XI. fejezet

Régi ígéret

„Az ígéret szép szó, ha megtartják.” Forrest Gump című film

Damon a Prue által neki kirendelt szobában feküdt az ágyban. A plafont fixírozta intenzíven, közben pedig a gyógyír-en gondolkozott, valamint az előtte és utána elhangzottak is igazán érdekesek voltak a számára. Mégis érthető módon a gyógyír-el kapcsolatos téma volt az, ami a legjobban felkeltette az érdeklődését és ez miatt folyamatosan csak erre tudott gondolni, olyan szinten, hogy még aludni sem tudott tőle. Ezért, hogy ezt elűzze próbált arra koncentrálni, hogy mi is történ még az után, hogy Prue hozzávágott Lance-hez egy székdarabot. Elijah hirtelen elhatározással bejelentette, hogy véleménye szerint most mindent megbeszéltek, ami fontos volt, így tehát felszólította testvéreit, hogy ideje lesz indulniuk. Természetesen mindkettő maradni akart, ráadásul az okuk is ugyan az volt, vagyis beszélni szerettek volna Prue-val. Klaus azért, mert úgy vélte még nem végzett a nő kikérdezésével és egyszerűen tudta, hogy Prue többet tud, mint amennyit elárult. Ami persze valóban így volt. Kol oka a maradásra igazán egyértelmű volt. Ugyanis az miatt akart maradni, mivel nagyon szeretett volna beszélni a nővel. Azzal az eltántoríthatatlan szándékkal, miszerint azonnal kérdőre vonja őt. Persze annyi szolidaritás azért volt benne, hogy hajlandó lett volna várni amíg Lió végez Prue hátával. Egyszerűen már kezdte unni, hogy az egyik pillanatban azt hiszi, hogy mindent tud a nőről, aztán az egész a feje tetejére áll. Főleg mivel Prue az ilyen pillanatokkor általában tesz vagy mond olyan dolgokat, aminek kapcsán kiderül, hogy alig tud róla valamit. Egy kapcsolatban pedig nincsenek titkok, nemde? Kol itt sokkalt be, amikor arra a megdöbbentő tényre jutott, hogy a nő túlságosan is közel került volna hozzá az évszázadok alatt. Így tehát a mindig diplomatikus Elijah kijelentette, hogy holnap is nap lesz és akkor testvérei nyugodtan folytathatják azt, amit elkezdhet, de az est fennmaradó részére inkább hagyják pihenni a nőt. Elvégre sok minden történt ma és ezt mindenkinek meg kell emésztenie. Damon ekkor azt hitte, hogy Klaus és Kol együttes erővel ront rá középső testvérükre, de végül duzzogva tették, amit kértek tőlük. Klaus azért, mert belátta, hogy idősebb öcsének igaza van és addig is még több kérdésen tudja törni a fejét, mert sok minden volt, amire tudni akarta a választ. Kol pedig a közte és a nő között lévő kapcsolatra gondolva szinte kimenekült a házból, mivel véleménye szerint a kötöttségek nem voltak neki valók és kezdte úgy érezni, hogy mégis megtörtént, amitől félt, vagyis jobban mondva retteget. Damon soha – még a legmerészebb álmaiban - sem képelte volna, hogy Elijah hordja a Mikaelsson családban a nadrágot, mármint képletesen, mert gyakorlatban nyilván azt viselte. Valahogy előbb nézte ki a folyton folyvást parancsolgató Klausból, vagy talán még a gyerekes Kolból is, mint az udvarias és mindig nyugodt ősből. Rebekáh-t kategorikusan kizárta ebből a felsorolásból. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a szőke hajú ős egyértelműen nem lett volna képes kordában tartani saját magát sem, nemhogy mást. Ezután felrémlett neki Klaus átkának a megtörése, valamint az előtte történtek. Már akkor kiderült számára az, hogy Elijah-nak mérhetetlenül fontos volt a családja és ezért még az adott szavát is hajlandó volt megszegni, pedig más esetben soha nem tette volna ezt. A gondolatait az ősökről inkább elterelte egy számára sokkal kellemesebb irányba, vagyis Elenára. Azonban most nem hozott megnyugvást számára a hasonmás. Mivel nem tudta, hogyan is mondja meg a lánynak, vagy elmondja e egyáltalán ezt az egész gyógyír-es dolgot és úgy amblokk vele együtt a többieknek is. Elvégre még semmi sem volt biztos és nem akarta hiú ábrándokba ringatni sem Elenát, sem a barátait. Egyébként annyira szerette a hasonmást, hogy bármit képes lett volna érte megtenni csak neki legyen jó. A legrosszabb azonban az volt ebben az egészben, hogy a lány továbbra is öccse barátnője volt. Tudta, ha Stefan meghalja a gyógyír dolgot, akkor minden igyekezetével azon lesz, hogy Elena újra ember legyen. Egyszerűen lehetett látni rajta, hogy már nem tud úgy viszonyulni a lányhoz, mint régen. Damon viszont mindenhogy szerette a lány, akkor is, amikor még ember volt és most is, amikor vámpír lett. Ezért volt nehéz dolga a gyógyír-el kapcsolatban, mert utálta, de tudta, hogy a helyes döntést kell meghoznia. Vagyis azt ami Eleának a legjobb. Önzetlenül kéne viselkednie. Damon ettől a gondolattól idegesen felpattant az ágyból azért, hogy konyhába menjen vagy keressen valami alkoholt magának, mert egyszerűen képtelen volt elaludni és úgy gondolta a whisky majd megoldja helyette a problémáit. Pedig agya egy hátsó zugában tudta ez sajnos nem így van, mert ez a dolog eddig még soha nem vált be nála. De azért ebben a pillanatban igazán jó volt ezt hinni.

A konyhában a kései óra ellenére ott ült a kakaót iszogató és meglehetősen elrévedő pillantású Prue. Aki köntösébe burkolódzva próbált rájönni arra, hogy mit is kéne tennie ebben a helyzetben.

