelen mozdulattal a vámpírlány hasába szúrta az asztalon található egyik kést.
  • Hallottad nem? – szűrte a fogai között Lexi mérgesen és viszonozta a kölcsönt.


  • Alexia mit keresel itt? – kérdezte Prue neheztelően a vámpírlányra és szőke hajú legjobb barátjára nézve. Egyből megy a veszekedés és az öldöklés, hogy én mennyire is imádom ez, gondolta a nő szarkasztikusan.
  • Sajnálom, hogy zavarlak, de Stefan és Damon nagyon rosszul viselik ezt az egészet. Stefan még úgy ahogy megbirkózik vele, főleg mivel hozzád beszélt még aludtál, viszont Damon már más eset, ahogy mindig is az volt. Sem Stefan, sem Elena nem képesek segíteni neki annak érdekében, hogy könnyebb legyen számára a helyzet, főleg mivel a többiek még mindig nem tudják az igazat – mondta Lexi lehangoltan.
  • Ric már intézkedik ez ügyben, egyébként meg azt is rosszul viselte, amikor 1912-ben elküldted a testvérétől – vágta rá Lance kapásból az első eszébe jutó dolgot.
  • Veszélyes volt, megölt tizenkét embert csakhogy az egyik boszorkánynak sikerüljön a kinyilatkoztatás – reagálta le a vérfarkas megjegyzését a vámpírlány.
  • Szentimentális liba, inkább menj és hajbókolj Merlin előtt, ha már az ő kérésére vigyáztál a fiúkra! – sziszegte a szőke hajú férfi ingerülten.
  • Ne, merd belekeverni ebbe a mesteremet – ragadta meg Lance nyakát Lexi.
  • Fejezzétek be – csapott Prue határozottan az asztalra, ami vészesen megnyikordult és végül menthetetlenül összetört.
  • Veszek egy újat – szólalt meg egyből készségesen Sarah.
  • Tedd azt – engedte útjára a mókuslányt Prue, aki a feladatától boldogan indult el új asztal beszerző körútjára. - Lexi mond, hogy miért vagy itt aztán menj el vagy legalább moderáljátok az indulataitokat – nézett a szőke hajú vámpírlányra a nő, bár azért értékelte, hogy nem az apja jött el személyesen. Annak ellenére, hogy nyilván tud az itt történtekről. Igaz, hogy logikus volt Lexi-t küldeni, mivel, mint ahogy Lio elmondta neki a vámpírlány nagyon a szívén viseli fiai sorsát, persze ez igazán háttérbe szorult az mellett, hogy eleinte Merlin parancsa miatt jött ide. De ettől függetlenül tényleg értékelendő volt.
  • Mint már mondtam aggódom Stefanért és Damon-ért – sóhajtott Lexi bánatosan.
  • Hát, akkor menj és beszélje velük, Stefan biztos várja az újabb Lexi-féle boldogító eseményt és Damon… ezúttal is beleszeretnél, mint 1977-ben? – szólalt meg Lance gúnyosan. – Vagy nem is elvégre lemerem fogadni, hogy te még mindig szereted őt! – tette hozzá a szőke hajú férfi nem is leplezve, hogy mennyire jól mulatt ezen a lehetőségen.
  • Lance! Tedd takarékra magad! – parancsolta rá szőke hajú legjobb barátjára Prue, aki sértett hallgatásba burkolódzott. – Lexi, Stefannal megpróbálok majd beszélni, de Damon most nem igazán áll velem szóba, ha nem vetted volna észre – mormogta a nő fájdalmasan.
  • Tudom, és sajnálom, de kell, hogy legyen valami megoldás erre az egészre – mondta a vámpírlány sóhajtva.
  • Van is, majd és mond el te magad és közben magyarázd el nekik azt is, hogy azért jöttél valójában Mystic Fallsban, mert Merlin őket küldött felügyelni – vetette fel Prue cinikusan.
  • Soha többé nem állnának velem szóba – motyogta Lexi megsemmisülten.
  • Ez a te egyéni problémád és nekem is megvan a saját gondom, mint ahogy azt látod – mondta Prue hűvösen.
  • Igen, csak reméltem, hogy Damon neked hamarabb megbocsát, mert, akkor te könnyebben elmagyarázhatnád neki meg Stefannak is, hogy élek – mondta Lexi, hogy mi is volt az elképzelése.
  • Nem, akar velem beszélni… és talán soha nem bocsát meg – csóválta meg a fejét a nő és erre a lehetősére enyhén könnyes lett a szeme. Fájt, hogy a tulajdon gyerekeit először elveszíti, utána meg amikor megtalálja őket és próbálná helyrehozni a dolgokat egyből ilyesmi történik vele.
  • Neked meg fog bocsátani, az anyja vagy és mindig is szeretett téged. Amit még Meredith varázslata sem tudott teljesen elnyomni – mondta Lance határozottan megfogva barátnője kezét. Remélve, hogy ő is megbocsátást nyer majd a fiával szemben.
  • Legyen úgy – mondta Prue fáradtan, majd elhagyta a házat annak érdekében, hogy egy kicsit kiszellőztesse a fejét.


Ric feltámadása óta először ment át a Salvatore panzióba. Nem mintha eddig nem szeretett volna így tenni, de valahogy eddig nem sikerült neki soha. Hol azért, mert még nem volt napfény gyűrűje – amit egyébként Lio készített neki – hol pedig azért, mert még soha nem került ilyen helyzetbe és nem tudta, hogy mit is kéne most tennie. Elvégre nem mindenki kap egy ilyen új esélyt. Megállt a panzió bejárata előtt és végül mély levegőt véve belépet.
  • Tudod már vártam, hogy mikor tolod ide a képed – jegyezte meg Damon a maga szokásos gúnyos hangján. – Kérsz whiskyt? – érdeklődte egy poharat felmutatva.
  • Kösz, elfogadom – válaszolta az egykori történelem tanár. És ebből tudta, hogy köztük minden olyan, mint régen. Mintha ő soha nem változott volna egy gyilkos vámpírokat vadászó vámpírrá és nem akarta volna megölni az ősöket és vele együtt legjobb barátját is.
  • Milyen újra köztünk lenni? – kérdezte Damon leülve és egyik kezében tartott poharat átnyújtott Ric-nek.
  • Jó, bár kissé különös – felelte a kérdezett halványan elmosolyodva. – Hallottalak, amikor a síromnál beszéltél – tette hozzá.
  • És gondolom, emlékszel is rá – mormolta a vámpír kissé zavartan ettől. Nem hitte volna, hogy legjobb barátja akkor ott volt mellett, ráadásnak hallotta is őt.
  • Igen – helyeselt Ric.
  • Oh, hát ez kínos – húzta el a száját Damon.
  • Sajnálom azt, amit tettem. Csak Meredith teljesen megszállta a fejem és nem bírtam küzdeni ellene – mondta az egykori történelemtanár bűntudatosan.
  • Semmi gond, haver. Fogjuk fel úgy, hogy így törlesztettél azokért az esetekért, amikor megöltelek – veregette hátba legjobb barátját Damon.
  • Azt akarod ezzel mondani, hogy akkor egálban vagyunk? – vigyorodott el Ric.
  • Aha. Gondolom, a Grillbe még nem nagyon mászkálhatsz el meg ilyenek, mert azzal, hogy most mindenki halottnak hisz eléggé rövid pórázon vagy – ráncolta a homlokát Damon.
  • Lio azt mondta, hogy Prue majd módosítja a városiak figyelmét úgy mintha csak szabadságon lettem volna, valamilyen halaszthatatlan dolog miatt – válaszolta Ric.
  • Valahogy sejtettem, hogy szóba fogod hozni az utódodat – húzta el a száját a vámpír morcosan. Egyáltalán nem szeretett volna beszélni a nőről sem Ric-el, sem pedig mással. Pedig mind Elena, mind Stefan ezzel traktálta, de ő egyszerűen nem volt hajlandó megbocsátani. Fájt neki, hogy a nő becsapta és nem értette, hogy Stefan hogyan is lehet ennyire oda meg vissza a boldogságtól, hogy Prue az anyjuk.
  • Miattad hozott vissza a halálból – pillantott legjobb barátjára Ric.
  • Saját maga miatt tette nem értem – rázta meg a fejét Damon és lehetett látni rajta, hogy mennyire rosszul is érint az, hogy ezen a véleményen van.
  • Damon, mindketten tudjuk, hogy nem áll jól neked az, amikor becsapod önmagadat. Tudod, én jobban szeretem azt az énedet, aki régen voltál – jegyezte meg Ric elmerengve.
  • Aki több alkalommal is megölt? És csak, hogy emlékeztesselek rá neked volt hasadt személyiséged nem nekem, bár most már jól vagy – mondta Damon.
  • Ja, mert, akkor legalább halálosan őszintén elmondtál mindent. Legalábbis a legtöbb esetben – vigyorodott el Ric némiképp bosszúsan. Néha egyáltalán nem értette, hogyan is lehetek ők ketten legjobb barátok, mégis szinte a testvéreként szerette a mellette lévő vámpírt.
  • Ric, még a végén elpirulok zavaromban – cukkolta legjobb barátját Damon. Aztán szinte egyszerre robbant ki belőlük a röhögés.  Végül Damon megölelte legjobb barátját, hogy valóban tudja, hogy mellette van. Ric Nagyon hiányoztál nekem haver és örülök, hogy itt vagy, gondolta Damon.


