XXXI. fejezet

Sziasztok!
Ez az évad utolsó előtti fejezete és - remélhetőleg - két hét múlva jön az utolsó rész :)
Kellemes olvasást :)
Puszi 
Valentine


 
Ellenségem ellensége a barátom? 

 

„Két ember, akinek közös célja van, sok mindent elérhet. Két ember, akinek közös az ellensége, még többet.” Egyszer volt, hol nem volt c. film

Prue először a felháborodástól megszólalni sem tudott. Nem sokan mertek volna ilyen áthelyező varázslatot alkalmazni a tudta és a beleegyezése nélkül, de úgy látszik a családtagjai körében ez lett a legújabb módi. Nagyon remélte, hogy az anyja vagy más nem fog erre vetemedni.

- Kérlek, foglalj helyett – rántott ki bosszús gondolatai közül Silas hangja. A férfi maga már kényelmesen nekilátott az előtte lévő ételeknek.

- Versailles? – állapította meg Prue egy rövid szemlét követően, majd lassan és némileg vonakodva leült. Az, hogy a másik nem akarta megölni pozitív volt, már csak az a kérdés, hogy ez az állapot tartós lesz vagy sem.

- Tetszik a kert – mosolygott rá Silas.

- Na persze – horkantott fel a nő cseppet sem nőiesen és miután megállapított, hogy az ételek nem mérgezőek, ő is neki látott a kései vacsorának. Mindenesetre úgy vélte Silas csinált valamit a palotával, mert jelen pillanatban csak ők ketten tartózkodtak itt. Felvágós, gondolta Prue. Az, hogy férfi akarata ellenére hozta el őt ide erősen negatívum volt, viszont talán elnézhető neki, mert megmentette Mordredtől. Talán.

- Melyik nevedet szereted jobban? – érdeklődte Silas. Láthatóan valóban kíváncsi volt a válaszra, a nő meg úgy vélte ennyit igazán megengedhet.

- Amelyik hatásosabb – vágta rá kapásból. Ami tényleg igaz volt. Ha mást nem is a neve olyan volt a természetfeletti világban – a családja legtöbb személyével egyetemben – ami az ismertség és hírhedtség olyan fokát érte el, amit nem sokat tudhattak magukénak. Valószínűleg az ősi vámpíroktól sem féltek, sőt rettegtek annyira, mint tőlük. Ezt prezentálja a boszorkányok tömeges eltűnése is.

- A hírneved már megelőzött – mosolyodott el Silas láthatóan nagyon elégedett volt unokája eddigi tevékenységeivel. Prue nem hatódott meg a dicsérettől, mert az teljesen egyértelmű volt, hogy a férfi annak szánta.

- Te beszélsz? – kérdezte Prue ironikusan, mert ezen a téren beszélgetőtársának sem kell éppenséggel a szomszédba mennie, sőt a nő – mindenki piszkálódása ellenére – úgy vélte Silas sokkal rosszabb, mint ő. Elvégre nem véletlenül félnek tőle annyian, nemde?

- Igyekszik az ember – nevetett fel a férfi, mintha unokája poénnak szánta volna a megjegyzést. Prue-t zavarta némileg a másik látható vidámsága, de úgy vélte jobban jár, ha inkább ezt az oldalát ismeri, minthogy azzal találkozzon, amelyik nem éppen „családbarát”. - Lenyűgöző, hogy képes voltál Merlint Camelotba küldeni – fűzte tovább mondandóját Silas. Egyértelmű volt, hogy rendkívül szórakoztatják őt a történtek.

- Igyekszik az ember – ismételte meg a másik mondatát Prue élesen. A legkevésbé sem akarta az apjáról beszélni, viszont az már inkább érdekelte volna, hogy Silas honnan tud Camelotról vagy – és mivel nem volt teljesen ostoba – tudni akarta milyen módszert alkalmazott, hogy időben érkezett a megmentésére.

