VIII. fejezet

A múlt árnyéka

„A múlt emlékei váratlanul törnek az emberre. Nem lehet felkészülni a támadásaikra, nem tudjuk, hová ragadnak bennünket, csak abban reménykedhetünk, olyan helyre, ahová szívesen megyünk.” Atlantisz gyermekei című film

Kol így találta meg a nőt, elaludva a fürdőkád peremének dőlve.

• Remélem, tudod, hogy ezzel még egyáltalán nem bújtál ki a kérdéseim alól csak nyertél egy kis haladékot – dünnyögte az ős. Felemelte Prue-t és miután bebugyolálta az egyik nagyobb törülközőbe a nő szobája felé kezdte cipelni terhét. Azonban lentről hirtelen nagyon is gyanús zajt hallott meg. – Prue – súgta halkan a nő fülébe, aki megborzongott és lassan, valamint meglehetősen laposakat pislogva az ősre emelte szürke szemeit. Prue meglátva Kol komoly arcvonásait egyből visszanyelt a szájára kikívánkozó méltatlankodó morgást. – Látogatónk van – mormolta az ős, érezte az illető illatát a gond az volt, hogy az szinte mindenhol ott volt és látni meg nem látta őt sehol. Prue éppen érdeklődte, hogy mégis ki a fene merné keresni őt ilyen istentelen időben, amikor meglátta a feléjük lopakodó árnyékot.
• Tedd azt, amit én – mormolta Kolnak és megcsókolta az ettől meglehetősen döbbent őst, de nem tartott sokáig az ős ezen érzésre, szokásos módon bár nem annyira belefeledkezve visszacsókolta a nőt. Tudta, hogy Prue kezelni tudja a helyzetet és egyébként nem állt szándékában elengedni a kezeiből a nőt, mivel sejtette, hogy ő lenne a célpont. Ugyanis róla senki nem tudja, hogy itt szállt meg.
• Te látod? – kérdezte Kol halkan két csók között csak a rend kedvéért.
• Persze, hogy látom – motyogta Prue közben az ős nyakába kapaszkodott, hogy annak háta mögé tudjon nézni. – Egyébként nagyon remélem, hogy van nálad valamilyen fegyver – jegyezte meg a nő az ős egyik füléhez hajolva és a lábait pedig a dereka köré fonva.
• A kabátomban – válaszolta Kol, aki eddig a pillanatig nem igazán hitte, hogy a véletlenül megölt őr fegyvere még nagyon jó szolgálatot fog tenni neki. Prue fentről lefelé haladva kezdte kigombolni az ős kabátját és kívülről valóban nagyon úgy látszott, hogy ők bizony egymásba feledkeztek, pedig határozottan nem így volt. Prue közben észrevétlenül az ős kabátjának zsebébe nyúlt, a kezébe fogta a pisztolyt és kibiztosított. Utána újra megcsókolta Kol, aki próbálta beazonosítani, hogy hol is lehet a betolakodó, ám nem látta őt sehol, viszont abban száz százalékig biztos volt, hogy még itt van. Észlelte, hogy a nő az egyik lábával jelez neki, hogy forduljon egy kicsit balra, szó nélkül megtette. Prue újra észrevette az árnyat, amit Kol nem láthatott. Ilyenkor jött jól, hogy régen, amikor a vadnyugati időkben itt voltak Amerikában Lance ragaszkodott ahhoz, hogy meg tanuljon lőni. Ezt egyébként ő sem igazán bánta. Így aztán amikor tisztán megvolt a célpontja kirántotta a pisztolyt Kol zsebéből – mint a western filmekben – és az ős válla felett célzott, lőtt és talált.

Az árnyék több már nem volt árnyék, hanem csak egy test. Kol elengedte Prue-t, mert az a láthatóan nagyon a saját lábára akart már állni és oda szeretett volna menni a támadóhoz. Így is lett, miután a nő Kol kezébe nyomta a pisztolyt, aki ismételten zsebre vágta azt. Prue odaguggolt a test mellé. Egy fekete köpenybe burkolódzott nő volt az. Átlagosnak nézett ki attól eltekintve, hogy láthatóan szükségesnek érezte, hogy észrevétlenül törjön be más otthonába, minden valószínűség szerinte nem valami barátságos céllal.