Stefan a Forbes házban töprengett. Bár nem veszett össze a testvérével mégis igazán rosszul viselte az elmúlt hetet. Főleg mivel bátyja kategorikusan kerülte azt a témát, ami szüleikre vagy valamilyen ehhez kapcsolódó témára vonatkozott és láthatóan továbbra sem állt szándékában megbocsátani Prue-nak, Kolnak meg még úgy sem. A fiatalabb testvére folyamatosan átment édesanyja házába, várva hogy az magához térjen, de ez eddig még nem fordult elő tekintve, hogy nagyon nehéz varázslatokat hajtott végre egymás után. Legalábbis Lio így magyarázta neki a dolgot. Aggódott a nőért, de bízott annak barátaiban és tudta, hogyha valami valóban aggasztó lenne, akkor közölnék vele, főleg mivel egyikük sem volt az a kifejezett kertelős fajta.
  • Stefan? Nagyon elkalandoztál – tett le legjobb barátja elé egy pohár teát Caroline.
  • Bocsi, csak a szokásos – rázta meg a fejét a vámpír.
  • Damon? Vagy az új szokásos? – mosolyodott el Caroline.
  • Attól tartok egy kicsit ez is, meg az is – ismerte el Stefan.
  • Elena sem tudta meggyőzni Damont arról, hogy menjen át? – csóválta meg a fejét rosszallóan a szőke hajú lány. Aki úgy tudta, hogy Damonnek és Prue-nak valamilyen nézeteltérése támadt egymással.
  • Sajnos nem. Lio most felvetette, hogy akkor esetleg Ric jöhetne át a panzióba, hátha ő meggyőzi az én makacs bátyámat – válaszolta a vámpír lassan.
  • Reméljük képes lesz észhez téríteni őt. Prue hogy van? – kérdezte Caroline és gondoskodóan megfogta legjobb barátja kezét ezzel is jelezve, hogyha valaki, hát a régi történelem tanáruk képes lesz megváltoztatni Damon véleményét. Ő maga kicsit aggódot a nőért, elvégre az sokat segített nekik. Persze, ha leszámítjuk azt az egy esetett Bonnie édesanyjával kapcsolatban.
  • Sarah azt mondta, hogy nemsokára magához tér – válaszolta Stefan.
  • Remélem rendezni tudják majd Damonnel a dolgaikat – jegyezte meg a szőke hajú lány.
  • Bízom benne – biccentett a vámpír, bár erősen kételkedett ebben. Tekintettel bátyja viselkedésére. Kollal egyértelműen nem is próbált beszélni erről, mivel nem volt ostoba és tudta, hogy az ős nem fogja őt keblére ölelni boldogságában. Viszont amikor átment Prue-hoz, akkor gyakran beszélt alvó édesanyjának a történteket. Mivel hallotta, hogy a betegre ez jó hatással van, valamint ő is megnyugodott attól, hogy megoszthatta ez a nővel, akkor is ha válaszokat nem kapott. – Hallom Klaus tegnap keresett téged – pillantott Caroline-ra fürkészően.
  • Igen, tök részegen beállított. Borzalmas volt. Végül benyomtam őt a zuhany alá és végül a kanapéra tettem – csóválta meg a fejét a szőke hajú lány. Azt azonban nem tette hozzá, hogy később arra ébredt, hogy a hibrid ott áll az ágya mellett. Klaus pedig megkérte arra, hogy hadd aludjon vele, Caroline pedig mivel látta rajta, hogy milyen elveszett is megengedte neki. A hibrid magához húzta őt és a helyzetet egy pillanatig sem használta ki csak vigaszt keresett nála, amit a szőke hajú lány önmagát sem értve megadott neki, mert nem akarta, hogy a férfi szenvedjen.


Prue a Mystic Fallsi erdőben sétált öntudatlanul is a felé a hely felé vitte őt a lába, ahol először találkozott Elijah-val. Kissé mérges volt Lance-re azért, mert nem beszélt neki Kolról. Pedig tudni akarta, hogy mit is csinált az ős mostanában. Csodálkozott, hogy végig ott maradt az áldozáson, annak ellenére is, ami előtte történt. Elmerengve ült fel az egyik alacsonyan fekvő faágára, hogy onnan tudja figyelni a környéket. Akkor, amikor több mint kilencszáz évvel ezelőtt először találkozott azzal a fiúval, akit még születése előtt megmentett, akkor nem hitte volna azt, hogy képes lesz valaha is olyan mély és visszavonhatatlan érzésekre, amiket Kol váltott ki belőle. Egy szó is elég volt az őstől, hogy boldog legyen, vagy bánatos. Egyetlenegy szó. Vajon hogy juthattam el idáig? Nevetséges vagyok, főleg, mert már gyerekeink is vannak én meg úgy viselkedek, mint egy ostoba fruska. De imádok vele veszekedni. Amikor összeveszünk, akkor mindig egymás fejéhez vágunk… mindent, mégis… mégis ennek ellenére boldogok vagyunk, vagyis csak voltunk.
  • Jó reggelt, örülök, hogy magadhoz tértél – köszönt rá a nőre a megjelent Elijah.
  • Neked is jó reggelt. Sajnálom, hogy Rebekáh-t ennyire felzaklatta az, amit Meredith fejében látott – ugrott le az ős mellé.
  • Tudom, hogy te mindent megtettél – tette a nő vállára a kezét Elijah.
  • Nagyon mérgesek voltak rád, azért, mert nem mondtad el, hogy ismerjük egymást? – érdeklődte Prue az ős testvéreire célozva, mivel valahogy sejtette, hogy azok nem volt éppenséggel elragadtatva attól, hogy Elijah pont egy ilyen fontos dologba nem avatta be őket.
  • Rebekah nem volt az, bár most ő még mindig bánkódik, amiatt, amit… tett. Klaus, ő… nos, tombolt mérgében, de szerencsével határos módon nem tette újra koporsóba. Mivel indulatai jó része most Lance-re irányul, akkor is, ha nem találkoztak azóta, hogy megtudta az igazat. Kol… ő meg nem meglepő módon a városiak megtizedelésével és ivással vezeti le a feszültségét, bár próbálom őt követni, azonban, ha meglát, akkor egyből még mérgesebb lesz – vallotta be Elijah töredelmesen.
  • Nem tudom megváltoztatni ezt sem és újra miattam fáj nektek ennyire. Nos, elmondhatom magamról, hogy én vagyok a legszerencsétlenebb segítő a világon – sóhajtott Prue mérgesen saját magára.
  • Ez nem így van. Csak te tudsz nekünk segíteni Silasszal szemben – szögezte le a saját véleményét Elijah.
  • Ugyanakkor ezzel együtt rátok szabadítom Merlint, aki szentimentálisan és sajnos kíméletlenül ítélkezik mindenki felett. Morganát, aki csak nőknek segít és esetleg az unokáinak. Ja, és ne felejtsük el a nemsokára szintén feltámadó Mordredet sem, aki biztos, hogy megpróbál majd megölni nemcsak engem, hanem titeket is. Néha arra gondolok, hogyha még időben megölöm őt is és az áruló Meredith-et is, akkor sok mindent másként alakult volna – merengett el ezen a lehetőségen Prue. Az életben egyetlen egyszer hallgatott az apjára és ez egy sor olyan lavinát indított el, ami túl sok mindenkit tönkre tett vele.
  • Te is ugyan úgy reménység vagy a természet felett lények szemében, mint Arthur - mondta Elijah a maga kimért modorában.
  • Egy reménység, aki még az adott szavát sem tudja betartani? – nézett az ős szemeibe és a második találkozásuk jutott az eszébe.


Mystic Falls, amikor az ősök vámpírrá változtak…


Prue Elijah hívását hallva Mystic Fallsba sietett. Viszont arra egyáltalán nem számított, hogy ezt fogja látni, amikor odaér… A telihold már igazán magasan járt ő mégis magabiztos léptekkel haladt tovább keresve a rendbontó vérfarkasokat, mivel úgy vélte, hogy Elijah biztos miattuk hívta őt ide. Félni nem félt, mert erre inkább annak volt oka, aki meg merné őt támadni. A lovát a falu határában hagyta. Amikor az egyik közelében lévő tisztásra ért döbbenten megtorpant. Szinte egy egész falkányi vérfarkast látott, aki két test fölé görnyedtek.
  • Hagyjátok őket békén! – harsant fel a hangja ellenmondást nem tűrően az éjszaka csöndjében. Némelyik vérfarkas, aki felismerte őt lekushadva kúszott arrébb, de a nő a haragtól egyiket sem kímélte. Mikor aztán végzettel az önmagukat kontrolálni nem képes lényekkel a két test felé vette az irányt. Az egyiken látta, hogy már nem tud érteni semmit tenni, mert már meghalt és ráadásnak ember volt. Így még feltámasztani sem tudta őt. A másik azonban még élt, bár csak alig.
  • Henrik? – próbált rá fókuszálni a sérült.
  • A nevem Avallena Pendragon – simított rá a kezét a fiatal férfi arcára egyből megérezte rajta a vérfarkas vérvonalat. Ráadásnak ennél többet is megtudott. Te jó ég, ha ezt Lance megtudja, gondolta elképedve a nő. Közben gyorsan meggyógyította Niklaust, aki Elijah bátyja volt.
  • Az öcsém, segíts az öcsémen – ragadta meg a gyógyító kezet Klaus, bár fájt neki a mozdulat most sokkal fontosabb volt neki az, hogy testvére jól legyen. Nem számított, hogy kicsoda a nő, sajnos a sérülése miatt nem igazán értette, hogy mit mond és a sötét mellet még látni sem látta őt rendesen.
  • Érte már nem tehetek semmit – rázta meg a fejét Prue sajnálkozva.
  • Nem! Meg kell őt mentened, kérlek, kérlek – ragaszkodott sziklaszilárdan az elképzeléséhez Klaus és fájdalmasan gondolt arra a lehetőségre miszerint valami visszafordíthatatlan történt.
  • Shh, minden rendben lesz – mormolta a nő megnyugtatóan. – Tudom, hogy milyen rossz érzés elveszíteni egy testvért és hidd el, hogy megértelek. Az öcséd halála tragikus, de éppen ezért nem szabad elfelejtened, hogy vannak még rajta kívül más testvéreid is, akik bár nem mindig mutatják ki, de számítanak rád. Te vagy a legidősebb. Össze kell tartanod őket. Csak rád számíthatnak majd. - Klausnak a nő halk szavainak hála lassan és fáradtan lecsukódtak a szemei, de még álmában is folyamatosan azt kérte Prue-tól, hogy mentse meg a testvérét. A nő ott virrasztott egész este mellette várva, hogy magához térjen. Aztán amikor látta, hogy Niklaus ébredezni kezd felugrott egy egyik fára és megbújt annak lombkoronájában.
  • Annyira sajnálom Henrik – térdelt le testvér mellé Klaus és mellkasa összeszorult a látványra. Majd a tisztáson fekvő halott vérfarkas tetemekre ügyet sem vetve a karjaiba emelte halott testvérét és hazafelé vette az irányt, hogy elmondja a borzalmas hírt a családjának. Nem igazán emlékezett arra a nőre, aki megmentette őt, mivel a vérveszteség és a sötét miatt nem igazán látta őt, viszont öntudatlanul megjegyezte annak szavait és megfogadta, hogy a többi testvérét mindig megfogja védeni annak érdekében, hogy velük ne történjen az, ami most Henrik-kel.


