IX. fejezet

Felmerülő problémák

„Problémák jöhetnek, jönnek, de megoldom.” A Karib-tenger kalózai című film

• Hogy s mint? – kérdezte a belépő Kol testvérétől és mintha mi sem lenne természetesebb alapon huppant le Elijah mellé a kanapéra.
• Örülök, hogy látlak – pillantott öccsére Elijah.
• Csak ennyit tudsz mondani? – kérdezte Klaus, aki meghallva fiatalabb öccse hangját felsuhant a pincéből azért, hogy elbeszélgessen vele egy kicsit. Valamint közben intett az egyik hibridjének, hogy takarítsa el Tylert ideiglenesen halott testét, mert ő látni sem bírja.
• Miért van valami, amiről beszélnünk kéne? – kérdezte Kol meglepődöttséget tetve. – Azt hittem a te módszered az, hogy mindenféle felesleges beszélgetés helyett egyszerűen csak egy karót szúrsz a szívünkbe, hogy utána aludjunk és elvihessél minket akárhová kényed és kedves szerint – tette hozzá gúnyosan az ős.
• Szóval ez a véleményed? – mordult rá Klaus. – Egyébként el sem tudod képzelni mennyire, örülök, hogy végre hajlandó voltál idejönni és nem Tyler elrablásával üzenni, ami egyébként igazán gyerekes véleménynyilvánítás volt – nézett továbbra is meglehetősen mérgesen Kolra.
• Mint ahogy látom, te sem bántál éppenséggel gyengéden vele, szóval nem is értem mire fel vagy ilyen hangulatban – jegyezte meg Kol duzzogva.
• Mert az más, én megtehetem! Te nem – legyintette a hibrid.
• Miért? Egyébként sem én tehetek arról, hogy Rebekah miatt most nem tudsz hibrideket teremteni és így meg kell tartanod a legselejtesebb egyedeket is – tárta szét a kezeit Kol.
• Kol, ma már nem lehet ezt csak úgy csinálni, hogy fogod magad és egy emberekkel teli kórházba belépve… - kezdte Klaus a fejmosást.
• Egyébként is teljesen üres volt az egész kóceráj – szúrt közbe Kol.
• … megölöd két hibridem, ráadásul a rendőrség egyik tagját is, valamint elrabolod Tylert – fejezte be Klaus figyelmen kívül hagyva öccse közbeszólását, ám utána végül érdeklődve ránézett. Ismerte Kolt, valamint a Mystic Fallsi kórházat is és eleve lehetetlennek tetszett, hogy mint ahogy öccse állította „Teljesen üres legyen az egész kóceráj”. Elijah, aki eddig a csöndes hallgatóság szerepét öltötte magára, ezt hallva szintén ránézett Kolra. Csak akkor akart közbeszólni, amikor Kol és Klaus között elfajulnának a dolgok, mert náluk általában már csak így ment, de öccse közlése kizökkentette ezen elhatározásából.
• A seriff emberével hajlandó vagyok elismerni, hogy véletlen baleset történt – vonta meg a vállát Kol.
• Hogy mondod? – kérdezte Elijah kíváncsian.
• Mondom a seriff… - kezdte volna újra Kol, ám Klaus közbeszólt.
• Nem azt, amit előtte mondtál – vágta rá a hibrid.
• Ja, hogy azt? Az egész kórház teljesen kihalt volt – vont vállat Kol. – Különösnek is találtam, de mivel az utóbbi több mint száz évet átaludtam, így nem igazán vettem magamra, hogy nem volt akkora közönségem, mint amekkorát szerettem volna – mondta még gúnyosan, hogy ezzel is emlékeztesse Klaust, hogy ez az ő hibája.
• Hány óra körül mentél oda? – kérdezte Elijah komolyan.
• Annyira fontos ez? – kérdezte Kol hitetlenkedve felhúzva a szemöldökét.
• Válaszolj már Elijah-nak és akkor megfontolom, hogy nem mész újra aludni és szemet hunyok kis megtorlásod felett is. Viszont ha nem akkor tudod mi lesz a sorsod – adta ki az ukázt Klaus.