• Meghalt – mormolta mintegy saját magának a nő kissé csalódottan. Ki akartam kérdezni, de úgy látszik, most már nem tudom. A fenébe, hogy ilyen jól lövök és, hogy ez az idióta ilyen könnyen meghalt!
• Boszorkány – mondta Kol észrevéve a nő nyakláncát, ami egy pentagramm-ot szimbolizált. – De akkor sem értem, hogy mégis mi a fenéért nem éreztem? Te pedig honnan tudtad, hogy mégis hol van? – érdeklődte az ős.
• Ismerem a kis trükkjének a lényegét – válaszolta Prue miközben módszeresen átkutatta a hulla zsebeit. Talált egy ezüst tőrt, ami már inkább mérete miatt inkább illet be a közepes méretű kard kategóriába.
• Ő meg láthatóan nem tudott erről, mégis meg akart ölni téged – mondta Kol összeráncolva a homlokát. – Elmondanád, hogy mégis miért van ez?
• Egy pillanat – válaszolta Prue egy határozott mozdulattal levágta a nő fejét. Egy gyors mozdulattal levágta a támadója fejét.
• Már elég halott volt így is nem? – kérdezte Kol felhúzva a szemöldökét.
• Soha nem lehet tudni, ki mennyire halott vagy adott esetben nem az – felelte Prue és az ős kezébe nyomta a véres fegyvert. Felállt szorosabbra fogta magán a törülközőt és a hulla lábát meg fejét megfogva elkezdte levonszolni azt. Még szerencse, hogy nem vérzett nagyon a hulla, mert már így is el kell majd takarítania Kol után, a nappaliban és a konyhában is, mivel mindkettő úszott a vérben. Ezért aztán érthető, hogy nem volt kedve, még többhöz. –Egyébként honnan tudtad, hogy van itt valaki? – kérdezte érdeklődve az őst, aki a nyomában sétált.
• Hallottam, ahogy bejött – mondta Kol homlokráncolva, mert rájött, hogy akkor az, hogyan is lehetséges, hogy utána meg nem hallotta, hanem csak az illatát érezte, de azt meg mindenhol.
• Szóval hallottad? Érdekes – hümmögte Prue. Nagyon is kételkedet, mivel ha a boszorkány láthatatlanul tudott közlekedni, akkor, ha már őt jött megölni – ami igazán merész próbálkozás volt a részéről -, akkor nyilván hallani sem lehetett, vagyis Kol mást hallott. A mai nap legnagyobb kérdése, hogy vajon mégis ki lehetett az, aki zajt csapott. Prue kiment a ház elé, ledobta a testet és a fejet, majd a kocsijából elővéve egy öngyújtót meggyújtotta azokat. Közben gondolatban hátba veregette magát azért, mert még idejében gondolt erre az eshetőségre is és Damonnek adott egy talizmánt, ami távol tartja a hívatlan támadókat. A Gilbert házban ő maga helyezett el egyet, valamint postán küldött Elijah-nak is miután ma eljött a Mikaelson villából ebéd után. Elvégre így nem kell felfedni magát és mindenki jól van, aki neki számít. Az előrelátás és a tapasztalat néha jól jön! Szóval mindenki relatíve biztonságban volt.
• A fejet miért égeted külön? – forgatta meg a szemeit Kol.
• Azért, hogy legyen mit kérdezned – vágta rá Prue. Ezután, leült a veranda lépcsőjére, hogy biztosan megvárja még teljesen elég a test, meg a fej is. Az ős leült – közvetlenül a nő - mellé a kardot pedig maguk elé szúrta a földbe. Pár percig Prue élvezte a csendet és próbált mindent kizárni a tudatából. Legszívesebben Kol vállára hajtotta volna a fejét és az ölelésébe bújt volna, de próbált uralkodni magán, hogy megőrizze a maradék méltóságát. Az a fene nagy méltóságomat, már ami még megmaradt! Kol először kíváncsian nézett a nőre. Látta rajta, hogy viaskodik azzal, hogy közeledjen e felé. Ő sem volt, az a kifejezetten érzelgős típus, de mivel éppen most próbálták meg megölni a nőt ezért mögé ült és a mellkasára húzta. Aki az ölébe kuporodott. Az ős még a kabátjába is beburkolta Prue-t pedig tudta, hogy egyiküknek sincsen rá szüksége.