- Teát? – kínálta a vacsora végén, mint egy jól nevelt házigazda, majdhogynem Elijah-ra hajazó udvariassággal, ehhez hozzá járult az ing-öltöny kombó, de Prue szerinte Silas mégsem volt teljesen olyan, mint az ős.

- Te készítetted? – kérdezte és egy karlendítéssel belefoglalta az asztal immár megfogyatkozott tartalmát is. Mert hát Silas csak nem azzal töltötte a felébredése utáni közvetlen időt, hogy főzőműsorokat nézett vagy beiratkozott egy tanfolyamra. Bár ki tudja?

- Nem, Percival – felelte a másik készségesen.

- Tényleg? Szóval veled állt össze – vonta össze a szemöldökét Prue. Hirtelen egészen kezdte megkérdőjelezni Percy józan ítélőképességét. Igaz, ami igaz. Soha sem volt teljesen normális, na de Silas?

- Ez egy hasznos szövetség – szögezte le Silas.

- Attól én még váltanék pár szót a „szövetségeseddel” – vetette fel Prue negédesen.

- Talán a következő alkalommal – válaszolta a férfi hasonló hangon, aki minden volt csak ostoba nem és megsejthette, hogy mi is történne ezen találkozó keretei belül.

- Miből gondolod, hogy lesz következő alkalom? – húzta fel a szemöldökét Prue kíváncsian.

- Le akarod győzni Mordredet, mert amíg szabad veszélyezteti a számodra fontos személyek életét, ezért biztos vagyok benne, hogy kölcsönösen segíthetjük egymást – szögezte le Silas.

- Most a magad oldalára akarsz állítani? – hitetlenkedett Prue. Valamiért ez a lehetőség eddig meg sem fordult a fejében. Mármint, egy kicsikét – talán – reménykedett abban, hogy Silas nem kezd eszeveszett tombolásba, de az, hogy felajánlta a segítségét egyszerűen fogalmazva is felfoghatatlan volt. Arról nem is beszélve, hogy vajon ezt csak úgy családi szolidaritásból tenné? Teljesen kizárt. Biztos neki is van valami hátsó szándéka és ameddig erről nem tud meg bővebben nem fogadhatja el a felvetést. Ami tényleg nagyon csodálatos lett volna, viszont volt egy olyan sejtése, hogy nagyapja nem fogja elaprózni a maga kérését. Nehéz az élet…

- Miért? Vannak oldalak? – érdeklődte Silas az asztalra könyökölve.

- Az elterelés nálam nem opció. Beszélj nyíltan vagy sehogy – jegyezte meg a nő meglehetősen csípős hangnemben. Szerencséjére a férfi nem vette magára – nyilván nagyobb önuralma volt, mint neki vagy a több, mint kétezer éves alvás tette azzá -, ezzel együtt azt sem látszott, hogy közölni akarná a szándékait.

- A te figyelmedet semmi sem kerüli el. Azt akarom, hogy segíts nekem. – Prue számára egyértelmű volt, hogy Silas azért hízeleg neki, mert tényleg akarja a segítségét. Vagy ott volt annak a lehetősége – és a nő szerint ez sokkal valószínűbb volt – kíváncsi a képességeire és így akarja azokat teljesen felmérni. Ez persze két lehetőséget is felvetett.

Elsőnek azt, hogy ha a tervei mögött van valami ravasz titok, akkor teljesen kiismeri a harci stílusát, az erejét. Így aztán amikor egymással kerülnek szembe kamatoztatni tudja majd ezen tudást. Prue szerint ez valóságosabb elképzelés volt.

Második lehetőségnek viszont egyszerűen csak tényleg kíváncsi a képességeire és komolyan csak segíteni akar. Ez meglehetősen abszurd elképzelésnek tűnt. És egyszerűen nem zárhatta ki egyiket sem teljesen!