• Nem tudom – válaszolta töprengve Kol. Ugye Prue sietve elment dolgozni utána lehetett valamivel. Ezt azonban nem szándékozott testvérei orrára kötni. Ha jól emlékszik kényelmes tempóban felöltözött, nézegette magát egy kicsit a tükörben. Vajon mennyi volt az idő? Mintha úgy emlékezett volna, hogy a dolgozó szobában keresett volna valamilyen fegyvert, de nem volt semmi és akkor ránézett az órára is…
• Akkor tippelj – mondta Klaus.
• Olyan tizenegy, de inkább dél körül lehetetett – válaszolta Kol elgondolkozva. Elijah és Klaus tekintette találkozott. Mindketten tudták, hogy öccsüknek elvileg közönség nélkül nem sikerülhetett volna ez a kis akciója, mivel abban az időpontban szinte mindig nagy nyüzsgés van a kórházban. Különösen véletlen egybeesésnek hatott volna, ha éppen akkor lett volna ennyire kihalt.

Prue úgy gondolta ideje felöltöznie, így is tett. Utána folytatta Ric naplójának olvasását. Már majdnem a vége felé járt és egyre többet tudott meg a Mystic Fallsi helyzetekről, valamint a titokzatos Gilbert gyűrűkről. Ezzel egy időben egyre jobban ébredt fel benne a gyanú a hatékonyságukat illetően. Mármint tudta, hogy bár eleinte nyilván hasznos egy ilyen dolog meg minden, de egy idő utána – mármint minél többször hal meg a viselője -, annál inkább ki fognak ütközni a mellékhatások. Mert bárki bármit higgyen is, a halál így módon történő kikerülésének is ára van, ahogy a készítésének is. Már elve különösnek találta, hogy Emliy Bennett – Pont egy Bennett! – képes volt egy ilyen mértékű átkozott tárgyakat készíteni. Vajon mi vagyis inkább vehette rá erre? Prue igencsak kételkedett abba, hogy a boszorkány egyszerűen csak Johnathan Gilbert kérése alapján elkészítette őket. Egyáltalán, honnan tudta a férfi, hogy van ilyen megoldása is az ilyesminek? Ez olyan régi dolog volt, amire már alig emlékezhet bárki is. A nő kezdte sejteni, hogy miről is van a szó a háttérben. Mert amikor az egyre kétségbeeset Ric hasadt személyiségéről olvasott, egyszerre minden a helyére kattant a fejében. Ez még tőle is aljas! De végül is, ha képes egy tucatnyi ember megölését előidézni, akkor ez sem áll távol tőle, bár az értelmi szerző nyilván nem ő. Mivel nem kifejezetten az típus, aki ennyire előre tervez, és ha az segített neki, akire gondolok, akkor nemsokára történi fog valami. Valami nagyon nem jó. Így mikor rájött arra, hogy pontosan miről is van szó kapkodva felállt és sietve indult Jeremy-hez. Nagyon mélyen remélte, hogy a Gilbert fiú már nem használja – tanulva Ric esetéből - a családi gyűrűt. A legjobb az lenne, ha már nem is viselni azt. Mert valószínűleg már így is kapott a hatásából egy jó adagot. Felkapta a kulcsait, amikor is a bejárati ajtóban összefutott a meglehetősen zaklatott állapotban lévő Damonnel, így Jeremy vadász kérdését későbbre halasztva engedte be őt. Remélte, hogy addig semmi nem történik a fiúval, még megnyugtatja a nagyon is idegesen megérkező nem várt, ám mindig szívesen fogadott, vendégét.

• Elenával és Csoki Potterrel elmentünk egy egyetemre – vágott bele mindenféle előzetes felszólítás nélkül problémájának ecsetelésébe Damon.
• Igen, értem. Történt valami? – kérdezte Prue miközben leült a kanapéra és érdeklődve hallgatta a feszülten sétálgató vámpírt.
• Gondoltam ez egy remek lehetőség arra, hogy megtanítsam Elenának, hogyan is csillapítsa a vérszomját, mert Stefan módszere baromság – vágta rá Damon és kétségbeeset kék szemeivel a nőre nézett. Egyszerűen nem értette, hogy hol rontotta el. Pedig annyira igyekezet és minden olyan jól alakult! Erre tessék!
