2016. szeptember 18., vasárnap

XXXII. fejezet

Sziasztok!
Tudom, hogy már nagyon régen nem írtam. Viszont végre elkészültem az utolsó fejezettel. Remélem tetszeni fog nektek. Köszönöm, hogy elolvastátok.
Valentine

 
 
Az út vége
Képtalálat a következőre: „dark stars”

"A valós végzetünkre csakis az út végén derülhet fény.” Bosszú című film





Térj vissza a halálból és mutass utat a legjobb barátodnak. Nos, ez lett Ric új mottója. Nem mintha zavarta volna és a siker se volt teljes. Mindenesetre ő mindent megpróbált.
Mosogatott, amikor Sara vagy Rose nem. Főzött, amikor Sara vagy Rose nem. Takarított, amikor Sara vagy Rose nem. Elment a Mystic Grillbe Damonnel, ittak valamint, beszélgettek, amikor Sara vagy Rose nem. Na jó utóbbira csak és kizárólag ő volt hajlandó. Mert még az ősök között sem akadt olyan személy – ami az újonnan felfedezett, de tagadhatatlan vérségi kapcsolat miatt egyébként is ingoványos területet képzett -, hát még az ismeretségi körükben, aki nemcsak rábeszélhető, de kapható is volt e kitüntet társaságra. Egy szó mint száz Ric remekül visszailleszkedett a társadalomba és lassan megtalálta stabil helyét a világban. Szakított időt arra, hogy Elenával és Jeremy-vel legyen. Valamint Prue-val – mint új „főnökével” is próbált jó kapcsolatot ápolni. Ami tekintettel arra, hogy a nő Damon anyja volt nem is bizonyult nagyon nehéznek.
Jeremy-t és Rebekáht lassan nem lehetett elképzelni egymás nélkül. Bárki, aki beléjük botlott – és jó pár ilyen személy akadt – azt látta, hogy milyen jól eldiskurálnak a másikkal és láthatóan remekül kijönnek.
Persze a szőke hajú ős részéről volt némi súrolódás, de semmi olyan, amit az a fiatalabb Gilbert megfelelő határozottsággal ne tudott volna kézben tartani. Ebben leginkább Lance és Lio volt a segítségére. A két jó barát próbált jó példát mutatni legfiatalabb társuknak. Bár útmutatásaik fele teljesen érthetetlen volt Jeremy számára. Ennek ellenére sokat fejlődött. Nemcsak, mint ember, hanem mint vadász.

Sajnos, Lance továbbra se tudott kibékülni a fiával, ami sokszor lehangolta. Prue véleménye az volt, hogy az ősi hibrid megfog békélni a „kapcsolattal” előbb vagy utóbb. Lio egyetértett a nővel. Igaz ő inkább a későbbi időpontra voksolt. Valamikor a távoli jövőben. De azért a szőke hajú férfi nem volt teljesen elkeseredett. Piszkálta Lexi-t, kaját próbált kunyerálni Sarah-tól vagy Rose-tól. Tanította Jeremy-t. Csupa hasznos tevékenység. Mégis sóvárgott arra, hogy beszélgessenek a fiával.