- Miért? – érdeklődte végül Prue kissé feszülten figyelve a másikat, hátha az elárulja magát és így megtudja állapítani, hogy melyik lehetőség is áll fenn. Persze Silas sem most jött le a falvédőről és – a szórakozott csillogást eltekintve – kifürkészhetetlen volt a pillantása.

- Talán gyenge vagyok és esendő – vetette fel a férfi egykedvűen. Aha, persze. Ő pedig szőke. Mert még ha el is hitte volna ezt a viccnek is rossz felvetést tudta, hogy a másik hazudik. Hogy-hogyan? Egyszerűen, mert még ha a feltámadásakor némileg legyengült állapotban volt is, akkor is hatalmas mértékkel erősebb volt majdnem mindenkinél.

- Jó vicc. Egyébként, ha könyörületességemre bízod magad, mert akkor rossz helyen kopogtatsz, nem éppen a kedvességemről vagyok híres – közölte Prue gúnyosan.

- Néha azt kell tennünk, ami a leghelyesebb, hogy megvédjük azokat, akiket a legjobban szeretünk – Siles ezt olyan természetességgel mondta, mintha saját tapasztalatból beszélne, de ez persze képtelenség. Ugye?

- Kézben tartom a dolgokat – sziszegte a nő, mert úgy vélte ez egy burkolt célzás volt arra, hogy használni kéne az Excaliburt, de köszönte szépen jól megvolt nélküle is.

- Valóban? – vetett rá egy sajnálkozóan szórakozott pillantást Silas. Prue az egyik legrondább pillantásával felelt ezért, de a férfi láthatóan immunis volt rá, ezért aztán eltöprengett rajta, hogy kiszúrja a másik szemeit. Aztán mégsem tette meg… nos erre nagyon jó indoka volt. Bármennyire fájt is bevallani Silas, azért még mindig Silas volt.

- A fontossági sorrended nyilvánvaló. Mordred már meg is támadott téged általuk, és nem lesz tekintettel az állapotodra – intett egyet a hasa felé a férfi. Prue maga is tisztában volt ezzel. Mármint Mordred – ha jól vette ki rövid, de annál idegesítőbb beszélgetésükből, valamint az azok előtt történtekből – először nem őt fogja célba venni és a végére tartogatja, hogy neki minél jobban fájjon. A mocsok!

- Tételezzük fel, hogy meggondolom az ajánlatodat… Mit vársz cserébe? – kérdezte és érdeklődve várta a választ.

- Kissé sértő, hogy ilyesmit feltételezel nem? Az unokám vagy – nézett rá tetettet felháborodással a másik. Prue egyszerűen nem tudta komolyan venni azzal a továbbra is vidám csillogással a szemében. Mint egy rossz gyerek. Csakhogy ez a gyerek meglehetősen erős volt és a kezében volt minden ütőkártya.

- Nem akarok a korodra hivatkozni, de más mondtam, hogy a nyíltságot jobban preferálom – mondta Prue gunyorosan.

- Viszont kíváncsi is vagy arra, amit mondani akarok, mert különben már elmentél volna innen – jelentette ki Silas komolyan. Prue ingerültségében a fogát csikorgatta, mert a másiknak sikerült beletenyerelni a közepébe.

- Szóval, mint tudod akaratom ellenére a családi körülményeim áldozata lettem – jegyezte meg Silas elmerengve. Túlságosan is tisztán élt az emlékezetében az a nap, amikor a tulajdon gyerekei, a mennye és ráadásnak még élete szerelme is ellene fordult. A fájdalom, a két ezer éves szenvedés semmi volt ahhoz képest, hogy a hozzá legközelebb állok ilyen gyalázatos módon árulták őt el.

- Örökletes, tökély! – morogta Prue szarkasztikusa. Nagyapja nagyon jól tudta, hogy a nő arra céloz, amikor Arthur meghalt – álomba merült részletkérdés - Mordred miatt, később a gyermekei elvesztése után Morgananak hála álomba merült, valamint a Merlin által tett Cameloti közjáték.