• Nem tudsz aludni? – kérdezte kedvesen a nő, amint a vámpír belépet.
• Hát nem – húzta el a száját Damon bosszúsan.
• Sajnálom. Ha a whiskyt keresnéd Lio már előrelátóan eltüntette, mert bár még nem hallucinálsz nagyon nem lenne jó, ha egy részeges pillanatodban jönne rád ez az egész – mondta Prue sajnálkozva.
• Remek, azért örülök, hogy Mr. Pesszimista ennyire előre látó – jegyezte meg a vámpír meg lehetősen morogva és leült a nővel szemben lévő székre.
• Kérsz kakaót? Tudod Lance bármit is mondjon kakaót és kávét tökéletesen tudok készíteni – mosolyodott el a nő.
• Azt hiszem az is megteszi – motyogta Damon. Hátha az talán tényleg segít neki elaludni, ha már a whiskyről nagy bánatára le kellet mondania.
• Ha ez sem sikerülne, vérfarkasokat még mindig számolhatsz – vetette fel Prue és a vámpír elé helyezett egy bögre gőzölgő kakaót.
• Vérfarkasokat? Mégis milyen meséket hallottál te gyerekkorodban? – kérdezte Damon hitetlenkedve és kortyolt egyet a meleg italból. – Finom – tette hozzá a nő várakozó tekintetét látva.
• Köszönöm – fogadta Prue gyöngéden a bókot. – A kérdéseidre válaszolva, igen, vérfarkasok és el nem tudod képzelni milyen meséket is hallottam gyerekként – révedt el újra a nő tekintette.
• Hány éves vagy? – kíváncsiskodott Damon.
• Nem árulom el, mert már így is öregnek gondolsz, ha megtudnád a korom, akkor el nem tudnád képzelni, hogy miért is nem vagyok egy ráncos öregasszony, vagy inkább egy kiszáradt múmia – mosolyodott el Prue. A vámpír nem próbálta tagadni a nő állítását és egyébként is már egész kezdte megszokni, hogy nem kap válaszokat a kérdéseire. Már amennyire ezt meg lehetett szokni.
• Ahogy gondolod – felelte a vámpír. Valahogy nehezére esett Prue-t ráncos öregasszonyként elképzelni, egyszerűen nem ment neki. Pedig képzelő erő tekintetében nem igazán szendetett hiányt.

• Bánt valami? – kérdezte Prue kedvesen.
• A tapasztalat mi? – kérdezett vissza Damon cinikusan.
• Az is, de látom, hogy rajtad a vívódást, valamint a fájdalmat – válaszolta a nő. Damon habozott. - Nyugodtan mondhatott, rajtam kívül nem fogja hallani senki. Lance mindig úgy alszik, mint akit igencsak alaposan fejbe vágtak, ami ha engem kérdezel egynémely esetben még helytálló is, Lio meg szerintem eléggé fáradt volt ahhoz, hogy egyhuzamban átaludja akár a következő napot is. Elena a baj, igaz? – érdeklődte Prue visszatérve a délután beszélgetésükhöz, ami szinte évekkel ezelőttinek látszott az átélt, valamint a sajnálatosan várható következményei miatt.
• Ez az egész egy lehetetlenül elcseszett helyzet – fakadt ki Damon keserűen. - Egyszerűen a legjobbat akarom neki és ez számomra önző módon az lenne, hogy vámpír maradjon, mert végre látom rajta, hogy érdeklem őt, ugyanakkor… - húzta el a száját a vámpír.
• Ugyanakkor ott van Stefan, aki nagyon fontos neked – fejezte be a mondatott a nő.
• Tudom, hogy nagyon idiótán hangzik, de annyi mindenen mentünk már át együtt. Hol én voltam a gonosz ő a jó, hol fordítva, de mindennek ellenére mégis… mégis rohadtul fontos nekem és nem tudom, hogy mit tegyek, mert nem akarok fájdalmat okozni neki. Főleg mivel azon kívül, amin együtt átmentünk, és ami most van, annak ellenére ő az öcsém – mondta Damon szomorúan. – Most is neked panaszkodok, ahelyett, hogy megoldanám a szánalmas problémáimat!
• Damon kérlek, ezt most fejezd be – fogta meg a vámpír asztalon nyugvó karját Prue. – Az önostorozás nem áll jól. Jogod van neked is felháborodni, kimutatni az érzéseidet. Az nem megoldást, hogy mindent egy gonosz maszk mögé bújtatsz, és nem beszéled meg a dolgot sem Elenával, sem Stefannal, hanem csak egyre jobban magadba fojtod az érzéseidet.
• Könnyű mondani – jegyezte meg Damon gúnyosan.
• Pontosan, könnyű mondani, de még egy emberéletet sem élhetsz le ennyire magadba fojtott érzésekkel, hát még az örökké valóságot! Tisztáznod kell Elenával a dolgokat és rá hagyni a választást. Ha visszautasít, akkor is legalább már biztos lehetsz abban, hogy te mindent megtettél. Ahogy Stefannal is el kell beszélgetned. Elvégre ő a testvéred, ha valaki meg fog érteni téged, akkor az ő – mondta a nő kedvesen.
• Te nem ismered Stefant – rázta meg a fejét Damon.
• Ez igaz nem ismerem Stefant – ismerte el Prue hangjában alig hallható fájdalommal. Damon úgy vélte, hogy ez azért van, mert öccse a nőt emlékeztetni valakire.
• Ő a jó fiú, aki mindenki támasza, és ha rossz, akkor meg a legrosszabb, aki mindenki rémálma – ismerte el a tényeket szárazon a vámpír.
• A jó és a rossz közötti határ nem annyira sima és szigorú, mint ahogy azt te és még sokan mások elképzelitek. Vannak átmentek, súrlódások és meglehetősen sok elmosdott rész, ami alapján nem ítélhetsz meg senkit. Az… - Prue itt habozott egy pillanatot, majd végül mégis folytatta – az apám szerint én vagyok a rossz testvér csak azért, mert nem egy rózsaszín buborékon keresztül szemlélem a világot. A bátyám viszont tényleg jó volt, ugyanakkor mérhetetlenül ostoba és szentimentális is.
• Pont, mint Stefan? – kérdezte Damon mindent értően. Egyébként nem tudta, hogy Prue-nak volt bátyja, de ez egy érdekes felfedezés volt. Úgy látszik egyre több, mindent tud meg a nőről alig pár óra leforgása alatt.
• Pontosan, úgy, mint Stefan. Bár az én testvérem előbb élt, mint a tiéd. Viszont a dolgok ennek ellenére nem sokat változtak és nem is hiszem, hogy valaha is fognak. A szüleim… az apám, mint mondtam enyhén fogalmazva is idióta és még ennyi idő elteltével is azt hiszi, hogy pár kedves szóval a leggonoszabb embereket is a jó útra lehet terelni, a megfelelő iránymutatás segítségével persze. Viszont ha esetleg letérnek arról, akkor készségesen és kíméletlenül gyorsan megbünteti őket. Az anyám viszont a jó öreg szemet szemért elvet vallja és bár kegyetlen, attól még valóban meglátja az emberekben a jót, és ha szükséges segít rajtuk, már persze, ha úgy tartja kedve. Látod? Ez egy elmosódott egyensúly, amit nem nekünk kell meghatároznunk, mi csak tesszük, amit tennünk kell – magyarázta Prue.
• Igazán tetszetős elmélet – ismerte el a vámpír.
• Nekem elhiheted, hogy a fénynek és a sötétségnek mindig is érdekes kapcsolata volt. Néha a fény tesz olyanokat, sőt talán sokkal kegyetlenebb dolgokat, mint a sötét, ami viszont egyszerűen lehet, hogy megítélése ellenére mégsem olyan kíméletlen, mint ahogy ezt hinnénk – mondta a nő fáradtan.
• Érdekes, ez alapján az anyud lenne a fény és az apud meg a sötétség, de te és én hol helyezkedünk el? – kérdezte Damon kíváncsian. Igazán lenyűgözte a nő magyarázata és ennek hatására belátta, hogy most már tényleg tisztázni kell mind Elenával, mint Stefannal a dolgokat.
• Erre még nekem sem sikerült rájönnöm – válaszolta Prue keserűen és felállt. – Ne maradj fent sokáig – lépett Damon mellé a nő és egy rövid, gondoskodó puszit nyomot a vámpír homlokára, majd felment a szobájába aludni. Damon elpirulva nézett a már üressé vált bögréjére. Az ég legyen rá a tanúja, hogy ő aztán nem az a pirulós fajta, de Prue előbbi kedves és csupa gondoskodást tükröződő gesztusától egyértelműen felmelegedett az arca, valamint a szíve is. Nem is igazán emlékezett arra, hogy volt e már valaha olyan személy, akivel ennyire sok mindent megosztott saját magával kapcsolatban. Viszont Prue mellet annyira egyértelműnek tűnt a számára, hogy elmondja ezt az egész dolgot és utána némán és ki nem mondva tanácsot kérni tőle az elhangzottakhoz kapcsolódóan. Ezzel a gondolattal hajtotta álomra a fejét és nem tudta, hogy a kakaótól, vagy a beszélgetéstől, de amit a feje elérte a párnát már aludt is.