Klaus pedig kategorikusan figyelmen kívül hagyta Lance-t. Hosszú élete alatt nem sokszor adatott meg neki, hogy ne tudjon mit kezdeni egy helyzettel most meg szinte ki se látszott belőlük.
Először is ott volt Lance. Ő volt az első számú probléma, melyet úgy orvosolt miszerint nem vett róla tudomást.
A második probléma Elijah, aki nem avatta be őt abba, hogy milyen régóta ismeri Prue-t és tulajdonképpen mi is a nő. Ezen egyszerűen nem tudta magát túltenni. Mert ha Kol vagy Rebekah nem tudott volna róla az nem lett volna lényeges, de ő sem volt tisztában vele! Ez teljesen megengedhetetlen!
A következő probléma forrás Kol. Aki hevesen tagadta Prue-val való elkötelezettségét, mégis
teljesen egyértelmű volt mindenki számára.
Az előzőből következett Damon és Stefan, akikről kiderült, hogy az unokaöccsei. Mégis mit kéne csinálni velük? Hogyan kéne viselkednie? Amolyan milyen fantasztikus, hogy rokonok vagyunk igyunk meg együtt valamit? Teljesen kizárt.
Tehát Klaus a maga módján levonta az a következtetést, miszerint minden problémája forrása Lance-re vezethető vissza. Mert ugye Elijah Prue miatt hallgatott, akinek a legjobb barátja Lance. Kol azért viselkedik lehetetlenül, mert... nos egyáltalán nem azért, mert a család ilyen, hanem még Prue nem mond neki semmit az érzéseiről, addig ő sem fog megnyílni neki. Legalábbis Caroline így vélte, Klaus pedig egyszerűen ráhagyta. Szóval mivel Prue nem nyílik meg az is Lance hibája. Damon és Stefan pedig szintén. Hát nem teljesen egyértelmű ás logikus?
Döbbenetes, hogy léteznek olyanok, akik nemhogy kétségbe vonják ezen állítást hanem teljesen szkeptikusak vele szemben. Elfogadhatatlan. De legalább Caroline ott volt neki. Ami többet jelentett neki, mint azt valaha is képes lett volna bevallani.
Damon Klaushoz hasonlóan nem vett tudomást az apjáról. Mert miért is tette volna? A férfi elhagyta őt és az édesanyját. Nem igazán hitte, hogy valaha is képes lesz neki megbocsátani. A varázserejét – ami édesanyja szerint még nem tért vissza teljesen – persze nem használta a férfi ellen. Pedig annyira megérdemelte volna! Ám megígérte az anyjának, hogy nem fogja. Sebaj. Néha eltöprengett a kiskapukon, mert ugye hátha... azonban ilyenkor furcsa módon megjelent Rose vagy Sarah és hajthatatlanul segíteni akartak neki. Akkor is ha nem csinált semmit. Kissé gyanúsak is voltak neki, de rájuk hagyta. Főleg amikor Rose a nagyanyjával hozakodott elő. Morgana említésére ki ne hátrált volna meg?

Elene úgy érezte végre minden rendben van az életével. A testvére boldog volt és bár különösnek hatott, hogy Rebecah mellett találta meg ezt, de végül elfogadta a kapcsolatukat. Ric, mint apa figura törődött velük. Damonnel való kapcsolata soha sem volt ennyire szilárd és erős. A barátai is rendben voltak. Egyszerűen az élet csodálatos volt számára.

Stefan sok időt töltött Lexi-vel és arról kérdezgette, hogy miért is szolgálja Merlint. A bátyjával és az édesanyjával való kapcsolata nagyon szoros lett. Kol-al még nem tudott mit kezdeni, de úgy vélte majd alakulnak a dolgok maguktól. Tanulgatta a varázserejét. Szerencséjére neki nem voltak konyharomboló esetei, mint a bátyjának. Viszont ezt az erőt kordában tudta tartani. Nem félt tőle. Szabadon engedte és élvezte. Végre annyi év után minden rendben volt.

Elijah is nyugodtnak érezte magát. A testvérei a szokásos egymást leszúró atrocitásokon kívül egészen emberien viselkedtek egymással. Damon és Stefan – az unokaöccsei – vele néha beszélgettek. Persze semleges témákról, de ez is több volt mint a semmi. A családja egész volt és boldog. Soha sem vágyott ennél többre.


