XVIII. fejezet

Legjobb barát

„Azért bocsátottam meg neked, mert nem vagy tökéletes. Tökéletlen vagy, akárcsak én. Minden ember tökéletlen, a házam előtt lévő ember is, aki szemetel. Amikor fiatal voltam, szívesen lettem volna valaki más. Dr. Bernard Hazelhof azt mondja, hogy ha egy lakatlan szigeten lennék, akkor hozzá kellene szoknom saját társaságomhoz - saját magamhoz, és a kókuszokhoz. Azt mondta, hogy el kellene fogadnom magam, az összes hibámmal együtt, és hogy nem mi választjuk a hibáinkat. Ezek a részeink, és együtt kell élnünk velük. Viszont a barátainkat megválaszthatjuk, és én örülök, hogy téged választottalak. Dr. Bernard Hazelhof azt is mondta, hogy az életünk olyan, mint egy nagyon hosszú járda. Néhány jól kikövezett. Másoké, mint az enyém, repedésekkel, banánhéjakkal és cigarettacsikkekkel teli. A te járdád is olyan, mint az enyém, csak valószínű nincs annyi repedés rajta. Remélhetőleg a járdáink egy nap összefutnak, és megoszthatunk egymással egy sűrített tejet. Te vagy a legjobb barátom. Te vagy az egyetlen barátom.” Mary és Max c. film

Prue kemény fejfájással és rosszul léttel ébredt. Ez van, akkor, ha százhatvan év kihagyás után ilyen kaliberű varázslatokat hajtok végre szinte szünet nélkül, gondolta a nő fáradtan. Aztán kinyitotta a szemeit és erőtlenül kihajolt az ágyából, hogy ne az ágyára adja ki a gyomra tartalmát.

• Kösz, én is szeretlek – húzta el a száját Lance, mivel Prue pont telibekapta a cipőjét és még hátraugorni sem volt ideje, hogy kivédje a „támadást”.
• Kuss! – szólt rá a nő elhalóan.
• Egyébként, ha Lio itt lett volna, akkor őt hányod, le, de mivel ő adott magának egy megbízást, így én voltam a szerencsés – mondta a szőke hajú férfi sértetten.
• Damon és Stefan? – kérdezet egyből fiai felől a nő, mivel nem igazán hatott meg Lance duzzogása.
• Hát, én Damonnel nem találkoztam, viszont Stefan minden nap beugrik egy kis időre – rántotta meg a vállát Lance.
• Minden nap? Hány napot aludtam? – kérdezet vissza Prue homlokráncolva.
• Egy hetet – felelte a szőke hajú férfi tömören.
• Komolyan? Ennyire még soha nem ütött ki semmi – hitetlenkedett a nő.
• Hát, amikor Mordredet bezártad, akkor kicsivel utána mintha szintén sokat aludtál volna – rémlett fel Lance-nek a hasonló eset.
• Gondolom Klaus sem jelentkezet – tornázta magát ülő helyzetbe Prue élesen témát váltva.
• Nem, de valahogy nem is igazán várhatok mást – mondta a szőke hajú férfi lehangoltan és kivételesen attól is eltekintett, hogy visszavágjon legjobb barátjának.
• És a többiek hol vannak? – érdeklődte Prue.
• Hát Mókuska a konyhában van… - magyarázta Lance.
• Mókuska? – szólt közbe a nő élesen. Egy hetet alszok és képesek idehozni valamiféle jött mentett? Hát normálisak ezek?
• Te mókusként ismered, akit Jane-nek kereszteltél, de egyébként Sarah-nak hívják és Morgana küldte, hogy istápoljon téged – vigyorodott el a szőke hajú férfi.
• Tudtam, hogy van valami nem normális abban a mókusban – csóválta meg a fejét Prue morcosan leszögezve ezzel kapcsolatos véleményét.
• Hát igen – bólogatta Lance helyeslően.
• Te meg gondolom kebledre ölelted őt, mert főz nektek, de ha anyám megtudja, hogy valamilyen úton módon… kihasználod őt, akkor gondolja arra, hogy én előre megmondtam neked mi lesz a vége – figyelmeztette egyik legjobb barátját a nő.
• Egy ujjal sem nyúltam hozzá – húzta fel az orrát sértetten a szőke hajú férfi. – Szóval Ric átment, hogy beszéljen Damonnel, mert legalább vele szóba áll. Legalábbis remélhetőleg. Jeremy Elenával van és örülnek, hogy újra normálisan tudnak egymással élni.
• És Lio? – kérdezősködött Prue másik legjobb barátja holléte felől.
• Állítása szerint egy lépéssel előttünk jár, és már dolgozik az ügyön, vagyis Hayley-t kérdezi ki arról, hogy tud e valamit – fonta össze a karjait a mellkasa előtt.
• Kérlek, ne duzzogj, most nem vagyok ráhangolódva – pillantott rá kissé mérgesen a nő. – Elijah volt itt? – tette hozzá a kérdést. Remélve, hogy Lance ezután ehhez kapcsolódóan megemlíti Kolt is.
• Volt, egy teljesen zaklatott Rebekáh-t cipelve magával, akinek Mókus… akarom mondani Sarah adott egy kis nyugtatót és már jobban van. Tudod, nem igazán csodálkozom azon, hogy Rebekah kiborult – jelentette ki Lance könnyedén.
• Lance – szólt rá szőke hajú legjobb barátjára mérgesen.
• Oké, oké – emelte fel a kezeit az érintett védekezően.
• Adnál egy kis vért? – kérdezte Prue szőke hajú legjobb barátja keze után nyúlva.
• Először lehánysz, aztán meg a vérem kéne? – kérdezte Lance durcásan. – Na, jó, a jó szívem miatt kaphatsz – tette hozzá látva a nő komor pillantását.