• Eddig értem – bólintott Prue bátorítóan. Végül is egy egyetem valóban sok lehetőséget kínál arra, hogy egy kezdő vámpírt be lehessen tanítani a vadászat rejtelmeibe.
• Volt egy buli, minden jól alakult. A hely tele volt részeg és lecsapolni való alanyokkal. Elena remekül csinálta, ám megjelent Bonnie és hirtelen rádöbbent, hogy mit tett és teljesen kiborult tőle – mondta Damon.
• Azt hiszem, nem azzal volt a probléma, hogy te mit tettél, ha erre akarnál célozni, hanem azzal, hogy Elena Bonnie-t látva kizökkent a vérszomjas hangulatból és hirtelen elszégyellte magát, hogy ilyet tett – sóhajtotta Prue.
• De nem ölt meg senkit – rázta meg a fejét Damon bosszúsan.
• Nem kell megölni valakit ahhoz, hogy fájdalmat tudj neki okozni. Szerintem ezt te is tudod. Egyébként véleményem szerint a probléma abban gyökerezik, hogy Elena mivel még új neki ez a vámpír dolog – vagyis az a része, hogy most már ő maga is az -, így nem igazán tudja hová helyezze magát a világban és az érzései hullámzanak – mondta Prue elgondolkozva.
• Ennyire? Szerintem ez az egész Stefan miatt van, mert megpróbálja Elenát is rábírni arra, hogy mókus, nyuszi és Bambi véren éljen. Ez az egész csak szerintem hangzik rohadtul undorítóan? – kérdezte Damon elhúzva a száját.
• Damon – sóhajtotta Prue fáradtan.
• Miért szerinted ez így van jól? – kérdezte Damon kiakadva.
• Ilyet nem mondtam – szögezte le csak a miheztartás végett Prue.
• Akkor mondj valamit! Nem mondasz soha semmit és mégis megbízom benned! Elfogadom a segítségedet! Elképzelni nem tudod, hogy milyen idegesítő ez! – kiabálta Damon minden zaklatottságát a nőre zúdítva. Teljesen elvesztette az irányítást és így próbálta helyrebillenteni azt.
• El nem tudod képzelni mennyire, sajnálom, hogy ezért ennyire megzavartam az érzéseidet – mondta Prue meglehetősen bűntudatosan. Ő nem ezt akarta, csak segíteni szeretett volna, de lehet, hogy most ezzel csak még jobban összekuszált mindent.

• Elena, miért nem iszik tasakos vért? – kérdezte Prua érdeklődve. Elvégre, ha attól irtózik, hogy másokból igyon és a mókus diéta sem vált be nála – ami a nő szerint egyébként is csak Stefannak sikerült, neki sem teljesen -, akkor miért nem választja ezt a lehetőséget?
• Mert nem tud! Biztos emiatt az egész hasonmás mizéria miatt van az egész – vágta rá Damon.
• Nem tud? – kérdezte igencsak furcsállva a szóhasználatot Prue.
• A szervezete elutasítja és kilöki magából, már én is adtam neki a véremből, de az sem vált be. Egyszerűen csak vénából tud inni – válaszolta Damon, aki már nagyjából lenyugodott.
• Csak vénából? Teljesen biztos vagy benne? – kérdezte Prue. Hirtelen egy olyan gondolat jutott, ami megmagyarázná, hogy Elena miért is van így a mókus, valamint a donor vérrel.
• Hát persze, hogy biztos vagyok benne – vágta rá Damon morcosan. – Láttál már ilyet? – kérdezte a nőre koncentrálva.
• Még nem biztos, hogy arról van szó, amire én gondolok – válaszolta Prue kitérően. – Ahhoz többet kell tudnom – tette hozzá elgondolkozva.
• Mégis miről? – kérdezte Damon.
• Elena, hogy változott át? – válaszolta kérdéssel a kérdésre Prue.
• Össze volt kötve Rickel, aki pszichopata funkcióra volt kapcsolva, és mint gondolom, tudod ilyenkor, ha az egyik meghal… - hagyta függőben a mondatott Damon és az arcán megrándult egy izom, jelezve, hogy még mindig mélyen érinti az, ami legjobb barátjával történt.
• Akkor vele hal a másik – fejezete be a mondatott Prue. Damon pedig egyetértően rábólintott.