Másnap reggel a három jó barát a nő szobájában gyűlt össze. Prue meggyújtott egy zsálya gyertyát. Közben Lance kényelmesen levágta magát a nő ágyára. Lio pedig az ágy végébe ült le törökülésben.

• Szóval, akkor elmondod nekünk, hogy mi is történt veled itt, még mi feleslegesen kutatunk, mivel a keresett személy végig itt volt az orrod előtt? – érdeklődte a szőke hajú férfi.
• Te most szemrehányást teszel nekem? – válaszolta kérdéssel a kérdésre Prue és bosszúsan összefont a karjait a mellkasa előtt. Valamint leereszkedett az ágyba Lance mellé.
• Dehogy is! Eszembe sem jutna ilyesmit tenni! – felelte Lance védekezően.
• Ez lenne Alaric Saltzman naplója? – vette el a könyvet Lio, amit a nő maga mellett helyezett el.
• Ez, igazán lenyűgöző olvasmány – mondta Prue nyomatékosan.
• Csakugyan? Akkor lehet, hogy én is belekukkantok majd, de jobban örülnék, ha összefoglalnád a lényeget – jegyezte meg Lance.
• Mint, gondolom, tudjátok Ric egy vámpírvadász volt. Akinek a felesége Izobell volt… - kezdte Prue.
• Ja, Elena anyja, akit Damon változtatott át – szólt közbe a szőke hajú férfi.
• Aki adott egy gyűrűt a férjének, valamilyen ajándék gyanánt – folytatta a nő ügyet sem vetve a közbeszólásra.
• Ez igazán szép gesztus – ismerte el Lio homlokráncolva, mivel sejtette, hogy nem csak erről van szó.
• Főleg, akkor, ha az a gyűrű feltámaszt a halálból, abban az esetben, ha természetfeletti dolog miatt halálnál meg – jelentette ki Prue felhorkantva.
• Oh, nos így már kissé megkopott az ajándék szépsége – sóhajtott bánatosan Lio, ugyanis tudta, hogy ez csak ez dolgot jelenthet.
• De persze ilyenkor azt szokták mentségnek felhozni, hogy a kedves szándék a lényeg – közölte barátaival Lance.
• A mögöttes valahogy ebben az esetben engem jobban érdekel. Jeremy-nek is van egy ilyen gyűrűje – húzta el a száját a nő erre gondolva. Ugyanis a tegnapi vadász dolog miatt egyszerűen kiment a fejéből, hogy elkérje a Gilbert fiútól a gyűrűjét.
• Sürgősen el kell venned tőle! Te is tudod, hogy már így is túlságosan is sokat részesült a hatásából, és ha netalántán úgy döntenél, hogy ő lesz a vadász… - mondta Lio eltöprengve.
• Tegnap is megmondtam, hogy Jeremy-t hagyjuk ki a vadász téma kapcsán – csattant fel Prue, mire fekete hajú legjobb barátja azonnali visszavonulót fújt, érezve a nő gyilkos hangulatát.
• Nem értem miért nem akarod, hogy ő legyen a vadász! Damon sokkal, de sokkal fontosabb neked, sem minthogy egy egyszerű vadász miatt, történjen vele valami – morogta Lance. – Egyébként is, ha a tetkója miatt aggódsz, hát előbb utóbb egyébként is színt kellene vallanod annak kapcsán, hogy hova is vezet és, hogy mi is az igazság a gyógymódra vonatkozóan – tette hozzá kinyilvánítva a véleményét. Lio is így vélekedett, bár ő azért nem így fogalmazott volna tekintve, hogy barátnője nem volt éppen humoros kedvében.
• Te inkább csak foglalkozz a saját dolgoddal – jegyezte meg Prue célzatosan és kellőképpen mogorván. Egyébként Jeremy vadász kérdése valóban eltörpült számára Damon hallucinációi mellett.
• Oké – emelte fel védekezően a kezeit a szőke hajú férfi. – Egyébként nem láttam a kismókust, akiről regéltél nekünk – nézett körbe a szobában.
• Eltűnt, lehet, hogy meglátott téged és elmenekül – mondta Prue gúnyosan, majd lement ajtót nyitni. Ugyanis hallotta, hogy valaki érkezett hozzájuk.
• Szinte már el is felejtettem milyen tud néha lenni – pillantott a távozó Prue után Lance.
• Nem kellett volna Damonnel előhozakodnod. Tudod, hogy ez számára mennyire fájdalmas téma – jegyezte meg Lio Prue-ra célozva.
• Azért jött ide, hogy helyre hozza, amit tönkre tettek a számára – válaszolta a szőke hajú férfi könnyedén vállat vonva.
• Végső soron, ha úgy nézzük, akkor te is hasonló okból kifolyóan vagy itt – mondta a fekete hajú férfi felhúzva a szemöldökét.
• Nem kell emlegetned, hogy milyen szar alak is vagyok, mivel e nélkül is tudom mi a kötelességem – vicsorgott rá Lance Lióra, majd mérgesen a szobájába csörtet. A fekete hajú legjobb férfi inkább Ric naplójába temetkezett, ha már barátai ilyen rossz passzba kerültek a felmerült témák miatt. Ami őket ismerve egyébként is elkerülhetetlenek voltak.

