VII. fejezet

 Sziasztok! Meghoztam a következő fejezetet :) Remélem tetszeni fog nektek :) Valamint arra gondolta, hogy ez alkalomból, teszek egy olyan ajánlatot, hogyha szeretnétek, akkor lehet a történethez egy jelenet kérésetek. Most és később is érvényes lesz még egy ideig ez az ajánlat. Akár chat-be, akár kommentbe, vagy esetleg e-mailbe írhatjátok meg, hogy mire is gondoltatok. Én pedig, ha nem ütközik a terveimbe, akkor belefogom tenni a történetbe. Csak ennyi lett volna a mondandóm :) Most pedig jöjjön a fejezet :D

Kérdez és én felelek... vagy nem

„Sokat gondolkozom, de semmire nem találok választ. Minden kérdés végén újabb és újabb kérdések tolonganak. Ebből következik, hogy mit sem tudok.” Vavyan Fable

Klaus hagyta, hogy Elijah udvariasan körbevezesse Prue-t a villában. Addig is elintézett egy-két dolgot. Mégpedig elsősorban felhívott pár boszorkányt, akik a hibrid legnagyobb felháborodására továbbra sem voltak elérhetőek. Vajon mi ütött beléjük, hogy pont most veszítik el a fejüket és menekülnek? A legtöbb boszorkánnyal úgy volt, hogy elviselte őket, de egyébként nem igazán szimpatizált velük, mert nem akarta, hogy Esther netalán-tán rajtuk keresztül álljon rajta bosszút azért, mert régen – teljesen jogosan – kitépte a szívét. Szerencsére anyja és az apjának hitt személy is most már együtt bosszankodhat a túlvilágon, ez pedig Klaust a mérhetetlen káröröm mellet nagymértékű elégedettséggel töltötte el. Amúgy most kezdte belátni – vagyis eddig is tudta csak most vált véglegesé -, hogy a boszorkányok legtöbbje – ha nem mind – igazán gyáva. Na jó, ezt eddig is tudta, de valahogy ebben a helyzetben még bizonyosabbá vált. Persze tisztelet a kivételnek… már ha van, amiben a hibrid igen erősen kételkedett. Klaus mélyen remélte, hogy idősebb öccse lehetőleg minél előbbi eredményt ér, majd el a Bennett lánynál, mert ha nem akkor kénytelen lesz ő átvenni a rábeszélő fél szerepét. És tudvalevő, hogy ő nem olyan udvarias, mint Elijah és nem vár a végtelenségig, hanem azonnali és gyors eredményeket kér, vagy jobban mondva inkább követel. Valamint ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy ő akarja, akkor valaki záros határidőn belül távozik az élők sorából. Hiába, bárki bármit mondjon is ezer év sem tesz türelmesebbé senkit. Klausnak eszébe jutott Rebekah, valamint Kol is. Tudta, hogy húga még mindig mérges rá, ahogy a hibrid is hasonlóan érzett a lánnyal szemben. Elvégre Rebekah mégiscsak tönkretette a hibrid készítésének az utolsó összetevőjét is, ezt pedig nem tudta megbocsátani neki. Legalábbis még nem, talán idővel, de semmiképp sem most, amikor annyira érződik húga ily módon való árulása. A hibrid következő gondolata Kol volt. Elijah tegnap – bosszantó szokása szerint – már megint rátapintott a lényegre. Ugyanis Klaus valóban aggódott egy kicsit fiatalabb öccséért és nagyon remélte, hogy a kis bolond nem került semmilyen bajba, bár tudta jól, hogy Kol tud magára vigyázni. Nagyon is. A gond csak az volt, hogy annyi ideig féltette a testvéreit, hogy már el sem tudta képzelni e nélkül az életét, mivel, mint legidősebb testvér felelősséget érzett értük. Szóval remélte, hogy Kol nagyjából épségben van. Ezért nagyon is érdekelte, hogy, hol is lehet pontosan fiatalabb öccse, de sejtette nemsokára fel fog bukkanni, hogy benyújtsa a számlát azért, mert leszúrta és koporsóba zárta több mint száz évre. Sok ötlete volt arról, hogy hogyan is fog rajta bosszút állni öccse, de úgy gondolta, hogy még nem aktuális ez a kérdés. Elvégre a Kol féle még fel sem merült problémával elég lesz akkor foglalkozni, ha megtörténik, addig is van más elintézni valója is. Nem is tudhatta volna rosszabbul, mivel Kol már hozzá is látott Klaus elleni terve kivitelezésének, aminek első lépése az volt, hogy észrevétlenül bejutott a Mystic Fallsi kórházba, hogy „elbeszélgessen” Tyler Lockwooddal.

Elijah tudta, hogy most nem tudja megkérdezni a nőtől, hogy mit is keres Mystic Fallsban, így inkább azt magyarázta, hogy mi micsoda és honnan származnak. Mivelhogy látta Prue-n, hogy nem szeretné Klaus tudomására hozni, hogy ki is ő, vagyis a mi is ő pontosabb meghatározás lenne, tehát ez helyett maradt a házra, valamint a berendezési tárgyakra vonatkozó megjegyzések. Valamint udvarias keretek között még tegeződésre is váltottak, a látszat kedvéért. Egyébiránt Elijah igazán furcsállta, hogy Klaus nem ismerte fel Prue-t. Igaz csak egyszer találkoztak vele, vagyis ő kétszer és azt is nagyon régen, de akkor is különös volt. Mondjuk talán azért volt, így, mert Prue, annak ellenére, hogy szinte pont úgy nézet ki, mint régen a modern kor valahogy mégis mássá tette. Elijah akaratlanul is észrevette, hogy a nőn a farmernadrág például kifejezetten jól áll, de inkább arra koncentrált, hogy kiemelten udvariasan körbevezesse a villájukban Prue-t. Ami természetnél fogva nem igazán esett nehezére és szeretett a nővel beszélgetni. Annak ellenére, hogy csak az a két alkalom volt, amikor találkoztak, amelyek nem volt éppen vidámak. Mondjuk az első találkozásunk azért érdekes volt, mosolyodott el Elijah alig láthatóan és újra elöntötte őt a hála, hogy a nő akkor segített neki és Klausnak. És ezt a hálát az sem csökkentette, hogy második találkozásuk viszont már tényleg nagyon sajnálatos körülmény miatt következett be. Prue látta és érezte, hogy Elijah mindent megtesz annak érdekében, hogy nyugodta maradjon, ami őt ismerve, azért nem volt nehéz, de nyilván nagyon kíváncsi volt, hogy mit is keres itt. A nő nem igazán tudta, hogy beavassa e az őst, avagy sem. Egyrészt ez ellen szólt, hogy Elijah Kol testvére volt. Másrészt viszont tudta, ha megkéri rá, akkor számíthat Elijah diszkréciójára, annak ellenére is, hogy Kol testvére. Prue vacillált, de végül inkább még egy időre megtartotta magának az okait, mert bár száz százalékig megbízott Elijah-ban, de nemcsak róla volt szó, így tehát maradt a hallgatás, vagyis az érdeklődő kérdések a házra, valamint a bútorokra vonatkozóan. Ez legalább ment neki, mert egy-két darab valóban igazán érdekelte őt. Egyébként pedig szeretett Elijah-val beszélgetni. Kedvelte. Persze nem úgy, mint Kolt, vagy Lance-t és Lio-t, de fontos volt neki.