Lance ezután lecserélte végre a balesetet szenvedett lábbelijét és nadrágját, de végül a többi ruháját is lecserélte, valamint vett egy gyors zuhanyt is, mert az orrába ivódott a vérszag és persze már is. Prue szőke hajú legjobb barátja vérének hála már sokkal jobban érezte magát. Bevetett magát a másik fürdőbe és utána ő is felöltözött. Kíváncsi volt arra, hogyan is magyarázták ki a hiányzását, főleg az igazgatónál.

• Gondolom, akkor Tyler kínzása után nem Kol volt az, aki olyan csodásan feltakarított – köszöntötte a konyhába szorgoskodó vörös hajú lányt Prue.
• Felébredtél? Örömömre szolgált, hogy segíthettem neked – térdelt le a nő elé Sarah.
• Ezt igazán mellőzheted – kérdezte Prue fáradtan. Holott tudta, hogy felesleges próbálkoznia ilyesmivel, mert az amazonok ahhoz túlságosan is elhivatottak az ilyesmi tekintetében. Örült neki, hogy Lance és Lio nem csinálják ezt, mert az már tényleg túlment volna egy bizonyos határon. A meghajlás azt még elmegy, de az a térdelés és a megnevezés valahogy már nem volt okés a számára.
• Sajnálom, de ennek nem tehetek eleget – rázta meg a fejét Sarah, aki még mindig a földön térdelt.
• Jó, azért csak állj fel és… tedd a dolgod, bármi is legyen az – legyintette Prue leülve az asztalhoz. Sarah boldogan teljesített a kérést és egyből megpakolt egy tányért, ami a nő elé tett. – Köszönöm – sóhajtott Prue és olyan érzése volt, mintha újra lenne szolgálója, ami bizonyos tekintettben így is volt.
• Mókuskám ugye én is kaphatok egy olyan szép reggelit, mint Prue? – ült le vigyorogva a nő mellé Lance.
• Csinálj magadnak, férfiakat nem szolgálok ki – vágta rá Sarah. Aki eddig is csak azért főzőt, mert remélte, hogy talán Prue előbb ébred fel és akkor szüksége lesz valamilyen élelemre is.
• Ne légy már ilyen szívtelen – dünnyögte a szőke hajú férfi bánatosan.
• Mindig is egy parancsolgató idióta voltál – szólalt meg az akkor megjelent szőke hajú nő.
• Lexi? Mond csak milyen a szellemlét? Vagy már nem veszi be senki, mert rájöttek az igazságra? – húzta fel a szemöldökét Lance gúnyosan.
• És te, hogy viseled azt, hogy a fiad nem áll szóba veled, mert ezer év után csak most voltál képes elmondani neki, hogy te vagy az apja? – vágott vissza Lexi élesen.
• Hogy mondtad? – kérdezte a szőke hajú férfi és egy hirtelen mozdulattal a vámpírlány hasába szúrta az asztalon található egyik kést.
• Hallottad nem? – szűrte a fogai között Lexi mérgesen és viszonozta a kölcsönt.

• Alexia mit keresel itt? – kérdezte Prue neheztelően a vámpírlányra és szőke hajú legjobb barátjára nézve. Egyből megy a veszekedés és az öldöklés, hogy én mennyire is imádom ez, gondolta a nő szarkasztikusan.
• Sajnálom, hogy zavarlak, de Stefan és Damon nagyon rosszul viselik ezt az egészet. Stefan még úgy ahogy megbirkózik vele, főleg mivel hozzád beszélt még aludtál, viszont Damon már más eset, ahogy mindig is az volt. Sem Stefan, sem Elena nem képesek segíteni neki annak érdekében, hogy könnyebb legyen számára a helyzet, főleg mivel a többiek még mindig nem tudják az igazat – mondta Lexi lehangoltan.
• Ric már intézkedik ez ügyben, egyébként meg azt is rosszul viselte, amikor 1912-ben elküldted a testvérétől – vágta rá Lance kapásból az első eszébe jutó dolgot.
• Veszélyes volt, megölt tizenkét embert csakhogy az egyik boszorkánynak sikerüljön a kinyilatkoztatás – reagálta le a vérfarkas megjegyzését a vámpírlány.
• Szentimentális liba, inkább menj és hajbókolj Merlin előtt, ha már az ő kérésére vigyáztál a fiúkra! – sziszegte a szőke hajú férfi ingerülten.
• Ne, merd belekeverni ebbe a mesteremet – ragadta meg Lance nyakát Lexi.
• Fejezzétek be – csapott Prue határozottan az asztalra, ami vészesen megnyikordult és végül menthetetlenül összetört.
• Veszek egy újat – szólalt meg egyből készségesen Sarah.
• Tedd azt – engedte útjára a mókuslányt Prue, aki a feladatától boldogan indult el új asztal beszerző körútjára. - Lexi mond, hogy miért vagy itt aztán menj el vagy legalább moderáljátok az indulataitokat – nézett a szőke hajú vámpírlányra a nő, bár azért értékelte, hogy nem az apja jött el személyesen. Annak ellenére, hogy nyilván tud az itt történtekről. Igaz, hogy logikus volt Lexi-t küldeni, mivel, mint ahogy Lio elmondta neki a vámpírlány nagyon a szívén viseli fiai sorsát, persze ez igazán háttérbe szorult az mellett, hogy eleinte Merlin parancsa miatt jött ide. De ettől függetlenül tényleg értékelendő volt.
• Mint már mondtam aggódom Stefanért és Damon-ért – sóhajtott Lexi bánatosan.
• Hát, akkor menj és beszélje velük, Stefan biztos várja az újabb Lexi-féle boldogító eseményt és Damon… ezúttal is beleszeretnél, mint 1977-ben? – szólalt meg Lance gúnyosan. – Vagy nem is elvégre lemerem fogadni, hogy te még mindig szereted őt! – tette hozzá a szőke hajú férfi nem is leplezve, hogy mennyire jól mulatt ezen a lehetőségen.
• Lance! Tedd takarékra magad! – parancsolta rá szőke hajú legjobb barátjára Prue, aki sértett hallgatásba burkolódzott. – Lexi, Stefannal megpróbálok majd beszélni, de Damon most nem igazán áll velem szóba, ha nem vetted volna észre – mormogta a nő fájdalmasan.
• Tudom, és sajnálom, de kell, hogy legyen valami megoldás erre az egészre – mondta a vámpírlány sóhajtva.
• Van is, majd és mond el te magad és közben magyarázd el nekik azt is, hogy azért jöttél valójában Mystic Fallsban, mert Merlin őket küldött felügyelni – vetette fel Prue cinikusan.
• Soha többé nem állnának velem szóba – motyogta Lexi megsemmisülten.
• Ez a te egyéni problémád és nekem is megvan a saját gondom, mint ahogy azt látod – mondta Prue hűvösen.
• Igen, csak reméltem, hogy Damon neked hamarabb megbocsát, mert, akkor te könnyebben elmagyarázhatnád neki meg Stefannak is, hogy élek – mondta Lexi, hogy mi is volt az elképzelése.
• Nem, akar velem beszélni… és talán soha nem bocsát meg – csóválta meg a fejét a nő és erre a lehetősére enyhén könnyes lett a szeme. Fájt, hogy a tulajdon gyerekeit először elveszíti, utána meg amikor megtalálja őket és próbálná helyrehozni a dolgokat egyből ilyesmi történik vele.
• Neked meg fog bocsátani, az anyja vagy és mindig is szeretett téged. Amit még Meredith varázslata sem tudott teljesen elnyomni – mondta Lance határozottan megfogva barátnője kezét. Remélve, hogy ő is megbocsátást nyer majd a fiával szemben.
• Legyen úgy – mondta Prue fáradtan, majd elhagyta a házat annak érdekében, hogy egy kicsit kiszellőztesse a fejét.