A váratlan, vagyis inkább várt látogató Elijah volt.

• Fáradj beljebb – invitálta be az őst Prue.
• Damon, hogy van? – érdeklődte Elijah tapintatosan.
• Alszik, a tegnapi dolgok kicsit megviselték őt, de minden rendben lesz – válaszolta a nő határozottan, mintegy megerősítve a saját elképzeléseit.
• Ezt örömmel hallom – biccentette az ős.
• Gyere be a dolgozószobámba, ott négyszemközt tudunk beszélgetni – mutatta az utat a nevezett helység felé Prue. Elijah pedig követte őt, ugyanis nem akarta, hogy Damon, vagy esetleg valamelyik ide tévedő testvére kihallgasa azt, amit a nővel beszélgetni szándékozott. – Foglalj helyet – intett az íróasztala széke, valamint a kanapé felé. Jelezve, hogy az ős válaszon magának ülőhelyet. Közben ő becsukta az ajtót és itt is meggyújtott egy zsálya gyertyát, mivel sejtette, hogy Elijah miről is akar vele beszélni.
• Váratlanul ért a megjelenésed, bár most, hogy tudok a Kollal való kapcsolatodról, így már igazán érthető – közölte Elijah és leereszkedett az íróasztal mögött székre.
• Nem Kol miatt jöttem ide, ő talált meg engem ugyanis Lance volt szíves elkotyogni neki, hogy hol vagyok. Lehet, hogy a kor teszi, de olyan mintha egyre pletykásabb lenne – csóválta meg a fejét Prue az ős mellé lépve, majd könnyedén felült az íróasztalára és keresztbefonta a lábait.
• Tegnap azt hittem a szívére fogsz célozni a pillanat hevében – ismerte el Elijah.
• Megfontolandó lett volna, de túl sok magyarázatott követelt volna – sóhajtott a nő. – De szerintem elsősorban nem azért jöttél át hozzám, hogy ezt elmond nekem – húzta fel a szemöldökét Prue, várva az ős válaszára.
• Kerestelek, ugyanis szükségem lett volna a segítségedre – nézett a nőre bánatosan, pont úgy, mint egy gyerek, aki becsaptak. Prue már ismerte ezt az elárvult tekintett és nagyon nem vágyott arra, hogy ismételten látnia kelljen.
• Tudom, és el nem tudod képzelni, hogy mennyire sajnálom, de anyám százhatvan év kissé túlbonyolított az egyik cselekedetemet és úgy gondolt egy kis alvás jót fog tenni nekem. Persze ő maga sem hitte, hogy idáig fog tartani – felhősödtek el a dühtől a szürke szemek.
• Értem – felelte Elijah.
• Amit ígéretem megígértem – fogta meg az ős kezét Prue kedvesen. – Bár valahogy mindig rosszul sülnek el a dolgok – ráncolta össze a homlokát morcosan.
• Nem te tehetsz róla. Tudom, hogy már esetben segítettél volna – szorította meg a nő kezét Elijah.
• Ami Finn-el történt… - kezdte Prue kissé tétován.
• Számára ez volt a legjobb megoldás, ugyanis ő soha nem szerette ezt az életet – ejtette a témát az ős.
• A boszorkányok menekülnek, mert valaki fel akarja támasztani Silas-t meg az én drága nagybátyámat is vele együtt – jegyezte meg Prue témát váltva. – Csak tudnám, hol lehetnek a kezdeményező hülyék, hogy gyilkosság formájában kellőképpen megköszönhessem nekik a sok fáradozást – tette hozzá haragosan.
• A tizenkét áldozat a Young-farmon, tehát tényleg szándékos volt – nézett megerősítést várva a nőre Elijah.
• Igen, idióta feláldoznivaló barmok – bólogatta a nő és undorodva elhúzta a száját.
• Elmondod, hogy kik állnak a háttérben? – húzta fel a szemöldökét az ős.
• Te azt hiszem, hogy Meredith Fall-ként ismered őt, de biztos vagyok benne, hogy segít neki valaki – válaszolta Prue.
• Ha szeretnéd körbeinformálódom, hátha megtudok valamit – jegyezte meg Elijah készségesen.
• Hálás lennék érte – mosolygott rá az ősre a nő. – Mindeneste, ha megtalálod valamelyiküket, vagy esetleg mindkettőt, akkor öld meg őket, én meg utána alaposan kikérdezem a szerencsés feleket.
• Ahogy szeretnéd – hajtott fejet Elijah. Erre a látványra nyitott be Damon.
• Jó reggelt! Hogy aludtál? – érdeklődte Prue gyöngéden a vámpír felé fordulva.
• Jó reggelt neked is. Egész jól – felelte Damon.
• Elijah, azt hiszem mindent megbeszéltünk. Nem csatlakoznál hozzánk reggelire? – fordult vissza az ős felé a nő.
• Köszönöm, elfogadom az ajánlatott – csókolta meg Prue kezét Elijah. Damon furcsa pillantással méregette a kettőst. Látta a szokásosnál is nagyobb mértékű tiszteletteljes tónust az ős szavaiban és magában a testtartásában is. A nő pedig mindezt úgy fogadta mintha teljesen magától érthető lenne, ugyanakkor a szürke szemekbe ezzel együtt különös lágy, gyöngéd fény költözött. Amit Damon nem tudott hova tenni.