Kol Mikaelsson nagyon mérges volt legidősebb testvérére, azért mert az képes volt őt több mint száz évre aludni, küldeni. Ezért aztán úgy gondolta, hogy Klaus igazán megérdemel egy kis leckéztetést. Csak, hogy kiegyenlítsék a számlát. Már meg is volt az erre legalkalmasabb terve. Úgy gondolta, hogy cserébe elrabolja Tylert, mivel ő volt testvére első sikeres hibridje, tehát remek lesz pont rajta példát statuálni. Annak ellenére, hogy a Lockwood fiú elégé silány iskola példája volt az engedelmes kiskutyának, meg úgy magának a halhatatlan létnek is. Kol egyébiránt úgy vélte, hogy Klaus nyilván azért változtatta át a fiút, mert ő volt az egyetlen elérhető vérfarkas akkoriban. Vagyis remélte, hogy így van és nem bátyja ízlésvilág csorbult meg teljesen az alatt a több mint száz év alatt, amíg ő aludt. Szóval terve kivitelezése érdekében miután Prue házában rendezte be még egy kis ott tartózkodásra utána fogta magát és szépen, valamint kényelmesen besétált a kórházba. Nem igazán izgatta, hogy így bárki megláthatja, mivel egyébként is határozott szándékában állt jelezni, hogy bizony ő a tettes. Ezzel legalább még jobban fel tudja bosszantani testvérét. Lehet, hogy kicsinyes húzás, de nagyon jól eső. A kórház szokatlan módon szinte teljesen kihalt volt, ami egy vámpírokkal teli városhoz képest igazán nagy szó. Elvégre nem kéne, hogy minimum egy-két embernek itt lenni, valamilyen titokzatos állattámadás kapcsán? Mondjuk Kol tudta, hogy a Mystic Fallsi lakosok nem ostobák - na jó, égbekiáltó túlzásokba azért ne essünk -, vagyis még nekik is feltűnt az újra és újra felbukkanó titokzatos állattámadások és mint ahogy hírlik az ezernyolcszázhatvannégyben meg is tették az ez ellen szükséges lépéseket, ami nem használt semmit, de azért próbálkozásnak elment. Nem igazán esett nehezére megtalálni a Tylert rejtő szobát, amint oda ért arra a folyosószakaszra észrevette, hogy egy őr áll a Lockwood fiú ajtaja előtt. Valamint a folyosó két végén további testőrök vannak, akiket már Klaus rendelt oda, vagyis ebből következően hibridek voltak. Az ős zsebre vágta a kezeit és fütyörészve odament az automatához, ami mellett a két idióta strázsált. Kíváncsi volt, hogy Klaus figyelmeztette e rá a csicskáit. Kol úgy tett, mint aki a kínálat között válogatna. Mind a két hibrid, mind az őr őt nézte, de ez nem igazán érdekelte az őst, sőt inkább végtelenül mulatatta a helyzet.

• Valami probléma van? – kérdezte tőle az egyik hibrid.
• Igen, most, hogy kérdezed, van – válaszolta neki gúnyosan az ős és mielőtt a jelenlévők akárcsak pisloghattak volna már ki is tépte az egyik hibrid szívét, a másiknak meg a fejét tépte le. – Azért többre számítottam Klaus hibridjeitől - – jegyezte meg sóhajtva, majd elfintorodott. Nem igazán zavarta, hogy az őr pont ráfogja a fegyverét, ami nyilván tele van fatöltényekkel. Megfordult és kihívóan az őrre vigyorgott.
• Állj – figyelmeztette őt az őr, aki éppen rálőtt volna Kolra, de az ős ekkor eltűnt az őr szeme elől, majd hirtelen mellette jelent meg.
• Kicsit lassú vagy hozzám képest – jegyezte meg Kol arcán egy hatalmas vigyorral és tarkón vágta az őrt, mivel úgy gondolta azért valamilyen szemtanú mégis kéne arról, hogy valóban ő volt a tettes, ha már ennyire üres ez a nyamvadt kórház. Azonban észre kellet venni, hogy túlzásba esett, biztos, ami biztos alapon - szinte könyökig véres kezeivel - megpróbálta kitapintani az őr pulzusát, ám nagy sajnálatára nem észlelt semmit. - Nem igazán így terveztem, de most már mindegy. Attól tartok kicsit kijöttem a gyakorlatból – mormolta Kol. Felpillantva tekintette találkozott Tyleréval, aki kijött megnézni, hogy mi ez a zaj. – Jó, hogy jössz, arra gondoltam, hogy megkérdezek tőled egy-két dolgot, amire a saját érdekedben remélem, hogy válaszolni fogsz nekem. Ha nem akkor számodra sajnálatos módon könnyen ki fogok zökkeni a nyugalmamból és neked még rosszabb lesz. De tudod mit? Szerintem az lesz a legjobb, ha inkább így is úgy is megkínozlak – mondta Kol a meglehetősen megdöbbent Tylernek és egy mozdulattal kitörte a nyakát. Ezután az ideiglenes hullát kidobta az egyik ablakon, ami a kórház hátuljára nézett, pont a kocsija mellé. Mivel egyrészt meglehetősen tetszett neki az autója ebből következően pedig nem akarta, hogy kár történjen, másrészt egyáltalán nem állt szándékában cipelni foglyát. Még csak az kéne! – Ezt elviszem, ha nem gond – vetette oda az őr hullájának Kol felvéve a földről a férfi pisztolyát és, ahogy jött úgy távozott is a kórházból. A kocsijához érve a csomagtartóba hajította Tylert és miután beült a vezető ölésbe a gázra taposva Prue háza felé vette az irányt.

