XXVII. fejezet

Az érem két oldala

„A félelem és a düh az érem két oldala. Egyikre sincs szükség!” Csillagközi romboló: Penge c. film

Egy fél órával Damon, Rose és Elena távozása után Lexi felmerészkedett az emeletre, a többiek – akik nem dőltek ki valamilyen után módon – továbbra is az étkezőbe voltak és különböző tevékenységekkel foglalták el magukat. Valamilyen belső kényszernek engedelmeskedve egyikük sem hozta fel Kol előtt azt, hogy esetleg megnézhetné Stefan-t, vagy – az immár jelen sem lévő - Damont és ezzel kapcsolatban beszélgetést sem kezdeményeztek. Ugyanis mindannyian érezték, hogy ez a téma túlságosan is kényes ahhoz, hogy ők akárcsak pár szóval is célozzanak rá. Az ősnek pedig egyértelműen esze ágában volt ezt megtenni. 

A szőke vámpírnő kissé tétován kopogatott annak a szobának az ajtaján, amibe egészen eddig olyan sok időt töltött aggódással és szomorkodással. Stefan nyitott ajtót és szó nélkül félreállt, hogy beengedje legjobb barátját, akiről nemrég még azt hitte, hogy meghalt.

- Prue? – érdeklődte Lexi, mivel a nőt nem látta sehol. Aminek egyrészt örült, mert így négyszemközt beszélgethet a másikkal, viszont az érem másik oldalán az volt, hogy nem tudta hogyan is kezdjen bele a bocsánatkérésbe, amivel egyértelműen tartozott.

- Elaludt, a szobájába vittem – felelte Stefan szelíden és becsukta az ajtót, hogy háttal nekidőljön. Aztán onnan figyelte legjobb barátját, aki tőle szokatlan tétovasággal toporgott a szoba közepén. Tény és való, hogy örült neki, hogy életben van, mégis… annyi mindent eltitkolt előle és úgy vélte épp itt az alkalom arra, hogy ezekről a dolgokról beszélgessenek.

- Hoztam fel neked enni, mert… - kezdte Lexi, hogy aztán szinte a saját nyelvét elharapva fékezte meg a folytatást. Soha sem volt egy tapintatos fajta, ő és Stefan ahhoz túl sok mindenen mentek át együtt, ennek ellenére most nem akarta még kényelmetlenebbé tenni a helyzetet azzal, hogy ilyesmit emleget fel. Gyorsan letette a kezében tartott tálcát mielőtt még véletlenül összetöri.

- …nyilvánvaló volt, hogy nem fogok lemenni – fejezte be Stefan egykedvűen, és továbbra sem mozdult a felvett pozíciójából, ami miatt egykori legjobb barátja csak még idegesebb lett.

- Ez a helyzet mindenki számára új és úgy vélem mindenki megérti a vonakodásodat a találkozást illetően – motyogta a szőke vámpírnő lágyan. Ő a maga részéről örült volna, ha sikerül közelebb hozni őket egymáshoz, de ez egyértelműen nem volt ilyen egyszerű és főleg nem olyan, ami azon nyomban teljesülni fog. Idővel talán. Remélhetőleg.

- Már találkoztam vele Lexi – jegyezte meg a másik komolyan. Persze igaz, hogy azon találkozássokkor még nem volt tisztában azokkal a dolgokkal, amikkel most.

- De, akkor még nem tudtad, hogy ő… az apád – foglalta szavakba a másik gondolatait Lexi, a végét meglehetősen bizonytalanul hagyva, mert nem volt biztos a fogadtatásban. Igaz, azért annyit biztosan tudott, hogy Stefan nem úgy fog reagálni, mint a bátyja.

- Valamint azzal sem voltam tisztában, egyesekkel ellentétben persze, hogy az anyám életben van, veled együtt – közölte Stefan fanyarul.

- Stefan, ő aludt, és amikor megtaláltunk titeket… ti már, szóval… - Lexi ismét nem tudta hogyan magyarázza a meglehetősen szomorú tényeket.

- Amikor először találkoztunk. Nem mondtad el, miért nem? – kérdezte Stefan bánatosan fürkészve a másikat, akinek jól láthatóan bűntudata volt. Nem minden ok nélkül.

- Mit is mondhattam volna? A nevem Alexia és a nagyapád küldött azért, hogy segítsek rajtad és a bátyádon. Stefan, meg kell értened, hogy ami eleinte kötelezettségnek indult az barátsággá vált, szeretetté. Még a bátyádat is szeretem, pedig soha sem voltunk puszipajtások – próbálta szavakba foglalni a véleményét a szőke vámpírnő tétován.