Prue Mystic Fallsban maradt, mivel beszélni szeretett volna Elijah-val a támadás kapcsán. Az egyik halott vérfarkas házában ment, várva a megfelelő pillanatra, miután a többieket alaposan helyre tette a viselkedésükkel kapcsolatban.
  • Talán egy kicsit elveteted a sulykot – jegyezte meg Merlin, aki ekkor bukkant fel lánya mellett.
  • Miért te nem hasonló okból kifolyóan kötötted őket a teliholdhoz? – érdeklődte Prue, aki még arra sem vette a fáradságot, hogy apjára nézzen.
  • De, és ezért meg is értem az indokaidat. Csak a többi az ügyben ártatlan vérfarkas miatt emelnék kifogást, akiket hasonlóan kíméletlenül megöltél – vázolta problémáját Merlin.
  • Megállíthatták volna őket – rántotta meg a vállt Prue és felült, mert mintha szokatlan mágiát érzékelt volna a közelben. Túl közel. – Egyébként minek köszönhetem a kegyet, hogy meglátogattál? – vette az ajtó felé az irányt, mivel szándékában állt kideríteni, hogy mi is történik már megint.
  • Esther, a boszorkány varázsol és szeretném, ha nem avatkoznál közbe – ragadta meg lány karját határozottan.
  • És te hagyod? Felborítja a természet rendjét és neked nem számít? – sziszegte Prue mérgesen érezve a varázslat nem éppen a hagyományos fajából való mivoltát.
  • Így lesz a legkönnyebb. A vérfarkasokat meg kell állítani és ők képesek lesznek rá – jegyezte meg Merlin.
  • Te is képes lennél megállítani őket – próbált kibontakozni apja szorításából, de nem nagyon akart sikerülni. Vajon, ha levágom a karját még időben odaérek?
  • Ez a megoldás sokkal egyszerűbb. Esther egyébként is anyád boszorkánya és nem az enyém – felelte Merlin és barna szemei feketén villantak.
  • Mintha ez téged valaha is megakadályozott volna abba, hogy beleszólj az ügyeinkbe. Nem értem, hogy miért jó, hogy te és anya egy új kis háborúba kezdtek egymás ellen – morogta Prue dühösen. Kezdte unni ezt a folyamatos herce-hurcát, amit szülei folytattak egymással.
  • Anyád nehezményezte, hogy nekik nincsenek különleges természetfeletti követői, most Esther segítségével lesznek – vont vállat Merlin. Mivel Morgana a vérfarkasokkal kapcsolatban úgy vélte, hogy ők nem száz százalékig engedelmeskednek neki. De ha egy fehér boszorkány – ebben az esetben Esther – fehér mágiával létrehoz egy másik fajt, akkor azok leginkább az ő hatásköre alá fognak tartozni. Persze nyilván lesznek olyanok, akik Merlin mellé fognak állni, de hajlandó volt elnézni ezt az eredményért cserében.
  • Nem engedem – sziszegte Prue dühösen, ám mielőtt bármit is tehetett volna apja leütötte őt.
  • Sajnálom, így lesz a legjobb meglásd – mondta Merlin és ájult lányát az ágyra fektetve elhagyta a házat.


Prue másnap reggel tért csak magához. Ideges volt és mérges. A szája tejesen ki volt száradva és tudva, hogy most már nem tehet semmit, így a folyó felé vette az irányt, hogy szomját csillapítsa. Ott azonban nem várt személlyel találkozott. Ugyanis a part mellett állt a tájat az árnyékból szemlélő Elijah. A nő rögtön tudta, hogy ő az, mivel felismerte a vonásairól, amik bár már nem voltak gyermekiek, mint legutóbbi találkozásukkor mégis ugyan azt a nyugodtságot és eltökéltséget hordozták magukban.
  • Elijah – szólította meg a férfit. Az a hang felé fordult és hihetetlen gyorsassággal az egyik közeli fához szorított a nőt. Túl gyors egy emberhez képest.
  • Azt ígérted megmented a testvéreimet, ha baj történne – jegyezte meg Elijah kimérten, mégis érezte volt benne a fájdalom, amit legkisebb testvére halála és a tegnap este történtek ébresztettek benne.
  • Sajnálom, nem értem oda időben – helyezte saját kezét a férfiéra érdeklődve szemlélve őt. Hogy lett ilyen gyors? Éreztem, hogy Esther valamilyen varázslatot hajtott végre, de mégis milyet? Hogy lehetett olyan ostoba, hogy felborította a természet egyensúlyát? Milyen fehér boszorkány az ilyen? És Ayana? Egyszerűen csak hagyta?
  • Hát ennyit érne a szavad? – kérdezte Elijah csalódottan és a nő válla felett a fába csapott, ami megremegett az ütés erejének hatására.
  • A szavamat adtam, ami továbbra is tart, ha szeretnéd, de ami Henrikkel történt azt nem tudom meg nem történté tenni – válaszolta Prue az igazsághoz hűen.
  • Miért nem? Nem érdemelte, hogy ez történjen, egyikünk sem ezt érdemelte – mondta a férfi ridegen. A szemei közben vörös színt vettek fel, körülötte kirajzolódtak az erek és a szemfogai megnyúltak.
  • Mi történt veletek? – rakta a férfi arcára a kezét, hogy alaposabban megvizsgálja őt.
  • Anyánk tette ezt varázslattal aztán, apánk megölt minket, és amikor felébredtünk vért kellet ittunk – hajtotta le a fejét Elijah, már megbánva korábbi kirohanását.
  • Sajnálom, Elijah. A testvéredet nem tudta megmenteni, aztán meg Esther és Mikael miatt most itt ragadtatok az örökké valóságra – sóhajtott mikor nagyjából felismerte a varázslat mibenlétét.
  • Adnál nekem a véredből? – pillantott a nő szürke szemeibe Elijah.
  • De ugye tudod, hogy annak milyen következményei vannak? – kérdezte Prue határozottan.
  • Vállalom, az örökkévalóságon át szolgállak téged. Cserébe, ha te megtartod a szavad – állt a nő pillantását Elijah, aki véglegesen elhatározta magát.
  • Legyen – egyezett bele Prue, mivel látta az eltántoríthatatlanságot a férfi szemeiben. Félrehajtott a nyakát, hogy Elijah megharaphassa őt, aki meg is tette. Közben a nő megkötötte a hűségesküt.


Mystic Falls napjainkban


  • Nem hinném, hogy a történtek valóban annyira a te hibádból történtek volna, mint ahogy azt te most állítod – fogta meg a nő karját Elijah. - A családom azon tagjait, akik itt vannak azokat védted, a többivel meg ne törődj. Én mindig hálás leszek neked azért, mert megmentettél Mikaeltől, amikor először találkoztunk.
  • Tudod, ne vedd sértésnek, de soha sem kedveltem Mikael-t – grimaszolta Prue.
  • Nem fogom annak venni – sóhajtott Elijah, bár a téma attól még fájdalmas volt a számára. Mivel erről eszébe jutott az, hogy soha nem volt boldog a családjuk emberként, mert ha egy kis időre azok is voltak a testvéreivel, akkor Mikael mindent tönkre tett és Esther is, mivel ő pedig soha nem mondott semmit a büntetéseikkel kapcsolatban. Hagyta, hogy Mikael uralkodjon felettük is, ugyan úgy ahogy felette is tette.
  • Tudod Merlinben csak az a jó, hogy nem akar megölni – veregette vállon meg támogatása kifejezésére az őst Prue.
  • Szerinted mi lesz majd az, amit büntetésnek ki fog rád szabni? – érdeklődte Elijah megállva és a nő arcát fürkészve. Hálás volt neki, hogy megvédte a bátyját Merlin teljesen jogtalannak tűnő bánásmódjától, de remélte, hogy ez nem fog nagy áldozatott követelni a nőtől.
  • Nem tudom, biztos nagyon kreatív lesz – húzta el a száját Prue. Tényleg nem tudta, hogy vajon mire is készül most az ő drága édesapja, de tulajdonképpen nem is igazán érdekelte. Már volt ideje megszokni szülei abszurd kedvteléseit és bár nem vágott hozzá jó képet, mégis kénytelen kelletlen lenyelte az ez miatti következményeket. Bár szerencsére az nem volt megszabva, hogy könnyen is kell viselni, mert már tényleg nem ment volna. Egyszerűen csak tűrte, de nem minden szó nélkül. Közben annyira belevetették magukat a sétába, hogy nem vették észre az, hogy szinte a Mikaelsson villába értek.
  • Esetleg tudok tenni valamit, hogy könnyebb legyen számodra? – fogta meg a nő kezét Elijah.
  • Kedves tőled, de nem – mosolyodott el Prue. – Még mindig emlékszem arra, amikor először találkoztunk és tudod elégé viharos ismeretség volt – tette hozzá felnevetve. Mert az akkori helyzet ellenére tényleg aranyos volt, ahogy a kisfiú a lábának ment, mert annyira igyekezett megkeresni a testvérét.
  • Az én emlékeimben is megmaradt – mosolyodott el az ős is halványan. Valahogy utána még sokáig úgy gondolta, hogy a nő az ő védőangyaluk, aki bármitől megmenti őket.
  • Nem sok változott azóta, ugyan úgy gondoskodsz a testvéreidről. Ez igazán lenyűgöző – mondta Prue őszintén lenyűgözve.
  • Lehetne egy kérésem? – kérdezte Elijah.
  • Csak bátran, elvégre nem igazán kéne, hogy egy ilyen dolog visszatartson attól, hogy őszinte légy velem – vont vállat a nő.
  • Ihatok a véredből? – kérdezte Elijah. Több mint ezer éve volt már az, hogy hűséget esküdött a nőnek és akkor ivott a véréből, de most valahogy szüksége volt a megerősítésre, hogy ez által is tudja, hogy minden rendben lesz. Mert akkor úgy érezte utána semmi bajuk nem eshet.
  • Természetesen – válaszolta Prue és a kezét nyújtotta. Nem zavarta volna az sem, ha Elijah a nyakából iszik, de most inkább ezt választotta.
  • Köszönöm – mormolta Elijah a nő csuklójába és szemfogai megnyúltak, a szeme vörösbe változott és a körülötte lévő erek kidudorodtak. Majd egy határozott mozdulattal inni kezdte Prue vérét. Aki átkarolta az ős vállát.
  • Szépen vagyunk – szólalt meg Kol, aki éppen hazafelé vette az irányt és pont meghallotta fiatalabb bátyja és Prue beszélgetését.