Klausnak fel kellet mennie testvérért és a nőért, hogy ideje lenne akkor megejteniük a felajánlott ebédet. Azok ketten egyébként épen elmélyülten beszélgettek az egyik könyvről. A hibrid közelebb lépve vette észre, hogy az a könyv nem más, mint Elijah féltve őrzött Shakespeare Hamlet című művének első kiadása.

• "Tudjuk, mik vagyunk, de nem tudjuk ám, mivé lehetünk." – idézte Klaus fejből. – Látom, fivéremnek sikerült felkelteni az érdeklődésedet.
• Nos, nem tagadom Shakespeare mindig is a gyengéim közé tartozott. Szerettem, ahogy írt, bár az én kedvencem inkább a szonettjei – válaszolta Prue.
• És más műve nem tetszik tőle? – kérdezte Klaus kíváncsian.
• Nem tudom, így kimondott kedvencem nincsen – vont vállat Prue.
• Már majdnem azt hittem, hogy a Rómeó és Júlia – mondta Klaus elmosolyodva.
• Nem szégyellem bevallani, hogy kedvelem azt a művet, de a tragédiák túlságosan életszerűek és bár néha szeretem elolvasni, azért valahogy nem lenne jó ha folyamtatosan ilyen művet lapozgatnék – mondta Prue elgondolkozva. - Szerintem legalábbis – tette hozzá és elmosolyodott.
• Fogadok, hogy az erkély jelenet a kedvenced – vágta rá Klaus csipkelődően, bár igen erősen kételkedett ebben, csak megpróbálta jobban megismerni a nőt. Azért, hogy megtudja, mi motiválja őt, bár nem úgy tűnt, hogy az a végtelenül romantikus lélek lenne, de végül is ki tudja?
• Nem – rázta meg a fejét Prue.
• Akkor melyik? – kérdezte Klaus kíváncsian.
• Megtartanám magamnak a választ – felelte Prue.
• Nem gondolod, hogy a túlzott titokzatosság gyanús? – jegyezte meg a hibrid érdeklődve.
• Lehetséges, de szeretem megtartani magamnak az ilyen dolgokat – mondta Prue elutasítóan.
• Viszont a véleményed azt bárki kikérheti – jelentette ki Klaus.
• Szükségesnek érzed, hogy megtud valamiről a véleményem? – húzta fel érdeklődve a szemöldökét Prue.
• Talán, de ez sok mindentől függ – felelte Klaus elgondolkozva.
• Bátyám, nem gondolod, hogy most már igazán le kéne mennünk? Elvégre vendégünknek ebédet ígértünk. Udvariatlanság lenne, még tovább megvárakoztatni – jegyezte meg Elijah a maga diplomatikus módján. Remélve, hogy bátyja egy időre legalább feladja a nő kikérdezését. Természetesen tisztában volt vele, hogy az ebédnél csak tovább fog folytatódni ez a kérdezz-felelek, így tehát nem is reménykedett abban, hogy Klaus annyiban fogja hagyni a témát, mivel ennél azért jobban ismerte. Ahogy Prue-t is, aki meg, bár nem akar gyanús lenni, attól még el fog zárkózni a válaszadás elől. Így tehát Elijah tudta, hogy rá fog hárulni a felelősség, hogy, majd más irányba terelje a beszélgetés menetét.
• Igen, igazad van Elijah – mondta Klaus. Prue tudta, hogy a hibrid még csak most kezdte a kikérdezést, és nyilván ha ma nem is ér el semmilyen eredményt – ami garantált volt -, akkor sem fogja könnyen feladni. Egyszerűen nem volt az a típus, aki egy egyszerű nemtől vagy hárítástól meghátrálna és beérné, annyival amennyit közölni szándékoznak vele. Pont, mint Lance.

Mindhárman az ebédlőbe sétáltak, ahol aztán Elijah udvariasan kihúzta a széket Prue-nak, aki köszönete jeléül biccentett és elfogadta a felkínált helyet. A nővel szemben ült le Elijah, az asztalfőre közéjük pedig Klaus. A hibrid közben végig kíváncsian figyelte a nőt, aki magától érthető természetességgel hagyta, hogy a szolgáló lányok hozzák és vigyék az ételeket, valamint az illemszabályok teljes betartása szerint fogyasztotta ételét. Pont úgy, mint aki nem ebben a korban szültetett és nem tud leszokni a régi berögződésekről. Ennek ellenére persze, lehet, hogy tényleg ember, töprengett el Klaus és újra végigfutatta a szemeit a nőn. Nem, az teljesen kizárt, hogy az legyen! Egyszerűen… látszik rajta, hogy valami… más. Na de, mégis mi?! De úgy éljek, hogy kiderítem!