• Remélem most már végre hajlandó vagy elmondani, hogy ez a boszorkány miért is akart megölni téged – törte meg a csöndet Kol.
• Mert felbérelték rá – mormolta Prue arcát az ős mellkasába temetve. Imádta Kol illatát, bármikor képes volt őt megnyugtatni. Nem mintha ok lett volna aggódni a boszorkány miatt, éppenséggel más érzelem dúlt benne. Ez pedig nem volt más, mint az idegesség. Meg mérges is volt. Nála pedig határozottan nem jó ez a keverék. – De lehet, hogy önszántából próbálta meg ezt az ostoba lépést – tette hozzá a nő. Egyik lehetőség sem volt kecsegetető. Elvégre, ha felbérelték, akkor még tippelnie sem kell, hogy ki volt az, aki ideiglenesen meg akarta öletni őt, mert végleges halálról szó sem lehetett. Viszont, ha magától jött, az egy fokkal jobb. Nem sokkal, csak egy kicsivel, mivel az annyit tenne, hogy ez a boszorkány talált róla valamit és úgy gondolta megpróbálja a lehetetlent – mert ez a fajta nevetséges próbálkozás csak az lehetett - és megöli őt. Öröm az ürömben, hogy nem sikerült neki. Mert Prue tudta, hogy ha Kol nincs itt, akkor is észrevette volna őt, csak előtte kapott volna valami szép kis sérülést, így viszont épségben megúszta, ami igazán jó dolognak számított.
• És miért? – kérdezte az ős.
• Mit miért? – kérdezte Prue és egy sóhajjal felemelte a fejét, hogy Kol mogyoróbarna szemeibe tudjon nézni. – Miért akart megölni? Nekem is vannak ellenségeim. Hogy miért mondtam azt Tylernek amit? Mert helyre akartam tenni, és mert rohadtul idegesített a viselkedése. Miért? Mert meg akarja ölni a bátyádat. Válasz a válaszaim közül egyet, amelyik kellőképpen megfelel számodra.
• Klaus igazán megérdemelné, hogy valaki helyre tegye – mondta Kol, meglehetősen féltékenyen.
• Ő a testvéred, te sem akarhatod, hogy baja essen. Mindig azon volt, hogy megvédjen titeket, te meg hajlandó lennél másnak elnézni azt, ha megpróbálná bántani őt? – kérdezte Prue.
• Te is tudod, hogy nem nézném el senkinek csak nem értem, hogy lehet az, hogy egyszer, egyetlen egyszer találkoztál vele és máris ennyire meg akarod őt védeni – válaszolta Kol fogcsikorgatva.
• Én nem tudtam idejében megvédeni a testvérem, de te megteheted. Nektek még nincs késő – felelte Prue és elfordított a fejét, mert könnyes lett a szeme.
• Mert szerinted szó nélkül meg kéne bocsátanom azt, hogy képes volt több mint száz évre aludni, küldeni? – kérdezte Kol mérgesen és az állánál fogva maga felé fordította a nőt, akinek erre egyből felszáradtak, éppen hogy csak a szemébe gyűlő könnyei.
• Fogd fel, hogy csak téged akart védeni és mond a szemébe a véleményed, de fejezed be ezt az ostoba viselkedést – vágta rá Prue meglehetősen dühösen.
• Mert ezt annyira könnyű elnézni – válaszolta Kol hasonlóan.
• Nem könnyű, de ha nem akarod, hogy a családod még jobban széthulljon, akkor ezt kell tenned – válaszolta Prue határozottan.
• Szóval legyek olyan megbocsájtó, mint Rebekah és udvarias, mint Elijah? – húzta el a száját Kol.
• Nem! Maradj olyan amilyen vagy. De az ég megáldjon legalább próbált meg megbeszélni vele! – fakadt ki Prue.
• Csak azért, mert a te testvéred, elcseszte nekem rögtön a keblemre kéne ölelnem Klaust? – kérdezte gúnyosan Kol. Prue lendületesen pofonvágta.
• Soha! Soha ne merészeld a bátyámat szidni! – sziszegte Prue. - Keress magadnak másik ágyat mára, mert az enyémbe a saját hülyeséged miatt nem mászhatsz be – tette még hozzá és gyorsan felkelt az ős öléből és bevágtatott a házba. Hevesen bevágva maga után az ajtót.

Prue igazán mérges lett Kolra. Azt még képes volt elviselni, hogy Kol idegenkedik attól, hogy megbocsájtson Klausnak. Ez eddig rendben van. Elvégre nem is várta tőle, hogy egyik napról a másikra megtegye, csak próbálkozzon vele. Viszont amikor az ős szóba hozta a bátyját az övön aluli ütés volt és ott telt be nála az a bizonyos képzeletbeli pohár. Egyszerűen mára elege volt belőle, tudta, hogy Kol nem fog a Mikaelsson villába menni, tehát a tetőt nem vette el a feje felől csak az ágyából dobta ki addig még nem képes belátni, hogy nem folytathatja tovább ezt a viselkedést. Mert ő csak jót akart ennek az egoista bolondnak, mert nem akarta, hogy ő is úgy járjon, mint ő. Vagyis elveszítse a testvérét. Tudta, hogy ha Klausszal történne valami – amit ő egyébként is megakadályozna - az nem hagyná hidegen a testvéreit. Sem Rebekáh-t akivel most a hibrid ideiglenesen összeveszett, sem Elijah-t aki mindig szinte szó nélkül követte fivérét, sem Kolt, aki mindig lázadozott. Mert mindezek ellenére fontosak voltak egymásnak. Bármi történjék is ők mindig ott voltak egymásnak, mert erről szólt a család. Mielőtt elaludt volna látta, hogy Jane az oda készített párnáján fekszik. Különös módon a kis állat szinte levakarhatatlannak tűnt, ám amikor Kol megjelent szinte teljesen eltűnt, most meg újra itt van. Tehát Jane a bosszantó kis mókus talán feminista mókus volt és nem kedveli a férfiakat. Végül is ki tudja? Kol eközben odakint a csillagos égre függesztette a tekintetét és elmélkedett. Nem értette, hogy a nő miért is kergült meg minden egyes olyan alkalomkor, amikor a bátyja szóba került. Az ős soha nem ismerte a férfit, mivel még a megismerkedésük előtt történt vele valami, amit Prue láthatóan, azóta sem tudott igazán kiheverni. Lance ugyan úgy elzárkózott ettől a témától, mint a nő. Nyilván azért, mert nem akart fájdalmat okozni Prue-nak, valamint saját magának sem. Lio volt az, aki alkalmas pillanataiban beszélt a férfiról, mikor egyszer megkérdezte őt. Természetesen sem Prue, sem Lance nem voltak jelen ezen a beszélgetésen, mert tényleg nem viselték jól ezt a témát.