• De ennek mi köze van ahhoz, hogy nem képes rendesen inni? – kérdezte Damon.
• Próbálok következtetni – jegyezte meg elgondolkozva Prue.
• Akkor következtess jól Sherlock – vágta rá Damon.
• Kedves Watson, ha nem vennéd, észre éppen azon vagyok, mellesleg történt még valami fontos az előtt, hogy Elena átváltozott volna? Úgy értem, hogy halt meg? – kérdezte Prue.
• Volt egy agyvérzése, de Meredith adott neki a véremből, így amikor meghalt a véremmel a szervezetében, vámpírként feltámadt – válaszolta Damon szem forgatva.
• Ki az a Meredith? – kérdezte Prue érdeklődve, előrehajolva. Ric naplójában is olvasott róla, a probléma az volt, hogy elődje nem igazán volt jó a személyleírásokban vagy inkább hanyagolt őket.
• Meredith Fell, orvos a Mystic Fallsi kórházban, Rickel járt egy ideig, azt hiszem, ma ment szabira nem tudom, hogy mikor jön vissza – vonta meg a vállát Damon. – De nem gondolod, hogy eltértünk a tárgytól? – nézett morcosan a nőre, hogy az mégis miért hozakodik elő Meredith-el, amikor kisebb gondjuk is nagyobb, minthogy róla beszélgessenek.
• Nem olyan biztos – válaszolta Prue eltöprengve. - El tudnád mondani nekem, hogy néz ki? – kérte a nő, bár inkább parancsolta. Damon már épp méltatlankodott volna, ám megszólalt a telefonja.

A hívó fél nem volt más, mint Elena ezt meglátva Damon habozás nélkül felvette.

• Elena? Mit tehetek érted? – kérdezte Damon próbálván megütni a szokásos gúnyos hangnemét, de azért mégis, mint általában mindig a hasonmás miatt a hangja sokkal lágyabban csengett a kelleténél.
• Damon baj van! – válaszolta a lány és a hangja igencsak kétségbeeset volt.
• Miről van szó? – kérdezte a vámpír beletörődően, hogy náluk ez már csak így van.
• A vadász elkapta Jeremyt! – lehelte Elena fájdalmasan.
• Mégis mindek kell neki Jeremy? És hol tartja őt? – kérdezte Damon.
• Az iskolában, a történelem teremben – válaszolta a hasonmás.
• Hát persze hol máshol? – kérdezte cinikusan Damon.
• Damon, kérlek… - fulladt sírásba a hasonmás hangja a végére.
• Nyugodj meg – szólalt meg Damon. – Te most hol vagy? – kérdezte a vámpír érdeklődve.
• A Grillben – válaszolta Elena.
• És honnan tudod, hogy mégis mi történt Jeremy-vel? – kérdezte Damon érdeklődve.
• Írt nekem egy sms-t róla – válaszolta szipogva Elena.
• Van ott veled valaki? Stefan? – kérdezte Damon homlokráncolva. Egyértelműen érezte, hogy csapdáról van szó, de persze mielőtt intézkedne ez ügyben, meg kell oldani azt, hogy a lány biztonságban legyen, és nehogy felajánlja magát Jeremyért cserébe. Mert Elenától nagyon is kitellett volna ez az önfeláldozó viselkedés. Különösen, mivel az utolsó életben lévő családtagjáról volt szó.
• Caroline…
• Ő is jó lesz – húzta el a száját Damon nem igazán örülve a válasznak, de azért még megfelelő volt. - Menj vele haza. Én majd megoldom a vadász kérdést – jelentette ki határozottan a vámpír.
• De egyedül nem boldogulsz vele – kezdett tiltakozásba Elena.
• Nem is megyek egyedül – pillantott Damon a kanapén ülő Prue-ra, aki érdeklődve hallgatta a beszélgetést. Nagyon nem tetszett neki a helyzet alakulása. Főleg az nem, hogy a vadász elkapta Jeremy-t.
• Felhívod Stefan-t? – kérdezte Elena.
• Nem, dehogy is. Gyorsabb és remélhetőleg használhatóbb segítőt találtam – vágta rá Damon. – Legyél, nyugodt megoldom és minden rendben lesz.
• Köszönöm Damon – hebegte Elena hálásan.