• Honnan sodort pont Mystic Fallsba az élet? – kérdezte Klaus, mert egyszerűen tudni akarta, hogy mi a nő és kész. – Elvégre olyan nagy ez a világ…
• Erről is, arról is – felelte Prue.
• Erről is, arról is? – ismételt meg a nő válaszát a hibrid kérdés formájában továbbra is érdeklődve.
• Nyilván sokat utaztál – jegyezte meg Elijah könnyedén. Megpróbálván hárítani ezt a témát.
• Valóban – adott igazat az ősnek Prue.
• Miért tanítasz történelmet? – kérdezte Klaus.
• Miért ne tenném? – válaszolt kérdéssel a kérdésre a kérdezett.
• Szerintem van elég jövedelmed ahhoz, hogy ne kelljen ilyesmit tenned – vont vállat Klaus, aki egyébként utána nézett a nő hátterének. Ami alapján úgy tűnt, hogy teljesen tiszta, de ő már túl sok mindent látott ahhoz, hogy bedőljön és hátast dobjon az ilyen adatoknak, amik minden valószínűség szerint hamisak.
• Ezt mégis miből gondolod? – tette fel a kérdést kíváncsian Prue.
• Megérzés – felelte Klaus elvigyorodva.
• Nem rossz. Igazad van, nem kéne, tanítanom mégis megteszem, mert valamivel csak el kell foglalnom magam. Szerinted van értelme annak, hogy valaki úgy töltsön le egy emberöltőt, hogy közben csak haszontalan dolgokat tesz? – válaszolta Prue komolyan. Szándékosan adva ezzel a hibridnek egy kis célzást, mivel látszott, hogy annyira tudni akarja, hogy mi ő. Azonban ennek ellenére nem akarta közölni a válaszokat.
• Szóval te amolyan jótét lélek lennél?
• Te jó ég, dehogy! Nagyon távol állok én attól! Csak azt mondom, hogy nem szeretek unatkozni – nevetett fel Prue.
• Értem – dünnyögte Klaus eltöprengve a válaszon, amit kapott. Az az emberöltős dolog nem hagyta nyugodni. Elvégre miért használna ilyen szavakat valaki? Régen talán, de ma már nem igazán volt jellemző ez a szófordulat.
• Sikerült megismerkedned a diákokkal? – kérdezte Elijah témát váltva, mivel ő ugyan úgy észlelte a szófordulatot.
• Nagy részükkel igen – bólogatta Prue.
• És a helyi lakosokkal? – ékelte közbe a kérdését Klaus.
• Egy, kettővel – felelte a nő.
• Például?
• Például az igazgatóval, aki mérhetetlenül bosszantó és el nem tudom képzelni, hogy bírja őt bárki is elviselni – felelte Prue.
• Gondolom, akkor a titkárnőjével is találkoztál, aki kissé, hogy úgy mondjam túlbuzgó. Az igazgató meg állítólag egy szoknyavadász, de, hogy mit esznek rajta a nők én azt nem tudom. Viszont úgy látom, neked valahogy nem a kedvedre való – jegyezte meg Klaus derűsen.
• Nos, a tolakodó tapló, aki úgy tapad, mint egy pióca az nem igazán az én… típusom, hogy úgy mondjam – felelte Prue száj húzogatva. – Veletek, hogy viselkedik? Rátok is tapad vagy csak engem és más szerencsétlen nőket tűntet ki ezzel a… khm… kegyel… ?
• Elkerül minket, így tehát sehogy sem viselkedni velünk. Személy szerint az én trükköm az ellene, hogy nem veszek róla tudomást – nevetett továbbra is Klaus. – Elijah meg alapjáraton udvarias mindenkivel – biccentett testvére felé szem forgatva. – Mással találkoztál?
• Damon, Damon Salvatore-val is összefutottam a Mystic Grillben – válaszolta Prue.
• Stefan-t pedig tanítod, igaz? – érdeklődte Klaus.
• Igaz – válaszolta Prue.
• Mit gondolsz róluk? – hajolt a nő felé érdeklődve Klaus.
• Megtartanám magamnak a véleményem – felelte Prue hűvösen. – Viszont, ha most megbocsájtotok mennem kell, még rengeteg dolgozatott kell kijavítanom – jegyezte meg a nő.

Prue meglehetősen örült neki, amikor végre elszabadult a Mikaelsson villából. A meghívás végül igazán nem volt rossznak mondható, de persze a jó kategóriába se került be. Klaus kérdései szándékuk ellenére egyáltalán nem zökkentették őt ki a nyugalmából. Elijah egyébként sem engedte volna, hogy bátyja veszélyes vizekre evezzen a kérdéseivel. Tisztára olyan volt ez, mint a spanyol inkvizíció, gondolta Prue. Na jó ez azért nem volt annyira kellemetlen, mármint fizikailag, de lelkileg eléggé leharcolt a kérdezősdi. Egyetlen vágya most egy meleg, habos fürdő volt, valamint, hogy utána tovább olvashassa Ric naplóját. De tudhatta volna, hogy semmi sem megy ilyen könnyen, főleg ha Kol Mikaelsson a közelében van. Mikor Prue leparkolt a ház előtt már eleve gyanú volt a nagy csend, szinte még a tücskök ciripelését sem lehetett hallani, mintha még az állatok is elmenekültek volna. A nő észrevette a másik autót is, de sejtette, hogy kié is a kocsi, így szem forgatva kezében a dolgozatokkal belépet a házába. Egyből észrevette a nappaliban lévő Kolt, aki Tyler Lockwood-ot egy ki tudja honnan szedett vasszékhez láncolta és éppen farkasölő sisakvirággal locsolgatta a meglehetősen leharcolt állapotban lévő hibridet, aki félig öntudatlan állapotban leledzett.

• Kol – csattant fel Prue. – Az egy vadonat új szőnyeg! Tudod te mennyi idő kiszedni belőle a vért?! – tette hozzá rosszallóan az említett szőnyegre nézve.
• Mégis hová tettem volna, ha nem ide? – tárta szét a karjait az ős. - A pince túl sötét, a padlásra nem fogom felvinni, mert az meg poros. A szobákat pedig egyből kategórikus kizártam, mert tudtam, hogy azért mérges lennél – válaszolta Kol bosszankodva.
• Miért szerinted most nem vagyok az? Az ég megáldjon, alig egy napja van meg az a szőnyeg és most dobhatom ki. Ezért tartozol nekem! – mondta Prue morogva, szürke szemei pedig villámokat szórtak.
• Oké, vihetem a dolgozószobába is… - kezdte Kol szem forgatva.
• Nem! Ott linóleum van! Arról is ezer év felszedni. Vidd a konyhába, ott aztán tőlem ki is véreztetheted a csempén – javasolta Prue meglehetősen praktikusan.
• Legyen – morogta az ős és egy rúgással a másik helységbe repítette a hibridet a székkel együtt. A becsapódás csodával határos módon nem okozott maradandó károsodást a folyosón, nem úgy mind Tylerben, akinek minden valószínűség szerint betört a feje az esésétől, mert ideiglenesen halott lett. Ismételten. Kol elfintorodott, mert tudta most megint meg kell várnia még a hibrid magához tér. Valahogy a negyedik ilyen alkalom után igazán unalmassá válik az ilyesmi, gondolta közben az ős. Prue szája sarka megrándult, néha annyira imádta Kol stílusát.
• Mondtam már, hogy örülök annak, hogy itt vagy? – kérdezte Prue elmosolyodva.
• Mondanod sem kell, mert tudom – tette a szívére a kezét a drámai hatás miatt Kol és elvigyorodott.
• Ha már ennyire ismersz, akkor remélem, tudod, hogy nem fogok eltakarítani utánad – közölte Prue meglehetősen szárazon a tényeket.
• Nem tudom, miről beszélsz – mondta Kol ártatlanul körülnézve a nappaliban, ami jó része vérben úszott.
• Egyébként én is el akarok majd beszélgetni Tylerrel – tette hozzá Prue ellentmondást nem tűrően.
• Jó, megpróbálom észben tartani – válaszolta Kol és érdeklődve felvonta a szemöldökét. Kíváncsi volt, hogy Prue vajon miről is akar elbeszélgetni Klaus hibridjével.

