VI.fejezet

Visszautasíthatatlan meghívások

„Soha ne mondj nemet egy meghívásnak! Soha ne állj ellent az ismeretlennek! Soha ne légy udvariatlan! És mindig jókor távozz! Csak maradj nyitott és szívd magadba az élményt! És ha fáj, akkor valószínűleg megéri.” A part c. film

• Miről van szó? – kérdezte Jeremy beletörődően.
• Várj, attól tartok nem lenne túl jó ötlet itt hangoztatni azt, amit mondani akarok neked, mert szerintem Mystic Fallsban nemcsak a falnak, de mindennek és mindenkinek túlságosan rendkívüli hallása van – válaszolta Prue elgondolkozva az ablakhoz lépve egy pillanatra, majd visszament a Gilbert fiú elé.
• Akkor nálad? – vetette fel Jeremy a szerinte észerő lehetőséget, de magára a gondolatra kicsit elpirult.
• Inkább nálad – javította ki a fiút Prue, arra az esetre, ha Kol még mindig ott tanyázna nála. Mivel nyilván Jeremyre is ugyan úgy reagálna, mint Damonre, vagy talán inkább még rosszabbul, végül is ki tudja? A gond az volt, hogy az ősnél tényleg soha nem lehetett tudni, bár Prue már eléggé ismerte ahhoz, hogy tudja néha a legváratlanabb pillanatban csap át mérhetetlenül, valamint mértéktelenül féltékenybe és a nő nem akarta, hogy ennek Jeremy lássa meg a kárát.
• Ahogy gondolod – felelte végül Jeremy, bár úgy gondolta, hogy a nő mintha nem enyhén lenne paranoiás. Igaz azért ő is hajlott arra, hogy Mystic Fallsban túl sok mindenki rendelkezett rendkívüli hallással, és ha valóban fontos dologról van szó - mint ahogy azt Prue viselkedéséből kikövetkeztette -, akkor jobb lesz, ha tényleg úgy beszélik meg, ha senki nincs a közelben.
• Jeremy – fogta meg újra a Gilbert fiú karját Prue.
• Igen? – kérdezte a szólított kíváncsian és a nő kifürkészhetetlen szürkei szemeibe nézet.
• Ne állj, szóba azzal az emberrel bárhogy próbál is a közeledbe férkőzni – jegyezte meg Prue határozottan.
• De miért? – értetlenkedett Jeremy kissé sértődötten mivel azt hitte, hogy a nő azt feltételezi róla, hogy képes lenne elárulni a barátait.
• Mert, azaz ember már nem igazán épelméjű és csak egyetlen célja van – foglalt össze rövid a dolgot Prue. Utálta, amikor valaki kérdéseket tette fel neki, de van, akinek elnézte és Jeremy valahogy felkerült erre a rövid listára. Igaz a határon egyensúlyozott, de ott volt.
• Hogy érted? És mi a célja? – ráncolta a homlokát Jeremy. Mivel ő úgy látta, hogy a vadász teljesen normálisnak nézett ki, de végül is ki tudja? Viszont a célja dolgot már tényleg nem értette.