• Ja, igazán nincs mit – jegyezte meg Damon és letette a telefont.

• Gondolom hallottad – szólalt meg Damon.
• Igen. Hogy volt képe? Pont az én termemet választotta arra, hogy elbeszélgessen Jeremyvel! – ismerte el Prue meglehetősen morcosan, hogy mindent hallott.
• Akkor a te kocsiddal megyünk, mert az enyém nincs itt – jegyezte meg a vámpír.
• Rendben – egyezett bele a nő és gyorsan beszálltak a kocsijába.
• Szerinted akkor csak beszélgetni akar, Jer-el? – kérdezte Damon a nő előbbi kifakadására célozva.
• Lehet – válaszolta a nő.
• Oké, szóval ez mitől függ? – kérdezte Damon bosszúsan.
• Honnan tudod, hogy függ valamitől? – húzta fel a szemöldökét Prue, de szája sarka mosolyra görbült.
• Nem erre hivatkozol folyton folyvást? – kérdezett vissza Damon szem forgatva.
• Azért, mert általában így is van – mosolyodott el végül Prue.
• Szóval nem mindig, de akkor tényleg nem hiszed, hogy bántani fogja? – érdeklődte Damon.
• Nem, nem hiszem, de ezt tényleg sok dolog befolyásolja – jegyezte meg Prue. Hogy lehetőleg ne a dolgok összefüggéseire hivatkozzon.
• Mégis mitől? – kíváncsiskodott a vámpír.
• Attól, hogy mennyire őrült is már meg a tevékenységétől a vadász.
• Szóval egy őrült vadásszal van dolgunk? Milyen remek hír is ez – jegyezte meg cinikusan Damon.
• Valamint szerintem minden bizonnyal azt akarja, hogy Jeremy csatlakozzon hozzá – tette még hozzá Prue.
• Csak azért, mert Jeremy látta az állítólagosan láthatatlan tetkóját? – hitetlenkedett a vámpír.
• Pontosan – ismerte el Prue.
• Ekkora jelentősége van? – húzta össze a szemöldökét a vámpír.
• Sokkal nagyobb, mint hinnéd – jegyezte meg Prue.
• Tudsz valamit, amit én nem? – mondta Damon, bár a kérdés valójában inkább kijelentés volt.
• Talán túl sokat is – felelte Prue halkan. Az évek múlásával egyre többnek érezte azt, ami a vállát nyomta. Ami régen történt, mikor még élt a testvére és idővel minden egyre jobban felhalmozódott, viszont megszabadulni nem tudott tőle, bármennyire is vágyott rá néha napján. - Damon, figyelj, nem akarlak kioktatni vagy ilyesmi, viszont nagyon, figyelj rám nagyon fontos, hogy ne te öld meg a vadászt. Majd én megteszem, de te semmiképpen se tedd meg. Világos? – mondta a nő határozottan és hangja nem tűrt ellentmondást.
• Miért? – kérdezte Damon érdeklődve.
• Most nem tudnám neked teljesen elmagyarázni, hogy miért is, mert túl hosszú ideig tartana – válaszolta Prue fejcsóválva.
• Elég lesz nekem a rövidített verzió is – vágta rá a vámpír akaratosan.
• Hallucinál tőle és a végén meghalnál – mondta el végül Prue hűvösen a nagyon is zanzásított verziót. Kihagyva belőle sok mindent, de a lényege ez volt. – Szóval csak ne tedd meg oké? – kérte halkan.
• És te nem fogsz hallucinálni? - kérdezte a vámpír. – Egyébként nagyon jó a hallásod – terelte el a témát Damon. Prue észrevette és mérgesen szusszantott egyet, de már nem volt több ideje győzködni a vámpírt, valamint még egy ígértre sem maradt ideje, mert elég lett volna neki az is, ha Damon a szavát adja, de sajnos megérkeztek az iskolába.

• Egyébként miért is érdekelt titeket ennyire, hogy mikor voltam ott a kórházban? – kérdezte Kol testvéreire nézve. Látta rajtuk, hogy a szokásos néma szóváltásaik egyikét folytatják éppen, mivel szavak nélkül is megértették néha, hogy mire is gondol a másik. Az összhang tetőpontja! Most nagyon úgy látszottak, hogy valami számukra nem épp kedvező jutott az eszükbe.