  • Kol, látom jól érezted magad – húzta el a száját Prue. Látva az ős csupa véres ruházatát, amiből következtethető volt, hogy nyilván megölt pár útjába akadó személyt. Nem mintha ez zavarta volna a nőt. Elijah elengedte Prue karját és bár nem követett el semmi oda nem illő dolgot mégis bűntudat fogta el, azért ami történt.
  • Hát, ha már te jól érzed magad a testvéremmel én is tehetek így – tárta szét a karjait Kol gúnyosan.
  • Kol, félreérted a helyzetet – tett testvér felé pár lépést Elijah a maga nyugodt és kimért stílusában.
  • Nem értettem semmit félre, Elijah. Régen megkérted őt arra, hogy vigyázzon ránk és te közben belehabarodtál. Nem nagy ügy, tekintve, hogy a mi családunkában már csak így mennek a dolgok – morogta Kol idegesen.
  • Nem, tévedsz. Prue-ra nem úgy tekintek, ahogy te gondolod, hanem mint egy nagyon fontos barátra, egy testvérre – válaszolta Elijah tárgyilagosan próbálván szavakba foglalni az érzéseit annak érdekébe, hogy a testvére megnyugodjon. Úgy tekintett a nőre, mint egy anyjára, aki soha nem adatott meg nekik. Közben az elmúlt napokhoz képes nagyon is nyugodt állapotban lévő Klaus is csatlakozott hozzájuk.
  • Mi lenne, ha máshol veszekednétek? – kérdezte az érintettektől. Mivel nem akarta, hogy a nemrég – Caroline-nak köszönhetően - visszakapott nyugalma eltűnjön.
  • Akit azért alkalomadtán megdöntenél – vágta rá Kol mérgesen, teljesen figyelmen kívül hagyva legidősebb testvére megjelenését és megjegyzését. Mivel annyira elöntötték őt az indulatai, hogy nem akart a szép szóra hallgatni, habár soha nem volt rá jellemző hogy e szerint cselekedjen.
  • Csak tényként közlöm, hogy nemrég tértem magamhoz, ha lehet hagy nekem egy kis nyugtot és ami az Elijah-val kapcsolatos dolgot illeti úgy emlékszem, hogy már megbeszéltem veled, hogy ki azaz egy személy, akivel hajlandó vagyok ágyba bújni – szólt rá az ősre Prue rendre utasítóan. Szerette volna Kollal megbeszélni a dolgokat, de tudta, hogy a férfi most nem fog hajlandónak mutatkozni arra, hogy a gyerekeikről beszéljenek, más témát meg még nem akart vele megtárgyalni. Az Elijah-val való feltételezés meg erősen felháborított Prue-t és tényleg soha, semmilyen körülmények között nem csalta volna meg senkivel Kolt, akkor se ha kapcsolatuk nem volt kimondva hivatalosan.
  • Az ágyba bújós rész igazán megtisztelő, de honnan tudjam, hogy igaz? Tekintve, hogy nem én voltam az, aki megengedte egy másik nőnek, hogy igyon a véremből – jegyezte meg Kol továbbra is erősen féltékenyen.
  • Mégis hogy kérdezhetsz ilyesmit? Fel is fogod az, amit mondasz? Vagy egyszerűen csak szokásod szerint becsukott a szemed és a füled, ha olyat hallasz, ami nem tetszik neked és csak beszélsz ész nélkül? – mondta Prue is fellobbant haraggal. Fájt neki, hogy a férfi ilyet feltételez róla. Elvégre kilencszáz éve ismerték egymást. Tudhatná, hogy soha nem csalná őt meg, főleg nem a testvérével.
  • Megtennéd, hogy nem nézel teljesen ostobának? – ragadta meg a nő karjait Kol mérgesen.
  • Akkor ne is viselkedj úgy – vágta rá Prue dacosan. Szürke szemei valósággal villámokat szórtak az ős felé. Azonban mielőtt folytathatták volna a vitát Merlin jelent meg mellettük.
  • Meg kellene beszélnetek a dolgokat és ha lehet akkor minél előbb – jelentette ki a megjelent férfi.
  • Ez az én személyes ügyem, te ebbe ne szólj bele – tromfolt le őt lánya dühösen. Merlint válaszként megfogta a veszekedő páros vállát, aki erre eldőltek, mint a rongybabák. Prue esését Kol fogta fel, mivelhogy a nő az ős mellkasán landolt.
  • Mit tettél velük? – kérdezte Elijah közelebb lépve, Klaus is hasonlóan cselekedett. Elvégre az mégsem járja, hogy valaki csak úgy ilyesmit tegyen az ő testvérével. De a következő pillanatban Merlin egy intésére eltűnt a két földön fekvő személy.
  • Ha valamit jól akarsz csinálni, akkor csináld magad – mondta Merlin tényközlően saját magának egy mély sóhaj kíséretében és ő maga is eltűnt. Mintha ezzel mindent megmagyarázna.
  • Hát ez igazán remek – fakadt ki Klaus, akinek a Caroline miatti nyugodtsága tovaszállt, mintha soha nem is létezett volna. Elijah pedig sebesen elővette a telefonját a zakója zsebéből, mivel tudta, hogy erről most azonnal értesíteni kell Liót és Lance-t. Ugyanis remélte, hogy ők majd meg tudják oldani ezt a nem igazán megnyugtató eltűnést. Bár úgy, hogy Merlin keze is benne volt a dologban az nyilván még jobban megbonyolította a helyzetet a számukra, de az ős bízott abban, hogy sikerül helyrehozniuk a dolgot, lehetőleg minél előbb.

2013. május 11., szombat

XVII. fejezet

Mindenki hibázik 


A hiba akkora, amekkora galibát okoz.” Doktor House című film


Meredith hisztérikus kacagását az zavarta meg, hogy Lio visszatette a szájára a vászon darabot, mert már nem bírta tovább hallgatni, ahogy a többiek, de a legtöbbjük még nem tért vissza a sokkból.
  • Igaz? – ragadta meg Prue karját Damon.
  • Mi? – nézett fel a vámpír kék szemeibe a nő, szürkei szemei enyhén zavarodottak voltak. Nem igazán zavarta az, hogy Damon most ugyan úgy rángatja, mint Kol szokta, ha mérges.
  • Amit Meredith mondott, igaz? – szorította rá még erősebben Prue karjára Damon, mert egyszerűen tudnia kellett.
  • Nem úgy, ahogy te gondolod, Damon, kérlek, meg kell hallgatnod – válaszolta a nő kérlelően.
  • Nem kell meghallgatnom téged és itt és most leszögezem, hogy nem is foglak. Hittem benned, feltétel nélkül a bizalmamba fogadtalak erre te… erre te… nem számít. Te is és a drágalátos barátod is megérdemlitek egymást, és egyszerűen pocsékul érzem magam azért, mert egyet kell értenem Klausszal, de ebben a kérdésben igaza van – vágta a nőhöz indulatosan a szavakat a vámpír. Egyszerűen felfoghatatlan volt a számára hogyan is dőlhetett be a manipulációjának, mert kétségkívül úgy érezte, hogy a nő valahogy befolyásolta őt annak érdekében, hogy minden úgy történjen, ahogy ő szeretné. Ebben a pillanatban még azt sem esett nehezére elképzelni, hogy ő maga uszította rájuk a vadászt annak érdekében, hogy utána nála kössön ki. Én meg bedőltem neki, hogy lehettem ilyen ostoba?! Tudhattam volna, hogy van rá valamilyen oka!
  • Damon, kérlek – emelte a kezét Prue, hogy megnyugtatóan idősebb fia karjára tegye azt, de az ellépett tőle és ez arcul csapásként érte a nőt.
  • Ne érj hozzám, ne gyere a közelembe. Csinálj, amit akarsz, de többet én nem akarok hallani rólad – mondta Damon hidegen és elsuhant.
  • Én… - szólalt meg Stefan tétován a nőre pillantva, akiről, mint kiderült az édesanyja. Azért jött, hogy segítsen nekünk, végig minket akart védeni. Miért nem emlékszem rá?! Hogy felejthettem el?! Ő az anyám. Kol meg az apám. Gondolta a vámpír és valahogy megkönnyebbülés járta át annak kapcsán, hogy valójában nem a valódi apját ölte meg, hanem csak azt, aki felnevelte őt és Damont. Vajon ő tudta, hogy nem vagyunk a fiai? Ezért bánt volna másként Damonnel, mint velem? Mert ő soha nem fogadott neki szót, mert érezte rajta, hogy nem az igazi szülőnk.
  • Menj a bátyád után Stefan – törölte le még el nem sírt könnyeit Prue.
  • Én… - lépett ismét közelebb a vámpír, ám a nő kérését hallva kicsit elbizonytalanodott.
  • Stefan, menj a bátyád után! – ismételte meg a mondatott Prue erőteljesebben. – Most nagyobb szüksége van rád, mint eddig bármikor – tette hozzá kedvesen.
  • Tudom – jegyezte meg Stefan és testvére után suhant. De előtte még vetett egy pillantást az édesanyjára. Fáj neki, gondolta a vámpír miközben Damon keresésére indult. Vajon, hogyan vett el minket tőle Meredith? Damon haragszik rá, mert nem mondta el nekünk, hogy kicsoda is ő valójában. És én? Én… azt hiszem, nem haragszom. Örülök neki, hogy itt van. Minden dolog ellenére segített nekünk.
  • Ezt már valóban nem róhatod fel nekem, hogy nem tudtad, mert én elmondtam neked – címezte a szavakat az őshöz Prue tárgyilagosan, amint mindkét fiúk elhagyta a temető területét.
  • De nem hittem, hogy igazat mondasz – rázta meg a fejét Kol kissé kábán.
  • Ez már a te bajod és nem az enyém – rántotta meg a vállát a nő. Az ős pedig felidézte az utolsó találkozását a nővel, ami több mint százhatvanhárom évvel ezelőtt volt.