• Figyelj – halkította le a hangját Prue és nagyon közel hajolt Jeremyhez. Egy kicsit azért remélte, hogy nem nyit rájuk senki, mert az nagyon kínos lenne. Mondjuk, mindenre van megoldás.
• Mit csinálsz? – kérdezte Jeremy kissé zavartan.
• A vadász célja, hogy megölje a vadat – súgta a Gilbert fiú fülébe Prue.
• Úgy érted… - dadogta Jeremy.
• Pontosan, ez a vadász nem fog addig nyugodni még meg nem tudja tisztítani Mystic Fallsot és nagyobb szemléletben az egész világot a vámpíroktól. Érted ugye? – mormolta Prue.
• Igen – bólintott Jeremy határozottan.
• Jó, most menj a következő órádra – mondta Prue és kitolta a fiút a teremből. A folyosó már teljesen üres volt.
• És te? – kérdezte Jeremy.
• Mi van velem? – válaszolt kérdéssel a kérdésre Prue.
• Úgy értem ugye te tudsz magadra vigyázni? – kérdezte Jeremy zavartan. Mert annak ellenére, hogy nem tudta, hogy mi is a nő nagyon nem szerette volna, ha meghal csak azért, mert nekik akart segíteni.
• Ne félts engem Jeremy – mondta Prue és bár fiatalnak nézett ki szürke szemei szinte mérhetetlen bölcsességet és tudást sugároztak. Mint aki megélt már pár évszázadot, amiben a Gilbert fiú nem igazán kételkedett, így mivel hitt a nőnek gyorsan elsietett a következő órájára, mivel az már javában tartott. Prue még egy darabig Jeremy után bámult, majd megcsóválta a fejét és elmosolyodott. Nem is tudta, hogy utoljára mikor aggódott érte valaki. Lance és Lio tudták, hogy tud vigyázni magára. A közvetlen családtagjai sem voltak az a kifejezetten végtelenül aggódó típusok. Az anyja soha nem aggódott érte, az apja és a bátyja meg csak azért, hogy nehogy tönkretegye magát az életvitelével. Itt konkréten arra céloztak mindketten, hogy nem kéne senkit megölnie. Amiből Prue persze végül levont a maga következtetését mikor a bátyjával az történt ami, vagyishogy soha semmilyen körülmények között ne hallgasson a vén szentimentális bolondra – vagyis az apjára -, akit bátyja vakon követett bárhová. Kol sem aggódott érte, mert ő is tisztában volt azzal, hogy Prue nem szorul rá az ilyesmire. Viszont a nőnek végül eszébe jutott egy, vagyis inkább két olyan személy, akik régen aggódtak érte, és akiért ő is aggódott és aggódik most is. Arca felvette a szokásos hűvös vonásokat erre gondolva és visszament a termébe. Az azonban már nem volt üres, mint ahogy hagyta, hanem valaki a székébe ült és pofátlan módon feltette a lábait az asztalára. Ez a személy nem volt más, mint Klaus Mikaelsson. Remek, már csak ez hiányzott, gondolta Prue meglehetősen bosszúsan.