- Amikor meghaltál… Damont hibáztattam, olyasmiért, ami nem is volt végzetes rád nézve. El tudod képzelni, hogy így visszatekintve milyen érzés ez? – érdeklődte Stefan keserűen.

- A mesterem… Merlin, úgy vélte nem állhatunk elő az egésszel és tisztában voltunk vele, hogy édesanyátok nemsokára felébred és első dolga lesz megkeresni titeket – próbálta megmagyarázni a lehetetlent. Bűntudata volt, de akkor és most is úgy véli, hogy jól cselekedett. 

- Jó, hogy emlékeztetsz rá. Mi értelme volt ennek az egész alvásnak rá nézve? – szegezte a kérdést a legjobb barátjának Stefan kíméletlenül, bár továbbra sem mozdult az ajtótól.

- Emlékszel mielőtt a mesterem, visszahozta volna az emlékeiteket említett, hogy Prue milyen iramban és mértékben keresett titeket? Az a pusztítás… az a sok vér… Nem lehetett hagyni, hogy tovább folytassa, így nem. Szüksége volt egy kis időre, hogy megnyugodjon – válaszolta Lexi feszülten.

- De több mint százötven évre? – Stefan amikor megnyugtatta az anyját, akkor határozta el, hogy kideríti miért történt mindez. Olyan hosszú idő. Valami oka csak volt, hogy nem szakadt meg előbb a folyamat.

- A mérték sajnos nem volt megfelelő, de szerintem nem kéne most már ezzel törődni. Ugye nem haragszol rám? – próbálta kerülni a válasz Lexi, mielőtt kiderül, hogy ez is Merlin döntése alapján alakult úgy, ahogy. Ugyanis a mestere megkérte Morganát arra, hogy altassa el Prue-t, de amikor az időről volt szó önhatalmúan magához ragadta a teendőket és felesége tudta nélkül növelte a dózist. Mert nem akarta, hogy a lánya tovább folytassa a véleménye szerint értelmetlen gyilkolást. Morgana minden bizonnyal tisztában volt ezzel, de inkább magára vállalta a dolgot. Nem tudni miért, de ez most nem is igazán volt érdekes.

- Szükségem van egy kis időre, mert az igaz, hogy nem haragszom rád, de szeretnék átgondolni pár dolgot. Sok mindent. És nem tartom jó ötletnek, hogy Damon-t egyedül hagyjam – válaszolta végül Stefan, elnézve a másik válla fölött. Az előbb egy pillanatra a szemébe nézett és ennyi pont elég volt ahhoz, hogy új képességeivel mindenre rájöjjön. Nem tudta, hogyan kéne kezelnie azt, ami tudomására jutott.

Az emberek fejébe bejutni más volt, mint egy vámpíréba, főleg, ha az olyan idős volt, mint Lexi. Tudta, hogy nem tarthatja majd meg magának ezt az információt, ahhoz túlságosan is fontos volt. Viszont tisztában volt azzal is, hogy Merlin és Prue egyébként is kényes apa-lánya kapcsolata a mostaninál is rosszabb lesz, ha ez kiderül és nem igazán hitte, hogy egy ilyen kijelentést egyáltalán túlélne a férfi.   

Mindazonáltal valakinek tudni kell erről, és bár lehet, hogy nem ez lesz a világ legjobb ötlete, de úgy döntött, hogy ez a személy Damon lesz. Leginkább azért választotta a testvérét, mert így talán a mérleg még inkább Prue felé fog dőlni és akkor ők ketten kibékülnek. Mert Damon akármennyire adja az érzéketlent mindkettőjüknek hiányzik a másik.

- Rendben, megmondom, édesanyádnak, hogy hol talál rád – törölte meg a szemeit Lexi, mint, akinek csak a szemébe ment valami, de arról volt szó, hogy fájt neki a másik távolságtartása. Bizonyos fokig persze megértette. Nagyon is. Ennek ellenére összeszorult a szíve és csak abban reménykedhetett, hogy Stefan megbocsátja neki a múltban történteket. Mindent, sajnos nem lehet elfelejteni, de azért talán csak nincsen minden veszve.

- Köszönöm, és Lexi? – kérdezte Stefan mielőtt kilépett volna a helységből egy pillanatra még visszafordult, hogy ismét a másik szemébe nézzen.

- Igen?

- A legjobb barátom vagy, még mindig. Mindennek ellenére – jegyezte meg és elhagyta édesanyja házát. Gondolkodni kellett. És még ki kellett találni, hogy ezt az egészet hogyan mondja el Damonnek.