1847 Ausburg közelében


Prue kényelmesen olvasgatta a levelet, amit az anyja küldött neki és arról érdeklődött benne, hogy Damon hogyan is van és, hogy nem tervez e még egy gyermeket vállalni rajta kívül.
  • Valahogy nem fogod feladni még nem lesz egy lány unokád is – mormolta Prue rosszallóan gondolva anyja folyamatos ezen irányú célzásaira. Neki tökéletesen megfelelt a fia, aki imádott, mert annyira hasonlított rá, bár voltak tulajdonságai, amiket egyértelműen az apjától örökölt. Mint az, hogy bárki képes volt egyetlen egy mosollyal levenni a lábáról. Viszont Morgana, bár szerette Damont, ettől függetlenül kimondottan örült volna neki, ha a fiú unokája mellé egy lány is születik.
  • Kisasszony egy úr keresi önt – lépett be az egyik szolgálólány.
  • Csakugyan? – húzta fel a szemöldökét Prue. – És ki lenne az? – tette hozzá a kérdést kissé hűvösen. Ugyanis nagyon remélte, hogy nem valamelyik idióta szomszédja az, aki ő általa akarnak nagyobb vagyonra szert tenni, mert akkor pont kifogták azt az időpontot, amikor nagyon is gyilkos hangulatba kerül ezért.
  • Én – dőlt az ajtófélfának Kol egy elbűvölő mosoly kíséretében.
  • Elmehetsz – pillantott a szolgáló lányra Prue. Aki egy bólintás és meghajlás után már magára is hagyta őket.
  • Régen találkoztunk – jegyezte meg Kol, aki a nő mellé suhant és a derekánál fogva magára rántotta őt.
  • Három éve – válaszolta Prue, mikor az ős elszakadt az ajkaitól.
  • Én úgy érzem, mintha sokkal több lenne – mormolta az ős és kezei már a nő fűzőjét kezdték kifűzni.
  • Mit csinálsz? – érdeklődte Prue elvigyorodva, amikor Kol felültette őt az asztalra.
  • Nem nyilvánvaló? – mormolta az ős a nő keblei közé.
  • Beszélnünk kell – nyögte Prue. – Fontos… dologról… van szó – tette hozzá nehézkesen. Mivel az ős éppen a nyakát borította be csókjaival.
  • Később – vágta rá Kol és hevesen leszedte a nőről a fűzőt. A nő pedig megadta magát a szenvedélynek. Remélve, hogy utána az ős jobb hangulatban lesz és valóban meghallgatja őt, mielőtt eléáll és közli vele, hogy van egy fiuk. Pár óra múlva kielégülten és elégedetten feküdtek egymás mellett a nő ágyában.
  • Lio és Lance? – érdeklődte Kol miközben a ruhái után kapott, hogy megnézze, hogy mi is van a nő legjobb barátaival, mivel abban azért biztos volt, hogy ők is itt vannak valahol.
  • Várj, beszélnünk kell – kapott az ős után, de az már a nevető hangokat hallva már el is hagyta a szobát. – Az istenit neki – csapott mérgesen az ágyára. Majd gyorsan magára kapkodta a ruháit.
  • Kol hát te? – kérdezte Lance csodálkozva és a karjaiban lévő fekete hajú kék szemű kisfiút is letette a földre, akit eddig a nyakában cipelt.
  • Prue-hoz jöttem, de úgy látom valamiről lemaradtam – nézett az ős mereven a gyerekre.
  • Apu! Anyu mondta nekem, hogy el fogsz jönni hozzánk – rohant oda Kolhoz a kis Damon és apró kezeivel átfogta az ős derekát, már amennyire fel és átérte.
  • Beszélnünk kell – ragadta meg idegesen a belépő nő karját az ős.
  • Tudom. Lance keresd meg Liót és fektessétek le Damont aludni – intézte szőke hajú legjobb barátjához a szavakat parancsolóan és gyorsan adott egy jó éjt puszit értetlenül pislogó kisfia homlokára.
  • Gyere, Damon – kapta fel Lance a kisfiút és gyorsan elhagyták a szobát.


  • Mi jutott eszedbe, hogy magadhoz vettél egy gyereket? És miket mondasz neki? – kérte számon a dolgokat Kol a nőtől mikor kettesben maradtak.
  • Ő az enyém – válaszolta Prue dacosan az ős hitetlenkedő mogyoróbarna szemeibe nézve.
  • Na persze! Meg az enyém nem igaz? – rázta meg a fejét Kol és kezdte úgy gondolni, hogy a nő megbolondult.
  • Olyan lehetetlen lenne ezt elhinni? – kérdezte Prue csöndesen.
  • Úgy viselkedsz, mint a húgom. Ő is ennyire megszállottan akar családot, de te ezzel az egésszel még rajta is túltettél. Igazán gratulálok hozzá – húzta el a száját Kol. Nem hitte volna, hogy valaha is eljutnak ide, elvégre olyan jól megvoltak ketten. Meg persze Lance és Lio. Az ős egyszerűen nem értette, hogy Prue-nak miért is kellett mindezt tönkretennie ezzel az egész őrülettel.
  • Mert te nem akarsz családot – jegyezte meg a nő semleges arckifejezéssel.
  • Azt hittem tudod – tárta szét a karjait az ős.
  • Tudom is, mégis… mégis bolond módon hittem abban, hogy másként lesz, hogy talán meggondolod magad – rázta meg a fejét Prue, mert azt akarta, hogy Kol megtudja, hogy mi is ő, de előtte azt szerette volna, ha Damon és Kol megismerkednek egymással.
  • A kötöttségek nem nekem valók, soha nem is voltak azok és soha nem is lesznek – jelentette ki Kol határozottan. És ezeket a nő újdonsült hóbortjáért sem volt hajlandó feladni.
  • Akkor menj el – vágta rá Prue indulatosan mutatva, hogy akkor kívül tágasabb.
  • Képes volnál ezért kidobni? – lépett a nő elé az ős és karjait annak a vállára csúsztatta.
  • Az a te bajod Kol, hogy nem vagy képes elfogadni a valóságot – pillantott mérgesen Kol mogyoróbarna szemeibe.
  • Azt hittem ezért kedvelsz – hagyta figyelmen kívül a megjegyzést az ős. Mert tudta, hogy a nő szeretné, ha ez a valóság lenne, hogy nekik legyen gyerekük, de ez nem volt igaz. Nem lehet igaz…
  • Ezért, de nekem is lehet elegem. Ide jössz, és egyből követelsz engem. Legyen, és miután átesünk pár kellemesen eltöltött pásztorórán maradni akarsz. Ez is rendben. Mert ez általában pontosan így van. Mert miután megkaptál, szokásod szerint maradnál, hogy tölts velem és a barátaimmal egy kis időt. Erre mikor meglátsz egy kisfiút teljesen inadba szál a bátorságod és a lábadat a nyakadba véve menekülnél – lépet hátra Prue dühösen. Ismerte Kolt, sejtette, hogyan is fog reagálni, de mégis bolond módon hitt abban, hogy velük marad és ad egy esélyt a családjuknak mielőtt ellöki őket magától. Vagyis csak a fiát. Ezt pedig Prue nem volt hajlandó megbocsátani neki. Bár mást igen, de ezt semmi esetre sem.
  • Rémeket látsz! Egyszerűen csak nem értem miért csinálod ezt a cirkuszt ezzel az egész családos marhasággal! Legyen minden olyan, mint régen – ragadta meg a nő derekát, mert hitt abban, hogy meg tudja győzni erről.
  • Kettőnk közül, nem én látok rémeket, hanem te! A cirkusz pedig szokása szerint megvan most is, mint általában – bontakozott ki hevesen az ős öleléséből Prue.
  • Anyu? – lépett be a kis Damon a szobába félve hallva a két felnőtt veszekedését.
  • Damon, kicsikém, már ágyban lenne a helyed – kapta fel kisfiát a nő gyöngéden.
  • Damon! – lépett be a szobába Lance is, aki csak egy pillanatra fordult az ablak felé és legjobb barátnőjének a fia már el is tűnt. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy hová.
  • Nem tudtam aludni. Mondasz te esti mesét ugye? Te is jössz velünk? – kérdezte Damon az utolsó mondatott az őshöz intézve.
  • Damon, hagyd őket egy picit és… - szólalt meg a szőke hajú férfi és vette volna el Prue-tól a gyereket, azonban annak következő mondata megállította.
  • Nem, Kol elmegy – vágta rá a nő egy mérges pillantást vetve az ősre.
  • Azt hittem velünk maradsz – nyújtotta Kol felé a karjait a pici Damon kissé tétován anyja reakciója miatt.
  • Tévedtél, ahogy anyád is – szögezte le Kol hűvösen és gyorsan szedte a lábait.
  • Kol?! – jött az őssel szemben Lio, aki most tért vissza a birtok távoli részéről ahol egy boszorkány kérte a segítségét és igazán maradt volna még, de Lance érte küldetett jelezve, hogy sürgős dologról van szó.
  • Nem tudom, hogy mit hittetek – sziszegte idegesen a fekte hajú férfinak az ős meg sem állva és folytatta az útját a pajtába. Viszont hallotta, hogy mit is kérdez a kisfiú, Damon az anyjától, Prue-tól.
  • Anyu apu miért megy el? Nem szeret engem? – kérdezte a kis Damon gyerekesen ártatlanul és végtelenül szomorúan. Az ős felült felnyergeletlen lovára és elvágtatott, így már nem hallotta Prue válaszát, de ez is elég volt ahhoz, hogy sokáig kísértse őt.