A következő nap még nagyjából nyugodtan telt el. Damon szórakozottan nézte, ahogy Prue és Lance reggeli közben összevesznek egy szelet kenyéren aztán mielőtt galád módon egymást kezdték volna dobálni mérgükben az étellel Lio tett egy olyan megjegyzést, hogy „Most már igazán befejezhetnétek ezt a gyerekes viselkedést, mert nem igazán vagyok hajlandó arra, hogy elköltözzek innen.” Damon nem értette miért is gondolja azt a fekete hajú férfi, hogy két legjobb barátja annyira elragadtatná magát, hogy a földdel tenné egyenlővé a házat. Lio inkább nem világosított fel arról a tényről miszerint erre már volt precedens. Lance és Prue válassza egyébként azon nyomban és egyszerre csattan. „Aludhatsz a szabad ég alatt is!” Erre végül egymásra néztek és egyszerre robbant ki belőlük a nevetés. Szóval a reggeli igazán… mókásan telt és a vámpír őket nézve kicsit fájlalta azt a tényt, hogy Stefan és az ő kapcsolata Katherine óta soha nem lehet ilyen boldog és könnyed. Elijah mindenkitől függetlenítette magát és fogyasztotta a reggelijét. Aztán átnézett hozzájuk Kol, ám a nő teljesen keresztül nézett az ősön és nem volt hajlandó egy levegőt szívni vele. Szinte egyből utána Klaus is átjött, hogy tovább folytassa a nő kikérdezését. A két megjelent ős igazán nem csodálkozott azon, hogy testvérük már Prue házában van, mivel úgy vélték, hogy a mindig udvarias Elijah csak segítő szándéka végett állított be, valamint, hogy közelebbről megismerje öccse barátnőjét és annak barátait. Mivel előre tudta azt, hogy ők is ide fognak jönni, így a túlzásba esésüket kívánta megállítani, mielőtt még megsérül valaki. Legalábbis Kol és Klaus ebben a hitben éltek. Prue végül nem válaszolt a hibrid kérdéseire, hanem átpasszolta őt Lance-nek, aki vigyorogva merült egy számára igencsak érdekes diskurzusba Klausszal. Kol viszont mindenre elszántan végig követte a nőt, Prue pedig továbbra is igencsak kategorikusan nem törődött vele. Ugyanis időre volt szüksége, ahhoz, hogy elnézze az ősnek azt, amit Damonnel tett, vagyis pont azt, hogy nem engedte meg, hogy Prue tegye meg a vámpír helyett. Ezt a meglehetősen feszült hangulatot törte meg a csengő egyébként kellemesen dallamos hangja.

• Nyitom, de remélem nem a rendőrség talált meg minket a tegnapi miatt – mormolta Lio. Azonban nem a rendőrség volt a látogató. – Örvendek – mosolygott rá az ajtó előtt álló lányra.
• Én… Damont keresem – hebegte Elena megszeppenve.
• Gyere csak beljebb. Te biztos Elena vagy – jegyezte meg Lio és beengedte a hasonmást. Damon sietett Elena elé, mert hallotta, hogy jött és őt keresi.
• Annyira örülök, hogy jól vagy – vetette magát Damon nyakába a hasonmás.
• De édes… – morogta Kol szem forgatva.
• Ne legyél ünneprontó – könyökölt bele célzatosan az ős gyomrába Prue. Kol válaszként elhúzta a száját és duzzogva csendben maradt. Öröm volt az ürömben a számára, hogy a nő legalább végre hozzászólt, ha csak annyira is, hogy leszidja őt. Elijah megcsóválta a fejét öccse és Prue beszélgetését latba, egyszerűen nem értette, hogy miért is csinálják ezt. Damon közben gyorsan indítványozta Elenának, hogy menjenek fel a szobájába, ahol nyugodtan tudnak beszélgetni. Klaus érdeklődve nézett a hasonmás után. Mivel most, hogy itt volt ez a gyógyír dolog – a hibrid egyébként Jeremyt tartotta a legesélyesebb vadász jelöltnek – épségben akarta tudni a lányt, hogy utána újra emberré változtassa őt és még több hibridet tudjon teremteni. De hajlandó volt időt adni Prue-nak amíg az talál egy másik vadászt, bár a türelme nem volt végtelen.

Damon és Elena közben a vámpír terelgetésének hála feljutottak annak kijelölt szobájába.