Prue vacsora után próbált nem folyton az órára nézni. Az túlságosan is gyanús lett volna, bár elkapta Lance és Lio kérdő pillantását, mégis teljesen figyelmen kívül hagyta őket. Majd megértik. A dolgozószobájába vonult ahová meg Kol követte. Az ős a kanapéra heveredett, ő meg úgy tett mintha fontos papírmunkája lenne, amit halaszthatatlanul el kell intéznie.
  • Tudod mi zavar engem? - kérdezte Kol egy ásítás kíséretében.
  • Hogy még az alapvető udvariassági formákra sem figyelsz oda rendesen? Vagy hogy a húgod és Jeremy milyen jól kijönnek egymással? Talán az, hogy Lance és Klaus még mindig nem beszél egymással? Vagy esetleg Damon és Stefan, akikkel te nem beszélsz? - sorolta Prue fel sem pillantva.
  • Ezek nem számítanak – legyintette Kol. - És az első egyébként sem igaz – tette hozzá homlok ráncolva.
  • Ha az igazság fájna... – motyogta a nő az orra alatt. Közben gondolatban azon töprengett, hogy mindent előkészített e.
  • Az, hogy Silas nem bukkant fel többször – jelentette ki Kol, mint megfellebbezhetetlen tényt és teljesen figyelmen kívül hagyta a halkan elejtett megjegyzést.
  • Ez jó hír, nem? - kérdezte Prue. Szerencsére az ős nem vette észre, hogy egy pillanatra megdermedt nagyapja nevének hallatán. Nem tudja senki, gondolta. Persze Kol esetében soha sem lehetett biztos. Az ős sajnos túl jól ismerte. Ahogy Lance és Lio is.
  • Nem. Készül valamire. - Ebben Kol száz százalékig biztos volt és bárki-bármit mondjon is ebből nem hajlandó engedni. - Miről is beszélgettél vele kettesben? - nézett a nőre érdeklődve. Valami érzés motoszkált benne, miszerint a másik nem őszinte vele. És ebben egyáltalán nem tévedett, mint ahogy az mostanában kiderült.
  • Kol, ő a nagyapám! - szusszantott Prue felháborodottan. Nem, mintha nem értette volna az ős mondandóját. Kol, mindig ilyen volt és pont a legjobb pillanatban kérdez erről. Jellemző, gondolta a nő. Vagy tudja? Nem. Kizárt.
  • Most nem arról van szó!
  • Kivételesen! - próbálkozott a téma terelésével Prue. Láthatóan nem sok sikerrel.
  • Szóval?
  • Szóval... – Prue tudta, hogy nem tettheti a hülyét sokáig. Már így is tovább tartotta ezt az információt magában. Meg egyébként sem az ő stílusa a csendes merengés. Végül elhatározásra jutott, ami egyébként is most lett volna esedékes és nem tudta már tovább halogatni. Ennek ellenére úgy döntött, hogy lassan vezeti rá a másikat. - Már elmondtam vagy százszor. Hantázott egy kicsit a régi szép időkről majd rátért arra, hogy segít viszont csak abban az esetben, ha én viszonzom a szívességet a szüleimmel szemben. És remélem nem akarod azt mondni, hogy te máshogy tettél volna, ha a testvéreidről van szó. - magyarázta Prue. Mindketten tudták miért nem a férfi szüleit említette.
- Persze. Persze. Valami akkor is gyanús. Tényleg ennyi volt az egész? - érdeklődte Kol, mert valamiért nem állt neki össze az egész. Mármint Prue tényleg olyan volt, mint mindig. Mármint ha a gyerekeik... erre még mindig zavaró volt gondolni, szóval ha a gyerekeik és az azóta kiderült dolgokat leszámítjuk... Mégis... valami akkor sem stimmelt.
  • Kol, én... - Prue végül lassan és mélyen felsóhajtott. Kol a nőre pillantott, aki felállt az asztaltól és leült a kanapéra mellé. Fáradtnak látszott és nyilván nem a babától. - Próbáltam a legjobbat kihozni belőle... - suttogta Prue olyan halkan, hogy az ős alig hallotta.
  • Miből? - kérdezett vissza ugyan olyan hangerővel Kol és megfogta a nő kezét, Egyerűen annyira tudta, de ismerte Prue-t. Ha nem is volt vele mindig őszinte, de ismerte. Próbálta kizárni az ösztönösen felcsattanó énjét és nyugodt maradni, mert tudta, hogy ez most fontos. Elijah annyira büszke lesz rá azért, mert képes volt uralkodni magán!
  • Az alkuból. Azt mondta, hogy a segítségemet szeretné. Előnyös lenne. De nem tehettem. Anya miatt. Ő... és apa. Csak nem – Prue próbált fókuszálni, de most az egyszer olyan nehezen ment. Érezte, hogy a szemei könnyesek lesznek. Nem akarta ezt a beszélgetést. Kol viszont megérdemelte, hogy tudja. Mindenki másnak levelet írt. Még a gyerekeinek is, akiket éppen csak visszakapott.
  • Életben maradnak. Értem. Nem fogadtad el – Kol hallotta a szavakat amiket mondott mégis mintha távolról szólt volna. A vészharangok megszólaltak a fejében. Főleg amikor látta Prue könnyeit.
- Próbáltam a közös ellenségre fókuszálni a kérdést és felvettetem, hogy Mordrednek mindenki érdekében el kell tűnnie. Végleg. Ő pedig egyetértett velem. Ekkor jöttem rá, hogy nem csak nekem kell az ő segítsége. Azért keresett meg, mert az ereje még nem tért vissza teljesen. És bár ezzel biztos Mordred is így van, akkor is jobb és egyszerűbb ezt ketten megoldani.
  • Megegyeztél vele – mormolta Kol. Valójában nem is volt olyan meglepő. - Mit kért cserébe?
  • Azt mondtam neki, hogy én nem akarom bántani a szüleimet. Ő pedig szkeptikus volt. Viszont felajánlottam, hogy miután Mordred kikerült a képből, akkor megegyezhetünk valamiben. Ami mindenki számára előnyös. Ő pedig elfogadta.
  • Később lesz kérdés, hogy mi az ár. Húzós, de megvalósítható. A legjobbat hoztad ki belőle – húzta közelebb magához Prue-t és lassan kiengedte a levegőt, amiről nem is tudta, hogy bent tartotta. Minden rendben van. Végül is nem volt olyan meglepő, hogy a nő megegyezett Silasszal. És nyilván azért nem mondta el, mert nem tudta hogyan is reagálna erre mindenki.
  • Igen, én is így gondoltam – dőlt bele az ős ölelésébe a nő. Ám ez még nem volt minden. - Azt mondta, hogy azok a varázslatok amiket tanítani fog olyan helyen kell tanulni ahol a mágia szabad. Nem sötét, vagy világos. Itthon, Mystic Falls-ban – Furcsa volt ez a szó de tetszett neki. - Esther varázslata túlságosan befolyásol mindent. Itt nem készülhetek fel.
  • Hová kell mennünk? - kérdezte Kol magától érthetőnek vélve, hogy a nővel megy. Közben meleg érzés indult útjára a mellkasa tájékáról arra gondolva, hogy ez a hely a közös otthonuk. Itt van a családjuk, a gyerekeik, furcsa volt erre gondolni, de végre ez valamiért meg is nyugtatta. Minden ide ős összeköti őket.
  • Vigyáznod kell a fiúkra. Tudom, hogy nem kerültetek még közel egymáshoz. Sikerülni fog. Tudom. Ti vagytok nekem a legfontosabbak. Mindig is azok voltatok és lesztek – suttogta és érezte, hogy pár kósza könnycsepp az útjára indult. Olyan nehéz ez az egész. De megegyezett Silas-szal. Kol szemeiben az érzelmek nagyon gyorsan váltották egymást. Az ösztönös menekülési kényszerrel fűszerezett pánik, a remény, a szeretet, végül a félelem mikor rájött, hogy Prue egyedül szeretne menni.
  • Sajnálom, annyira nagyon sajnálom – súgta Prue és mielőtt Kol bármit tehetett volna a fején lévő kezek valamilyen varázslatot használtak. A szemei egyre nehezebbek lettek. Reagálni sem tudott. Az utolsó dolog amit érzett Prue ajka volt a sajátján. Aztán minden elsötétült.