Mystic Falls napjainkban


És bár Kol biztosra vette, hogy Damon nem emlékszik erre, mivel azért az eléggé régen volt, meg akkor felismerte volna Prue-t is, mégis a kis fejecskéjében annyira megmaradhatott ez a fajta bánat és csalódottság, hogy ő otthagyta őket, miszerint utána őt meglátva automatikusan dühvé alakult és ezért utálja őt annyira. Amire persze minden oka megvan. Amikor testvéreitől hallott a két Salvatore-ról és arról, hogy az egyiket Damonnek hívják valahogy nem gondolt arra, hogy ez a Damon azonos lehet azzal a kisfiúval. Vagyis inkább kényelmesebb volt nem gondolni arra, hogy azonos lehet vele.
  • Maradsz vagy mész? – kérdezte Lio csöndesen az őstől.
  • Azt hiszem mára sokkal többet tudtam meg, mint ahogy akartam – válaszolta Kol elhúzva a száját, de azt azért még meg akarta várni, hogy megnézni, hogy Prue hogyan is kelti életre Alaric-ot.
  • Ha túl sokat akarunk, akkor ez már csak így van – válaszolta a gödörből kimászó Lance gúnyosan.
  • Te meg, hogy kerültél oda? – kérdezte a fekete hajú férfi legjobb barátjától.
  • Nyilván olyan kedvem volt, hogy beugrottam Ric helyett a gödörbe, ha már felszabadult a hely, meg azért, mert ott már úgyis olyan lenne nekem – válaszolta Lance szarkasztikusan.
  • Tényleg? – hümmögte a fekete hajú férfi.
  • Idióta, mégis mit gondolsz te rólam? – kérdezte a szőke hajú férfi sértetten. Lio erre csak megvonta a vállát jelezve, hogy látta őt már ennél sokkal nagyobb hülyeséget is tenni. – Klaus – adta meg végül a feleletet eléggé lehangoltan Lance.
  • Nem fogadta túl jól – nézett végig kritikusan legjobb barátján a fekete hajú férfi.
  • Hogy neked milyen jó szemed van! – állapította meg Lance cinikusan. Prue közben Alaric koporsójának támaszkodott. Nem akarta elsírni magát, főleg mivel tudta, hogy erről csak és kizárólag egy valaki tehet, aki nemsokára meg is kapja a büntetését ezért.
  • Befejeznétek? Dolgunk van – szólalt meg Prue és hangja ostorcsapásként csattant az este csöndjében.
  • Szerintem én megnézem Jeremy-ék – válaszolta Lio, miután vetett egy röpke pillantást a megkötözött Meredith-re.
  • Menjél – adta beleegyezését Prue. A fekete hajú férfinak pedig nem kellett kétszer mondani.
  • Egyedül menni fog? – kérdezte még Lio egy pillanatra visszafordulva.
  • Lio, tőlem kérdezel ilyesmit? – kérdezte Prue felhúzva a szemöldökét.
  • Igaz – mosolyodott el a fekete hajú férfi, bár tudta, hogy a nőnek is megvannak a maga korlátai. Majd elhagyta a temetőt, és Jeremy-ék keresésére indult.


Damon indulatosan sietett a Salvatore panzió felé. Azonban mielőtt majdnem odaért volna meghallotta egy ember szívének dobogását, így aztán arra felé vette az irányt. Tudta, hogy Stefan követi őt, de egyszerűen nem érdekelte. Nem akarta elhinni, hogy Prue képes volt őt elárulni. Pedig ő bízott benne és mégis hazudott neki mindenben. Miért?! Hogyan?! Nem emlékszem… nem emlékszem rá.,,, gondolta Damon elkeseredetten.
  • Hayley – morogta Damon mérgesen, mivelhogy a vérfarkas lány volt az, akinek meghallotta a szívdobogását és mielőtt az akárcsak egyet is pisloghatott volna gyorsan megharapta.
  • Damon, most már elég lesz, megölöd – fogta meg bátyja vállát Stefan.
  • Miért számítana? – pillantott öcsére kissé eltávolodva Hayley véresen felsebzett nyakától. Akinek a vére ott csillogott az ajkain.
  • Elenának számítana és tudom, hogy neked is – mondta Stefan. Damon elhúzta a száját, ezzel is elismerve, hogy öccsének kivételesen igaza van, aztán undorodva eldobta a vérveszteségtől elájult vérfarkas lányt. Majd zavartalanul folytatta az útját tovább. Testvére adott a véréből a vérfarkas lánynak, bár legszívesebben itt hagyta volna. Egyrészt azért, mert Hayley nyilván segített valahogyan Shane-nek és Meredith-nek a mostanában Mystic Fallsban történtekkel kapcsolatban. Másrészt meg tudta jobb lesz, ha bátyja után siet mielőtt valaki kevésbé ártatlan személyt talál és harap meg.
  • Menj tovább, én ezt elintézem – jegyezte meg a megjelent Lio, aki bár Jeremy-ékhez igyekezett úgy gondolta ettől függetlenül utána néz mit is csinál legjobb barátnője két fia. Stefan bólintott és gyorsan testvére után sietett. Damon idegesen feltépte az otthonuk ajtaját és egyből a bárszekrény felé vette az irányt.
  • Méghogy otthon – horkantott fel gúnyosan saját gondolataira válaszként. Soha nem volt Salvatore. Egy olyan férfi nevét viselte szinte egész életében, akihez semmi köze nem volt. Sem neki, sem pedig az öccsének. Nem mintha Kolt ilyen szinten közelebb érezte volna magához.
  • Te is kérsz egy pohárral Stefan? – kérdezte szintén megérkezett öccsétől, aki szerencsésen beérte őt.
  • Kérek – válaszolta a kérdezett sóhajtva. Tudta, hogy most testvérével kicsit nehéz lesz megbeszélni a továbbiakat, de meg kellet tennie. Elvégre nemrég határozták el, hogy mindig kitartanak egymás mellet, így aztán nem bukhat meg ilyesmin az egész.
  • Ironikus – jelentette ki Damon leheveredve a kanapéra.
  • Micsoda? – érdeklődte Stefan bátyja mellé ülve.
  • Tudod, valahogy mindig is azt akartam, hogy kiderüljön valami ilyesmi – forgatta a kezei között a whiskys poharat Damon. - Hogy mi nem vagyunk Giuseppe Salvatore fiai, de az igazi apánkat figyelembe véve nem is tudom, hogy melyik lehetőség a rosszabb – húzta el a száját az idősebb testvér.
  • Nem mondj ilyet – mondta a fiatalabb némileg rosszallóan.
  • Mit nem mondjak? Az igazat? Kol eldobott minket magától – hajtotta le a pohara tartalmát Damon. Nem tudta, honnan tudja, de egyszerűen tudta.
  • Mégis az anyánkat bántottad és nem őt – válaszolta Stefan tárgyilagosan.
  • Ne emlegesd őt így – sziszegte az idősebb testvér mérgesen.
  • Ez az igazság Damon, mint ahogy arra te előbb rávilágítottál – mondta a fiatalabb testvér szelíden.
  • Lehet, hogy az, de ez nem jelenti azt, hogy el is kell fogadnunk és én nem is fogom – vont vállat Damon könnyedén.
  • Prue azért jött ide, hogy segítsen nekünk és végig mindent értünk tett – mondta el Stefan azt, amire nemrég jött rá.
  • Honnan tudod, hogy ez nem mind csak mese? – tárta szét a karjait Damon és töltött magának egy újabb pohárral.
  • Mert nem az – rázta meg a fejét a fiatalabb testvér.
  • A hiszékenységed igazán mesébe illő. De legyen, tudod mit? Elfogadom, hogy Prue az anyánk és az a pszihopata idióta Kol pedig az… apánk. Változtat ez bármin is? Elmondom neked, hogy az égvilágon semmin – vágta rá az idősebb testvér a véleményét. Belül valósággal forrongott. Néha zavarta, hogy csak ők ketten vannak a testvérével, de most, hogy megtudta a szüleivel kapcsolatban az igazat egyáltalán nem kért belőlük. Stefan nem tudta, hogy mit is mondhatna ebben a helyzetben annak érdekében, hogy meggyőze testvérét azzal kapcsolatban, hogy téved. Legalábbis Prue-val kapcsolatban mindenképpen. Mert ő hitt abban, hogy az édesanyjuk miattuk jött ide, hogy segítsen nekik.