Velence 1440 körül

• Elmondanád, hogy Tru miért viselkedik ilyen lehetetlenül mikor szóba kerül a testvére? – kérdezte Kol Liót.
• Volt egy csata – válaszolta Lio.
• Az mindig van – legyintett az ős válaszként.
• Ez más volt, ez volta a Csata – mondta Lio és az emlékeibe merülve idézte fel az akkor történteket. Nem sokszor volt, alkalma beszélni erről, mivel barátai kategorikusan kerülték ezt a témát. Kol meg legalább figyelmesen hallgatta őt és megérdemelt annyit, hogy tudjon róla. – A mi vezetőnk Prue bátyja volt, az ellenfél meg a nagybátyjuk. Emlékszem Prue minden erejével azon volt, hogy segítsen a bátyjának, de ő úgy gondolta, hogy akár békésen is megoldhatnánk a problémát. Elvégre mégis egy család voltak. Tudod, ő már csak ilyen szentimentális volt. A nagybátyjuk azonban nem akart egyezkedni, mert mindenáron kellet neki valami, ami a miénk volt és akár a haláluk árán is, de meg mindenképp azt akarta, hogy az övé legyen. A béketárgyalások tehát dugába dőltek mielőtt egyáltalán elkezdődhettek volna. Prue persze próbálta meggyőzni a testvérét arról, hogy ölje meg a nagybátyjukat mielőtt az teszi meg velünk, ám a bátyja hajthatatlan volt. Ezután Prue életében először az apjukhoz fordult, nehéz volt meghozni ezt a döntést, de megtette, mivel a támadó nagybácsi az apja testvére volt. Azonban ő is visszautasította, mert nem akarta bántani a testvérét, szerencsére nem állt mellé, viszont a gyerekei mellett sem foglalt állást… Végül elérkezett a csata… borzalmas volt és kimerítő… szinte minden egyes másodpercére emlékszem, akkor is ha lehunyom a szememet. A vége az lett, hogy Prue elvesztette a testvérét, de jó szempont volt, hogy a nagybátyjuk is megbűnhődött tettéért – mondta a fekete hajú férfi a nagybácsira vonatkozó részt, pedig sötét elégtétellel konstatálta.

Mystic Falls napjainkban

Kol tehát jól tudta, hogy nem az övé az egyetlen család, amelyik folyton civakodik és háborúzgat egymással. Mivel ők azért nem ölték meg egymást. Kénytelen volt belátni, hogy a nőnek sajnos, mint mindig most is igaza van. Beszélnie kell Klausszal. Pedig olyan jó lett volna még piszkálni őt, tesztelni a tűrőképességének a határait, ám be kellet látnia, hogy nincs sok értelme, mert bátyja valóban saját érdekében tette azt, amit. Akkor is, ha nem épp a legmegfelelőbb módot választotta ennek az egész védelmező dolognak. Ezen gondolatokkal vonult be a házba, felment az emeletre. Prue ajtaja előtt megállt egy pillanatra, majd inkább betért a mellette lévő szobába. Tudta, idő kell ahhoz, hogy a nő gondolatban és tettekben is meg nem történtté tegye azt, amit a testvéréről mondott neki, így tehát egyszerűen csak bedőlt az ágyba és szinte azonnal elnyomta az álom.

Másnap reggel Elijah a Mikaelsson villa nappalijában ült és olvasott. Tegnap expressz kiszállítással érkezett hozzá egy amulett, valamint a hozzá tartozó rövid levél.