- Tudom. Tudom – szipogta a vámpírnő mikor a másik távozott és akarata ellenére zokogásban tört ki.

Másnap Prue felébredése után kissé meghökkenten fedezte fel maga mellett Kolt. Kibújt az ágyból, gyorsan lezuhanyozott és felöltözött, közben pedig egyfolytában rázta a fejét, mert annyira abszurdnak találta ezt az egészet. Camelotban Kol és ő olyan magától érthetődően beszélgetek a babáról és a jövőről. Most mégse tudta mi is lesz ebből. Talán tényleg sikerül végre egy családnak lenniük?

Az étkezőbe lépve szint már-már kellemes családi összkép fogadta, ami olyan meghökkentő volt, hogy megfontolta azt a lehetőséget, hogy csak úgy a hecc kedvéért sikítozni kezd és megvárja a reakciókat. Végül elvetette ezt, leginkább, azért, mert nem akart hülyét csinálni magából. Ugyanis a kép, ami fogadta a következő volt: Ric a kávéját kortyolgatva olvasta a végzősök legutóbbi dolgozatait – nyilván már hiányzott neki a munkája -, Jeremy és Rebekah elmerülten diskuráltak a reggelijük felet és olyan közel ültek egymáshoz, hogy egy tű sem fért volna közéjük. Sarah készítette az ételeket, amiket aztán az asztal közepére halmozott. Elijah újságot olvasgatott, de az fölött elkapta a nő tekintetét, kérdőn ránézett mikor látta annak megtorpanását, Prue azonban ismét megrázta a fejét. Tényleg nem kéne meglepődnie!

- Jó reggelt – köszöntötte őt végül Elijah udvariasan, és felállva kihúzta a maga melletti széket. Prue leült és mivel éhes volt a további kölcsönös köszönések után nekilátott három pirítósnak. Persze nem egyszerre, az általában Lance szokása volt.

- Szükséged van valamire Prudence úrnő? – sertepertélt körülte Sarah.

- Nincs.

- Stefan úrfi, Damon úrfiék után ment miután te lefeküdtél. Persze előtte még beszélgetett Alexiával – közölte a nővel, mert úgy vélte ez olyan kérdés lehet, ami a nőt érdekli. Igaza volt. Prue természetesen számított rá, hogy ez lesz. Stefan valószínűleg neki akart segíteni ezzel, meg persze el akarta kerülni Kolt.

- Alaric jól sejtem, hogy Lio nem végezte el azt a varázslatot, amivel módosítja Mystic Falls lakosságának emlékeit a halálodat illetően, úgy mintha egy hosszabb szabadságot vettél volna ki? – kérdezte Prue, lényegretörően az ex-történelem tanár felé fordulva.

- Azt mondta, hogy biztonságosabb, ha te végzed el. Aztán elsorolt olyan dolgokat, amiknek nem sok értelme volt – felelte Ric zavartan. Az, hogy semmi értelme nem volt Lio mondandójának véleménye szerint túl finom megfogalmazás volt. Persze a fekete hajú férfi jó fej volt, meg minden, mégis kissé furcsa szokásai voltak és reakciói is hagytak némi kivetni valót maguk után. Példának okáért, azt mondta azért nem változtatja meg ő az emberek emlékeit, mert, ha nem úgy sikerülne, ahogy Prue szeretné, akkor a nő mérges lenne rá és ezt nem akarta megkockáztatni. Mintha legjobb barátnője megölné csak azért, mert rosszul csinál valamit! Mert, ugye nem tenne ilyet? Ugye?

- Reggeli után ismét visszatérhetsz – mosolygott rá halványan a nő.

- Az remek lesz – vigyorodott el Ric boldogan.

- Király – szúrta közbe Jeremy is vidáman.

- Jeremy, még a végén azt fogom gondolni, hogy nem tetszetek az óráim – húzta fel a szemöldökét Prue kissé cinikusan.

- Nem, én nem… csak… - hebegte a Gilbert fiú zavartan.

- Értem, Jeremy – sóhajtotta a nő, tudva, hogy nem szegény fiút kéne piszkálnia azért, mert furcsa neki az új helyzet. A maga részéről persze roppantul érdekesnek tartotta, hogy Jeremy láthatóan ilyen közel került Rebekah-hoz. Eddig azt hitte, hogy a fiú a Bennett lányba szerelmes, de ez nyilván téves elképzelés volt, mert, akkor miért lenne itt a szeretett személy helyet?