  • Nos, Meredith az előbbi húzásodon kívül van még valami a tarsolyodban? – érdeklődte Prue csevegő hangnemben miközben a karjánál fogva felrántotta a nőt, akinek ettől eltört a válla és fájdalmában felordított. – Csak nem fáj? – kérdezte Prue sajnálkozva. Lance tudta, hogy Meredith-nek eddig sem volt valami nagy esélye a fájdalommentes halálra, de az előbbi elszólásos húzása miatt most már garantáltan ezerszer rosszabb dolgot talált ki neki legjobb barátnője. Kol inkább csak neki támaszkodott az egyik közeli fának és onnan szemlélte Prue nyilvánvalóan várható tombolását.
  • Te már nem parancsolsz nekem – zilálta Meredith nehézkesen.
  • Csakhogy leszögezzük és neked is teljesen világos legyen a helyzet. Attól, hogy önszántadból átpártoltál Mordredhez, ez nem változtat az égadta egy világon semmin, mivel elsődlegesen még mindig én parancsolok neked. Én tettelek halhatatlanná és nem ő – mondta Prue hidegen.
  • Ez nem igaz, ő azt mondta, hogy… - vágta rá a fogoly dühösen.
  • Hogy már csak neki engedelmeskedsz majd? Mondanám, hogy tévedet, de valójában szándékosan félreinformált téged, te pedig bolond módon teljesen bedőltél neki – mondta Prue gúnyosan.
  • Nem, nem most csak hazudsz azért, mert így akarsz kínozni. Mordred szeretett engem és meg fog menteni – rázta a fejét egyre kétségbeesettebben Meredith.
  • És te Liót? – kérdezte Prue undorodva ellökve magától a nőt.
  • Nem számított, soha nem számított. Csak azért kellet, hogy közelebb kerüljek hozzád vagy Arthur-hoz – válaszolta Meredith sötét elégtétellel említve a nő testvérének a nevét, akinek árnyék suhant át az arcán. – Persze, a testvéred legalább azt kapta, amit érdemelt – tette hozzá vállat vonva, mivel még mindig abban a hitben volt, hogy Shane vagy más megmenti őt.
  • Soha többet ne merészelj ilyet mondani – szűrte a fogai között Prue mérgesen és az egyik kezével megragadta Meredith-et, hogy egy helyben tudja tartani a másikkal meg elkapta a szívét és lángra lobbantott őt. Majd az ideiglenesen halott hullát eldobva sötéten elvigyorodott. – Lance menj oda Kol mellé, én addig megcsinálom a varázsköröket – pillantott teljesen szürkében úszó szemekkel a szőke hajú férfira.
  • Ahogy szeretnéd – hajolt meg Lance és sietve az ős mellé ment. Tudva, hogy ilyenkor gyorsan és mindenféle felesleges megjegyzés nélkül azt kell tenni, amit legjobb barátnője mond. Kol Prue-t nézte. Látta már őt dühösnek, de ennyire még soha. A fékezhetetlen fehér és sötét mágia csak úgy áramlott körülöttük. Valahogy így már nem esett nehezére elhinni, hogy a nő valóban Silas leszármazottja. Nem mintha ezzel most már nem lett volna tisztában, de valahogy most vált teljesen világossá előtte miért is félt tőle régen mindenki. – Ijesztő igaz? – mormolta a szőke hajú férfi.
  • Nem láttam még ilyennek – rázta meg a fejét Kol hitetlenkedve.
  • Tudom, láttad már bosszúsnak, mérgesnek, de pokoli dühösnek még sose és azt hiszem jobban is jártál, amikor még nem tudtad – válaszolta Lance szárazon. Prue közben intett a kezeivel és két kör jelent meg körülötte ő maga volt a harmadik része a háromszögnek. Ez volt az átváltoztatás feltétele, bár nem minden esetben követelte ezt meg, most azonban, hogy vissza kellett hoznia Ric-et a túlvilágról nem volt más választása.


  • Szánalmas vagy, ha azt hiszed, hogy ezzel megtörsz – nyögte a magához tért Meredith fájdalmasan.
  • Csak tényként közlöm, hogy kettőnk közül te vagy a szánalmas és nem én – felelte Prue hidegen.
  • Miért követelsz tőlem válaszokat? Miért nem vágsz hozzám mindent, aztán leszünk túl rajta végre? – kérdezte Meredith felindultan és erősen remegve. Ismerte Prue-t és tudta, hogyha tényleg komolyan gondolja a megölését, akkor nem fogja őt senki megmenteni és a halála a lehető legfájdalmasabb lesz.
  • Figyelmeztettelek mi lesz, ha legközelebb is az utamba kerülsz. Nem hallgattál rám. És ne hidd, hogy olyan könnyen fogod megkapni a várva várt megváltást – vigyorodott el Prue ridegen.
  • Ilyenkor az amazontörvény szerint át kell adnod a királynőnek, aki az anyád, Morgana és nem te – jutott Meredith eszébe egy mentőötlet, amivel elhúzhatja a nagyon is valószínűvé váló halált.
  • Van számodra egy nagyon rossz hírem, bár én kimondottan imádom. Anyám volt szíves a teljes jogkörét átruházta rám az ügyedet illetően. Tudod mindig is odavoltam a statáriumért már persze a magam változata szerint – tette hozzá Prue elismerően elmerengve.
  • Amikor elraboltam őket tőled nem hittem, hogy ez lesz a vége – mondta Meredith, aki ezzel próbálta védeni magát. Holott csak mindent rosszabbá tett a fiúk elrablásának az említésével.
  • Mit nem tudtál? Hogyha elrabolod a fiaimat, akkor megöllek? Tudhatnád, hogy én védem az enyéimet. Mindet és te bántottad őket. Pont őket! – rántotta fel a nőt Prue, hogy vegyen tőle egy kis vért a varázslathoz.
  • Áruló fizessd meg bűnöd – dünnyögte Lance elégedetten. Kol véleménye megegyezett a szőke hajú férfiével és valahol mélyen remélte, hogy Prue tényleg nagyon fájdalmas halálban részesíti Meredith-et azért amit tett.
  • Nem teheted ezt velem! – sikoltotta Meredith és megpróbált kiszabadulni, de nem tudta a kört.
  • Már hogyne tehetném? De ne aggódj, sokkal többet fogsz veszíteni, mint némi vért – tette hozzá Prue megnyugtatóan annak ellenére, hogy mondandója cseppet sem volt az.
  • Nem ölhetsz meg engem! Én… sajnálom, sajnálom, amit tettem, de… Mordred kényszerített… - próbálta kivágni magát az áruló.
  • Ugye nem hiszed, hogy ezt beveszem? – kérdezte Prue megvetően. – Egyébként is késő bánat! Erről jut eszembe új idők és új halálnemek vannak, egész jól hangzik tartani a lépést a korral. De tudod mit? Én jobban szeretem a régi dolgokat, ugye emlékszel még arra, amikor az anyám megfosztotta az egyik amazont a halhatatlanságától? – kérdezte Prue várva a hatást. Meredith kétségbeesetten kutatott emlékei között, és mikor rájött rémülten egész testében megremegett. - Ha igen, ha nem most saját magad fogod megtapasztalni milyen remek érzés is az ilyesmi! Mert egy árulónak nem jár kíméletesebb juss – tette hozzá kíméletlenül.
  • Úrnőm, kérlek, könyörülj rajtam – vetett magát térdre Prue előtt Meredith. Aki úgy tette, mint aki megfontolja ez a lehetőséget. Lance elhúzta a száját a könyörgést látva és hallva. Valahogy nem lepődött meg azon, hogy a másfél évezred sorrá kiveszett az árulóból a maradék tartása is, ami még volt benne. Kol tudta, hogy teljesen felesleges a könyörgés. Ha Prue meg akar ölni valaki, akkor megteszi.
  • Egy csomó számomra fontos személy meghalt miattad, de én nem vagyok könyörtelen – válaszolta Prue mire a fogoly megkönnyebbülten felsóhajtott és éppen készült hálát rebegni mikor a nő folytatta. – Csak igazságos – tette hozzá egy kíméletlen mosoly kíséretében. Mire Meredith ismét zihálni kezdett. - Emlékszel az esküdre? Szolgálsz engem szíveddel, lelkeddel és testeddel kívánalmam szerint, és ha nem veszem hasznod, hát lesújt rád haragom. Gondolom nem nehéz rájönnöd arra, hogy te most a haragomat fogod elszenvedni – mondta még.


Aztán az arcára kente Meredith vérét, hogy megrajzolja a varázslathoz szükséges szimbólumokat, amit az előbb használt és megragadta a szánalmas módon kúszva menekülő nőt.
  • Én Avallena Pendragon feloldozlak az erő alól, amihez jutattalak téged. Mert megszegted hűségesküdet és ezért a legsúlyosabban kiszabható büntetéssel sújtalak téged. Többé nem vagy halhatatlan – mondta a régi nyelven és ellökte magától a fájdalomtól felnyüszítő Meredith-et.
  • Nem történt semmi – mormolta Kol halkan.
  • Figyeld – bökött Lance a földön fekvő Meredith irányába. Mire az mintha csak erre várt volna fájdalmas ordítások közepette kezdett lassú és cseppet sem kellemes öregedésbe. Fél órával később Meredith-ből csak egy összeaszott múmia maradt. Amikor abbamaradt az ordítás Prue folytatta a varázslatot és felemelte Ric koporsójának fedelét.
  • A nap fénylik, a hold sötétlik. Útjaink keresztezik egymás, sorsunk összeforr. Az én célom a te célod. Az időt már nem tartod számon. Avalon szigetének áldása kísérjen örök utadon – mondta el ugyan az a varázslatot Prue, mint a Gilbert házban, amikor megmentette Jeremy-t. Aztán megvágta a karját és a halott Ric szájához emelte. Pár percig nem történt semmi aztán a történelem tanár egy mély levegőt véve kinyitotta a szemei és felült.
  • Feltámasztottál – jegyezte meg Ric csodálkozva.
  • Igen, üdv újra köztünk Ric – mosolygott rá idősebb fia legjobb barátjára Prue. Aztán pedig azzal a lendülettel el is dőlt volna, ha a történelem tanár nem kapja el.
  • Lio is megmondta, hogy túl sok lesz és el fog aludni – csóválta meg a fejét Lance és a karjaiba kapta legjobb barátnőjét.
  • Most mi van vele? – kérdezte Kol a nő sápadt arcát fürkészve, bár vetett egy gyanakvó pillantást az egykori történelem tanára is. Tudva, hogy annak előző élete végén életcéljává vált megölni őt és a családját, ráadásnak Klaust sajnálatos módon még sikerült is elkapnia, ha nem számítjuk az, hogy legidősebb testvére utána feltámadt a nála szokásos testcserének hála.
  • Sok volt neki ma az erőátvitel, meg az, hogy Ric-et visszahozta a Túlvilágról és érzelmileg is megterhelő volt számára ez az egész. Szóval most piheni ki a fáradalmakat – válaszolta Lance.
  • Értem, hát ez egy érdekes nap volt. Mond meg Tru-nak, hogy majd keresem… valamikor – intett egyet Kol és a Mikaelsson villa felé vette az irányt. Lance gyorsan Ric kezébe nyomta az alvó Prue-t és megragadta az ős vállát.
  • Mit…? – kérdezte volna Kol, de a szőke hajú férfi az arcába vágta az öklét, utána meg a gyomrába is bevitt egy ütést.
  • Csak, hogy tisztában legyél vele, ezeket azért kaptad, amit több mint százhatvan éve csináltál Prue-val – rántotta fel az őst a karjánál fogva Lance.
  • Miről beszélsz? – törölte le a szája sarkából a vért Kol.
  • Azt hiszed neki könnyű volt? Hogy otthagytad őt egy gyerekkel? – kérdezte a szőke hajú férfi mérgesen. Miután Kol akkor elment Prue nagy nehézségek árán, de megnyugtatta a teljesen bánatos Damont és utána jó darabig úgy tett, mintha nem történt volna semmi. És ez akkor sem változott meg, amikor rájöttek arra, hogy Kol akkori betoppanásának bizony újabb következménye lesz. Az újabb baba nagy örömhír volt mindenki számára.
  • Persze, mert szerinted az megoldás lett volna, ha én is csatlakozom az abszurd módon idilli családotokhoz – vágta rá Kol haragosan. Holott tudta, hogy ő ebbe a vitába csak vesztes lehet.
  • Teljesen megaláztad őt akkor. Eldobtad magadtól, mint egy használt rongyot. De ő ezt még képes volt elviselni, viszont ami Damonnel tettél az több volt bárminél, amit eddig tehettél volna. Pont Damon előtt kellet elmondanod neki a viszlát-ot?! El sem tudod képzelni milyen érzés volt után megmagyarázni a kis srácnak, hogy az apja nem azért ment el, mert nem szereti őt. Lehet, hogy néha úgy látszik, hogy Prue-nak nincsenek érzései, de kilencszáz év alatt te is megtanulhattad volna már azt, hogy ez csak látszat – vallotta meg az ezzel kapcsolatos érzéseit Lance, mivel úgy vélte, hogy jobb teljesen tiszta vizet önteni a pohárba. – És ezt most nem azért mondtam, mert haragszom rád, mivel ettől eltekintve a barátomnak tartalak. Csak szerettem volna, ha tisztában vagy a véleményemmel – nyújtott a kezét békülékenyen a szőke hajú férfi.
  • Megértettem – szűrte a fogai között a szót Kol és teljesen figyelmen kívül hagyta a kinyújtott kart távozott a Mikaelsson villába.
  • Szerinted túlreagáltam? – pillantott Lance Ric-re.
  • Véleményem szerint nem, mert mindkettőtöknek szüksége volt erre – válaszolta a történelem tanár sóhajtva.
  • Akkor takarítsunk el és menjünk haza – csapta össze a kezeit a szőke hajú férfi.