Ric feltámadása óta először ment át a Salvatore panzióba. Nem mintha eddig nem szeretett volna így tenni, de valahogy eddig nem sikerült neki soha. Hol azért, mert még nem volt napfény gyűrűje – amit egyébként Lio készített neki – hol pedig azért, mert még soha nem került ilyen helyzetbe és nem tudta, hogy mit is kéne most tennie. Elvégre nem mindenki kap egy ilyen új esélyt. Megállt a panzió bejárata előtt és végül mély levegőt véve belépet.

• Tudod már vártam, hogy mikor tolod ide a képed – jegyezte meg Damon a maga szokásos gúnyos hangján. – Kérsz whiskyt? – érdeklődte egy poharat felmutatva.
• Kösz, elfogadom – válaszolta az egykori történelem tanár. És ebből tudta, hogy köztük minden olyan, mint régen. Mintha ő soha nem változott volna egy gyilkos vámpírokat vadászó vámpírrá és nem akarta volna megölni az ősöket és vele együtt legjobb barátját is.
• Milyen újra köztünk lenni? – kérdezte Damon leülve és egyik kezében tartott poharat átnyújtott Ric-nek.
• Jó, bár kissé különös – felelte a kérdezett halványan elmosolyodva. – Hallottalak, amikor a síromnál beszéltél – tette hozzá.
• És gondolom, emlékszel is rá – mormolta a vámpír kissé zavartan ettől. Nem hitte volna, hogy legjobb barátja akkor ott volt mellett, ráadásnak hallotta is őt.
• Igen – helyeselt Ric.
• Oh, hát ez kínos – húzta el a száját Damon.
• Sajnálom azt, amit tettem. Csak Meredith teljesen megszállta a fejem és nem bírtam küzdeni ellene – mondta az egykori történelemtanár bűntudatosan.
• Semmi gond, haver. Fogjuk fel úgy, hogy így törlesztettél azokért az esetekért, amikor megöltelek – veregette hátba legjobb barátját Damon.
• Azt akarod ezzel mondani, hogy akkor egálban vagyunk? – vigyorodott el Ric.
• Aha. Gondolom, a Grillbe még nem nagyon mászkálhatsz el meg ilyenek, mert azzal, hogy most mindenki halottnak hisz eléggé rövid pórázon vagy – ráncolta a homlokát Damon.
• Lio azt mondta, hogy Prue majd módosítja a városiak figyelmét úgy mintha csak szabadságon lettem volna, valamilyen halaszthatatlan dolog miatt – válaszolta Ric.
• Valahogy sejtettem, hogy szóba fogod hozni az utódodat – húzta el a száját a vámpír morcosan. Egyáltalán nem szeretett volna beszélni a nőről sem Ric-el, sem pedig mással. Pedig mind Elena, mind Stefan ezzel traktálta, de ő egyszerűen nem volt hajlandó megbocsátani. Fájt neki, hogy a nő becsapta és nem értette, hogy Stefan hogyan is lehet ennyire oda meg vissza a boldogságtól, hogy Prue az anyjuk.
• Miattad hozott vissza a halálból – pillantott legjobb barátjára Ric.
• Saját maga miatt tette nem értem – rázta meg a fejét Damon és lehetett látni rajta, hogy mennyire rosszul is érint az, hogy ezen a véleményen van.
• Damon, mindketten tudjuk, hogy nem áll jól neked az, amikor becsapod önmagadat. Tudod, én jobban szeretem azt az énedet, aki régen voltál – jegyezte meg Ric elmerengve.
• Aki több alkalommal is megölt? És csak, hogy emlékeztesselek rá neked volt hasadt személyiséged nem nekem, bár most már jól vagy – mondta Damon.
• Ja, mert, akkor legalább halálosan őszintén elmondtál mindent. Legalábbis a legtöbb esetben – vigyorodott el Ric némiképp bosszúsan. Néha egyáltalán nem értette, hogyan is lehetek ők ketten legjobb barátok, mégis szinte a testvéreként szerette a mellette lévő vámpírt.
• Ric, még a végén elpirulok zavaromban – cukkolta legjobb barátját Damon. Aztán szinte egyszerre robbant ki belőlük a röhögés.  Végül Damon megölelte legjobb barátját, hogy valóban tudja, hogy mellette van. Ric Nagyon hiányoztál nekem haver és örülök, hogy itt vagy, gondolta Damon.