• A boszorkányok menekülnek valami elől – jegyezte meg Elijah szokásos komolyságával, remélve, hogy öccse sem vesz, majd félvállról a dolgot.
• És? Biztos megkergültek valami hülyeség miatt. Tudjátok, hogy milyenek – legyintett Kol érdektelenül.
• Kol, már megint elbagatellizálod a legfontosabb dolgot is – sóhajtotta Elijah. Egyszerűen tudhatta volna, hogy öccse így fog reagálni.
• Mert? – font össze a karjait a mellkasa előtt Kol, ezzel is kifejezésre jutatva, hogy most ő bizony megsértődött.
• Mert mindegyik boszorkány menekül, érted? – kérdezte Klaus türelmetlenül. Annyira utálta mikor testvére ennyire értetlenkedett, valami ostoba sértődés miatt.
• Akkor kapjátok el az egyiket vagy többet és kérdezzétek meg tőlük, hogy mégis mi a fene ütött beléjük – válaszolta Kol továbbra sem értve, hogy mi testvérei problémája.
• De jó ötlet! Hogy ez nekem miért is nem jutott eszembe? – kérdezte meglehetősen cinikusan Klaus.
• Talán, mert csak azzal voltál elfoglalva, hogyan is tudjál magadnak még több hibridet toborozni, de várj… hiszen, Rebekah miatt már nem tudsz többet létrehozni – válaszolta Kol gúnyosan.
• Ne ide figyelj… – rántotta fel Kolt a pólójánál fogva Klaus. – Vagy befejezed a gyerekes célzásaid és segítesz, vagy mint ahogy azt már mondtam neked a másik lehetőséget választod, és újra alszol egy jót. Remélem, nem kell még egyszer megismételnem – mondta a hibrid határozottan tartva öccsét, hogy annak még esélye se legyen kételkedni abban, hogy újra megteszi vele, ha szüksége. Zöld szemeivel mérges pillantásokkal bombázta öccsét, aki makacsul állt bátyja tekintetét.
• Niklaus – fogta meg Klaus karját a felálló Elijah nyomatékosan.
• Ebbe ne szólj bele Elijah – vágta rá a hibrid továbbra is meglehetősen mérgesen.
• Egy család vagyunk, emlékszel? Segítünk egymásnak és megvédjük egymást. Örökké. Most már Kol is itt van és minden bizonnyal ő is segíteni fog nekünk, hogy rájöjjünk arra, hogy mi történik. Nemde, Kol? – kérdezte Elijah szokásos megnyugtató hangsúlyát megütve és határozottan öccsére nézet. Aki makacsul összeszorította a száját, de eszébe jutotta Prue tanácsa, hogy meg kéne beszélni a dolgait testvéreivel mielőtt túl késő lenne, így végül nagy nehezen biccentett.
• Reméltem is, hogy így lesz – engedte el Klaus Kolt, aki egyensúlyát vesztve visszazuhant a kanapéra. – Szóval az előbbi kis vitánk előtt azt akartuk neked elmagyarázni, hogy a boszorkányok inkább meghalnak, de nem mondanak semmit – mondta a hibrid immár sokkal nyugodtabban.
• Valamint igazán különös, hogy abban az időpontban, amikor a kórházba mentél az üres volt, mert általában akkor van a legnagyobb forgalom – mondta Elijah. Kikerülve a Tyler elrablására vonatkozó dolgokat.
• Van egy vadász is a városban nem? Talán őt kéne elkapnunk és kikérdeznünk – mondta a szintén nagyjából megnyugodott Kol.
• Valóban lehet, hogy tud valamit elvégre közvetlenül a tanács felrobbanása után érkezett Mystic Fallsba – jegyezte meg Elijah elgondolkozva.

Klaus éppen hozzá kívánt volna szólni a témához, ám megszólalt a telefonja.

• Mégis mivel éremeltem ki azt a megtiszteltetést, hogy Stefan Salvatore engem keressen telefonon? – kérdezte a hibrid, amint felvette azt.
• Jeremy-t elrabolta a vadász és fogva tartja az iskolában – válaszolta Stefan aggodalmasan figyelmen kívül hagyva a gúnyos szavakat.