Prue a dolgozatokkal a kezében a dolgozó szobába ballagott, mert szerette volna minél előbb kijavítani őket. Remélte, hogy mire ő végez ezzel Kol is lerendezi a maga dolgát Tylerrel, hogy utána ő is el tudjon vele „beszélgetni”. Nem igazán zavarta, hogy néha fel-felharsant a hibrid fájdalmas ordítása. Az, aki oly módon próbálja elárulni a teremtőjét, ahogy Tyler tette az már csak ezt érdemli. Prue tudta, hogy ezek hideg és kíméletlen gondolatok, mégis nem érzett miattuk bűntudatott, mert a hűség nagyon fontos volt a nő értékrendjében. A bátyja most nyilván méltatlankodna azért, amit tenni készült, de ő már nincs mellette. Azért van ott ahol, mert túlzottan is bízott egy olyan személyben, akiben nem kellet volna. Prue utált erre gondolni, ezért megpróbált az éppen kijavítandó dolgozatra koncentrálni. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. Kissé csodálkozott, hogy az apja még nem adott hírt, magáról, vagy ami még rosszabb nem jelent meg személyesen, hogy kifejezze nem tetszését arra vonatkozóan, hogy lánya mennyire elragadtatta magát vagy fogja. Prue sajnos tudta, hogy ami késik, nem múlik és akkor annak a szenilis bolondnak legyen már oka arra, hogy összeszidja őt, mint egy kis taknyos gyereket! Az apjáról a gondolatai áttértek az anyjára. Ő nyilván öröm táncot jár örömében, ha meghallja mit is készül csinálni éppen, de rá még mindig haragudott azért, amiért elaltatta őt több mint százhatvan évre. Ezért a megbocsájtás kissé még sanszos volt. Tylerre visszatérve Prue mindig is úgy gondolta, hogy ő aztán sok mindent elnéz másoknak. Általában egy átmenet volt az anyja kíméletlensége és apja mániákus igazsás iránti tisztelete között. Viszont volt, amit már ő sem volt hajlandó szemet hunyni. Na jó, sok ilyen volt és Tyler pechére pont beletrafált az egyik ilyenbe. Ez van! Ez a valami pedig a már említett árulás volt. Nem az zavarta, hogy Tyler botor módon lázadozik Klaus önkényes kérései iránt, hanem az, ahogy ezt tette. Mert az oké, hogy saját magának kiharcolt a szabadságot – igazán lenyűgöző, amit véghezvitt meg minden -, de a társait azért mégsem kéne magával ragadnia, mivel Prue tudta, hogy a hibridek, részbeni vérfarkas mivoltuk miatt a vezetőjüket követik, aki itt nem volt más, mint Klaus. De ha őt elzárják, vagyis kiszárítják – mert azért annyira csak nem hülyék, hogy megöljék őt, mivel akkor rántotta volna magával őket is – szóval akkor vezető nélkül maradnak. A nagy kérdés meg, hogy akkor mégis ki lépne Klaus helyére? Tyler? Igazán nevetséges tekintve, hogy saját magát sem tudja megvédeni, nemhogy másokat. Klaus pedig minden durvasága és parancsolgatása ellenére erőskezű vezető volt, aki irányítani tudja a hibridjeit, úgy ahogy más nem tudná, mivel ő teremtette őket. Prue egyébként sem akarta, hogy akár kiszárítsák, vagy ne adj ég megöljék Klaust, mivel egy számára nagyon fontos személy még régen megkérte, hogy vigyázzon Klausra és ő mindig betartotta a szavát. Na jó, voltak dolgok amiktől ő sem tudta megóvni a hibridet, mert azért mégsem volt mindenható, de minden tőle telhetőt megtett azért, hogy jobb legyen neki, valamint Elijah-nak és Rebekáh-nak is. Kol külön kategóriába esett, mert Prue valóban bármi áron megvédte volta őt, legyen szó bármiről is az egoista pasiját illetően, mert – bármennyire utálta is beismerni – szerette őt. Pedig amikor megismerkedtek akkor szinte utálták egymást. A hangsúly a szintén van.