Stefan a Forbes házban töprengett. Bár nem veszett össze a testvérével mégis igazán rosszul viselte az elmúlt hetet. Főleg mivel bátyja kategorikusan kerülte azt a témát, ami szüleikre vagy valamilyen ehhez kapcsolódó témára vonatkozott és láthatóan továbbra sem állt szándékában megbocsátani Prue-nak, Kolnak meg még úgy sem. A fiatalabb testvére folyamatosan átment édesanyja házába, várva hogy az magához térjen, de ez eddig még nem fordult elő tekintve, hogy nagyon nehéz varázslatokat hajtott végre egymás után. Legalábbis Lio így magyarázta neki a dolgot. Aggódott a nőért, de bízott annak barátaiban és tudta, hogyha valami valóban aggasztó lenne, akkor közölnék vele, főleg mivel egyikük sem volt az a kifejezett kertelős fajta.

• Stefan? Nagyon elkalandoztál – tett le legjobb barátja elé egy pohár teát Caroline.
• Bocsi, csak a szokásos – rázta meg a fejét a vámpír.
• Damon? Vagy az új szokásos? – mosolyodott el Caroline.
• Attól tartok egy kicsit ez is, meg az is – ismerte el Stefan.
• Elena sem tudta meggyőzni Damont arról, hogy menjen át? – csóválta meg a fejét rosszallóan a szőke hajú lány. Aki úgy tudta, hogy Damonnek és Prue-nak valamilyen nézeteltérése támadt egymással.
• Sajnos nem. Lio most felvetette, hogy akkor esetleg Ric jöhetne át a panzióba, hátha ő meggyőzi az én makacs bátyámat – válaszolta a vámpír lassan.
• Reméljük képes lesz észhez téríteni őt. Prue hogy van? – kérdezte Caroline és gondoskodóan megfogta legjobb barátja kezét ezzel is jelezve, hogyha valaki, hát a régi történelem tanáruk képes lesz megváltoztatni Damon véleményét. Ő maga kicsit aggódot a nőért, elvégre az sokat segített nekik. Persze, ha leszámítjuk azt az egy esetett Bonnie édesanyjával kapcsolatban.
• Sarah azt mondta, hogy nemsokára magához tér – válaszolta Stefan.
• Remélem rendezni tudják majd Damonnel a dolgaikat – jegyezte meg a szőke hajú lány.
• Bízom benne – biccentett a vámpír, bár erősen kételkedett ebben. Tekintettel bátyja viselkedésére. Kollal egyértelműen nem is próbált beszélni erről, mivel nem volt ostoba és tudta, hogy az ős nem fogja őt keblére ölelni boldogságában. Viszont amikor átment Prue-hoz, akkor gyakran beszélt alvó édesanyjának a történteket. Mivel hallotta, hogy a betegre ez jó hatással van, valamint ő is megnyugodott attól, hogy megoszthatta ez a nővel, akkor is ha válaszokat nem kapott. – Hallom Klaus tegnap keresett téged – pillantott Caroline-ra fürkészően.
• Igen, tök részegen beállított. Borzalmas volt. Végül benyomtam őt a zuhany alá és végül a kanapéra tettem – csóválta meg a fejét a szőke hajú lány. Azt azonban nem tette hozzá, hogy később arra ébredt, hogy a hibrid ott áll az ágya mellett. Klaus pedig megkérte arra, hogy hadd aludjon vele, Caroline pedig mivel látta rajta, hogy milyen elveszett is megengedte neki. A hibrid magához húzta őt és a helyzetet egy pillanatig sem használta ki csak vigaszt keresett nála, amit a szőke hajú lány önmagát sem értve megadott neki, mert nem akarta, hogy a férfi szenvedjen.

Prue a Mystic Fallsi erdőben sétált öntudatlanul is a felé a hely felé vitte őt a lába, ahol először találkozott Elijah-val. Kissé mérges volt Lance-re azért, mert nem beszélt neki Kolról. Pedig tudni akarta, hogy mit is csinált az ős mostanában. Csodálkozott, hogy végig ott maradt az áldozáson, annak ellenére is, ami előtte történt. Elmerengve ült fel az egyik alacsonyan fekvő faágára, hogy onnan tudja figyelni a környéket. Akkor, amikor több mint kilencszáz évvel ezelőtt először találkozott azzal a fiúval, akit még születése előtt megmentett, akkor nem hitte volna azt, hogy képes lesz valaha is olyan mély és visszavonhatatlan érzésekre, amiket Kol váltott ki belőle. Egy szó is elég volt az őstől, hogy boldog legyen, vagy bánatos. Egyetlenegy szó. Vajon hogy juthattam el idáig? Nevetséges vagyok, főleg, mert már gyerekeink is vannak én meg úgy viselkedek, mint egy ostoba fruska. De imádok vele veszekedni. Amikor összeveszünk, akkor mindig egymás fejéhez vágunk… mindent, mégis… mégis ennek ellenére boldogok vagyunk, vagyis csak voltunk.