Prue gépies mozdulatokkal helyezte kényelmes helyzetbe Kol-t és takarta be őt. Aztán az íróasztal fiókban lévő leveleket jól látható helyen az asztalra tette. Egy kis utazó táskát vett elő, amit előkészített. Elfújta a zsálya gyertyákat – amiket szerencsére még akkor meggyújtott amikor beléptek ide - és lassan elindult a bejárati ajtó felé. Nem látott sehol senkit. Aztán...
  • Kicsit késő van már a sétához nem gondolod? - kérdezte Lance, aki lépcső alján ücsörgött. Lio mellette a korlátnak támaszkodott és láthatóan mindketten rá várták. Fekete hajú barátja nyilván valamilyen varázslatot használt, hogy ne vegye őket észre.
  • Honnan tudtátok? - kérdezte, mert a lopott pillantások ellenére azt hitte átverheti őket. Hülyeség volt, hiszen annyira jól ismerték.
  • Mit? - érdeklődte Lance olyan hangsúllyal ejtve a szót, mintha a nő a lelkébe gázolt volna. Mert így volt.
  • Hogy el fogok menni. El kell mennem – fűzte hozzá határozottan Prue.
  • Annyira tudtam, hogy valami ilyesmit fogsz mondani – jelentette ki Lio keserűen.
  • Csalhatatlan ösztönöm van a hülyeségre és amit most tenni készülsz az egyértelműen kimerítette ezt – tette hozzá a szőke hajú férfi mogorván. Lióval tanakodtak rajta, hogy mire is készül Prue. Mert tudták, hogy semmi sem egyszerű amíg Mordred is a képben van. De nem akarták elhinni, hogy a nő elmenne. Nélkülük. Itthagyva mindent és mindenkit.
  • Ez az egyetlen megoldás. Megkérlek titeket, hogy vigyázzatok arra, ami nekem a legértékesebb. Hiszek abban, hogy képesek lesztek rá, mert nekem is sokszor segítettek.
  • Mit ér, ha minket megmentesz, de magadat nem? – tárta szét a kezét Lio.
  • Ismersz és tudod, hogy az élet már csak ilyen. Ti vagytok a legjobb barátaim és lesztek. Mindig. Ez nem a búcsú, csak a közös utunk és kalandjaink vége – mondta Prue egy meg-megremegő mosoly kíséretében. Majd mielőtt Lance és Lio bármit tehettek volna őket is elaltatta.