• Várj, te most segítséget kérsz? Tőlem? – kérdezte a hibrid hitetlenkedve. Ez már Stefantól is több volt, mint pofátlanság. Régen, amikor még legjobb barátok voltak, akkor szó nélkül megtette volna, de most nem.
• Klaus kérlek… - motyogta Stefan fájdalmasan.
• Mégis mire kérsz te engem, Stefan? Hogy segítsek neked megmenteni Jeremy-t? Vagy inkább tegyem meg helyetted? Elárulnád, hogy mégis mi okom lenne erre a nagyon is nemes tettre? – kérdezte Klaus teljesen érdektelenül.
• Mert Tyler miatt bosszút akarsz állni – válaszolta Stefan meg lehetősen reménykedve, hogy a hibrid bosszúszomjában félre teszi az ellentét, amit egymással szemben táplálnak.
• Nem tagadom, hogy ez igaz – ismerte el Klaus. – Viszont ez most sajnos még mindig kevés ahhoz, hogy segítsek nektek – tette hozzá a hibrid élvezve a helyzet alakulását.
• Van valami, amit még nem tudsz a vadászról… - vetett fel Stefan. Remélve, hogy Klaus talán mégis meggondolja magát, ha megtudja, miről van szó. Ez volt az utolsó reményük ebben a helyzetben. Mert inkább lepaktál Klausszal és az ősökkel, de nem hagyja, hogy Jeremy-nek vagy a bátyjának bármi baja is essen a vadász miatt. Bár tudta, hogy Damon tud magára vigyázni, de ennek ellenére mégis aggódott miatt.
• És pedig? Tudod, hogy én mennyire szívesen segítek neked… meg kedves barátaidnak, akik annyira szívesen megölnének engem, valamint örömmel hallgatlak is végig téged, amire egyébként semmi okom sincsen. Szóval a te érdekedben igazán nagyon remélem, hogy azaz indok valóban olyannyira rendkívüli fontosságú, mint ahogy azt állítod – válaszolta Klaus. Legszívesebben letette volna a telefont, de élvezte, hogy Stefan ilyen helyzetbe került. Főleg, mivel ilyen szinten meg kell előtte alázkodnia ezért. Édes a bosszú, aki meg nem így véli, az téved és ostoba!
• Van egy tetoválása – bökte ki Stefan, alig habozva.
• Sok mindenkinek van tetoválása – válaszolta Klaus érdektelenül, de ő is és testvérei is meglehetősen feszültek lettek a vadász és a tetoválása szóösszetétel kapcsán.
• Ez viszont olyan, amit nem mindenki lát, sőt én is csak egy személyről tudok, aki látja – tette hozzá Stefan. Remélve, hogy talán ezzel sikerült meggyőzni arról Klaus, hogy segítsen Jeremy-nek.
• És mégis ki lenne az a szerencsés, aki látja a láthatatlant? – kérdezte Klaus. Immár nagyobb érdeklődéssel és nagyon nagy szüksége volt, arra, hogy megőrizze a nyugalmát.
• Jeremy – válaszolta Stefan készségesen.
• Igen, persze. Mégis ki lenne a szerencsés kiválasztott, ha nem Jeremy Gilbert? – kérdezte Klaus gúnyosan
• Szóval… - hagyta függőben a mondatot Stefan reménykedve.
• Mit szóval? – tromfolta le a fiatalabb Salvatore-t Klaus idegesen.
• Segítesz? – hallatszott Stefan cérnavékony hangja.
• Kérd meg a testvéred, ő szokta megoldani a problémáidat nem én – hárította a dolgot a hibrid, de tudta, hogyha Stefan tényleg igazat mond, akkor mégis kénytelen lesz odamenni és megoldani a dolgot. Elijah és Kol is így voltak ezzel kapcsolatban.
• Damon már rajta van az ügyön, de nem az én segítségemet kérte, hanem másét – ismerte le Stefan.
• Mégis ki lenne olyan bolond, hogy önként és dalolva segítsen a bátyádnak? – kérdezte Klaus irritáltan. Kolban ekkor kezdett felmerülni egy nagyon rossz lehetőség. Csak nem annyira ostoba…, gondolta az ős reménykedve abban, hogy téved a személy kilétét illetően, de tudta, hogy van annyira ostoba.