• Le a lábakat az asztalomról – mondta Prue mérgesen. Remélte, hogy Klausszal is ugyan olyan mázlija volt, mint Kollal volt reggel és ő sem hallotta meg amit akkor Damonnek, most pedig Jeremynek mondott.
• Az új történelem tanárnőhöz van szerencsém? – kérdezte elvigyorodva a hibrid és csak azért sem alapon nem tette meg a nő „kérését”.
• Igen, én vagyok – válaszolta Prue fogcsikorgatva és a karjait összefonta a mellkasa előtt. Szóval nem hallotta, ez jó, már amennyire ebben a helyzetben bármi is jó lehet. – És kit tisztelhetek önben? – kérdezte a nő, adva a tudatlant.
• Klaus Mikaelsson vagyok – állt fel a hibrid és magasodott a nő fölé kifejezve ezzel, hogy ő aztán valaki. Prue továbbra is rezzenéstelen tekintettel figyelte Klaust.
• Értem – válaszolta Prue felvonva a szemöldökét, kimutatva, hogy a hibrid vagy mondja, meg mit akar vagy tűnjön el, mégpedig most rögtön. Klaust ez rendkívül szórakoztatta. Nem sok olyan személy van, aki képes lenne állni a pillantását, legyen részese a természetfeletti világnak, avagy sem.
• Prue ön minden egyes diákjával ilyen bizalmas viszonyban van vagy csak Jeremyt tünteti ki ezzel a kivételes figyelemmel? – kérdezte Klaus.
• És miért is érdekli ez önt Mr… Mikaelsson? – kérdezte Prue közömbösen hagyva egy kis szüntet a hibrid vezetékneve előtt. Amikor Lance elmondta, hogy az ősök milyen vezetéknevet is használnak most, hogy az apjuk meghalt kicsit meglepődött. Na, jó neki van a legkevesebb oka ilyet mondani tekintve, hogy az eredeti vezetékneve az neki is az apja nevéből származik, de akkor is. Mikaelsson?! Ez annyira… Nos, igazán olyan, amit csíntalan gyerekek tennének csak azért, hogy ezzel is még jobban bosszantsák a mindenkinél jobban utált apjukat, aki meg akart szabadulni tőlük a lehető legkegyetlenebb módon. A nő tudta, hogy ez valahol nagyon mélyen így is van. Vagyishogy az ősök ezzel akarnak visszavágni annak a szánalmas Mikaelnek azért, amit velük tett, valamint egyúttal a testvérek azt is kifejezik, hogy ők még mindig egy család és nincs szükségük másra. Milyen kedves családi idill is ez! Tekintve, hogy Rebekah eltűnt valahová, mert annyira összeveszett Klausszal. Kol meg hasonló, bár nem ugyan azon oknál fogva tartózkodik a házában. Mellesleg remélem, bármit is csinál jelenleg, legalább a bútoraimra vigyáz közben. Mert ha nem akkor kamatostul vissza fogom követelni tőle a kárt, amit okoz!
• Csak úgy érdeklődöm – válaszolta Klaus vigyorogva.
• Ez nagyon kedves magától – jegyezte meg Prue szenvtelenül. – De hajlandó lenne elárulni, hogy mégis mit akar tőlem? – kérdezte a nő végül mivel kezdte elveszíteni a türelmét és bár hajlandó lett volna végtelen szópárbajt vívni a hibriddel most nem volt hozzá kedve. Mivel kezdte felfogni, hogy a most még bujkáló Kol van a házában és az ős minden bizonnyal valamilyen elfoglaltságot keres magának az unalmas órák eltöltésére és, nyilván olyasvalamit tervez, amivel visszavághat Klausnak. Remélem Tyler lesz a célpontja, mert abból legalább nekem is származna valami hasznom!
• Tudja, csak Carol említette, hogy valaki megkapta szegény sajnálatos módon elhunyt Ric állását és gondoltam, mint városunk köztiszteletben álló tagja megnézem, hogy mindene megvan e amire szüksége lehet – mondta Klaus kissé gunyorosan.
• Köszönöm érdeklődését, megvagyok – válaszolta Prue. Tudva, hogy a hibrid annyira sajnálhatja Ric halálát, mint amennyire ő Tyler Lockwoodot, ha hasonló következne be vele, vagyis semennyire. Eszébe is jutott, hogy valahogy Klaus tudtára adja az első hibridje kis tervét, de azzal kockáztatta volna a saját felfedését és azt egy ideig még nem akarta, de azért szándékában állt előbb utóbb tudatni Klausszal a dolgot, és ha addig is történne, valami ő helyre tudja tenni a kis Lockwood gyereket, valamint még mindig mélyen reménykedett abban, hogy Kol Tylert fogja választani áldozatául.
• Gondolom még nem ebédelt – jegyezte meg a hibrid.
• Nem, még nem volt rá alkalmam – felelte Prue felvonva a szemöldökét.
• Akkor remélem, csatlakozik hozzám – vigyorodott el Klaus.
• Attól tartok vissza kell utasítanom az ajánlatát – hárított Prue, bár a lehetőség csábító volt abból a szempontból, hogy hátha megtudja azt, amit Damon annyira tudni akar, vagyishogy miért is tértek vissza az ősök Mystic Fallsba. Igaz ő a vámpírral ellentétben sejtette ennek az okát.
• Kérem, nagyon rossz néven venném, ha nem tartana velem – jegyezte meg Klaus határozottan. Prue-nak erről eszébe jutott egy emlék.