  • A búcsúzás mindig nehéz – szólalt meg a ház előtt álló Silas, aki látszólag az éjszakai égboltot figyelte.
  • Kösz, hogy mondod – gúnyoldót Prue, majd sarkon fordult és a nagyapjával együtt beleveszett a ködbe. Feladata volt, amit már így is túl sokáig halogatott. Silas segítségével legyőzni Mordredet.
Utána...
Megtartja a Silas-szal kötött alku rá eső részét, bármi legyen is az.
Mert ez volt az egyetlen lehetőség.


Damon-t napok óta zavarta valami, de nem igazán tudta szavakba foglalni az érzést. Éppen bourbon-t töltött magának és a vele lévő Stefan-t is nagylelkűen megkínálta volna, amikor a szeme sarkából észrevett valamit. Vagyis inkább valakit.
  • Te meg ki a franc vagy? És miért követsz minket? - csattant fel és gondolatban végigfutott pár varázslaton, amivel megvédheti magát és a testvérét. Egyáltalán hogy jutott be a házba? Stefan meg miért néz úgy mint, aki sokkot kapott? Tett valamit vele az idegen?
  • Eddig is itt voltam – jött a válasz mintha az teljesen magától érthető lenne.
  • Azt hiszed nem vettem volna észre, ha valaki figyel?! - húzta össze a szemét Damon mérgesen.
  • Damon... - ejtette ki a nevét testvére még mindig az idegent bámulva.
  • Igen. Pontosan erről van szó – válaszolta az idegen és mintha a szája sarka megrándult volna egy elfojtott mosolytól.
  • Damon...
  • Na ide figyelj... - kezdte az idősebb testvér fenyegtően. Nem is igazán tudta, hogy miért is nem támadta még meg az illetőt.
  • Damon...
  • Tisztára olyan vagy mint Avallena – jegyezte meg kedvesen a szőke hajú férfi.
  • Damon...
  • Honnan ismered az anyámat?! - kiabált most már Damon. Csodálkozott is, hogy Ric, Rose, Elena, Lexi és Sarah még nem csődültek mind köréjük.
  • Damon... - ismételte továbbra is a nevét Stefan.
  • Mi van már Stefan?! - mordult rá öccsére, akinél hallhatóan beakadt a lemez.
  • A testvéred éppen azt akarja mondani, hogy azért ismerem anyátokat, mert a testvérem – mosolyodott el végre a férfi, kék szemében pedig láthatóan vidám szikrák lobbantak. 


     
    Vége az első évadnak!



7 megjegyzés:

  1. Szia! A napokba eszembe jutott a blog, hogy mennyire tetszett, de nem olvastam végig, mert elment a kedvem, hogy láttam, akkor még nem volt befejezve. Erre most idekattintok és ez fogad... Hát hű! Biztos, hogy előlről fogom kezdeni most már.

    VálaszTörlés
  2. Szia! Hűha nem is tudom szavakba önteni mennyire tetszett a befejező rész (meg persze az egész történet). Tudom biztosan unod már ezt a kérdést, de körülbelül mikorra várható a következő évad?

    Puszi: Szandi

    VálaszTörlés
  3. Szia
    Nagyon jó volt, kérlek folytasd.

    VálaszTörlés
  4. Szia! Nagyon tetszett! Folytatás ?

    VálaszTörlés
  5. Szia! Nagyon tetszett! Folytatás ?

    VálaszTörlés
  6. Szia! Nagyon tetszett! Folytatás ?

    VálaszTörlés
  7. Szia! Csak nemrég találtam rá a történetedre de imádtam! Szerintem jobb lett mint a sorozat. Lance nagy kedvencem lett!❤❤ Rricnek is nagyon örültem hogy visszatért.❤ Tetszett Prue és Morgana stílusa is. Merlin elég idegesítő volt. A vége nagyon király lett amikor megjelent Arthur.(Jól írtam?) Imádtam! Mikor lesz folytatás?

    VálaszTörlés