- Tisztában vagyok azzal, hogy Merlin és közted nézetletérés bontakozott ki – jegyezte meg végül talán kissé óvatosan Silas. Ő nem akart önmaga és jelen lévő unokája legnagyobb ellensége lenni.

- A stratégiádat komolyan a Percy által hallott pletykákra alapoztad? Már nem azért, de ez nem logikus – mondta Prue és szemrehányó pillantásából egyértelmű volt, hogy nem örül a célzásnak. Nagyon nem.

- Annak ellenére sem, hogy van igazságalapja? – döntött félre a fejét Silas, majdhogynem megértően. Ismerte a fiát – annak ellenére, amit vele tett vagy pont azért – számára az igazság és a jogos büntetés nagyon fontos. Talán túlságosan is.

- Az nem számít – rázta meg a fejét Prue. Mert lehet, hogy Merlin olyan, amilyen, de véleménye szerint ehhez a témához nem a nagyapja a legjobb partner, mert valószínűleg még nála is jobban utálja őt.

- Saját magam láttam, hogyan veszekedtél vele miután téged és a párodat jogtalanul Camelotba zárt – jegyezte ki Silas olyan természetes könnyedséggel, amit csak nagyon kevesek tudhatnak magukénak és még kevesebbek használják Prue-val szemben. A nő megrándult egykori otthona nevénél, valamint Kol titulusánál is. Ezt meg honnan a pokolból tudja? Figyelte minket? Ő küldte Percy-t? Mi a célja? És mégis hogy volt képes ilyesmire? Bár meg kell hagyni biztos van egy-két trükk a tarsolyában. Ami azért őt is érdekelte volna…

- A veszekedés és a nézeteltérés egy dolog – felelte Prue szenvtelenül.

- Mondjuk úgy, hogy régen velem szemben is volt egy nézeteltérésük – mormolta Silas ismételten elmerengő tekintettel.

- Túl sok mindent engedtél magadnak – vetette fel Prue, ugyanis ő mindig is ebben a tudatban volt, amikor ezt a történetet hallotta. De vajon tényleg ez az igazság, bizonytalanodott el egy rövid időre, majd gyorsan magára parancsolt, mert igazán nem engedheti meg magának hogy ezt a kérdést itt és most elemezze ki. Később talán visszatér rá, de semmiképpen nem most.

- Lehet, de hát mit kellett volna tennem? Pocsékoltam volna el a hatalmat, amit kaptam? – tárta szét a karját Silas és egy kicsit értetlennek tűnt.

- Nem, ésszerűen kellett volna viselkedned. Mert még mi sem engedhetünk vagy tehetünk meg akármit – most Prue mélázott el, mert ha ő így tett volna, akkor valamilyen úton-módon visszahozza Arthur-t, de persze ez nem volt lehetséges.

- Vannak helyzetek mikor az érzelmek legyőzik az ésszerűséget – merengett el nem minden célzás nélkül Silas.

- Rendben, mondjuk, de tényleg csak mondjuk. hogy a körülmények áldozata vagy. Mit akarsz tőlem? – faggatózott Prue.

- Segítek neked, felkészítelek – biztosította őt a férfi.

- Mint már mondtam nagylelkűséged határtalan, de mit kérsz cserébe – Igaz, hogy maga az ajánlat tényleg érdekelte, de nem minden áron és továbbra is kételkedett abban, hogy Silas csak úgy segítene neki.

- Olyan varázslatok tanítok neked, amiket eddig rajtam kívül senki sem tudott használni. Tehát segítek neked legyőzni Mordredet, cserébe ugyan ezt várom tőled Merlin és Morgana esetében – mondta Silas és az arcán egy olyan kegyetlen mosoly terült szét, amitől még Prue-t is kirázta a hideg.