„Védelmező amulett, tedd ki valahol a villában. Köszönöm, hogy nem mondtál semmit rólam. Később ígérem, mindent elmagyarázok. Prue”

Az ős pedig szó nélkül tette, amire a nő megkérte. Klaus idegesen viharzott be a nappaliban és egyből egy pohár whiskyt töltött magának. Közben érdeklődve és némiképp bosszúsan öccsére pillantott.

• Elijah, nem arról volt szó, hogy eredményt csikarsz ki a Bennett lányból? Vagy talán rosszul emlékszem? – kérdezte a hibrid.
• Természetesen jól emlékszel – válaszolta Elijah nyugodtan.
• Akkor elmagyaráznád nekem, hogy mégis, hogyan is lehetséges az, hogy mindennek ellenére itt vagy? Egyszerűen csak itt ülsz és henyélsz. Vagy jutottál valamire csak eddig a halaszthatatlan olvasási kényszered miatt nem tudtad velem közölni? – érdeklődte Klaus szarkasztikusan.
• Beszéltem már Bonnie-val, de te is tudod, hogy igazán haragszik ránk egy-két dolog miatt. Mellesleg azért ülök itt és olvasom a híreket, mert Bonnie tegnap elutazott Damonnel és Elenával, hogy megnézzék azt az egyetemet, ahol a nagyanyja tanított. Nem utolsó sorban azért is olvasok, hátha írnak valamit valamilyen különös eseményről, ami megmagyarázná azt, hogy miért is viselkednek úgy a boszorkányok, ahogy – válaszolta meg szokása szerint türelmesen és udvariasan bátyja összes kérdését Elijah az ölébe helyezve az újságot.
• Ez mind szép és jó… lenne, de akkor miért nem követted őket és nézed meg, hogy mit csinálnak a… melyik egyetemre is mentek? – kérdezte Klaus.
• Természetesen tudom, hogy melyik egyetemre mentek, ha erre akarnál rákérdezni – válaszolta Elijah készségesen.
• Szóval tudod, hogy hová mentek és mégis… még mindig itt ülsz és olvasol nem létező hírekről. Remek, igazán remek. Főleg, hogy a hatékonyságod, így igazán mínuszba zuhant – mondta Klaus gúnyosan.
• Testvérem, nyugodj meg kérlek. Tudomásom szerint ma már haza is érnek és nem tartottam szükségesnek, hogy mindenhová kövessem a Bennett boszorkányt, mert azzal csak csökkenteném annak a lehetőségét, hogy hajlandó legyen segíteni nekünk – válaszolta Elijah. – Nem mellesleg Damon vigyáz rájuk – tette hozzá magától érthetődően.
• Remek! Azt akarod nekem mondani, hogy Damon Salvatore vigyázz az utolsó elérhető boszorkányra?! Komolyan Elijah nem tudom, mi van veled. Ennyi erővel örülök neki, hogy nem lököd az utolsó elérhető boszorkányt egyenesen véres nyakkal Stefan kezeibe, mert körülbelül annyi esélye van élve megúszni azt, hogy Damon vigyázz rá, mint ha a ripper öccse közelébe kerülne – jegyezte meg Klaus sötéten.
• Valami probléma merült fel Niklaus? – kérdezte Elijah nyugodtan, mert tudta, hogy testvére csak okot keres azért, hogy valakin levezethesse a feszültségét.
• Kol! Kol a problémám! – felelte Klaus indulatosan és a földhöz vágta a poharát.
• Arról van szó, hogy elrabolta Tylert és utána megkínozta? – kérdezte tapintatosan Elijah. Megérte öccsének okait, ám remélte, hogy nem folyamodik semmi ilyesmihez, de mivel Kolról volt szó így igazán örülhetett, hogy Tyler egyáltalán életben maradt. Véleménye szerint már ez is igazán meglepő volt, de nyilván azért öccse sem akarta még jobban kihúzni Klausnál azt a bizonyos gyufát. Csak egy kicsit megpiszkálgatni a felszínét, hogy ezzel is megmutassa ő bizony teljesen érthető módon haragszik.
• Igen, ez a problémám! – válaszolta Klaus mérgesen. A járőröző hibridjei találták meg tegnap a Lockwood fiú, a város határán, egy útszéli árokban volt hajítva. Kol azzal tette fel a pontot az í-re, hogy vérrel írt levet csatolt a hibridhez. Egy szóval. Egyetlen egy, rohadt szóval.

„Szeretettel”

Klaus más esetben élvezte öccse extrém humorát, de most valahogy egyáltalán nem volt kedve nevetni rajta.