Ráadásul, Prue úgy vélte, hogy Bonnie és Jeremy soha sem lehettek igazán olyan felszabadultak egymással, mint a Rebekah és Jeremy páros. Ha ez valóban így van, akkor nem kéne megtörni ezt az úgy kapcsolatot, de persze a boszorkányt sem szabad figyelmen kívül hagynia, mert nem akarta, hogy több bajt okozzon. Megölni persze még nem kell, de Lio azért benézhet hozzá, csak, hogy emlékeztessék rá, hogy ki is a főnök és pontosan meddig mehet el. Biztos, ami biztos. 

Tehát Prue végrehajtotta a varázslatot és ez után egyfajta rutin alakult ki náluk, a következő hetek során, amit mindenki igyekezett a maga módján megtartani.

Prue naponta kétszer átment a Salvatore panzióba, általában Lance-el vagy Lióval és beszélgetett Stefannal, mivel idősebb fia annak ellenére, hogy hálás volt neki azért, hogy Ric ismét az élők között van, és ennek köszönhetően elmehetnek együtt a Mystic Grillbe semmi módon nem közeledett felé.

Damon, pedig az erejét próbálta egymaga meghatározni. Érdekes volt, persze az egyik ilyen lebilincselő kísérlet során búcsút mondott a konyhának, de arra már egyébként is igazán ráfért az újítás. Ezért aztán legtöbb idejét a hasonmással töltötte, akivel nem volt nehéz elengedni magát és őszintén tudott mindenről beszélni.

Stefan továbbra is őrizgette azt a titkot, amit Lexi fejéből kiolvasott, mert egyik pillanatot sem találta megfelelőnek arra, hogy felvázolja azt a testvérének. Ugyanis, amikor először próbálkozott volna vele, akkor Damon éppen Elenával beszélgetett és nem szerette volna megzavarni őket. A második alkalommal Damon és Ric iszogattak, miközben a történelem tanár dolgozatokat javított. Harmadszor, pedig Damon éppen tönkretett a konyhát új képességei egyikével, így aztán Stefan, aki nem akart ugyan erre a sorsra jutni tovább hallogatta az elkerülhetetlent.

És a fiúknak ott volt Rose, hogy segítse őket abban az esetben, ha valamilyen problémájuk merülne fel. Damon megvolt győződve arról, hogy a vámpírnőben ritka kincset érő házvezetőnőre bukkantak, akit ráadásul még fizetniük sem kellett.

Kol kerülte a fiait, ahogy azok is őt. Ezen kívül figyelmen kívül hagyta Klaus faggatózását Camelotról, ami azt eredményezte, hogy legidősebb testvére nem akart vele szóba állni. Valamiért ő ennek inkább csak örülni tudott. Ami miatt csak még jobban magára haragította az ősi hibridet. Prue és ő bár nem töltöttek sokkal több időt együtt egészen jól megvoltak. Egyikőjük sem hozta szóba a baba témát, ahogy a nő régi otthonában tett látogatásukról is hallgattak. Este egymás mellé feküdtek le és annak ellenére, hogy eleinte furcsának tetszett túl könnyűvé vált.

Klaus a maga részéről nem szeretett sokáig egy helységbe lenni Lance-el, ezért ha ez megtörtént, akkor rövid időn belül távozott. Mostanában pedig inkább visszatért a Mikaelsson villába tekintettel arra, hogy Caroline már nem ápolgatta tovább Stefan lelki világát, vagy ha igen, akkor azt nem Prue otthonában.

Elijah ingázott bátyja villája és Prue háza között. A kényes légkör ellen nem sokat tudott tenni, bár a maga részéről próbálkozott. Tett egy óvatos célzást arra, hogy esetleg Kol megfontolhatna egy beszélgetést a fiaival, természetesen öccse reakciója nem maradt el. Kol kikérte magának, hogy Mr. Önuralom adjon neki tanácsokat és megmondta neki, hogy foglalkozzon a saját dolgával. Utána vagy öt napig még csak szóba sem állt a testvérével. Elijah, aki sejtette, hogy hasonló végeredménnyel fog végződni a dolog sztoikus nyugalommal tűrte mindezte. Aztán megkérdezte Prue-t, hogy segíthetne-e valamiben neki, mert hasznossá akarja tenni magát, ha már a családja területén ilyen csúfos kudarcot könyvelhetett el. A nő ezért aztán megkérte rá, hogy az ismerősei között kérdezzen körül, hogy valaki nem látta-e a drága jó Percivalt, mert ő nagyon szeretett volna ismételten elbeszélgetni vele. Lehetőleg most úgy, hogy a férfi őszinte lesz és elárulja, hogy miért is nem tette meg azt a szívességet neki, ami nem kívánt valami nagy áldozatott. Elijah tehát belevetette magát a kutatásba. Természetesen nem talált semmi hasznosat. Legalábbis eddig, de biztosította Prue-t arról, hogy ez rövid időn belül változni fog.