1109 körül Angliában

• Prue el kell mennünk erre az ünnepélyre – mondta Lio sóhajtva, mivel már jó két órája próbálta meggyőzni legjobb barátnőjét erről és eddig nem volt valami nagy sikere benne.
• Mégis miért? Hogy bámuljam az új szomszédot? – kérdezte Prue meglehetősen morcosan, mivel, ma már sokadszorra folytatták le ezt a beszélgetést fekete hajú legjobb barátjával.
• Lance, neked nincs hozzáfűzni valód a témához? – fordult másik legjobb barátja felé Lio, hátha a szőke hajú férfinek más a véleménye, ami által legalább előre tudná mozdítani a meghívást. Igazából nem is tudta, hogy miért is ragaszkodik ahhoz, hogy elmenjenek. Na jó, tudta. Kezdte nagyon unni magát és bár szerette barátai társaságát - ahogy mindig is -, de most egyszerűen arra vágyott, hogy másokkal is beszélgessen, és példának okáért megtudja, hogy történt e valamilyen lényeges dolog mostanában.
• Felőlem mehetünk, lehet, hogy jó móka lesz – vont vállat Lance vigyorogva.
• Csak abban reménykedsz, hogy újra találkozol Barton feleségével viszont, ha a férje párbajra hív nem foglak összefoltozni – vágta rá Prue.
• Valamivel csak el kell ütnöm az időmet és el kell ismerned, hogy remek dolog borzolni a kedélyeket, kíváncsi vagyok melyik marha foglya először megunni, hogy a felesége velem bújik ágyba. Amúgy is unalmas ez a gazdálkodási mizéra. Unom magam – felelte Lance. Lio egyetértett legjobb barátjával, de a módszereit illetően igazán kritikus volt.
• Lance nem jó ötlet, amit csinálsz – rázta meg a fejét Lio helytelenítően. - Te is tudod, hogy ennek az lesz a vége, hogy az emberek előbb vagy utóbb ellenünk fognak fordulnak, és nem lenne, jó ha tömegesen szembeszállnának velünk – mondta pesszimistán, mivel sejtette, hogy ez nemsokára be fog következni. Náluk ez sajnos - vagy nem -, elkerülhetetlen eshetőség volt.
• Engem nem zavarna – vont vállat Lance.
• Igen, valahogy ezt mindjárt gondoltam. Egyébként már így is elég ferde szemmel nézik, hogy te, Prue és én egy kastélyban lakunk – fejtette ki a véleményét a fekete hajú férfi. Ismerte barátait tudta, hogy nem érdekli őket különösen, hogy összesúgnak a hátuk mögött. Az emberek nagyon furcsán néztek rájuk, amire persze megvolt minden okuk, de akkor is. Mindenki úgy tudta, hogy ő és Prue testvérek, Lance pedig az unokatestvérük. De legjobb barátai viselkedése néha többet mutatott, pedig nem volt semmilyen ilyesmiről szó, mégis az embereknek nem tetszett, amit látnak.
• Nem érdekel, mit gondolnak. A másik témához kapcsolódóan meg csak jöjjenek nyugodtan, te is tudod, hogy bármelyikünk fél kézzel elintézi őket, akár együttesen jönnek, akár csoportosan. És amúgy is mégis kit érdekel, mit gondolnak ezek a szánalmas bolondok? Az igazság úgyis elborzasztaná őket. Lio, akasztófára valók ezek, nem életre vagy ne adj ég háborúra. A király talpát nyalják, meg egymásét is, ha úgy tartja kedvük. Csak az érdekli, őket mit csinál a másik és után sutyorognak róla a háta mögött – húzta el a száját undorodóan Lance.
• Tudom – felelte csöndesen Lio.
• Menjünk el arra az estélyre, de siessetek mielőtt meggondolom magam – mondta végül Prue mérgesen, mert kezdet elege lenni és ő is unatkozott.
• Az új szomszéd szerintem amúgy is biztos rossz néven venné, ha tartomány legszebb hölgye nem tenné tiszteltét nála – fűzte hozzá Lance vigyorogva. Lio is elmosolyodott.
• Persze, mert pont ő kell majd nekem! – fordult sarkon Prue és a szobájába sietett.

Mystic Falls napjainkban

Prue elmosolyodott. Azt az estét azóta sem tudta kiverni a fejéből – nem mintha akarta volna -, és tudta, hogy akkor elhamarkodott volt azzal a kijelentéssel, amit új szomszédjáról mondott.