1109 környékén Angliában

• Szóval ön lenne Anglia leggyönyörűbb csillaga? – kérdezte Kol továbbra sem engedve el Prue kezét.
• Azt lordságodnak kell eldönteni nem nekem – vágta rá Prue csípőből. Tudta nem mindenki nézi el, ha egy nő ilyeneket mond, de neki megtették, mert az volt aki.
• Helytálló megállapítás – mondta Kol. Ezt érthette arra, hogy egyetért azzal, amit Prue-ra mondanak, de a nő mondatát is helyeselhette. Prue próbálta megfejtetni a vele szemben lévő férfi tekintetét, ahogy az is az övét.
• Látják én megmondtam – jegyezte meg a régens herceg diadalmasan. Lance és Lio kérdőn nézet a nőre, aki továbbra is Kol barna szemeibe nézett.
• Hallom Frankhonból jön éppen – mondta Prue Kolnak, aki bólintott.
• Valóban, de úgy gondoltam ideje egy kis időt Angliában is töltenem – válaszolta Kol.
• Remélem kedvére lesz társaságunk – mondta Prue hűvösen és elvigyorodott. Nem tudta miért is csinálja ezt, de megtette. Valami megfogta az új szomszédban. Egyszerűen mindennél jobban vágyott rá, úgy mind eddig még soha senkire és ezért inkább szokásos viselkedésével próbálta palástolni az érzést.
• Azt hiszem nem erre lesz panasz – vigyorodott el Kol is. Prue igazán kedvére való nő volt. És a szemei! Ha tükörbe nézett, akkor látott ilyen kíméletlenül hideg szemeket. Akarta őt és bár sejtette, hogy nem lesz könnyű dolga valahogy ettől csak még izgalmasabb lett az egész. Azért jött ide, mert legidősebb testvérével újfent összeveszett és szeretett volna, maga mögött kellő mennyiségű erőt tudni ahhoz, hogy utána ott folytassák ahol abbahagyták, mert ez közte és Klaus között egy amolyan játékká nőtte ki magát. Piszkálták egymást, néha komolyabban, néha csak egy kicsit. Előbbibe általában Elijah is beleszólt, mivel udvarias modora nem tűrhette testvérei civakodását. Ezért a legutolsó kioktató monológ utána Kol fogta magát és ide jött, de nem gondolta volna, hogy egyből ilyen mázlija lesz. Lance majdnem elfüttyentette magát elismerése kifejezésre jutatása érdekében, mert még soha nem látta, hogy valaki ennyire képes legyen ily rövid idő alatt ilyen változást gyakorolni Prue-ra. Lio is új szomszédjukat vette kíváncsian szemügyre. Érdekesnek találta őt és ő is arra gondolta, hogy milyen lenyűgöző hatása van Prue-ra.

Ezután, az estély után Kol mindig csak Prue-val foglalkozott, a nők nagy bánatára, ahogy a nő is csak vele beszélt és még táncolni is hajlandó volt vele, pedig mindig szigorúan csak Lance-el és Lióval tette ezt. Igaz a beszélgetéseik inkább egymás piszkálására szűkült általában és Prue állítása szerint a táncra is a kényszer vitte rá, mivel így legalább a közben nem beszélgettek. Persze arról bölcsen hallgatott, hogy ezen alkalmakkor alig bírta türtőztetni magát Kol közvetlen közelében. Kol egyre többször látogatta meg Lance-t vagy Liót, valamilyen ostobaságra hivatkozva és ügyelt rá, hogy lehetősége szerint mindig összefusson ilyenkor a nővel. Aztán megismerkedősük után körülbelül egy hónappal Kol éppen meglátogatta volna a három barátot és pont úgy esett, hogy Prue egyedül volt otthon, persze ha a szolgálókat nem számítjuk. A nő üdvözölte a férfit és utána kínos csöndben ültek egymás mellett egy ideig aztán…

• Csodálkozom, hogy ön nem tartott fivérével és unokafivérével – jegyezte meg Kol érdeklődve.
• Nincsenek hozzám láncolva – rázta meg a fejét Prue.
• Nem is tudom… szerintem, aki önnel találkozik, és nem kapja meg a kellő figyelmet, akkor az elveszett lesz, megigézve fog önre tekinteni vagy elátkozva. Ki hogy nevezi – felelte Kol gúnyosan.
• Lordságod vádolni szándékozik engem valamivel? – fordult villámló szemekkel Kol felé Prue. Közben hirtelen egyre erősebben kezdett viszketni a tenyere, mivel úgy meg akarta pofozni a férfit, de úgy, hogy a fal adja neki a másikat, viszont amikor emelte a kezét az ős megragadta azt és magára rántotta a nőt. Aki megtámaszkodott Kol mellkasán.
• Természetesen nem. Én csak felhívom a figyelmet arra, hogy milyen érdekes hatása van kegyednek – búgta Kol a nő ajkaira. Prue válaszolni akart, valami gúnyosat akart a férfi fejéhez vágni, de Kol birtokba vette az ajkait és igazán nehéz úgy beszélni, ha valaki ennyire heves ostrom alá kerül, főleg, ha neki sincs ellenére a dolog. Tehát, annak ellenére, hogy Prue kimondottan veszekedni akart, mégis hagyta, hogy Kol csókolja őt, ahol csak éri. Valamint pofonra emelte kezével, amit az ős elengedett – azért, hogy a nő derekát fonja át – annak hátába kapaszkodott és ruhán keresztül bele mélyesztette a körmeit Kolba. Ezután pedig valahogy tett tettet követett és Prue hálószobájában találták magukat, ahogy továbbra is szenvedélyesen összegabalyodnak és egyre kevesebb ruha van rajtuk. Prue élvezettel simított végig Kol csupasz mellkasán, a férfi meg egyre türelmetlenebből próbálta kioldani a nő fűzőjét.
• Tán lordságod nem boldogul egy egyszerű fűzővel? – kérdezte csintalanul Prue.
• Már hogyne boldogulnék vele – reagált le Kol megunva az egész próbálkozást és széttépte az érintette ruhadarabot. – Gondolom nem igazán döbbentettem meg önt – mormolta a nő fülébe és mielőtt Prue válaszolhatott volna ráhajolt a melleire ezzel minden kikívánkozó mondatott belefojtva. Prue hátrahajtott a fejét és erősen rámarkolt a lepedőre. Tudta, hogy mi is a férfi, ahogy az úgy sejtette, hogy a nő is olyan, mint ő. Vagyis csak részben miszerint vámpír, ha ősi nem is.
• Kevés olyan dologban van ebben a világban, ami engem képes lenne megdöbbenteni – válaszolta Prue. A hirtelen erőteljes mozdulattal a hátára lökve az őst.
• Be kell valljam le vagyok nyűgözve – súgta az ős élvezetesen, amikor a nő a mellkasát halmozta el csókjaival. Majd leszedte a nőről a szoknyát, az alsó neművel együtt, aki őt szabadította meg a nadrágjától. Kol Prue fölé görbült és ezután erőteljesen heves és szenvedélyes mozdulatokkal magáévá tette a nőt, aki élvezetesen elmerült az ős okozta gyönyörben nem törődbe senkivel és semmivel. Aztán fehér fényként robbant fel bennük a világ. Ezután találkozott a pillantásuk és kielégülten egymásra vigyorogtak. Azt az estét, azóta, sem bánta meg egyikük sem. Sőt!