Lio legjobb barátnője kérdése alapján ellátogatott a Bennett boszorkányhoz, aki nem olyan meglepő módon nem fogadta őt jó szívvel, sőt meglehetősen durva volt vele és nagyon kereken kijelentette, hogy tőle mindenki feldobhatja a lábát, mert náluk ez sajnálatos módon nem tartós állapot. A fekete hajú férfi a szokásos aggodalmas megnyilvánulásai helyet keményen helyre tette a boszorkányt, és Prue-nak inkább csak nagy vonalakban számolt be a beszélgetésről. Mivel tudta, ha egy az egyben mindent bevallana a hallottakkal kapcsolatban, akkor a nő olyan gyorsan ölné meg a Bennett boszorkányt, hogy annak pislogni sem maradna ideje. Persze nem tudhatta, hogy valaki más is megfogja látogatni Bonnie-t, és ő a nemlegest választ hallva nem fogja majd vissza magát.

Lance nem próbált közeledni a fiához és inkább szüntelenül flörtölt Sarah-val, aki olyankor minden egyes alkalommal, szinte megölte őt a tekintetével és egyre többször hagyta figyelmen kívül. Mindenestre továbbra is főzött rájuk és a szőke hajú férfi, aki ezt nagyra értékelte, visszavett egy fokozatott. Igazán unta magát, ráadásul kiemelten érzékeny vérfarkas érzékei veszélyt jeleztek, de nem tudta honnan fog rájuk törni és pontosan mikor. Mindenesetre úgy vélte, hogy túl hamar.

- Történni fog valami és ez nem jó – jegyezte meg Lance Prue irodájában a kanapén való elterpeszkedés közben. A szoba tulajdonosa a forgószékében foglalt helyet és ingerülten dobolt az asztalon, még Lio az egyik fotelba telepedett le. Ők hárman úgy vélték ideje egy késő esti megbeszélésnek mentesen felesleges jelenlétektől, szemektől és fülektől. Utóbbi elkerülése érdekében meggyújtottak egy zsályagyertyát.

- Tudom – hagyta abba egy pillanatra a tevékenységét Prue, hogy szőke hajú barátjára tekintsen, majd újult érdeklődéssel folytatta tovább a dobolást.

- Én is ezt mondom, már napok óta mégsem figyel rám senki – morgolódott Lio keserűen, mintha őt soha sem hallgatnák meg.

- Lio, te folyton vészmadárkodsz – legyintette a nő szabad kezével, mintegy jelezve, hogy ennél talán több kell ahhoz, hogy ő is aggódni kezdjen.

- Nem is – tagadta a fekete hajú férfi kapásból, mintha az állítás nem a valóságot türközné.

- De igen – replikázott Lance fellengzősen.

- Örülnék neki, ha nem kezdenétek igen-nem játékba, mert ez nem a legalkalmasabb pillanat erre – csapott határozottan az asztalra, mert nem akart eltérni a tárgytól.

- Bocsi – kérte elnézést a szőke hajú férfi könnyedén.

- Bocsánat – motyogta Lio is.

- Semmi gond – felelte Prue egy nehéz sóhaj közben, mert az igazság az volt, hogy fekete hajú barátja nem tévedett, mert ő neki is rossz érzése volt. - Szerintettek ki fog támadni?

- Először? Nem tudom, Mordred vagy Silas, vagy esetleg van más versenyző is? Nem, mintha ők ketten nem lennének elegek. Az igazat megvallva kettővel többen vannak, mint ami még véleményem szerint egészséges – töprengett el a lehetőségen Lio.

- A Bennett lány? Mondjuk az igazat megvallva, nem hinném, hogy azért kéne paráznunk, miszerint ő megtámad minket – vetette ellen saját hangosan kimondott gondolatát Lance lekicsinylően. Egyértelműen nem tartotta sokra Bonnie képességeit.

- Beszéltem vele – felelte a fekete hajú férfi szenvtelenül. Lance ugyanis ezt még nem tudta és nem nagyon örült annak, amikor rájött, hogy a másik kettő csak most avatja be őt. Akkor is, ha Lio reggel beszélt a lánnyal és Prue-nak pedig kora délután mesélte el. Elvégre azóta bőven lett volna ideje arra, hogy neki is elmondja!