- Hülye vagyok – dörzsölte meg az arcát Prue gondterhelten. Silas ajánlata túlságosan is kecsegtető volt, viszont, mint ahogy azt sejtette is, az ára túlontúl magas. Végül miután a beszélgetésük megszakadt a férfi nagylelkűen visszaküldte őt Mystic Fallsba és volt olyan kedves, hogy a Salvatore panzió elé tegye meg ezt.

- Anya! – kiáltott fel Stefan, amit a nevezett személy besétált a házba. Egyéből körülvették őt a többiek, ami más esetben talán kicsit idegesítette volna, ellenben most csak örülni tudott neki. Szája sarkában halvány mosollyal, hagyta, hogy Lio sérülések után kutatva végigtapogassa, közben hallgatta Lance idegbeteg módjára neki szegezett kérdéseit, figyelte Elijah csöndes kíváncsiságát, Stefan nyilvánvaló aggódását, Lexi nyugtalanságát, Damon zavarát, Elena megkönnyebbülését, Sarah szokásos mértéknél is zavaróbb sürgölődését, Rose érdeklődőt tekintetét, Ric frusztráltságát, valamint Kol dühét. Ez mind annyira kedves volt számára, ismerős és megnyugtató. Azonban szüleit meglátva eszébe jutott Silas és hirtelen minden jókedve elszállt, hogy csak idegességet hagyjon maga után.

- Elég! – kiáltott fel ezért ingerülten és levágta magát a kanapéra. – Rendben vagyok! Felfogtátok? Helyes! – szigorúan végighordozta a tekintetét az őt figyelőkön és nagyon remélte, hogy nem akarják tovább körülzsongani vagy legalább Merlin eltűnik, mert őt látva még a nemrég összeszedett nyugalma is elszállt. Felrémlett neki Silas ajánlata és ha nem csinált volna teljesen idiótát magából lefejelt volna valamit, lehetőség szerint többször is. Amiből a körülötte lévők levonhatták volna azt a következtetést, hogy valami súlyos problémája van mentális szinten.

- Sarah hoznál a lányomnak valamit enni? – parancsolt a nőre Morgana, mert annak ellenére, hogy kérdés formáját öltötte magára nagyon is határozott utasítás volt.

- Azonnal úrnőm – húzta ki magát Sarah és buzgón megindult.

- Már ettem – intette le Prue a lelkesen robogó lányt.

- Mi? Silas tényleg csak azért vitte el magával, mert szeretett volna meghívni egy könnyed evéssel összekötött dumálásra? – kérdezte Damon szarkasztikusa és végre valahára - akarata ellenére - megnyugodott. Az édesanyja itt van velük és semmi baja. Igaz, hogy reggel volt mire megérkezett és ő túl volt egy idegtépő vacsorán, egy rémálommal teli estén és egy feszült csendben telt reggelin. És hívatlan vendégeik továbbra is náluk tanyáztak, amivel kapcsolatban nagyon remélte, hogy nem terveztek semmit hosszútávra és nemsokára ismét elmennek.

- Így is mondhatjuk – rántott meg a vállát Prue egykedvűen.

- Mit akart? – szegezte neki a kérdést Kol türelmetlen.

- Tett egy vissza nem térő ajánlatot arra vonatkozóan, hogy segít legyőzni Mordredet – ismerte el a kérdezett vonakodva.

- Nagylelkű, mit kért cserébe? – kérdezte Merlin és olyan átható tekintettel figyelte lányát, hogy az arra következtet a másik tudja, vagy legalábbis sejti a választ.

- Kettőt találhatsz – fintorgott rá Prue.

- Elfogadtad? – kérdezte Ric idegesen.

- Abszurdak voltak a feltételei – legyintette a nő könnyedén.

- Neked agyadra ment a terhesség! Miért tetted ezt?! – kiáltott rá Kol. Ami már elve probléma lett volna, hát még mikor közvetlenül az arcába vágja a szavakat. Akik most tudták meg a dolgot a megdöbbenéstől pislogni is képtelenek voltak, a beavatottak is hasonló reakciót produkáltak, mert nem hitték el, hogy valóban Kol hozta fel ezt a témát. Bár az, hogy egy veszekedés kellős közepén derül ki már nem volt olyan meglepő...