• Ez esetben nincs más választásom, mint önnel tartani – mondta Prue a hibridnek, aki elégedetten elvigyorodott.
• Kérlek, tegeződjünk, elvégre nem vagyok olyan öreg – szélesedett ki a vigyor Klaus arcán.
• Legyen – egyezet bele Prue felhúzott szemöldökkel. Én sem vagyok éppen fiatal, de ha már így felajánlottad, akkor legyen, töprengett a nő gondolatban a vállát vonogatva.
• Remek, akkor most szólok a testvéremnek, hogy a személyzet ne két személyre terítsen – vette elő a mobilját Klaus az ajtó felé indulva. – A parkolóban leszek – mondta még a hibrid és elhagyta az iskola épületét. – Elijah? Beszéltél már a nem túl készséges Bennett boszival? – érdeklődte a hibrid.
• Már váltottam vele pár szót, de eddig még nem sikerült meggyőznöm őt – válaszolta kimérten Elijah.
• Akkor igyekezz, nem tetszik nekem ez az egész. Ezer év alatt soha nem láttam még ilyet, hogy a boszorkányok ennyire megkergültek volna. Még az inkvizíciótál sem féltek ennyire – húzta el a száját a hibrid.
• Tudom, ne aggódj Bonnie-t bízd csak rám továbbra is – mondta Elijah és bár nem mutatta ő is nagyon gondterhelt volt.
• Gondolom értesültél róla, hogy új történelem tanár van Mystic Fallsban – jegyezte meg Klaus.
• Igen, hallottam felőle – felelte Elijah.
• Helyes, mert meghívtam magunkhoz ebédre – vágta rá Klaus.
• Mi okod volt erre? – érdeklődte Elijah.
• Tudni akarom, hogy mi is ő és ne gyere azzal, hogy a falra festem a természetfeletti lényeket, mert te még nálam is gyanakvóbb vagy és ebből adódóan tudhatod, hogy le kell ellenőriznünk a nőt a saját érdekünkben – magyarázta a hibrid.
• Legyen, de semmi udvariatlanság – egyezet bele Elijah. Ugyanis ő a nő neve alapján sejtette, hogy kit sodort is Mystic Fallsba a szél és nem akarta, hogy testvére túlságosan is elragadtatott lépésre szánja el magát vele szemben.
• Én magam leszek a megtestesült udvariasság – közölte Klaus egykedvűen és megforgatta a szemeit, mert idősebb öccse ezen vonása néha nagyon bosszantó tudott lenni.
• Remélem, hogy valóban így lesz – válaszolta Elijah. Klaus pedig letette a telefont, mielőtt idősebb öccse még instrukciókkal bombázta volna, igaz az nem igazán volt jellemző Elijah-ra.

Prue összeszedte a cuccait, Ric naplóját a dolgozatok közé csúsztatta, úgy, hogy lehetőleg ne vegyék észre. Mivel nem vetne rá valami jó fényt, ha meglátnák nála. Elvégre Mystic Falls új történelem tanárnője miért is mászkálna elődje személyes naplójával, ami igazán részletesen leírja mi is folyik pontosan a városban. Kifelé menet eszébe jutott, hogy Kol nyilván nem fog repesne a boldogságtól azért, mert a végén tényleg a testvéreivel ebédel. Nem úgy, mint Damon. Ez végül is nem egy randi, így az ősnek igazán nem lehet oka féltékenykedni, de tudta, hogy Kolnál soha semmi nem ilyen egyszerű. Pont, mint azon az estélyen.

1109 körül Angliában

Lio udvariasan lesegítette Prue-t a hintójukról. Lance mellettük álldogált és az összegyűlt tömeget figyelte. Igazán nem értette, hogy minek is vannak ennyire sokan jelen egy egyszerű üdvözlési bálon. Mindenesetre sejtette, hogy az új szomszédjuk - legyen az akárki -, igazán sokat ad magára és a megjelenésére.