- És nem kéne elfeledkezned arról, hogy ahhoz történetes elég ereje volt, hogy végrehajtson két áldozást és majdnem egy harmadikat, hogy a következményekről ne is beszéljünk – mutatott rá a tényekre Prue komoran.

- És Quetsiyah törvénye? – dobta fel a magas labdát Lance merészen és legjobb barátnője arcát kezdte fürkészni ugyan úgy, ahogy Lio.

- Honnan tudjátok? – dermedt meg egy pillanatra Prue és ezért a kérdése élesebben csattant a kelleténél.

- Egy kismadár csiripelte, aki tulajdonképpen a sötétséget képviseli a Mágia Őrzői közül – válaszolta Lio, aki próbálta ezt a kérdést nevek nélkül megoldani, mert azóta nem említette senki Merlint a nő előtt, hogy az Camelotba küldte a férfit. Azt sem tudták, hogy az már kiszabadult-e vagy továbbra is ott tartózkodik. Morgana sem jelentkezett még, bár a háromfős csapat úgy vélte nemsokára hírt fog adni magáról. És remélhetőleg az ő oldalukon lesz, sőt ez volt a legvalószínűbb.  

- Remek – fortyant fel Prue, hogy Merlin erről is tudott, ahogy nyilván az anyja is és utóbbi ismét megfogja kísérelni őt annak rábeszélésére, hogy Avalonba menjen, ami miatt előre is ingerült volt. Nem is beszélve arról, hogy vajon, ha legjobb barátai tisztában vannak ezzel, akkor az ő imádott édesapja vajon kinek fecsegte még el?

- Csak mi, Rosemary, Sarah és talán Ric, valamint esetleg Jeremy tudjuk a hírt – előzte meg a kérdést Lio. Prue kimérten bólintott. Az említettek nem fognak semmit mondani erről, ebben teljesen biztos volt.

- Úgy értsem nem akartad elmondani nekünk? – kérdezte Lance felháborodottan, bár a nyomaték egyértelműen saját maga miatt volt.  

- Tudomásom szerint nem vagy közvetlenül érintett ebben a kérdésben – torkolta le a felszólalót a nő.

- Kol egészen stabilan fogadta – kockáztatta meg a kijelentést Lio.

- A stabil az azt jelenti, hogy nem szaladt világgá, amikor megtudta a nagyhírt – fűzte hozzá saját álláspontját a kérdésről a szőke hajú férfi.  

- Álmos vagyok, máskor folytatjuk. Addig is tartsátok nyitva a szemeteket – állt fel Prue, mert kezdett fáradt lenni. Mindenki más már aludt a házban, ami nem is volt csoda, mert hajlani két óra volt.

- Egyébként sem szeretek csukott szemmel sétálni, még azt hinnék nem vagyok normális – jegyezte meg Lance komolyan.

- És milyen igazuk lenne - nyugtázta a kijelentést Lio vigyorogva.

- Ezt meg, hogy is értetted pontosan? – Prue már csak ennyit hallott a beszélgetésből, mielőtt a szobájába ment volna. Igaz, hogy még a konyhát is útba ejtette, mert megkívánta Sarah burgonyasalátáját.

- Tru? – mormolta Kol félálomban, amikor a nő befeküdt mellé az ágyba.

- Éhes voltam – érkezett a féligazság halkan.

- Sokat eszel – dünnyögte az ős.

- Aludj Kol, mielőtt ismét olyat mondasz, amiért megöllek – szusszantotta Prue. Nem kellett kétszer mondani, mert hálótársa szinte azon nyomban visszatért Álomországba, ahová nem sokkal később ő is követte.

Másnap Jeremy úgy határozott, hogy meglátogatja Bonnie-t, szégyellte magát, hogy mostanában ennyire elhanyagolta. Mégsem mondott nemet, akkor, amikor Rebekah felajánlotta, hogy elkíséri. Úgy vélte a szőke hajú ősnek szüksége van egy kis környezetváltozásra és, mivel hétvége volt, így ő is szabad volt, ami által semmi kifogás nem volt az ellen, hogy együtt töltsék a napot. Ismételten.

- Bonnie, lehet, hogy nem fog jól fogadni, de majd én megmagyarázom neki a helyzetet – közölte Jeremy, miközben a Bennett ház felé sétált Rebekah-val. Kéz a kézben. Egyikük sem tudta, hogy melyik volt az, aki ezt kezdeményezte, mégse húzták el a saját kezüket a másikéból.