- Szóval így gondolod? – kérdezte Prue veszélyesen halkan és kedvesen. A többiek tudták, hogy ez csapda és az ős jobban teszi, ha megtartja a véleményét, ám úgy látszik a kérdező nem vette észre a veszélyt, vagy túlságosan is önhitt volt ahhoz, hogy úgy vélje ne tudná elhárítani a megfelelő időben.

- Mi mást hihetnék – tárta szét a karját Kol mérgesen. Prue szemének villanására – Kol kivételével – mindenki megfontolta a menekülés lehetőségét. De végül nagy bátorságról tanúbizonyságát téve kitartottak. A szobában lévők közül egyikük sem hitte volna, hogy idáig jut a kapcsolatuk és hogy közben nem ölik meg egymást.

- Nem tudhatott, hiszen egyik alkalommal sem voltál vele – vágta rá Damon, mikor végre valahára meg tudott szólalni. Láthatóan cseppet sem izgatta a tény, hogy lesz egyik másik testvére. Inkább az édesanyjával értett egyet. Bízott benne és nem kételkedett abban, hogy jó oka volt a visszautasításra. Kol és Prue farkas szemet néztek egymással. A nő látta, hogy idősebb fiúk felszólalására több érzelem fut át az ős szemein. Harag, megbánás, bűntudat, de olyan gyors volt az egész, hogy Prue úgy vélte csak képzelődik. Kol mérgesen fújtatott, végül sértetten távozott és olyan szinten bevágta maga után az ajtót, hogy az egész ház beleremegett.

Prue szemeit lehunyva töprengett az előbb történteken, amikor Merlin alkalmasnak találta az időt a megszólalásra. Persze alkalmatlanabb pillanatot aligha találhatott volna, de ő már csak ilyen volt.

- Azt hiszem hálával tartozom neked – tekintett lányára komolyan. Nagy szerencséjére azonban nem próbálta megközelíteni. Ezzel is bebizonyítva, hogy azért mindennek ellenére nem teljesen ostoba.

- Ne tedd – rázta meg a fejét Prue határozottan. Ebben a pillanatban Merlin hálája volt az egyik legeslegutolsó dolog, ami érdekelte. Sőt jobban örült volna, ha a férfi nem emeli jelenlétével a mai nap feszültségét és lehetőleg távol tartja magát tőle, sőt minden szerettétől. Úgy egy kontinensnyi távolság talán elég lett volna. Talán.

- Miért ne tenném? Olyan döntést hoztál, ami a köztünk lévő különbségek ellenére nagylelkű volt – szögezte le méltóságteljesen.

- Jobb az ismerős rossz, mint az ismeretlen – motyogta a nő. Amit a Silas felvetése utáni döbbenetben nagyon sokszor ismételt el magában. Na jó, talán ez lett a legújabb mantarája...

- Miről beszéltek? – értetlenkedett Stefan. És nem ő volt az egyetlen, aki így volt ezzel. A társaság fel nem tudta, hogy miről van szó, a másik pedig, akik sejteni vélték komoran néztek Merlinre és magukban Silas-t és az egész helyzetet átkozták.

- Az árról – válaszolta Morgana unottan.

- Minket is beavatsz abba, hogy mi volt az? – kérdezte Elijah a maga udvarias stílusában.

- A feje – biccentett Merlin felé Prue. Merlin és Morgana kivételével mind felhördültek.

- Komolyan?! – kiáltották fel, mert ez tényleg olyan ténynek számított, ami nemhogy mélységesen megdöbbentette őket, hanem teljesen kiakasztotta.

- Ezért mondtam, hogy nem lehetek elég hálás azért, mert visszautasítottad – ismételte magát Merlin.