• Jó reggelt, örülök, hogy magadhoz tértél – köszönt rá a nőre a megjelent Elijah.
• Neked is jó reggelt. Sajnálom, hogy Rebekáh-t ennyire felzaklatta az, amit Meredith fejében látott – ugrott le az ős mellé.
• Tudom, hogy te mindent megtettél – tette a nő vállára a kezét Elijah.
• Nagyon mérgesek voltak rád, azért, mert nem mondtad el, hogy ismerjük egymást? – érdeklődte Prue az ős testvéreire célozva, mivel valahogy sejtette, hogy azok nem volt éppenséggel elragadtatva attól, hogy Elijah pont egy ilyen fontos dologba nem avatta be őket.
• Rebekah nem volt az, bár most ő még mindig bánkódik, amiatt, amit… tett. Klaus, ő… nos, tombolt mérgében, de szerencsével határos módon nem tette újra koporsóba. Mivel indulatai jó része most Lance-re irányul, akkor is, ha nem találkoztak azóta, hogy megtudta az igazat. Kol… ő meg nem meglepő módon a városiak megtizedelésével és ivással vezeti le a feszültségét, bár próbálom őt követni, azonban, ha meglát, akkor egyből még mérgesebb lesz – vallotta be Elijah töredelmesen.
• Nem tudom megváltoztatni ezt sem és újra miattam fáj nektek ennyire. Nos, elmondhatom magamról, hogy én vagyok a legszerencsétlenebb segítő a világon – sóhajtott Prue mérgesen saját magára.
• Ez nem így van. Csak te tudsz nekünk segíteni Silasszal szemben – szögezte le a saját véleményét Elijah.
• Ugyanakkor ezzel együtt rátok szabadítom Merlint, aki szentimentálisan és sajnos kíméletlenül ítélkezik mindenki felett. Morganát, aki csak nőknek segít és esetleg az unokáinak. Ja, és ne felejtsük el a nemsokára szintén feltámadó Mordredet sem, aki biztos, hogy megpróbál majd megölni nemcsak engem, hanem titeket is. Néha arra gondolok, hogyha még időben megölöm őt is és az áruló Meredith-et is, akkor sok mindent másként alakult volna – merengett el ezen a lehetőségen Prue. Az életben egyetlen egyszer hallgatott az apjára és ez egy sor olyan lavinát indított el, ami túl sok mindenkit tönkre tett vele.
• Te is ugyan úgy reménység vagy a természet felett lények szemében, mint Arthur - mondta Elijah a maga kimért modorában.
• Egy reménység, aki még az adott szavát sem tudja betartani? – nézett az ős szemeibe és a második találkozásuk jutott az eszébe.

Mystic Falls, amikor az ősök vámpírrá változtak…

Prue Elijah hívását hallva Mystic Fallsba sietett. Viszont arra egyáltalán nem számított, hogy ezt fogja látni, amikor odaér… A telihold már igazán magasan járt ő mégis magabiztos léptekkel haladt tovább keresve a rendbontó vérfarkasokat, mivel úgy vélte, hogy Elijah biztos miattuk hívta őt ide. Félni nem félt, mert erre inkább annak volt oka, aki meg merné őt támadni. A lovát a falu határában hagyta. Amikor az egyik közelében lévő tisztásra ért döbbenten megtorpant. Szinte egy egész falkányi vérfarkast látott, aki két test fölé görnyedtek.

• Hagyjátok őket békén! – harsant fel a hangja ellenmondást nem tűrően az éjszaka csöndjében. Némelyik vérfarkas, aki felismerte őt lekushadva kúszott arrébb, de a nő a haragtól egyiket sem kímélte. Mikor aztán végzettel az önmagukat kontrolálni nem képes lényekkel a két test felé vette az irányt. Az egyiken látta, hogy már nem tud érteni semmit tenni, mert már meghalt és ráadásnak ember volt. Így még feltámasztani sem tudta őt. A másik azonban még élt, bár csak alig.
• Henrik? – próbált rá fókuszálni a sérült.
• A nevem Avallena Pendragon – simított rá a kezét a fiatal férfi arcára egyből megérezte rajta a vérfarkas vérvonalat. Ráadásnak ennél többet is megtudott. Te jó ég, ha ezt Lance megtudja, gondolta elképedve a nő. Közben gyorsan meggyógyította Niklaust, aki Elijah bátyja volt.
• Az öcsém, segíts az öcsémen – ragadta meg a gyógyító kezet Klaus, bár fájt neki a mozdulat most sokkal fontosabb volt neki az, hogy testvére jól legyen. Nem számított, hogy kicsoda a nő, sajnos a sérülése miatt nem igazán értette, hogy mit mond és a sötét mellet még látni sem látta őt rendesen.
• Érte már nem tehetek semmit – rázta meg a fejét Prue sajnálkozva.
• Nem! Meg kell őt mentened, kérlek, kérlek – ragaszkodott sziklaszilárdan az elképzeléséhez Klaus és fájdalmasan gondolt arra a lehetőségre miszerint valami visszafordíthatatlan történt.
• Shh, minden rendben lesz – mormolta a nő megnyugtatóan. – Tudom, hogy milyen rossz érzés elveszíteni egy testvért és hidd el, hogy megértelek. Az öcséd halála tragikus, de éppen ezért nem szabad elfelejtened, hogy vannak még rajta kívül más testvéreid is, akik bár nem mindig mutatják ki, de számítanak rád. Te vagy a legidősebb. Össze kell tartanod őket. Csak rád számíthatnak majd. - Klausnak a nő halk szavainak hála lassan és fáradtan lecsukódtak a szemei, de még álmában is folyamatosan azt kérte Prue-tól, hogy mentse meg a testvérét. A nő ott virrasztott egész este mellette várva, hogy magához térjen. Aztán amikor látta, hogy Niklaus ébredezni kezd felugrott egy egyik fára és megbújt annak lombkoronájában.
• Annyira sajnálom Henrik – térdelt le testvér mellé Klaus és mellkasa összeszorult a látványra. Majd a tisztáson fekvő halott vérfarkas tetemekre ügyet sem vetve a karjaiba emelte halott testvérét és hazafelé vette az irányt, hogy elmondja a borzalmas hírt a családjának. Nem igazán emlékezett arra a nőre, aki megmentette őt, mivel a vérveszteség és a sötét miatt nem igazán látta őt, viszont öntudatlanul megjegyezte annak szavait és megfogadta, hogy a többi testvérét mindig megfogja védeni annak érdekében, hogy velük ne történjen az, ami most Henrik-kel.