• Te is tudod, hogy ez nem volt igazán meglepő – felelte Elijah továbbra is soha meg nem szűnő nyugodtsággal.
• Persze, hogy tudom! Csak attól még rendkívüli módon irritál, hogy mit nem enged meg magának. Ráadásul azt sem tudom, hogy most hol is húzza meg magát, de kerüljön csak a szemem elé lesz hozzá egy-két keresetlen szavam – mondta Klaus és visszatért a pincébe, ahol Tylert kínozta, mivel azért valakin csak le kellett vezetni a mérgét és, ha már a Lockwood fiú volt olyan szerencsétlen, hogy hagyta magát elraboltatni, akkor ennyit még igazán kibír büntetésként. Elijah mélyet sóhajtott, majd visszafordult olvasnivalója felé, mivel sejtette, hogy öccse nemsokára úgy is tiszteltét teszi náluk.

Prue házában Kol ébredt fel elsőnek. Úgy gondolta elérkezett a pillanat, hogy feltakarítson maga után, ám mikor leért meglehetősen meglepődve konstatálta, hogy minden csillog a tisztaságtól. Csodálkozott, hogy a tegnapi után Prue képes volt korán felkelni és eltakarítani utána, de végül megvonta a vállát, mivel úgy sejtette, hogy a nő mérgében tette azt, amit, hogy utána ezt is hozzá tudja vágni a fejéhez. Az ős kiment a kocsijához, hogy a csomagjai közül tudjon választani magának váltás ruhát. Utána bement a házba lezuhanyozni, átöltözni és utána indult is az autójához ismételten. A bemenetelkor és a kimenetelkor is elment Prue szobájának ajtaja előtt és mindkétszer megállt előtte egy pillanatra, bentről halotta a nő egyenletes szuszogását és szívének dobogását. Erről eszébe jutott, hogy ma a mai emberek már olyanokat találnak ki, hogy nekik már nem dobog a szívük, hanem a bőrük csillog a napon meg ilyenek. Egyszerűen nevetsége volt. Mondjuk legalább a nappal kapcsolatban eltaláltak valami, ha az igazat nem is, ami őt – valamint a testvéreit - szerencsére egyébként sem érintette. Azért mégis csak ők voltak az ősök. Kol beszállt kocsijába és kénytelen-kelletlen a Mikaelsson villa felé vette az irányt. Semmi kedve nem volt beszélni egyik testvérével sem, de tudta, hogy Prue-nak igaza van. Most már igazán nem kerülgetheti a forró kását. Klaus teljesen bizonyosan meglehetősen mérges lesz rá Tyler miatt, amiről egyébként remélte, hogy testvére tudomást szerzett, mert legalább lesz mire hivatkoznia arról, hogy ő bizony csak visszavágott testvérének, azért amit vele tett és, hogy csak szórakozott egy jót. Klaus nyilván ezért még ugyan úgy mérges lesz rá, sőt talán inkább még jobban, de be fogja látni, hogy ez így van jól. Természetesen csak idővel. Kol szinte biztosra tudta, hogy Elijah mellé fog állni, ha szükséges - és egyértelműen az lesz - még érvelni is fog amellett, hogy Klaus ne küldje újabb alvási időszakra őt. Kol hallott a Rebekah incidensről is, amelyben húguk volt annyira merész, hogy a szokásos hiszti jelenetei egyikén elvakultságában tönkretette Elena összes emberi vérét, vagyis legidősebb testvérük most már nem tudod több hibridet gyártani. Ez van! Rebekah mindig is megtudta, adni a módját annak, hogy kifejezésre jutassa, hogy ő bizony nagyon mérges. Náluk egyedül Elijah tudta kontrol alatt tartani az indulatait, de ő viszont nagy profi volt benne. Kol ezekkel a gondolatokkal parkolt le a villa előtt és lesz, ami lesz alapon bemerészkedett.

Prue is felébredt, mivel hallotta Kol járkálást, ahogy azt is, hogy megállt a szobája előtt, de nem jött be. Helyes, mert még mindig mérges volt rá. Mikor az ős elment az autójával a nő kikelt az ágyából. Remélte, hogy Kol legalább a Mikaelsson villába ment, hogy beszéljen a testvéreivel, mert így legalább lett volna valami értelme a tegnapi veszekedésüknek. Nem mintha náluk sok mindennek lett volna értelme, főleg ha a veszekedéseik okaikat keresnék, mert ők képesek voltak bármin összeveszni és ez tényleg így volt. Lance régen megpróbálta vezetni ezeket az alkalmakat. Mindent gondosan felírt, mivel nagyon jól szórakozott, ha utána visszaolvasta őket. Prue ezt egy ideig fogcsikorgatva, de csöndben tűrte, ám egyszer betelt a pohár és elégette a feljegyzéseket. Mindet! És még Lance volt megsértődve! Mivel szőke hajú barátja utána napokig duzzogott emiatt, persze később talált magának más elfoglaltságot. Hiába az örökké valóságot el kell tölteni valamivel, akkor is ha az teljesen hülyeség! Nem lehet azt csak úgy elpazarolni! Prue megnézte magát a szoba tükrében. Annyira nem is nézett ki borzalmasan és az évszázadok előrehalad tával, már nem is borult ki annyira, ha szóba került a testvére. Ha tegnap így reagált el lehet képzelni, hogy milyen is volt régebben. Tudta, hogy egyszerűen nevetséges az, hogy a saját házban kell macska-egér játékot játszani Kollal, de az ős ezúttal valóban elvetett a sulykot és ha valóban a testvéreivel, ment beszélgetni akkor Prue esetleg hajlandó lesz elnézni neki. Lesétált a lépcsőn Jane pedig csendben követte őt.