- A félreértések elkerülése érdekében nem miattad tettem – fordult édesanyja felé Prue, mert nem tudta, hogy mi történt volna a nővel, ha az apja meghal. Annak ellenére, hogy azok ketten ki nem állhatták egymást talán élni sem tudtak volna egymás nélkül.

Morgana halványan és tőle szokatlan módon szomorúan elmosolyodott. Nagyon is értette a lánya indokait és ő maga is osztotta Merlin érzéseit a témát illetően. Mindketten sejtették, hogy ez is előfordulhat majd, ami bizonyította, hogy Silas még a vártnál is mérgesebb rájuk. Ez persze egyáltalán nem volt meglepő.

- Értem, mégis értékelem a döntésed – mondta Merlin fejet hajtva és végre – sokak megkönnyebbülésére - távozott. Morgana sejtette, hogy ismét Avalonba megy elmélkedni, de inkább nem mondott semmit. Ha férjének szüksége van erre, akkor legyen. Ő viszont a maga részéről szeretett volna kicsivel több időt tölteni Mystic Fallsban.

- Tedd azt – vont vállat Prue és az immár felújított konyhába ment, mert mégis megéhezett. Elhárította Sarah és Rose udvarias segítségnyújtását, Lio borús jóslatait és kikerült Lance éles pillantása elől. Szőke barátja ugyanis úgy vélte, hogy legjobb barátnője nem mindent osztott meg velük. Ami kissé sértő is lett volna, ha nem aggasztó annyira ez az egész.

Prue a hűtött kinyitva szemöldökét felvonva látta, hogy Rose tényleg nem aprózza el a fiai ellátását és felügyeletét. Ugyanis mindenféle fajtájú és mennyiségű élet megtalálható volt a hűtőben. Végül találomra kiválasztott párat és éppen nekilátott, amikor Damon belépet a konyhába. Idősebb fia töltött magának egy pohár bourbon-t és helyet foglalt vele szemben. Prue-nak egyből az a nap jutott eszébe, amikor Damon korábban az egyik reggel felébresztette őt, pont, amikor Kol és ő olyan sok év után ismét együtt aludtak. Megosztotta volna ezt a másikkal is, de inkább nem tette. Ugyanis sejtette, hogy Damon ezt nem találna annyira szórakoztatónak, mint ő. Még ő evett fia végig a poharában egyre jobban fogyó whisky-t iszogatta, hogy amikor a koszos tányérjait a mosogatóba helyezi alig hallhatóan megszólaljon és Prue a mondandóját hallva megdermedjen a reménytől, a csodálkozástól és a boldogságtól.

- Nem zavar, ha maradsz – mormolta Damon.

- Ilyen kedves invitálást is régen hallottam – fordult meg mosolyogva a nő és valóban így gondolta. Erre egyáltalán nem számított és hirtelen ismét megnyugodott, ugyanakkor a torkát fojtogatni kezdte a meghatottság. A terhesség teljesen összezavarta az ő kiegyensúlyozott érzelmi állapotát!

- Kedveset? Lehet. Őszintőbbet? Aligha – közölte idősebb fia jelentőségteljesen. Prue továbbra is mosolyogva Damon elé sétált.

- Sajnálom, ami történt – simította kezét fia arcára és ellágyult pillantással figyelte ahogy a kék szemek máskor szarkasztikus csillogása felenged és kedvessé válik.

- Nem a te hibád, ezek a dolgok mindig megtalálnak minket. Ilyen pechesek vagyunk – vonta meg a vállát Damon majdhogynem bátorítóan.

- Nekem mondod? – kérdezet vissza Prue cinikusan.

- Holnap eljössz velem a Grillbe? – kérdezte Damon olyan „Nekem aztán teljesen mindegy” hangon, ami még a saját füle számára is erőltetettnek tűnt. - Persze most nem ihatsz semmi olyat, amiben alkoholos van, legalábbis nem túl sokat, de ettől függetlenül szórakoztató lenne – fűzte hozzá, mert hirtelen eszébe jutott a nő terhessége, ami kissé zavarba is hozta.