• Nem tudtam, hogy koronázásra jövünk – jegyezte meg Prue egyik oldalról állítólagos testvérébe karolva.
• Mindenesetre az előkelőségek megvannak hozzá – biccentet alig láthatóan a régens herceg felé Lance és ő is felajánlva a karját a sötétbarna hajú nőnek, aki elfogadta azt.
• Nos, ha minden igazán új szomszédunk igazán nagy földterülettel rendelkezik, mind itt, mind Frankhonban – mondta Lio és a hatalmas kastély felé vették az irányt.
• Akkor igazán érthető miért van itt szinte mindenki, aki számít. Látod Prue, mégis megérte eljönnünk, elvégre egy ilyen nagy eseményen csak történik majd valamilyen szórakoztató dolog – mormolta Prue fülébe Lance.
• Csak nehogy az legyen, hogy a vacsora tetőpontjaként valaki párbajra hív téged – felelte Prue szórakozottan. Lio tudta, hogy ezekért a meglehetősen bizalmas beszélgetések miatt hitték az emberek róluk azt, amit.
• Kérlek, ne csináljátok már megint – intette le legjobb barátait Lio. Mindhiába.
• Igazán nem értetem mit aggódsz e miatt az egész miatt. Múltkor is olyan remekül szórakoztam amikor Permington felesége felajánlotta, hogy szívesen csatlakozik hozzánk negyediknek – közölte Lance célzatosan felhúzva a szemöldökét és elvigyorodott.
• Fúj, moderáld magad erre igazán nem voltam kíváncsi – fintorodott el Prue. Lio csak teátrálisan sóhajtott egyet, de mondani nem mondott semmit, mert a hatalmas bejárati ajtó elé értek. Ott elvették a köpenyeiket.
• Lord Lanceton, Lord Leonard és húga Lady Prudence – jelentette be őket az inas. A két férfi meglehetősen bosszankodott azért, mert nem használhatják az igazi nevüket, hanem módosítaniuk, vagyis inkább eltorzítaniuk kell azt, mindenek ellenére tudták így a legjobb. De legalább senki nem kérdőjelezték meg a hatalmukat, vagy őket magukat – a kapcsolatukat kivéve -, mert aki a király közvetlen barátja azzal jobb nem újat húzni.

Ez persze azzal járt, hogy éppen hogy csak beléptek a már említett régens herceg egyesen feléjük vette az irányt, figyelmen kívül hagyva mindenki mást. Prue udvariasan pukedlizett, Lance és Lio pedig meghajoltak a melléjük lépő férfi felé.

• Örülök, hogy önök is eljöttek annyira régen nyílt már alkalmam találkozni önökkel – csókolt kezet a nőnek a régens herceg.
• Hallottuk milyen sikeres győzelmet aratott északon – mondta Lio. Lance helyeslően bólogatott. Mivel amit a velük szemben álló férfi véghezvitt az valóban igazán lenyűgöző volt.
• Igen, valóban, de mégis jobb itt lenni, Anglia egyik legszebb hölgyének társaságában – mosolyodott el a régens herceg.
• Felséged túloz – nevetett fel Prue.
• Lady Prudence tudja, hogy nem szokásom túlzásokba esni. Találkoztak már házigazdánkkal? – érdeklődte a herceg.
• Még nem volt rá alkalmunk – felelte Lance.
• Igazán derék fiatalember, lemerném fogadni, hogy e pillanatban is hölgyek tucatjai lesik óhaját csak azért, hogy egy pillanatra övéké legyen a figyelme – kacsintott a herceg.
• Ez nem feltétlenül erény a részéről – jegyezte meg Prue. A régens herceg vidáman felnevetett. Lance is csatlakozott hozzá, Lio pedig halványan elmosolyodott.
• Lady Prudence biztos vagyok abban, hogy megfogja őt kedvelni – válaszolta a herceg titokzatosan.
• Felséged, hogy lehet ennyire biztos benne? – kérdezte Prue kíváncsian.
• A hasonlóságuk miatt. Két személy nem is lehetne ennyire összeillő, mint ön és házigazdánk, előre örül a szívem, ha arra gondolok, hogy az én szerény közbenjárásomnak hála találnak rá egymásra – mosolyodott el a herceg megingathatatlanul.
• Mielőtt férjemmé kiálltja ország világ előtt, ha nem bánja én magam is szeretném megismerni – felelte Prue finoman.
• Pompás ötlet, jöjjenek utánam – mondta a herceg és felkutatta házigazdájukat. – Barátom, hadd mutassam be önnek Anglia egyik, ha nem legfényesebb csillagát Lady Prudence-t, fivérét, Lord Leonardot és unokafivérüket Lord Lancetont. – Prue meghajolt és kezét udvariasan kinyújtotta. Érezte, amikor új szomszédja a kezébe fogta az ő kezét és óvatos, valamint végtelenül puha selymes csókot lehelt rá. A nő egész testén különös, ám nagyon is jóleső borzongás futott végig, a szája kiszáradt és úgy tűnt, mintha a szíve hirtelen a fülében dobogott volna. Felpillantva kifejezéstelen szürke szemei találkoztak azzal a mérhetetlen kíméletlenséget tükröződő mélybarna szempárral. – Barátaim bemutatom önöknek Lord Kolt – mutatta be őket egymásnak a régens herceg.