• Valami baj van? – kérdezte Damon a lány arcát fürkészve.
• Te jól vagy? – próbált kitérni a válasz elől Elena, aki nagyon sápadtnak és megviseltnek látszott, ugyanakkor mintha meg is könnyebbült volna valamitől, amiről a vámpírnak fogalma sem volt.
• Még nincsenek hallucinációim, de csak idők kérdése – vont vállat a vámpír nemtörődöm módon, mivel úgy érezte, hogy Prue tényleg mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy meggyógyuljon. – Szóval, most már igazán elmondathatod, hogy mi a baj és ne próbáld meg tagadni, mert tudom, hogy mikor hazudsz – simított végig a lány arcán gyöngéden Damon. Tudta, hogy a hasonmásnak számára öccse miatt tabunak kéne lennie, de egyszerűen nem bírta ki, hogy ne érintse meg őt.
• Én… szakítottam Stefannal – vallotta be Elena halkan és lehajtotta a fejét. Damon kezdte azt hinni, hogy máris kopogtatott az ajtaján az a bizonyos nagyon nem várt rémkép. Nem hitte el, hogy pont itt és pont ezt kell látnia. Keserűen gondolta arra, hogy ez a vadász átok aztán tudja a dolgát azzal kapcsolatban, hogy hogyan is vágja őt tacsra. Lehunyta a szemeit és koncentrált. Tudta, hogy ez nem lehet a valóság, mivel Elena soha sem szakítana Stefannal. Ennek ellenére a szívében mégis egy aprócska reménysugár ébredt fel.
• Hát persze – válaszolta Damon egykedvűen. Ugyanis még mindig úgy vélte, hogy már elkezdődtek a hallucinációi.
• Damon mi is hallottuk, hogy Elena mit mond neked szóval, ha csak nem lett hírtelen tömeges a tévképzetünk, akkor válaszolj már neki normálisan – kiáltott fel Lance, mert nem akarta, hogy a vámpír az egész látomás dolog miatt így bánjon a hasonmással. Mivel biztos volt benne, hogy a lány azért jött ide, hogy... Tulajdonképpen nem igazán tudta, hogy Elena mégis miért jött ide. A szerelemben nem igazán volt otthon. Voltak alkalmi kapcsolatai, de egyébként nem igazán volt az a túlzottan monogám típus. Volt egy nő az életében, aki bár nem volt neki kimondottan fontos, de az együttlétük következménye az lett. Igaz csak később szerzett róla tudomást. Túlkésőn.
• Szóval Elena dobta Stefant, egyébként szerény véleményem szerint ez csak idők kérdése volt – hümmögte Klaus.
• Kíváncsi vagyok, hogy az ex-legjobb barátod most emiatt újra vérengzésbe kezd e. Mindenesetre érdekes lesz látni – jegyezte meg Kol legidősebb testvérének címezve. Elijah és Lio inkább beszélgettek egymással, mint foglalkoztak azzal, hogy éppen hogyan is próbál segíteni innen lentről Lance Damonnek. Prue egyébként is figyelt Kolra és Klausra, nehogy a két ős közül valamelyik egy rossz megjegyzésével megpróbálja elrontani Damon és Elena pillanatát.
• Ne legyetek már ilyenek – mondta Prue bosszúsan Klausnak és Kolnak. Egyéként ő is így tett volna, de most Damonről volt szó és ebben a témában nem igazán akart semmilyen gúnyos megjegyzést.
• Oké, mégis mit csináljunk? Csönden hallgassuk végig az egészet? – kérdezte Klaus széttárva a karjait.
• Nem is! Szerintem inkább tartsuk nekik a gyertyát – replikázott rá bátyja gúnyolódására Kol gúnyosan.
• Ha még egy szót szóltok, akkor ha örökre nem is, de egy ideig hallgatni fogtok – biztosította a két őst Prue, azok pedig teljesen elhitték neki.
• Zsálya gyertya és gyufa az asztalon – kiáltott fel Lance. Akinek Kolnak hála ekkor jutott eszébe, hogy Lio minden szobába tett belőlük. Hát igen, fekete hajú barátja aztán valóban mindig előrelátó, valamint nem utolsó sorban ezzel kíméli saját magát is, hogy nehogy olyat kelljen hallani, amit nem, akar. Damon megfogta Lance tanácsát és meggyújtott a zsálya gyertyát.
• Tényleg szakítottál Stefannal? – kérdezte a vámpír mikor már csak ő hallhatta a választ és megfogta a hasonmás állát, valamint felemelte a lány fejét, hogy azokban a számára ellenállhatatlan mogyoróbarna szemekbe tudjon nézni.
• Igen – válaszolta Elena határozottan, ugyanis összeszedte magát, mert nem azért jött ide, hogy sajnáltassa magát.
• Miért? – kérdezte Damon halkan.
• Mert ő nem annak szeret, aki vagyok, hanem annak, aki voltam és nekem így nem megy. Stefan a régi énem miatt akar, azonban én már vámpír vagyok és megváltoztam – felelte Elena.
• Sajnálom – mondta Damon és tényleg így is volt. Közben magához húzta a lányt, aki belesimult az ölelésébe.
• Nem kell, ez attól tartok nagyon régóta esedékes volt már – sóhajtotta Elena fájdalmasan. Tudta, hogy a jó döntést hozta meg azzal, hogy kiadta Stefan útját, mégis nem akart neki fájdalmat okozni.
• Csak azért jöttél ide hozzám, hogy ezt elmond? – kérdezte Damon kíváncsian.
• Igen… nem… én csak… csak szeretem volna, ha tudsz róla – válaszolta Elena meglehetősen össze-vissza. Damon közelebb hajolt a hasonmáshoz, esélyt adva neki, hogy ha akar, akkor még idejében el is húzódhat tőle, de a lány nem hajolt el és a vámpír megcsókolta őt. Mindketten annyira vágytak már erre a csókra. Ezután a hasonmás még sokáig maradt.