Kol megérkezett a Mikaelsson villába és hevesen bevágta maga mögött annak ajtaját.
  • Megtennéd, hogy nem az ajtómon töltöd ki az indulataidat? – kérdezte a nappaliban iszogató Klaus dühösen.
  • Megpróbálom, de nem hiszem, hogy sikerülni fog – rántotta meg a vállát a fiatalabb ős nemtörődöm módon, majd bátyja kezéből kivette az üveget és meghúzta annak tartalmát. A hibrid ezért vetett öcsére egy mérges pillantást, majd egy másik üveg után nyúlt.
  • A barátnődnek sikerül az áldozás? – kérdezte Klaus gúnyosan.
  • Sikerült, Meredith halott, a vadász meg él és láthatóan teljesen normális. Már amennyire ez nála lehetséges – válaszolta Kol.
  • Helyes, legalább ez jól ment a mai napon – mormolta a hibrid. - Elment? – tette hozzá a hibrid indulatosan utalva Lance-re.
  • Amíg Tru itt van ő is marad és Tru nem fog elmenni – felelte a fiatalabb testvére.
  • Azért, mert segíteni akar Damonnek és Stefannak? Milyen kedves. Tudod, hogy miért? Mert én valahogy nem nézem, ki a mágia legrettegettebb őrzőjéből, hogy ilyesmit tegyen teljesen önkételenül – jegyezte meg a hibrid.
  • Fogd be és inkább igyál – vágta rá Kol irritáltan.
  • Megkérhetnélek titeket arra, hogy ne veszekedjetek? – lépett be a nappaliba Elijah.
  • Már csak te hiányoztál! – fintorodott el a legkisebb fiútestvér. Fiatalabb bátyja tudta, hogy ez a titkolózása miatt van, mégis mélyen érintette.
  • Végig tudtad, hogy Prue micsoda és nem mondtad el nekünk? – kérdezte Klaus testvére elé állva. Valahogy Elijah-tól nem várta volna ezt, bár annak fényében, hogy miért is tette megértette az indokait.
  • Megígértem neki – válaszolta Elijah tárgyilagosan.
  • És a te szavad szent! – vágta rá Kol mérgesen a kandallóhoz vágva az üres üveget.
  • De ha már itt tartunk, akkor te se szóltál nekünk róla! Van egy nő, akivel kilencszáz éve együtt vagy és nyilván fontos is neked erre még a nevét sem említetted soha. A vérvonalat is tovább vitte veled valahogyan? – kérdezte Klaus cinikusan. Aki nem idősebb öcsét akarta ezzel védeni, hanem a másikat kérdőre vonni.
  • Ne gyere te is ezzel! Ne most! – sziszegte Kol haragosan.
  • Ne merészelj ilyen hangnemben beszélni velem – ragadta meg fiatalabb öccse pólóját a hibrid dühösen. - Szóval igazam van? Tovább vitte a vérvonalat? – kérdezte Kol arcát fürkészve vissza térve a kérdésére.
  • Kol, én annyira sajnálom – lépkedett lefelé a sápadt Rebekah a lépcsőn.
  • Jól vagy húgom? – karolt át a szőke hajú őst Elijah az azonban legkisebb bátyjához szeretett volna menni.
  • Hallgass, Rebekah! – rivallt rá az érintettre Kol ingerülten.
  • Nem tudtam – sírt fel a szőke ős keservesen.
  • Mit nem tudtál Rebekah? – kérdezte Klaus követelődzően várva a választ. Elijah sejtette, hogy Rebekah most nem azért borult ki ennyire, mert Meredith a testében volt, hanem, mert ott olyan tudott meg, ami ennyire letaglózta őt.
  • Nem tudtam, bármire megesküszöm, hogy nem voltam tisztában azzal, hogy ők a te fiaid – zokogott fel Rebekah.
  • Kicsodák? – követelte a válaszolta továbbra is Klaus. Holott ő is és Elijah is kezdtek rájönni arra, hogy kikre is utal a húguk.
  • Ne mond ki! – szorított a füleire a kezeit Kol és a bejárati ajtó felé vette az irányt, mert egyszerűen undorodott mind attól, amit a húga tudatlanul elkövetett, mint attól, amit ő tett régen.
  • Prue azért jött ide, mert Meredith régen elvette tőle a fiait, akiknek Kol az apja, ők pedig nem mások, mint Damon és Stefan – válaszolta Rebekah és az információtól teljesen lemerevedett Elijah-tól várta a vigaszt.
  • Igen, Rebekah ismét sikerült bebizonyítanod, hogy milyen nagy ribanc is vagy tulajdonképpen! – vetett még oda Kol, majd elhagyta a Mikaelsson villát, hogy megöljön valakit, mert lassan elege volt mindenből és mindenkiből.
  • Elijah, Kol ugye meg fog nekem bocsátani? – szorongatta középső bátyját Rebekah keservesen.
  • Nem tudom, Rebekah – válaszolta a kérdezett kimérten, mivel továbbra is értetlenül állt a megtudott információ súlya alatt.
  • És már csak Silas meg persze Mordred hiányzik ide, hogy teljes legyen a felfordulás – mordult fel Klaus. Majd mindenkit a pokolba kívánva folytatta az ivást és a tombolást.


Mikor Lance, a karjaiban lévő - továbbra is alvó - Prue és Ric a házhoz értek erősen megdöbbenve fedezték fel, hogy ott már van valaki.
  • Kitalálom, te vagy Jane, a mókus – jelentette ki a szőke hajú férfi az ég felé emelve a tekintetét. Valahogy azzal kapcsolatban is volt egy sanda gyanúja, hogy ki is küldte a lányt.
  • Valójában Sarah-nak hívnak – válaszolta az ezúttal emberformát öltött mókus. Vörös haja be volt fonva, kissé szeplős arca aggódva fordult Prue felé és laza ruhadarabok voltak rajta.
  • Szóval Mókuskám, gondolom Morgana küldött ide – hagyta figyelmen kívül a lány közbeszólását a szőke hajú férfi.
  • Kockázatos lett volna egyedül ideküldeni Prudence úrnőt és én azért jöttem ide, hogy segítsek neki – válaszolta Sarah, alias Jane a mókus.
  • Eltakarítani utána, ha túlzásba esne, és mielőtt Merlin megtudná – pillantott mindent értően a lányra Lance.
  • Pontosan, amit Meredith tett az teljesen megengedhetetlen és már előkészítettem pár gyógyfüvet annak érdekében, hogy Prudence úrnő jobban legyen – mutatott a készítmények felé.
  • Az úrnős részt nem lehetne elhagyni? – kérdezte Ric zavartan. Lance felröhögött ezt hallva, tudva, hogy az amazonok esetében ez teljesen kizárt.
  • Nem – nézett rá az egykori történelem tanár felé felháborodva Sarah és teljesen vérig sértődött még csak a lehetőségre is.
  • Akkor gondolom képes vagy arra, hogy minél előbb jobban legyen és magához térjen – intézte a szőke hajú férfi a lányhoz a szavakat.
  • Egy nap alatt két ember kötött magához, az egyiket a Túlvilágról hozta vissza, a másikat csak a pereméről. Ráadásnak megfosztotta Meredith-et a halhatatlanságától. Normális esetben is egy hónapot kéne az ilyesmiért aludni, hogy ezt rendesen ki pihenhesse egy olyan személy, aki az ő szintjén áll. De Morgana úrnőm készített egy főzetett, amivel a negyedére csökken a várható időtartam – válaszolta Sarah.
  • Reméljük ennek nem lesz olyan hatása, mint a múltkorinak – mondta Lance fenyegetően.
  • Nem, nem lesz – rázta meg a fejét Sarah határozottan. Most egyébként sem lehetne kockáztatni az ilyesmit.
  • Már meg ne bántódj, de mi erre a garancia? – kérdezte Ric. Akit azért a Túlvilágról alaposan szemmel tartotta a többieket, különösen Damont meg persze Preu-t így tudta, hogy mi a helyzet.
  • Morgana úrnőm szava – válaszolta Sarah. Ric és Lance azonban ettől sem lettek jobban meggyőzve, de végül a vérfarkas ivott először a szerből és mikor nem lett tőle semmi baja, akkor itatták meg Prue-val is.