Mystic Falls napjainkban

Igen, az első pillanat varázs meg minden. Utána meg el is szállt. Főleg, mivel sokáig annyira utálatosan viselkedett a nővel az ős, nem mintha Prue annyira kímélte volna Kolt. Bár nem veszekedtek, de kifejezték másik felé való nemtetszésüket. Prue csak később jött rá, hogy Kolnak ez a technikája a csábításra. Legalábbis az övére ez volt, mivel túl makacsnak találta a nőt arra, hogy bedőljön a szokásos maszlagnak, amiben persze teljesen igaza volt. Prue kilépve a napfényre egyik kezét a szemei elé emelte, hogy lásson is valamit. Megpillantotta Klaust, aki az ő kocsijának dőlve várakozott. A nő nem igazán tudta, hogyan is mehetett bele ebbe a nevetsége ebédbe, de nyilván Damon miatt. Az a kölyök mikre rá nem vesz engem, csóválta meg a fejét Prue. A nő tudta, hogy bár a vámpír azt mutatja, hogy ő aztán nem barátkozik könnyen mégis szinte szó nélkül elfogadta a segítségét, mert látna rajta, hogy szüksége van a halott Ric helyett egy másik barátra, nem is igazán helyette, mert az a poszt örökre Rické lesz, hanem inkább mellé. És annak ellenére, hogy tudomása szerint ott volt Liz Forbes seriff, valahogy nagyon magányosnak nézett ki a vámpír, pont úgy, mint aki nem találja a helyét a világban. Prue tudta, hogy ő is ilyen, már, mint nem barátkozik könnyen meg ilyesmi, de mivel Damonről volt szó hajlandó volt engedményeket tenni. Mert segíteni akart a vámpírnak, a testvérének és a barátaiknak is. Igazán alapos oka volt erre, amit a helyzet jelenlegi állása alapján nem szándékozott elmondani senkinek, sőt nem is tudta, hogy Lance-en, Lión és az rokonain kívül tudni fogja e más is valaha.

• A fivérem már nagyon vár minket – vigyorodott el Klaus, amint a nő oda ért mellé.
• Akkor hát ne várakoztassuk meg őt – felelte Prue. Kiriasztózta az autóját és beszállt a vezető ülésbe, a csomagjai éppen maga mellé akarta helyezni, de bosszankodva kellett észrevenni, hogy a hibrid amolyan magától érthetődő módon beszállt a kocsijába. Pont, mint, ahogy Kol tette volna. – Miért is jössz az én kocsimmal? – kérdezte Prue, mikor percek óta nézett Klaus zöld szemeibe követelődzően, de választ nem igazán kapott eddig legalábbis.
• Az én kocsim nincs itt – válaszolta végül tényközlően a hibrid és nem lehetett rajta nem észrevenni, hogy mennyire jól múlat a helyzeten. Prue-nak megfordult a fejében, hogy egyszerűen csak kitessékeli Klaust, de végül nem tette. Viszont a csábítás igazán nagy volt. – Az övedet kapcsold be – mondta végül a hibridnek bosszúsan szusszantva.
• Miért is? – érdeklődte Klaus, aki továbbra is remekül szórakozott.
• Mert, ha nem teszed, akkor óhatatlan vágyat fogok érezni arra, hogy nekihajtsak az első fának és véletlenül… vagy inkább direkt… pont a te oldalad felől történne a baleset – felelte Prue elmosolyodva.
• Te is megsérülnél – húzta fel a szemöldökét Klaus, egyébként valamiért egy percig sem kételkedett abban, hogy a mellette ülő sötétbarna hajú nő képes lenne erre.
• Lehet, de piszok nagy mázlista vagyok – vont vállat Prue érdektelenül.
• Nem jó dolog a szerencsére bízni ilyen fontos dolgot, mert lehet, hogy pont a kellő pillanatban fog elveszni – jegyezte meg Klaus.
• Azt legyen az én gondom – felelte Prue. A hibrid végül bekapcsolta az övét. Érezte, hogy a nőben remek beszélgető partnerre akadt, persze csak akkor, ha megtudja, hogy mi is ő valójában.