Napjainkban

Prue-n mint mindig az emlék hatására jóleső borzongás futott végig, a szája kiszáradt és a teste egyértelműen Kolért sikoltott. A nő mélyet sóhajtott, hogy sikerüljön leküzdeni a vágyát, de nehéz volt, mivel annak tárgya pont akkor lépet be vigyorogva és nem mellesleg csupa véresen a dolgozószobájába.

• Végeztem, most beszélhetsz vele – jegyezte meg Kol elégedetten vigyorogva, közben pedig le akarta dobni magát a kanapéra, ám Prue gyorsan felpattant és az őst magára rántva tapasztotta ajkait Kol ajkaira. A lendület miatt a becsapódásuk elkerülhetetlen volt, ám Prue-t nem igazán zavarta, hogy háta kicsit sem finoman üdvözölte a padlót mivel éppen más kötötte le a figyelmét. Kol vigyora kiszélesedett és szorosan megragadta a nő derekát csók közben. Mikor percek múlva szétváltak az ős jókedvűen felnevetett, Prue pedig válaszként csak felhúzta az orrát.
• Ez egyáltalán nem vicces – vágta rá Prue morcosan.
• Dehogynem az és ezt te is tudod. Egyébként minek köszönhetem a hirtelen kontrolálatlanul felszínre bukkant heves vágyat? Nem mintha ellenemére lenne – tette hozzá Kol élvezetesen. Prue általában mindig próbálta palástolni azt, hogy mennyire is vágyik az ősre. Legszívesebben a nap minden egyes órájában, vagy legalábbis a jó részében csak Kollal lett volna a hálószobában, vagy ahol éppen vannak.
• A kanapé miatt – felelte Prue komolyan.
• A kanapé miatt? – kérdezte Kol felhúzva a szemöldökét.
• Egyik szőnyegemet már tönkre vágtad ma, nem akarom, hogy a kanapém is így járjon – vont vállat Prue.
• Hát persze – hagyta rá a nőre a dolgot az ős és kezeit magától érthető módon csúsztatta egyre feljebb a nő blúza alatt, olykor be-betévedve a melltartó alá. – Egyébként ennyire megdolgoztatnak az iskolában, hogy ilyen későn érsz haza? – kérdezte kíváncsian a kifürkészhetetlen szürke szemekbe nézve.
• Nem, csak egy órám volt, de el kellet fogadnom egy ebéd meghívást – felelte Prue könnyedén.
• Tényleg és kitől? – morogta Kol és hangja egyértelműen féltékenyen és birtoklóan csengett.
• Klaussztól – mosolyodott el a nő.
• Klaustól? – vízhangozta Kol komoran. – Te együtt ebédeltél az egyik bátyámmal?!
• Igazából mindkettővel – tette hozzá Prue az igazság kedvéért. Ha már reggel nem válaszolt az ős által feltett kérdésekre ezeket igazán elárulhatja.
• Mégis mindek? – kérdezte Kol száj húzogatva.
• Mert így gondoltam jónak, vagy szereted volna, ha Klaus ide jön kíváncsiskodni és meglátja, hogy te éppen az egyik hibridjét faggatod? De most, ha megbocsájtasz, inkább beszélek Tylerrel mielőtt még kellőkép magához tér és elmenekül – válaszolta Prue magától érthetően. Igaz ennek ellenre tudta, hogyha Kol megkínoz valaki, akkor az még jó pár óráig nem igazán lesz… szalonképes és a járás pedig egyenesen lehetetlen kivitelezés lett volna, de kifogásnak megtette. Kol utálta, amikor a nő ennyire ésszerű érveket hozott fel. Különösen vele szemben. Ezért lekászálódott róla és duzzogva, valamint sértetten a konyhába vonult. Prue sóhajtott és követte az őst. Tudta, hogy erre még minden bizonnyal vissza fognak térni, de előtte dolga volt, ami nem tűrt halasztást, mert megígérte Lance-nek, hogy lerendezi Tylert.

Prue a konyhába lépve vette észre Tylert, aki meglehetősen sok sebből vérzett, bár némelyike már kezdett begyógyulni, ám láthatóan nagyon lassan ment a folyamat, nyilván a szervezetében lévé farkasölő sisakvirág és verbéna kombináció nem segített valami sokat a dolgon. Kol lezserül a konyhabútornak támaszkodott és még továbbra is meglehetősen mérges volt a nőre, azért, mert testvéreivel ebédelt. Nem mintha azt gondolta volna, hogy Prue képes lenne elárulni őt, annál azért jobban ismerte. De nem akarta testvérei közelében tudni és kész.