A következő több mint két hét hasonlóan telt el. Elena iskola után mindig megnézte, hogy van Damon és utána egy darabig még ott is maradt. Néha Jeremy is vele tartott. Igaz nem pont a vámpír miatt, de azért persze hálás volt neki azért, hogy megmentett őt Connor-tól. Damon örült neki, hogy a hasonmás a barátnője lett, mert mindennél jobban vágyott rá, de még nem volt alkalma beszélni erről Stefannal és emiatt a bűntudata egyre csak nőt. Egyébként úgy egy hete kezdtek jelentkezni nála a nagyon nem várt hallucináció első tünetei, de próbálta figyelmen kívül hagyni Connor-t, valamint nem is szólt róla a többieknek, mivel úgy gondolta megbirkózik vele. Egyébként is Lio már nagyon beleásta magát a vadász témába és eddigi lehetőség továbbra is csak Jeremy volt. Így a vámpír elhatározta, hogy amíg találnak, valaki mást addig csak kibírja valahogy, ezért sem akart panaszkodni. Prue erősen aggódott Damon miatt. Ezért, hogy ezt levezesse elérkezettnek látta azt az időt, hogy az első általa tanított leckékből írásban lefeleltetesse a diákjait. Így is tett aztán nem győzte kijavítani a sok dolgozatott, amibe Lio segített neki, mivel igencsak megunta barátnője mogorván ingatag lelkiállapotát. Amiről persze mindenki tudta. Főleg annak második legvalószínűbb okát. Ami nem volt más, minthogy Kol és Prue továbbra sem beszéltek egymással, mivel az ős megunta a dolgot, hogy még a szokásos mértékű kérdéseire sem kap válaszokat és mérges hallgatásba burkolózott, de azért mindig benézett a házba és egy ideig ott tengette napjai jó részét. Lance mindenkit óva intett attól, hogy megmondja Prue-nak és Kolnak hogy végre kezdjenek magukkal és lehetőleg egymással is valamit, mert ez nem állapot. A szőke hajú férfi egyébként azért figyelmeztette erre a többieket, mert saját tapasztalata nem volt éppen kellemes ezzel a témával kapcsolatban. Ugyanis ő nagyon bátran és hősiesen megpróbálta mindkét felet jobb belátásra téríteni. Nem vált be és örült neki, hogy nem ember, mert az, hogy egy nap kétszer is eltörték ugyan azon karját nyilván nem tett volna valami jót az egészségének. Klaus is sokszor megjelent a házban csak azért, hogy kérdéseket tegyen fel a nőnek, akit aztán Prue mindig Lance-hez irányított azért, hogy szőke hajú barátja válaszoljon helyette. Amire persze meg volt az oka. Közben Elijah próbálta meggyőzni Bonnie-t arról, hogy segítsen nekik ebben a boszorkány dologban, de egyébként ügyelt arra, hogy minden áldott nap tapintatosan elvigye, testvéreit mielőtt még azok olyat tennének, amit nagyon nem helyén való. Szóval a napjaik igazán nem voltak unalmasnak mondhatóak, de mivel Mystic Fallsban éltek ezért ez eleve kizárható tényező volt a számukra.

Prue éppen a végzősöknek tartott órát. Előadása közben megnézte diákjait. Az eredmény néhol megnyugtató néhol meg igencsak aggasztó volt. Elena nagyon kiegyensúlyozott lett, hála a Damonnel egyre jobban alakuló kapcsolatának. Stefan viszont ezzel szinte egyenesen arányosan borzalmasan nézett ki és folyton magán érezhette Caroline aggódó tekintetét és ráadásnak hallgathatta a szőke vámpírlány rázúduló kérdéseit is. Prue néha komolyan nem értette, hogyan is bírja őt elviselni Stefan. Mert persze hálás volt Caroline-nak, hogy az ennyire törődik a vámpírral, de valahogy néha nagyon elszaladt vele az a bizonyos ló, vagy vérfarkas. Ki melyiket preferálta. Bonnie, a titokzatos Shane professzorral gyakorolt – aki a boszorkány nagyanyjának tantárgyát vette át - egy új mágia fajtát, ami egyre jobban ment neki és ettől nagyon boldog volt. Prue még nem találkozott ezzel a Shane-nel, de így látatlanban sem tetszett neki a fickó, különösen, hogy egyre aggasztóbb dolgokat észlelt Bonnie kapcsán. Tyler, akinek a látványát Prue nem igazán szerette - és ez még a finomabbik megfogalmazás volt -, szinte mindig ideges volt, valamint tanárnője nagy örömére rengeteg óráról hiányzott, így tehát még a látványát sem kellett elviselnie. A gond ott kezdődött, hogy Prue kezdte sejteni, hogy a Lockwood gyerek az ő figyelmeztetése ellenére mégis a hibridek Klaushoz fűződő kötelékének a megtörésén ügyködik. Pedig ha tudná, hogy nem a levegőbe beszéltem, akkor, amikor megfenyegettem, csóválta meg a fejét a nő lemondóan. Sokszor volt ilyen hülyékkel dolga, akik túlkésőn jöttek rá, arra, hogy bizony nem kéne őt alábecsülniük. A nő egyrészről ezért is szerette a régi szép időket, amikor elég volt elmondania valakinek a nevét és az egyből tudta, hogy kivel is van dolga, másrészt jobb volt ez így, mert minden fenyegetőzés ellenre már akkor is voltak idióták, ahogy sajnálatos módon most is vannak. Prue-nak egyébként nagyon nem tetszett a városba érkezett vérfarkas lány sem, mert bár nem volt előítéletese – Na jó csak egy kicsit – Hayley egyszerűen bajkeverő volt, vagyis nem az, mert azt még Prue hajlandó lett volna elnézni neki, hanem a lány egyszerűen csak ostoba volt. Pont olyan, akiről a nő száz százalékig el tudta képzelni, hogy támogatja, sőt mi több buzdítja Tyler „Mentsük fel a kötelékük alól szegény hibrideket” programját. Szóval mind Tyler mind Hayley nagy szálka volt Prue szemében, akiket minél előbb el akart tüntetni a képből, mert már az is irritálta őt, ha csak rájuk gondolt. Stefan fájdalmas arcát látva a nőnek Damon jutott eszébe, akin tudomása szerint még nem jelentkeztek a vadász megölésével járó tünetek, ami igazán különös volt. Az első héten Prue még hajlandó is lett volna elhinni a vámpírnak, hogy minden rendben, de mostanában egyre furcsább lett. A tegnap este alkalmával is a konyhában nagyon olyan volt, mintha önmagával beszélt volna – sajnos a nő nem értette meg mit mond mivel éppen akkor ért haza -, de mikor közelebb ért és kérdőre vonta a vámpírt az, akkor csak azt válaszolta, hogy telefonált. Ami akár igaz is lehetett volna, ha a nő nem látta volna Damon telefonját a nappaliban. A legjobban az idegesítette Prue-t, hogy Lio egyszerűen nem talált egy vadászt sem, legalábbis olyat, akinek „felavatásával” megszüntethették volna Damon átkát. Szóval továbbra is Jeremy volt az egyetlen elérhető megoldás. Viszont a nő nem szerette volna, ha a fiú megbolondulna ezért, ennek ellenére azt még kevésbé akarta, hogy Damon meghaljon. Vagyis ott voltak ahol a part szakad vagy ez, vagy az. Az idő pedig egyre fogyott. Nem is tudta mennyire.