Prue Mystic Fallsban maradt, mivel beszélni szeretett volna Elijah-val a támadás kapcsán. Az egyik halott vérfarkas házában ment, várva a megfelelő pillanatra, miután a többieket alaposan helyre tette a viselkedésükkel kapcsolatban.

• Talán egy kicsit elveteted a sulykot – jegyezte meg Merlin, aki ekkor bukkant fel lánya mellett.
• Miért te nem hasonló okból kifolyóan kötötted őket a teliholdhoz? – érdeklődte Prue, aki még arra sem vette a fáradságot, hogy apjára nézzen.
• De, és ezért meg is értem az indokaidat. Csak a többi az ügyben ártatlan vérfarkas miatt emelnék kifogást, akiket hasonlóan kíméletlenül megöltél – vázolta problémáját Merlin.
• Megállíthatták volna őket – rántotta meg a vállt Prue és felült, mert mintha szokatlan mágiát érzékelt volna a közelben. Túl közel. – Egyébként minek köszönhetem a kegyet, hogy meglátogattál? – vette az ajtó felé az irányt, mivel szándékában állt kideríteni, hogy mi is történik már megint.
• Esther, a boszorkány varázsol és szeretném, ha nem avatkoznál közbe – ragadta meg lány karját határozottan.
• És te hagyod? Felborítja a természet rendjét és neked nem számít? – sziszegte Prue mérgesen érezve a varázslat nem éppen a hagyományos fajából való mivoltát.
• Így lesz a legkönnyebb. A vérfarkasokat meg kell állítani és ők képesek lesznek rá – jegyezte meg Merlin.
• Te is képes lennél megállítani őket – próbált kibontakozni apja szorításából, de nem nagyon akart sikerülni. Vajon, ha levágom a karját még időben odaérek?
• Ez a megoldás sokkal egyszerűbb. Esther egyébként is anyád boszorkánya és nem az enyém – felelte Merlin és barna szemei feketén villantak.
• Mintha ez téged valaha is megakadályozott volna abba, hogy beleszólj az ügyeinkbe. Nem értem, hogy miért jó, hogy te és anya egy új kis háborúba kezdtek egymás ellen – morogta Prue dühösen. Kezdte unni ezt a folyamatos herce-hurcát, amit szülei folytattak egymással.
• Anyád nehezményezte, hogy nekik nincsenek különleges természetfeletti követői, most Esther segítségével lesznek – vont vállat Merlin. Mivel Morgana a vérfarkasokkal kapcsolatban úgy vélte, hogy ők nem száz százalékig engedelmeskednek neki. De ha egy fehér boszorkány – ebben az esetben Esther – fehér mágiával létrehoz egy másik fajt, akkor azok leginkább az ő hatásköre alá fognak tartozni. Persze nyilván lesznek olyanok, akik Merlin mellé fognak állni, de hajlandó volt elnézni ezt az eredményért cserében.
• Nem engedem – sziszegte Prue dühösen, ám mielőtt bármit is tehetett volna apja leütötte őt.
• Sajnálom, így lesz a legjobb meglásd – mondta Merlin és ájult lányát az ágyra fektetve elhagyta a házat.

Prue másnap reggel tért csak magához. Ideges volt és mérges. A szája tejesen ki volt száradva és tudva, hogy most már nem tehet semmit, így a folyó felé vette az irányt, hogy szomját csillapítsa. Ott azonban nem várt személlyel találkozott. Ugyanis a part mellett állt a tájat az árnyékból szemlélő Elijah. A nő rögtön tudta, hogy ő az, mivel felismerte a vonásairól, amik bár már nem voltak gyermekiek, mint legutóbbi találkozásukkor mégis ugyan azt a nyugodtságot és eltökéltséget hordozták magukban.