- Nem kell kifogásokat vagy meggyőző érveket keresned, ha velem szeretnél tölteni egy kis időt. A fiam vagy – mondta Prue szelíden. Bár magában felkuncogott azon, hogy Damon, aki egyértelműen minden helyzetet le tudott reagálni a maga cinikusa stílusában most a szavakat keresi.

- Tudom, mert mindannak ellenére, hogy nem számítottál rám vagy Stefan-ra megtartottál minket – motyogta Damon alig hallhatóan. Prue két keze közé fogta az arcát és mélyen idősebb fia szemébe nézett.

- Damon, se te sem Stefan nem voltatok számomra teher. Szerettelek, szeretlek titeket és foglak mindig – közölte halálosan komolyan. Damon óvatosan bólintott, mint aki maga sem hiszi el, hogy végre kibékültek és az anyja számára mindig is számított a sorsa. Viszont tudta, hogy a régen és a nemrég történtek mind-mind alátámasztják a nő állítását.

- Anyu, sajnálom, hogy… - mormolta tétován, majd tétován magához szorította az édesanyját, akinek ismerősen kedves karjai köré fonódtak és biztonságot, valamint támogatás nyújtottak.

- Semmi baj – suttogta Prue és kissé szorosabban ölelte idősebb gyermekét, aki annyi év után visszaölelt őt, valamint ismét az anyjának nevezte. Az, hogy pár pillanatra könnyes lett a szeme a terhesség számlájára írta.
Végül kora este felé úgy döntött, hogy fia nagylelkű ajánlata ellenére hazamegy. Damon és Stefan – akikkel a nap jó részét töltötte - hazakísérték őt. És a nő örült, amikor idősebb gyermeke semmilyen átlátszó vagy kevésbé átlátszó kifogást nem hozott fel, egyszerűen csak elsétáltak vele.

- Anya, akkor holnap reggel várunk – mosolygott rá Stefan boldogan. Ő úgy érezte az élete végre teljesen helyreállt. Igaz, hogy az igazi apjával nem került közelebbi kapcsolatban, valamint továbbra is felettük lebegett Mordred és Silas sötét árnya úgy érezte, hogy ez után már sikerülni fog nekik megoldani a helyzetet. Elvégre az édesanyjuk velük volt!

- Stefan, ezt a mondatott az elmúlt órában most közölted vagy ezredszerre. Kissé unom – dünnyögte Damon.

- Ezt most úgy mondod, mintha nem te lettél volna az értelmi szerző – ugratta bátyját Stefan.

- Mégis te vagy az, aki ismételgeti, mint egy megakadt lemez – vágott vissza Damon.

- Fiúk, ott leszek holnap – válaszolta meg Prue ismételten a kérdést. Majd figyelte, ahogy gyermekei egymást piszkálva visszafelé indulnak. – Damon? – szólította meg idősebb fiát. Stefan mosolyogva folytatta tovább az útját, még a nevezett megtorpanva visszafordult.

- Te mit tettél volna a helyemben? – szegezte Damonnek a kérdést célzott a Silasszal folytatott beszélgetésére, akit az akaratos faggatózás ellenére is csak címszavakban írt körül.

- Alkudoztam volna és kikövetelek valami ésszerűbbet – válaszolta Damon teljesen magától érthetően megérte miről van szó. – Miért?

- Csak kíváncsi voltam a véleményedre – legyintett Prue. Idősebb gyermeke összevont szemöldökkel meredt rá, mert egy pillanatra úgy vélte, hogy több is van a kérdés mögött. – Menj Stefan után, nehogy a mókusok elragadják – mondta a nő. Damon meg nem firtatta tovább a kérdést, hanem szem forgatva beérte testvérét. A ház előtt maradt Prue a bejárati ajtónak dőlt és szinte némán maga elé súgott egy mondatott:

- Én is azt tettem, bár, hogy ésszerű volt-e vagy sem az kérdéses…