Klaus útbaigazította a nőt a Mikaelsson villa felé.

• Miért? – kérdezte hirtelen a hibrid Prue-t.
• Mit miért? – kérdezett vissza Prue értetlenül.
• Miért pont Mystic Fallsba jöttél tanítani?
• Ez kissé személyes kérdés nem gondolod? – húzta fel a szemöldökét Prue.
• Lehet, de én már csak ilyen kíváncsi vagyok – tárta szét a karjait Klaus. – Szeretek mindenkiről mindent tudni – Azért, hogyha a szüksége úgy hozza, a kellő pillanatban a saját javamra tudjam fordítani a képességeiket, tette hozzá gondolatban a hibrid.
• Ez esetben nagyon hamar megfogsz öregedni – válaszolta Prue.
• Hidd, el öregebb vagyok, mint amilyenek látszom, egyébként te hány éves vagy? – érdeklődte Klaus meglehetősen kíváncsian.
• Hölgytől ilyet nem illik kérdezni – vágta rá Prue élesen.
• Legyen, akkor halasszuk későbbre ezt a kérdést, de akkor elmondod, hogy miért jöttél Mystic Fallsba? – faggatózott a hibrid.
• A családom miatt – válaszolta Prue közömbösen.
• Te lennél a fekete bárány és minél távolabb akarsz kerülni tőlük vagy csak összevesztettek? – kérdezte Klaus.
• Talán mindegyik egyszerre – vont vállat Prue, igaz a fekete bárányos rész nem volt annyira igaz, mert az anyja még nála is rosszabb volt, igazán ebben nem mindenki értett vele egyet.
• Érdekes – hümmögte Klaus. Prue leparkolt a Mikaelsson villa előtt és kiszállt a kocsiból. A villából Elijah sétált ki, hogy méltóképpen tudja fogadni vendégüket. Elvégre az udvariassági formulákat jobb betartani. Legalábbis Elijah mindig is ezen a véleményen volt.
• Örvendek a találkozásnak Miss. Peterson, Elijah Mikaelsson vagyok – csókolta kezet Elijah. Jól sejtettem, gondolta a fiatalabb ős, ám közben kívülről adta a tudatlant. Klaus a háttérben megforgatta a szemeit látva, hogy öccse már megint túlságosan is udvarias. – Remélem testvérem nem volt túlságosan is rámenős az ebédet illetően.
• Az ajánlata, hogy úgy mondjam vissza utasíthatatlan volt – felelte Prue finoman. Észrevette Elijah szemeiben a felismerés fényét és igazán hálás volt, hogy nem fedte őt fel Klaus előtt, hanem inkább megtartotta magának tudását. De nem is várt tőle mást. Klaus a nő válaszát hallva elvigyorodott. Mindenesetre legyen bármi is, szerintem nem igazán fogok unatkozni a társaságában, gondolta Klaus. Aki máris azon tört a fejét, hogy vajon mi is lehet a nő. Valamint az ennek kiderítéséhez szükséges kérdéssort is összeállította már a fejében, mivel sejtette, hogy Elijah nem igazán örülne annak, hogyha az általa nyilván tökéletesen előkészített ebédbe egy kis verbénát, farkas ölő sisak virágot vagy más olyan dolgot csepegtetne vagy tenne nagyobb adagban, ami alapján rájön arra, hogy micsoda is a nő. Prue-nak magában el kellet ismernie, hogy Kol nagyon hasonlított a testvéreire. Igaz külsőre inkább Elijah-val voltak azonos vonásai, de belsőre… Sok mindenben egyezett meg Klaus és Kol személyisége mindketten adták a gonoszt – igaz eddig a hibrid vele szemben inkább a kíváncsi oldalát mutatta, de akkor is érződött a mögöttes része – mégis volt valami a személyiségükben, aminek kapcsán egyszerűen nem lehetett őket figyelmen kívül hagyni. Nem is az, hogy végtelenül kegyetlenek voltak, hanem valami más miatt és a nő le merte volna fogadni, hogy nem csak ő érzi ezt így, hanem mindenki más legyen szó természetfeletti lényről vagy sem.