• Elijah – szólította meg a férfit. Az a hang felé fordult és hihetetlen gyorsassággal az egyik közeli fához szorított a nőt. Túl gyors egy emberhez képest.
• Azt ígérted megmented a testvéreimet, ha baj történne – jegyezte meg Elijah kimérten, mégis érezte volt benne a fájdalom, amit legkisebb testvére halála és a tegnap este történtek ébresztettek benne.
• Sajnálom, nem értem oda időben – helyezte saját kezét a férfiéra érdeklődve szemlélve őt. Hogy lett ilyen gyors? Éreztem, hogy Esther valamilyen varázslatot hajtott végre, de mégis milyet? Hogy lehetett olyan ostoba, hogy felborította a természet egyensúlyát? Milyen fehér boszorkány az ilyen? És Ayana? Egyszerűen csak hagyta?
• Hát ennyit érne a szavad? – kérdezte Elijah csalódottan és a nő válla felett a fába csapott, ami megremegett az ütés erejének hatására.
• A szavamat adtam, ami továbbra is tart, ha szeretnéd, de ami Henrikkel történt azt nem tudom meg nem történté tenni – válaszolta Prue az igazsághoz hűen.
• Miért nem? Nem érdemelte, hogy ez történjen, egyikünk sem ezt érdemelte – mondta a férfi ridegen. A szemei közben vörös színt vettek fel, körülötte kirajzolódtak az erek és a szemfogai megnyúltak.
• Mi történt veletek? – rakta a férfi arcára a kezét, hogy alaposabban megvizsgálja őt.
• Anyánk tette ezt varázslattal aztán, apánk megölt minket, és amikor felébredtünk vért kellet ittunk – hajtotta le a fejét Elijah, már megbánva korábbi kirohanását.
• Sajnálom, Elijah. A testvéredet nem tudta megmenteni, aztán meg Esther és Mikael miatt most itt ragadtatok az örökké valóságra – sóhajtott mikor nagyjából felismerte a varázslat mibenlétét.
• Adnál nekem a véredből? – pillantott a nő szürke szemeibe Elijah.
• De ugye tudod, hogy annak milyen következményei vannak? – kérdezte Prue határozottan.
• Vállalom, az örökkévalóságon át szolgállak téged. Cserébe, ha te megtartod a szavad – állt a nő pillantását Elijah, aki véglegesen elhatározta magát.
• Legyen – egyezett bele Prue, mivel látta az eltántoríthatatlanságot a férfi szemeiben. Félrehajtott a nyakát, hogy Elijah megharaphassa őt, aki meg is tette. Közben a nő megkötötte a hűségesküt.

Mystic Falls napjainkban

• Nem hinném, hogy a történtek valóban annyira a te hibádból történtek volna, mint ahogy azt te most állítod – fogta meg a nő karját Elijah. - A családom azon tagjait, akik itt vannak azokat védted, a többivel meg ne törődj. Én mindig hálás leszek neked azért, mert megmentettél Mikaeltől, amikor először találkoztunk.
• Tudod, ne vedd sértésnek, de soha sem kedveltem Mikael-t – grimaszolta Prue.
• Nem fogom annak venni – sóhajtott Elijah, bár a téma attól még fájdalmas volt a számára. Mivel erről eszébe jutott az, hogy soha nem volt boldog a családjuk emberként, mert ha egy kis időre azok is voltak a testvéreivel, akkor Mikael mindent tönkre tett és Esther is, mivel ő pedig soha nem mondott semmit a büntetéseikkel kapcsolatban. Hagyta, hogy Mikael uralkodjon felettük is, ugyan úgy ahogy felette is tette.
• Tudod Merlinben csak az a jó, hogy nem akar megölni – veregette vállon meg támogatása kifejezésére az őst Prue.
• Szerinted mi lesz majd az, amit büntetésnek ki fog rád szabni? – érdeklődte Elijah megállva és a nő arcát fürkészve. Hálás volt neki, hogy megvédte a bátyját Merlin teljesen jogtalannak tűnő bánásmódjától, de remélte, hogy ez nem fog nagy áldozatott követelni a nőtől.
• Nem tudom, biztos nagyon kreatív lesz – húzta el a száját Prue. Tényleg nem tudta, hogy vajon mire is készül most az ő drága édesapja, de tulajdonképpen nem is igazán érdekelte. Már volt ideje megszokni szülei abszurd kedvteléseit és bár nem vágott hozzá jó képet, mégis kénytelen kelletlen lenyelte az ez miatti következményeket. Bár szerencsére az nem volt megszabva, hogy könnyen is kell viselni, mert már tényleg nem ment volna. Egyszerűen csak tűrte, de nem minden szó nélkül. Közben annyira belevetették magukat a sétába, hogy nem vették észre az, hogy szinte a Mikaelsson villába értek.
• Esetleg tudok tenni valamit, hogy könnyebb legyen számodra? – fogta meg a nő kezét Elijah.
• Kedves tőled, de nem – mosolyodott el Prue. – Még mindig emlékszem arra, amikor először találkoztunk és tudod elégé viharos ismeretség volt – tette hozzá felnevetve. Mert az akkori helyzet ellenére tényleg aranyos volt, ahogy a kisfiú a lábának ment, mert annyira igyekezett megkeresni a testvérét.
• Az én emlékeimben is megmaradt – mosolyodott el az ős is halványan. Valahogy utána még sokáig úgy gondolta, hogy a nő az ő védőangyaluk, aki bármitől megmenti őket.
• Nem sok változott azóta, ugyan úgy gondoskodsz a testvéreidről. Ez igazán lenyűgöző – mondta Prue őszintén lenyűgözve.
• Lehetne egy kérésem? – kérdezte Elijah.
• Csak bátran, elvégre nem igazán kéne, hogy egy ilyen dolog visszatartson attól, hogy őszinte légy velem – vont vállat a nő.
• Ihatok a véredből? – kérdezte Elijah. Több mint ezer éve volt már az, hogy hűséget esküdött a nőnek és akkor ivott a véréből, de most valahogy szüksége volt a megerősítésre, hogy ez által is tudja, hogy minden rendben lesz. Mert akkor úgy érezte utána semmi bajuk nem eshet.
• Természetesen – válaszolta Prue és a kezét nyújtotta. Nem zavarta volna az sem, ha Elijah a nyakából iszik, de most inkább ezt választotta.
• Köszönöm – mormolta Elijah a nő csuklójába és szemfogai megnyúltak, a szeme vörösbe változott és a körülötte lévő erek kidudorodtak. Majd egy határozott mozdulattal inni kezdte Prue vérét. Aki átkarolta az ős vállát.
• Szépen vagyunk – szólalt meg Kol, aki éppen hazafelé vette az irányt és pont meghallotta fiatalabb bátyja és Prue beszélgetését.