• Tyler? – kérdezte Prue érdeklődve a hibridet, aki nehézkesen felemelte a fejét és a nőre hunyorgott.
• Ribanc – szűrte a fogait között a hibrid, amint kellőképpen összeszedte az erejét.
• Hát illik így beszélni egy olyan valakivel, aki sokkal erősebb, mint te vagy? – kérdezte Prue érdeklődve és eltörte a hibrid egyik karját. – Ne is próbálkozz a válasszal, mivel az egyértelműen a nem lenne – lépett a hibridhez és rántotta hátra a hajánál fogva. – Szóval, most ha szeretnéd, ha nem beszélgetni fogunk és te válaszolni fogsz nekem, mert ha nem akkor mérges leszek rád és hidd el Tyler, azt nagyon nem szeretnéd – magyarázta Prue hűvösen.
• A válaszom előre is a nem – válaszolta Tyler.
• Nem figyelsz rám? Mondtam, hogy nem érdekel, hogy te mit szeretnél, mivel az lesz, amit én akarok és kész apelláta nincsen – szögezte le Prue és szavai megerősítésként megragadta Tyler szívét. Kol elvigyorodott. – Csak nem fáj? – hajolt a hibrid füléhez Prue érdeklődve. – Hidd el, nálam az nem opció, hogy nem kapok válaszokat. Elmondod – tette hozzá és közben Kol egyik farkasölő sisakvirágba mártott késének élét végighúzta a hibrid karján, majd a másikon és végül a szíve mellett megállt. Tyler testéből meg valóságos keskeny vér folyamocska indult útnak a csempére. Prue ezután közvetlen a véráramba jutatta a fogoly számára mérget, aki erre fájdalmasan felordította, majdhogynem inkább vonyított. Mikor a nő úgy gondolta, hogy elég lesz elhúzódott és megvárta még Tyler nagyjából összeszedi magát. Legalábbis annyira, hogy válaszolni tudjon neki. – Szóval elmondanád nekem, hogy miért is próbálod felszabadítani a többi kis hibrid pajtásodat is? – érdeklődte Prue. Kol érdeklődve felhúzta a szemöldökét. Erről nem tudod, pedig aztán sok mindent kiszedet a kis nyavalyásból, de úgy látszik nem volt elég alapos. Ezért voltak mindig is jó páros ők ketten Prue-val. Mivel, ha ő nem vált be, akkor következett Prue, aki sokkal gyorsabb és hatékonyabb volt, meg talán egy picikét kíméletlenebb is. De tényleg csak egy kicsivel.
• Mert Klaus egy zsarnok – vágta rá kapásból és meglehetősen indulatosan Tyler.
• Ez nekem sajnos nem elég ok – vont vállat Prue.
• Neked az nem indok, hogy ha valaki folyton befolyásolna és parancsokat osztogatna? – kérdezte Tyler.
• Nekem az lenne, de neked inkább hálásnak kéne lenned, hogy egyáltalán nem kell minden egyes hónapban kínok között ordítva átváltoznod. És te cserébe mit teszel? Fogod a többi idióta hibridet és őket is Klaus ellen hangolod. Hogy aztán te lehessél a nagyfőnök nemde? – kérdezte Prue gúnyosan.
• Ennek ahhoz semmi köze – mondta Tyler indulatosan.
• Hát persze, hogy nincs – felelte Prue cinikusan. – De gondolj bele egy pillanatra abba, hogy… persze tudom, hogy mennyire nehéz is neked az ilyesmi, de azért próbáld meg. Vajon az a sok hibrid mit is fog csinálni, ha – már megbocsáss, de ez igencsak feltételes módban van - sikerülne az, amit terveztek. Elmondom neked, hogy akkor káosz lenne és vajon kik lennének a kis haverjaid első célpontjai? Hát a vámpírok, és minő meglepetés Caroline vámpír. Remek ötlet lenne rajta megtorolni a dolgokat, mivel hallhatóan Klaus vonzódik hozzá és, ha már ez így van, akkor ezzel csak még jobban bele rúghatnának.
• Caroline az én barátnőm, őt soha nem bántanák – vágta rá Tyler indulatosan.
• Ezzel nyugtatod magam mi? – mosolyodott el Prue kíméletlen. – Azonban azt kell, hogy mondjam te még hülyébb vagy, mint, ahogy azt gondoltam. Jól jegyezd meg te kis senki, amit most mondani fogok neked. Ha csak egy haja szála is meggörbül miattad akárkinek azok közül, akik az én segítségem alá tartoznak, akkor megkereslek… akár hová menekülj is… mert előlem nincs menekvés… és akkor megöllek… Természetesen csak idővel, mert előtte azért kamatostul meg fogsz fizetni, azért amit tettél. Ehhez tartsd magad – tagolta lassan és érthetően a szavakat Tylernek és közben végig a hibrid szemeibe nézett. Aki valahogy jobban megijedt a nőtől, mint Koltól. Pedig az ős hosszú órákon keresztül kínozta őt, még a nő alig pár percig beszélt hozzá.
• Szeretnél még kérdezni tőle valamit? – kérdezte Kol csak a formaiság kedvéért, mert látta, hogy a nő már végzett.
• Nem – rázta meg a fejét Prue tagadólag.
• Emlékezni fogsz rá, hogy mi történt itt, de nem mondhatod el senkinek és nem is bánthatod semmilyen módon Prue-t – igézte meg a hibridet Kol. Az elismételte az ős szavait, aki válaszként kitörte a nyakát. Prue Kolra nézett. Az ős még ennyi év utána is igazán meg tudta őt lepni, nem sokszor, de néha azért igen. Most az okozott neki meglepetést, hogy Kol kikötötte az igézésében, hogy a hibrid nem bánthatja őt.
• Nem félek tőle és tudod, hogy egy szempillanat alatt meg tudom őt ölni – jegyezte meg Prue halkan. Kol barnai szemeivel pár percig Prue-ra nézett. Azokba a kíméletlen és hideg szürke szemekbe merült.
• Tudom, de ha mégis máshogy hozná a sors és véletlenül mondjuk megharapna nem akarok a bátyámhoz menni vért kérni – válaszolta Kol komolyan és ő maga is meglepődött saját magán. Végül aztán kelletlenül a vállára dobta az újra ideiglenesen halottá váló Tylert. - Ha visszajöttem, feltétlenül megmagyarázod azt, hogyan is értetted ezt az egész dolgot a bátyáimtól kezdve, addig bezáróan, hogy kiken is akarsz segíteni. És most nem fogok elfogadni semmilyen kitérő sztorit – mondta Kol határozottan és ezzel a végszóval elment, hogy valamelyik Mystic Fallsi út szélére dobja a hibridet, lehetőleg olyanra, ami távol van a nő házától. Prue sóhajtva felment az emeletre, mert már tényleg szüksége volt arra a relaxációs fürdőre. Tudta, hogy ha akarná, könnyedén el tudná terelni Kol figyelmét erről az egészről. Akár közösen is elmehetnének valahova, de nem akarta, mert egyrészt gyávaság lett volna, ő pedig köszönte szépen gyáva nem volt, másrészt nem akarta itt hagyni a legnagyobb bajban Damonéket. Felmerült benne az a lehetőség is, hogy egyszerűen csak azt mondaná az ősnek, hogy vége, nem akarja többé látni. Még akkor is, ha az lett volna a legnagyobb hazugsága életében, de tudta, hogy nem lenne rá képes. Ott állni vele szemtől szemben megmondva neki ezt az egy borzalmas szót, ennyi év után és ennyi közösen átélt emlék után… egyszerűen nem menne neki. Mert már nem tudja visszafordítani az idő kerekét, hogy meg nem történté tegye és igazából nem is akarta. Szóval úgy gondolta egy-két dolgot végül mégis elmond Kolnak, de mindet azért nem. Még nem. Idővel talán, de addig biztos, nem amíg az ős nem érti meg százszázalékosan mit miért és kikért csinált. Ezzel a megnyugtató gondolattal szunyókált el a fürdőkádban annak peremének dőlve, mivel végül erőt vett rajta a fáradság.