- Ő sem mozdult ki a házból mostanában? Ric, azt mondta, hogy iskolába sem volt – mondta Rebekah.

- Megviselte az édesanyja halála és az, hogy Prue nem hozta vissza, amikor megkérte rá, vagyis jobban mondva követelte – próbálta védelmébe venni a boszorkányt a Gilbert fiú, de ő maga is tudta azt, hogy ez egy meglehetősen gyenge érv és az, ahogy Bonnie előtte viselkedett egyáltalán nem volt normális. Az említett esemény után, pedig egyre inkább magába fordult, ezért volt az, hogy Jeremy nem is próbálta vigasztalni, mert a lány már azzal vádolta, hogy ő örül a szenvedésének. Még ilyet, mintha nem lenne tisztában azzal, hogy milyen az, amikor elveszít egy szülőt!  

- Követelni valamit Prue-tól? Őrültség! – csóválta meg a fejét Rebekah, mert meggyőződése volt, hogy Kol feleségétől – aki nem is volt a felesége, de azért valami nagyon hasonló volt ahhoz – igény nyilvánítani valamire oly módon, hogy az valószínűleg a tiszteletlenség határát súrolja nemcsak hogy kockázatos, hanem teljességgel megengedhetetlen. Jórészt, akkor, ha az illető életben kíván maradni. A szőke ős úgy vélte a Bennett lány is csak azért úszta meg a csúf halált, mert Morgana előtte ölte meg az anyját. És annak ellenére, hogy miket mondtak Prue-ról a kegyetlenségének is volt egy határa. Igaz, talán inkább Jeremy miatt nem tette meg, gondolta Rebekah.   

- Lehet. Valószínű. Igaz – ismerte el végül a Gilbert fiú kissé vonakodva.

- Nem lehet mindenkit visszahozni csak azért, mert mások úgy akarják – jelentette ki a szőke hajú ős tőle szokatlan módon meglehetősen bölcsen.

- Tudom, csak ő nem fogadta el könnyen – rázta meg a fejét Jeremy bánatosan.

- Értem – felelte Rebekah, mivel ezzel kapcsolatban nem tudta, hogyan is kéne reagálnia. Leginkább mert részben Bonnie miatt volt az, hogy Meredith megszállta a testét és Mordred és Silas feltámadtak. Ezek közül már egy is elég lenne, ahhoz, hogy a boszorkány halálát kívánja, mégsem tette. Jobban mondva nem ezért, hanem, mert a lány járt azzal a fiúval, aki az ő szívének mostanában igencsak fontos lett.

- Egyébként honnan tudtad? – kíváncsiskodott Jeremy.

- Mit? – válaszolt kérdéssel a kérdésre a szőke hajú ős kissé zavartan.

- Hát, hogy nem lehet visszahozni akárkit.

- Nos, vannak legendák, amik a Mágia Őrzőiről és az erejükről szól – magyarázta Rebekah.

- Félelmetes lehet mindegyik – hümmögte Jeremy sokatmondóan.

- Prue közülük az egyik olyan, akitől mindenki fél – tette hozzá a szőke ős elismerően, valamint némileg félve is.

- Miért? Úgy értem tudom, hogy néha kissé hidegen viselkedik, de sok mindenre képes lenne a családjáért és értünk is… úgy értem… – próbálta megfogalmazni a véleményét a Gilbert fiú komolyan.

- Azokért, akik felesküdtek rá, persze, de tudod, aki képes elpusztítani egy olyan helyet, mint Camelot az olyan mintha… nem kímélne senkit és semmit, ha az útjába kerülnek – válaszolta Rebekah alaposan meggondolva minden egyes szavát.

- Hát, ha innen nézzük, akkor lehet benne valami – ismerte el Jeremy.

- Az anyám megakart ölni engem és a testvéreimet, az apám úgyszintén, ő viszont egyben tartja a családját… mindenesetre megpróbálja és ez lenyűgöző – foglalta össze a szőke ős azokat az észrevételeit, amik most számítottak.

- Még, akkor is, ha vannak közöttük nagyon elcseszett egyének – célzott Merlinre a Gilbert fiú grimaszolva.

- Jeremy! – szólt rá a másikra Rebekah, de nem tudta megállni nevetés nélkül. Az, hogy valaki így beszélt a férfiról egyszerre volt lenyűgöző és borzalmas.

- Csak az igazat mondtam, mert azért nézd meg még Morgana is mire képes csak azért, mert valaki nem csinálja azt, amit ő akar – mondta Jeremy tényközlően.