Lance úgy döntött mindenhová követi Damont, mivel ő is észrevette a vámpír ideges viselkedését, aki egyébként sem hagyhatta el a házat. A saját érdekében persze. Az egyik pillanatban még teljesen jól elbeszélgetek egymással aztán egyszer csak Damon a konyhába suhant és elkezdett összevissza hadonászni az egyik nagy késsel a kezében. Lance-nek ebből nem igazán esett nehezére levonni a következtetést miszerint a vámpír hallucinál és nem szólt nekik róla.

• Kölyök – szólította meg Lance Damont. Valahogy a szőke hajú férfi rászokott arra, hogy így hívja a vámpírt, aki nagylelkűen elnézte neki a dolgot, egyébként Lance nemcsak Damont hívta, így hanem Klaust is, aki bár eleinte ugyan nagyon is furcsállta ezt, de végül amolyan neki mindegy alapon inkább szórakoztatta a megszólítás, valamint titkon jól esett neki, elvégre soha nem becézte még őt ilyen módon. - Megmondanád nekem, hogy miért nem szóltál arról, hogy már hallucinálsz?
• Én nem hallucinálok – tagadta Damon hevesen.
• Csakugyan nem? – kérdezte Lance és nemes egyszerűséggel rámutatott a vámpír kezében tartott nagykésre. – Akkor miért szorongatod úgy azt a kést, mintha éppen le akarnál szúrni vele valakit?
• Egy hete, de megbirkóztam vele… csak valahogy egyre kitartóbbá vált – vallotta be végül vállat vonva Damon.
• És felteszem fel sem merült benned az a lehetőség, hogy esetleg szóljál valakinek róla – jelentette ki Lance karba font kezekkel megállva a vámpír előtt, de az nem rá figyelt, hanem a mögötte lévő szellemalakra, akit csak ő láthatott. – Kölyök? Damon? Itt vagy? – kérdezte a szőke hajú férfi, de a vámpír nem reagált szinte katatón állapotba került. – Nos, ez nem valami jó – jegyezte meg Lance sóhajtva.
• Mit akarsz? – kérdezte a vadásztól Damon a fogai között szűrve a szavakat.
• Kölyök, tudod nem jó ötlet beszélgetni vele! – szólt rá a vámpírra Lance, ám az nem figyelt rá, mert tudni akarta mit is akar a vadász.
• Nem sokat… nekem az is elég lesz, ha meghalsz – mosolyodott el Connor sokatmondóan a vámpírra nézve.
• Nem fog sikerülni akármivel próbálkozol is – vágta rá Damon, aki már nem látta Lance-t csak az előtte lévő Connor-t. Aki kezdte sejteni, hogy bizony le kell ütnie a vámpírt, megölni nem akarta, még ideiglenesen sem, mert Prue minden bizonnyal megharagudott volna rá érte és épp elég volt, hogy Kol feketelistára került Lance nem akart az ős mellé kerülni ebben a helyzetben.
• Damon, figyelj, most elveszem tőled ezt a kést és szépen felhívjuk Prue-t. Rendben? – kérdezte Lance óvatosan. Amikor Damon ráemelte kék színű ezúttal szinte üveges szemeit a szőke hajú férfi tudta, hogy nagyobb a baj, mint ahogy azt hitte. Még épp idejében sikerült megállítania, hogy Damon a szívébe szúrja a kést. Ki akarta csavarni a kezéből, de a vámpír nem hagyta magát. Lefejelte Lance-t, aki számított rá és kigáncsolta a vámpírt, akinek a lendülettől a feje nagyot csapódva üdvözölte a padlót. Lance kicsavarta a vámpír kezét, de annak előtte még sikerült a gyomrába szúrni a kést. Lance egy kézzel kihúzta azt, ám ez pont elég idő volt Damonnek arra, hogy lelökje magáról a szőke hajú férfit, majd gyorsan elsuhant. Lance ment volna utána, de mire kiért a házból Damon addigra teljesen eltűnt és nem hagyott maga után semmi, így aztán bárhogy is próbálta nem akadt a nyomára.
• A fenébe – szisszent fel Lance vérző hasát tapogatva, ami természetesen szinte már azonnal gyógyulásnak is indult. Kelletlenül előbányászta a zsebéből a telefonját, ám azt kellett észrevenni, hogy az összetört a dulakodás során. – Még ez is – morogta Lance és a kabátját felkapva az iskola felé vette az irányt. Tudva, hogy nincs vesztegetni való ideje, mivel egy erősen ön- és közveszélyes hallucináló vámpír szaladgál szabadon a városban. Valamint ennek kapcsán sejtette, hogy barátnője nagyon nem fog örülni annak, ha ezt megtudja és nyilván a közlés után első dolga lesz megölni őt. Tekintve, hogy milyen sors is jár a rossz hír hozójának. Ugyanis Prue mindig is azt az elvet vallotta, hogy „Vesszen a rossz hír hozója.” Ami ebben az esetben Lance számára nem igazán kecsegtet fényes lehetőségekkel.