• Nem tudom biztosra, de azt hiszem az új történelem tanárnő – válaszolta Stefan tétován.
• A fenébe – szitkozódott Kol és testvéreivel nem törődve elsuhant az iskola irányába.
• Kol már úton van és én, valamint Elijah is nemsokára ott leszünk, de a saját érdekedben nagyon remélem, hogy életben maradt a vadász, mert úgy van rá szükségem – mondta Klaus ellentmondást nem tűrően.
• Szerintem Damon első dolga lesz megölni a vadászt és Prue sem olyan nőnek néz ki aki nagyon sokat habozna az ilyesmi kapcsán – jegyezte meg Stefan és bontotta a vonala.
• Kolba meg mégis mi ütötte? – kérdezte Klaus, aki fiatalabb öccse után suhant. Valamint az is igazán érdekelte volna, hogy Prue mégis miért segít Damon Salvatore-nak. Tudtam, hogy nem ember!
• Nem tudom – válaszolta Elijah, aki felzárkózott bátyja mellé. Tényleg nem tudta, de nagyon remélte, hogy Prue megoldja a vadász problémájukat vagy így vagy úgy.

Prue és Damon úgy gondolták nem mennek be egyik bejáraton sem, mert az túl kockázatos lenne, főleg, mert ez tényleg teljesen egyértelmű csapda volt. Így aztán a vámpír felfeszítette az történelem terem melletti helység egyik ablakát. Prue mászott be elsőnek, utána pedig Damon.

• Te akkor tereld el a figyelmét, én pedig megölöm – vázolta elképzeléseit Prue.
• Rendben – egyezett bele Damon. A vámpír óvatosan kinyitotta az ajtót és kiléptek. Ezzel egy időben furcsa kattogó hang ütötte meg a fülüket.
• Ilyen nincs – jegyezte meg Prue, amint észrevette a bombát. Lökött egyet a vámpíron, aki így hasra vágódott, a nő pedig rá. Ekkor adta meg magát a bomba időzítője. A robbanástól és a lendülettől jó pár métert csúsztak a folyosón végig. Conor, aki a folyosón állt felfegyverkezve, körülbelüli alapon célba vette a földön fekvőket, de még nem lőtt, mert nem látta őket a felszálló por miatt. A mellette lévő Jeremy ezt az idő választotta, hogy neki essen a vadásznak azért, hogy elvegye tőle a kezében tartott pisztolyt.
• Jól vagy? – kérdezte Prue Damontől, mikor leszállt róla és akaratlanul is, de felszisszent, mert az ajtó maradványai úgy tűnik kitűntették üdvözlésükkel a hátát.
• Ezt szerintem inkább nekem kéne kérdeznem – válaszolta a szinte teljesen sértetlen Damon. Mégis miért mentett meg? Miért védelmezte a saját testével az enyémet, gondolta a vámpír értetlenül állva a nő ilyen mértékű segítsége előtt.
• Akkor jól vagy – állt fel Prue megnyugodva és próbálta figyelmen kívül hagyni, hogy a hátába fúródott szilánkok, így mélyebbre kerültek a testében, ami nem volt éppen kellemes. Damon is így tette, ekkor vették észre, hogy Jeremy hősiesen viaskodik a vadásszal. Mindketten suhanva indultak el feléjük, ám Prue-t futtában kapta el valaki és a derekánál fogva magához szorította őt. A nőnek egy pillant, sem kellet ahhoz, hogy felfogja kinek, a mellkasának is futott neki, aki nem fogja, most elengedi őt.
• Damon! Ne öld meg, emlékezz hallucinálni, fogsz tőle! Ne csináld! – kiáltotta Prue, mert tudta, hogy Kol nem fogja elengedni őt. De késő volt, mert az idősebb Salvatore már kitépte a vadász szívét. Erre a képre ért oda, Klaus és Elijah, valamint még két valaki bukkant fel mögöttük.
• Megmondtam neked, hogy jobb lesz, ha én vezetek! De nem! Most nézd meg a te csiga tempód miatt lemaradtunk a véres támadásról! – csendült fel a csöndben Lance szemrehányó hangja, amit Lióhoz intézet.