• Feltakarított volna? Egy jó pont a javára – jegyezte meg Prue és halványan elmosolyodott. Nem hitte volna, hogy Kol képes és valóban eltüntetni a vért maga után, de ez igazán kellemes meglepetés volt a részéről. Még a szőnyeget is szinte újjá tisztította, bár sötétebb volt, mint eredetileg, akkor is igazán szép munka volt. – Biztos sok munkát fektet bele – guggolt le a nő és simított végig a puha, valamint hangsúlyosan tiszta szőnyegen. Ezután a konyhába ballagott, ami szintén ragyogóan tiszta volt. A hűtőből kivette az egyik Jeremy által küldött kaját és a gáztűzhelynél megmelegítette. Szerencsére ezzel még elboldogult. Elfogyasztotta reggelijét, közben még mindig ámult Kol fantasztikus takarítása miatt. Utána adott enni Jane-nek, mivel úgy gondolta, hogy Kol valószínűleg nem adott neki tegnap és azért lehetőleg a kis állat ne dobja fel a talpát, főleg ne az ő házában. Prue tudta, hogy ma még Jeremyhez is el kell mennie, hogy elmagyarázza neki, a vadász dolgot, valamit Elijah-val is szükséges lenne megejteni egy beszélgetést, mivel ha már az ős hajlandó volt falazni neki, akkor ennyit igazán megérdemelt. Pedig Elijah-nak a családja volt a legfontosabb, mégis megtette ezt neki. Prue keze automatikusan ökölbe szorult, mivel eszébe jutott a saját családja, sajnos ez feltétlen reflex volt nála. Talán a tegnapi miatt, de eszébe jutotta a testvére, aki még az utolsó pillanatban is azt hajtogatta, hogy békésen meg tudnak oldani mindent és, hogy nem lesz semmi baj. Na persze, horkantott fel Prue gúnyosan. Az egész miatt az apját hibáztatta, meg a nagybátyját, de mivel utóbbi megkapta méltó büntetését, így csak előbbi lehetett dühének célpontja. Prue-t az háborította fel a legjobban, hogy utána még képes volt elé állni és azt mondani, hogy „Minden rendben lesz”. Az már a pofátlanság ne továbbja volt és Prue ki is fejezte ez iránti mérgét, mindent az apjára zúdított, aki csöndesen tűrte majd egy… egyetlen egy rohadt kérdést, mert feltenni. Ami végleg kivert a biztosítékot Prue-nál és eszeveszett tombolásba kezdett. Később mikor a sérült, valamint eszméletlen Lance és Lio mellett térdelt és körülötte csupa hulla hevert magának hajlandó volt elismerni, hogy túlzásba esett, de soha nem mondta ki, ahogy sértetlenül mellé lépő apja szemrehányó tekintetét sem vette figyelembe. Mert tudta, ha elgondolkozna azon, hogy mit tett akkor talán még ő maga is elborzadna saját magán. Azon, amit képes volt megtenni. Ezért bár rémálmaiban gyakran előjött és kísértette az akkor tombolásának az emléke, ébren töltött idejében igyekezet még csak gondolni sem rá.

Prue hevesen megrázta a fejét, hogy kiűzze ezeket a gondolatokat a fejéből. Felment a szobájába és a telefonját elővéve tárcsázta Liót.