• Kol, látom jól érezted magad – húzta el a száját Prue. Látva az ős csupa véres ruházatát, amiből következtethető volt, hogy nyilván megölt pár útjába akadó személyt. Nem mintha ez zavarta volna a nőt. Elijah elengedte Prue karját és bár nem követett el semmi oda nem illő dolgot mégis bűntudat fogta el, azért ami történt.
• Hát, ha már te jól érzed magad a testvéremmel én is tehetek így – tárta szét a karjait Kol gúnyosan.
• Kol, félreérted a helyzetet – tett testvér felé pár lépést Elijah a maga nyugodt és kimért stílusában.
• Nem értettem semmit félre, Elijah. Régen megkérted őt arra, hogy vigyázzon ránk és te közben belehabarodtál. Nem nagy ügy, tekintve, hogy a mi családunkában már csak így mennek a dolgok – morogta Kol idegesen.
• Nem, tévedsz. Prue-ra nem úgy tekintek, ahogy te gondolod, hanem mint egy nagyon fontos barátra, egy testvérre – válaszolta Elijah tárgyilagosan próbálván szavakba foglalni az érzéseit annak érdekébe, hogy a testvére megnyugodjon. Úgy tekintett a nőre, mint egy anyjára, aki soha nem adatott meg nekik. Közben az elmúlt napokhoz képes nagyon is nyugodt állapotban lévő Klaus is csatlakozott hozzájuk.
• Mi lenne, ha máshol veszekednétek? – kérdezte az érintettektől. Mivel nem akarta, hogy a nemrég – Caroline-nak köszönhetően - visszakapott nyugalma eltűnjön.
• Akit azért alkalomadtán megdöntenél – vágta rá Kol mérgesen, teljesen figyelmen kívül hagyva legidősebb testvére megjelenését és megjegyzését. Mivel annyira elöntötték őt az indulatai, hogy nem akart a szép szóra hallgatni, habár soha nem volt rá jellemző hogy e szerint cselekedjen.
• Csak tényként közlöm, hogy nemrég tértem magamhoz, ha lehet hagy nekem egy kis nyugtot és ami az Elijah-val kapcsolatos dolgot illeti úgy emlékszem, hogy már megbeszéltem veled, hogy ki azaz egy személy, akivel hajlandó vagyok ágyba bújni – szólt rá az ősre Prue rendre utasítóan. Szerette volna Kollal megbeszélni a dolgokat, de tudta, hogy a férfi most nem fog hajlandónak mutatkozni arra, hogy a gyerekeikről beszéljenek, más témát meg még nem akart vele megtárgyalni. Az Elijah-val való feltételezés meg erősen felháborított Prue-t és tényleg soha, semmilyen körülmények között nem csalta volna meg senkivel Kolt, akkor se ha kapcsolatuk nem volt kimondva hivatalosan.
• Az ágyba bújós rész igazán megtisztelő, de honnan tudjam, hogy igaz? Tekintve, hogy nem én voltam az, aki megengedte egy másik nőnek, hogy igyon a véremből – jegyezte meg Kol továbbra is erősen féltékenyen.
• Mégis hogy kérdezhetsz ilyesmit? Fel is fogod az, amit mondasz? Vagy egyszerűen csak szokásod szerint becsukott a szemed és a füled, ha olyat hallasz, ami nem tetszik neked és csak beszélsz ész nélkül? – mondta Prue is fellobbant haraggal. Fájt neki, hogy a férfi ilyet feltételez róla. Elvégre kilencszáz éve ismerték egymást. Tudhatná, hogy soha nem csalná őt meg, főleg nem a testvérével.
• Megtennéd, hogy nem nézel teljesen ostobának? – ragadta meg a nő karjait Kol mérgesen.
• Akkor ne is viselkedj úgy – vágta rá Prue dacosan. Szürke szemei valósággal villámokat szórtak az ős felé. Azonban mielőtt folytathatták volna a vitát Merlin jelent meg mellettük.
• Meg kellene beszélnetek a dolgokat és ha lehet akkor minél előbb – jelentette ki a megjelent férfi.
• Ez az én személyes ügyem, te ebbe ne szólj bele – tromfolt le őt lánya dühösen. Merlint válaszként megfogta a veszekedő páros vállát, aki erre eldőltek, mint a rongybabák. Prue esését Kol fogta fel, mivelhogy a nő az ős mellkasán landolt.
• Mit tettél velük? – kérdezte Elijah közelebb lépve, Klaus is hasonlóan cselekedett. Elvégre az mégsem járja, hogy valaki csak úgy ilyesmit tegyen az ő testvérével. De a következő pillanatban Merlin egy intésére eltűnt a két földön fekvő személy.
• Ha valamit jól akarsz csinálni, akkor csináld magad – mondta Merlin tényközlően saját magának egy mély sóhaj kíséretében és ő maga is eltűnt. Mintha ezzel mindent megmagyarázna.
• Hát ez igazán remek – fakadt ki Klaus, akinek a Caroline miatti nyugodtsága tovaszállt, mintha soha nem is létezett volna. Elijah pedig sebesen elővette a telefonját a zakója zsebéből, mivel tudta, hogy erről most azonnal értesíteni kell Liót és Lance-t. Ugyanis remélte, hogy ők majd meg tudják oldani ezt a nem igazán megnyugtató eltűnést. Bár úgy, hogy Merlin keze is benne volt a dologban az nyilván még jobban megbonyolította a helyzetet a számukra, de az ős bízott abban, hogy sikerül helyrehozniuk a dolgot, lehetőleg minél előbb.