- Erre Prue is képes lenne – mutatott rá Rebekah komolyan, bár szája sarkában a téma ellenére továbbra is ott bujkált egy mosoly. A Gilbert fiúnak valahogyan mindig sikerült őt jobb kedvre deríteni.

- Valószínű, de akkor is jobb, hogy nincsenek olyan sarkalatos pontjai, mint Merlinnek vagy Morganának – vélte Jeremy és a lehetőség miatt látványosan megborzongott. Nem tudta volna elképzelni, hogyha lehetősége lett volna rá egyáltalán, akkor őket szolgálja. Prue ebből a szempontból remek volt. Elvégre a két legrégebbi személy, akik esküdt tettek neki a legjobb barátai voltak!

- A nő és végtelen jó dologra célzol – összegezte a két nevezett személy általános nézeteit azokkal kapcsolatban, akik esküdt tettek nekik.

- Pontosan, úgy értem Prue nem csak nőket választ – érvelt a Gilbert fiú. Mert ugye ő ez alapján továbbra is szenvedne az őrült vadász dolog miatt.

- Meredith egyértelműen nem volt jó választás, ha ebből a szempontból nézzük – mondta Rebekah komoran.

- Aminek sajnos meg is lett az ára – értett egyet Jeremy harciasan. Szegény Prue, gondolta közben. Igazán nem ezt érdemelte azok után, hogy segített Meredith-nek, hogy annak ne Morganához kelljen hűségesnek lennie. De persze Mordred tehet az egészről, Meredith meg már megfizetett a tettéért. - Ha arról lenne szó, akkor megtenné bárkinek, ha annak jó oka van arra, hogy csatlakozni akar hozzá – mondta a Gilbert fiú teljes meggyőződéssel a hangjában, mert ebben egyáltalán nem kételkedett.

- Igaz – ismerte el Rebekah.

- Viszont Merlin szolgái? – tért át a másik őrzőre Jeremy. Szerette, hogy a szőke ős és ő bármiről beszélgetnek és meghallgatják a másikat, támogatják egymást. Eddig szinte mindig csak olyan kapcsolatai voltak, amik rombomló hatással voltak a közérzetére és ezzel együtt általában az egészségére is. Először Vicky, aztán Anna és Bonnie. A maga módján mindegyik csak még rosszabbá tette az életét, talán akarva, talán akaratlanul, de kihasználták őt, és után nem törődtek vele. Rebekah más volt.

- Csak egyet ismerünk – felelte Rebekah habozva. Egy alapján nem nagyon tudnak felállítani bármilyen mintát. Közben, pedig megérkeztek a Bennett házhoz.

- Lexi-t, és nézd meg ő is olyan megmentési kényszeres, ráadásul nő – válaszolta Jeremy és megnyomta a csengőt és mikor semmilyen reakciót nem hallott bentről ismét megtette. Aztán mivel úgy vélte történt valami lenyomta a kilincset és kitárta az ajtót.

- Ha ebből a szempontból nézzük, akkor… - mondta Rebekah, miközben a Gilbert fiú belépett a házba, aztán szinte oda sem figyelve automatikusan követte, mikor azonban erre rájött megtorpant és megragadta az előtte álló karját. - Jeremy – suttogta mikor meglátta a nappaliban lévő vért és utána a hullát is. Legalábbis, ami maradt belőle.

- Istenem… Bonnie – lehelte a Gilbert fiú elborzadva és előre akar menni pár lépést, a szőke ős azonban visszatartotta.

- Ne nyúlj hozzá – kérte Rebekah remegő hangon. Látott már ezer éve sor sok halált és ez határozottan borzalmas volt.

- De lehet, hogy… - kezdte Jeremy, holott ő is tudta, hogy ez nem igaz.

- Meghalt Jeremy – fogta két keze közé a másik arcát és kényszeríttette, hogy a szemébe nézzen.

- Fel kell hívnom Prue-t – döntötte homlokát Rebekah-énak.

- Azt hiszed ő tette? – lepődött meg a szőke ős.

- Nem, nem ő volt– tagadta Jeremy hevesen. Ő maga is meglepődve mennyire biztos az állításában.

- Akkor? – faggatózott Rebekah továbbra sem engedve el a másikat.

- Azt hiszem olyan valaki tette, akivel kapcsolatban határozottan nem érzek semmilyen késztetést a személyes találkozót illetően. Mert az érme fordult egyet és sajnos nem a mi nyerő oldalunkra eset – mondta Jeremy megrendülten és kapaszkodott a szőke ősbe, mert szüksége volt rá.