• Szia Prue – köszöntötte őt fekete hajú legjobb barátja.
• Szeva – hallotta meg Lance csámcsogástól alig érthető köszönését is.
• Sziasztok – mondta Prue egy pillanatra könnyes lett a szeme, de halványan elmosolyodott. Annyira örült, hogy legalább ők megmaradtak neki.
• Valami baj van? – kérdezte Lance, mert észrevette barátnője hangjának különös csengését.
• Történt velük valami baj? – érdeklődte Lio is aggodalmasan.
• Ne gondolj már rögtön a legrosszabbra! Egyszerűen csak várd meg még válaszol az én kérdésemre és csak utána kérdez hülyeséget – tromfolta le egyből a fekete hajú férfit Lance.
• Jól van – vágta rá Lio sértetten. Egyszerűen csak aggódik, ettől még nem kéne egyből ilyesmit hozzá vágni.
• Nyugodjatok meg. Minden rendben van – szólalt meg Prue és megdörzsölte a szemeit, hogy ezzel valóban megakadályozza a végső kiborító sírását. A szája sarkában lévő mosoly kiszélesedett.
• Akkor mi ez a hangnem? – kérdezte szőke hajú barátja kíváncsian.
• Semmi csak eszembe jutott valami – válaszolta Prue. Lance zöld szemei találkoztak Lio barna szemeivel és egyszerre lobbant fel a megértés szikrája mindkettőjükben.
• Szeretnél róla beszélni? – kérdezte óvatosan Lio.
• Nem, azt hiszem nem – felelte Prue határozottan.
• Ahogy gondolod, szóval miért is hívtál minket már megint? – érdeklődte Lance meglehetősen tapintatlanul.
• Lance úgy értette, hogy ha a keresésről lenne szó, attól tartunk még nem jutottunk előrébb – tette hozzá sietve Lio és vetett egy rosszalló pillantást a szőke hajú férfira, aki erre csak a vállát vonogatta.
• Nem azzal nem is fogtok – válaszolta Prue.
• Találtál valamit? – kérdezte Lio.
• Persze, hogy talált valamit, vagyis inkább valakit… elvégre Mystic Fallsban van Kol is – vágta rá Lance vigyorogva.
• Ti tudtatok róla, hogy jön és nem szóltatok róla? – kérdezte Prue bosszúsan.
• Igazából… - kezdte Lio a vallomást, ám Lance félbeszakította.
• …megkeresett minket, hogy hol is vagy – vette át a szót Lance. - és gondoltam amúgy is szükséged van a szokásos… - a szőke hajú férfi mondandóját az szakította félbe, hogy Lio egy zsömlét, nyomot a szájába. – Moszt… mif… fan? – csendült fel a méltatlankodó morgás. Ez még Prue sem értette, mivel Lance bár igazán ügyes volt, már abban, hogy evés közben beszéljen, de azért egy zsömlével a szájában még neki is akadtak nehézségei.
• Ne nyeld le egészbe te bolond – mormolta Lio méltatlankodva, mivel Lance éppen ezzel próbálkozott.
• Szóval elmondtátok neki, hogy itt vagyok – szólalt meg Prue, aki csak a szemei tudta forgatni a Lio és Lance között lezajlott kis közjátékon.
• Ja – válaszolta Lance, aki végül visszaköpte a zsömlét, bár félig sikerült megrágni. Ezután, mint ha mi sem lenne természetesebb ránézett a Lio tányérján lévő croissonra. - Az még megeszed? – kérdezte a fekete hajú férfit.
• Nem, azt hiszem elment az étvágyam – tolta a szőke férfi elé a tányérját Lio.
• Beszéltél Tylerrel? – kérdezte Lance jóízűen beleharapva a croissonba.
• Igen, beszéltem vele és figyelmeztettem – válaszolta Prue és jeges mosoly kúszott az ajkaira.
• Pompás – vigyorodott el Lance elégedetten.
• Akkor nem ölted meg? – sóhajtotta Lio. Nem tudta, hogy ettől most meg kéne könnyebbülni, avagy sem.
• Mégis minek nézel te engem? – kérdezte felháborodottan Prue.
• Ne vedd magadra, de ez egy jogos kérdés volt – válaszolta Lio.
• Mindegy, van számotokra egy jó hírem… – legyintette Prue.
• És mi lenne az? – kérdezte Lance érdeklődve közbekotyogva.
• … gyertek minél előbb Mystic Fallsba, mert, azt hiszem ő is itt van, vagy legalábbis itt volt – folytatta a nő, figyelembe sem véve a közbeszólást.
• Biztos? – kérdezte Lio érdeklődve.
• A Young farmi robbantásban tizenkét ember halt meg és szerintem még több áldozatra számíthatunk. Ugye tudjátok, hogy ez mit jelent? – kérdezte Prue borúsan.
• Hogy nemsokára találkozunk Mystic Fallsban – vigyorodott el Lance.
• Öt óra múlva ott leszünk – mondta Lio komolyan.
• Egyébként figyeljetek a boszorkányokra magatok körül, mert nálam egy már látogatást tett és sajnálatosan gyors véget ért – jegyezte meg, hogy felvilágosítsa barátait is. - Akkor siessetek – tette még hozzá a nő. Ezzel a végszóval bontotta is a beszélgetést, nem várva meg, hogy meghallhassa Lance piszkálódó kérdéseit, amik garantáltan arra vonatkoztak volna, hogy mi is történt a nő és Kol között, valamint Lio pesszimista megjegyzéseit arról, hogy már megint meg akarják ölni őket.