2014. május 31., szombat

XXVIII. fejezet



Mi folyik itt?


„Az ember azt gondolná, hozzászoktam ahhoz, hogy nem tudom, mi folyik körülöttem, de egyáltalán nem így van. Csak morcos leszek tőle, és kicsit ijedt.” Laurell Kaye Hamilton


- Jó reggelt, fiúk! – lépte át a Salvatore panzió küszöbé Prue.
- Szia, anya! – viszonozta a köszönést Stefan lelkesen, még a szintén otthon tartózkodó Damon csak intett egyet, amit akár annak is lehetett értelmezni, hogy „Örülök, hogy látlak”. A nő természetesen csodálkozott azon, hogy a látogatási alkalmával idősebb gyermeke is megtiszteli őt a jelenlétével. Persze sokszor és sokféleképpen kifejezte, néha igencsak ellentétes véleményét, ennek ellenére mindig jelen volt.
Ami kimondhatatlanul jól esett Prue-nak, aki úgy vélte Stefan kérte meg erre a bátyját, aki nyilván vonakodva, de beleegyezett. Kellemesen meglepődött volna, ha tudja, hogy nem fiatalabb fia kérte meg erre Damont, hanem az magától döntött e mellett a megoldás mellett. Persze azért nem teljesen magától, mert Rose tett egy burkolt célzást erre vonatkozóan és Damon nem ódzkodott annyira a megvalósítástól, ezzel együtt, pedig eltöprengett azon, hogy vajon a vámpírnő mindig ennyire kedvesen viszonyult az ő dolgaihoz. Az eredmény az lett, hogy igen.
- A többiek? – kérdezte Prue, mert annak ellenére, hogy mindenki tudta, hogy a fiait jön meglátogatni ott kóvályogtak azok is, akik nem tartóztak ebben a kategóriába. Nem, mintha a nőt zavarta volna a jelenlétük. A barna hajú vámpírnő udvarias és tiszteletteljes volt vele, mint Morgana legtöbb szolgája, bár talán nem olyan túlzó mértékben, ami Prue idegeire ment volna. A hasonmás vagy azért volt ott, hogy villámhárítóként működjön anya és fia között vagy, mert tényleg érdekelték azok a beszélgetések, amik elhangzottak. Alaric hasonló pozíciót töltött be, mint a Gilbert lány, bár talán a hozzálássa sokkal másabb volt. Főleg, mert továbbra is szinte a föld felett járkált azért, mert visszakapta az állását és senki sem emlékezett a halálára, mármint a városiak közül.
- Rose úgy vélte szegényes a készletünk, így elment, hogy feltudja tölteni. Elena elvileg a Szöszit nézi, hogy vajon Klaus továbbra is zaklatja-e őt, vagy sem. Ric a konyhában próbálja kiélni művészi hajlamait, amibe talán nem fogunk belehalni, de soha sem lehet tudni – összegezte az idősebb testvér.
- Hé! – hallatszott a konyhából a tiltakozás. A történelem tanár nyilván magára vette, hogy legjobb barátja az ő főzési tudományát kritizálja. 
- Igazából Rose a vacsorához ment a hozzávalókért. Elena azért látogatja meg Caroline-t, mert a házi feladatukat akarják egyeztetni, valamint beszélgetni egy kicsit. Végül Ric a reggelit próbálja elkészíteni – pontosította a fiatalabb testvér.
- És te hol hagytad Totót és Óz-t? – érdeklődte Damon gunyorosan. A célzás félreérthetetlen volt. Stefan fejcsóválva kínálta hellyel édesanyjukat, hátha így elvesz valamennyit testvére szavainak éléből. Néha értette, hogy bátyját frusztrálja a nő jelenléte, akivel kapcsolata továbbra sem akar semerre sem haladni az óta, hogy minden kiderült. Viszont volt idő, amikor úgy vélte testvére ez által a piszkálódás útján akar közelebb kerülni anyjukhoz, mert más módon nem akarja, vagy jobban mondva nem tudja kimutatni az érzéseit. Elvégre, hogyan is beszélget valaki azzal a nővel, aki másfél évszázaddal ezelőtt megszülte őt, szerette, és végül egy gonosz személy közbenjárásának köszönhetően elvesztette őt, valamint ezzel együtt az emlékeit is? A helyzet korántsem volt egyszerűnek mondható, de lehetetlen sem. Legalábbis nem nagyon. 
Prue ezért aztán megengedett magának egy futó mosolyt. Inkább szórakoztatta, mint zavarta az, hogy idősebb gyermeke milyen becézéseket talált ki legjobb barátainak. Igaz, ami igaz úgy vélte, hogy az érintettek vele ellentétben már nem lennének hozzá hasonló véleményen. Mert ugye, hogy nézne már az ki, hogy valaki egy híresen heves vérfarkast egy aranyos kis kutyához hasonlít? Vagy a másik esetben egy erős boszorkánymestert egy csaló varázslóhoz?
- Lance reggelizet, amikor eljöttem és azt nem ajánlatos megzavarni, Lio pedig Elijah-val tárgyalt valamiről – felelte Prue komolyan. Beszélgetéseik alkalmával mindkét fia kérdéseire válaszolt, hol készségesen, hol egy kicsivel vonakodóbban.


- Vért? Vagy te csak a barátaidból iszol? – kérdezte Damon cinikusan nézve hol anyjára, hol pedig a kezében lévő tasakra.
- Damon – szólt rá bátyjára Stefan. Persze teljesen feleslegesen, mert, amit testvére nem akart meghallani, azt bizony nem is hallotta és ez határozottan abba a kategóriába tartozott. Nem tudta, hogyan kéne Damont rávennie arra, hogy legalább minimális szinten legyen tekintettel édesanyjuk érzéseire. Bár Prue láthatóan nem vette magára az igencsak tapintatlan kérdést.
- Nem, nem csak belőlük, de most nem kérek – utasította vissza szórakozottan idősebb gyermekét. Időnként nem tudta eldönteni, hogy csak próbálja felidegesíteni őt, avagy tényleg a maga módján fejezi ki azt, hogy érdeklődik az ő szokásai iránt. Ez a kérdés is erősen a határon egyensúlyozott ebből a szempontból, de utóbbi lehetőségre gondolni sokkal kellemesebb és megnyugtatóbb volt.
- Stefan, akkor esetleg te? Talán csak kis mértékben, hogy azért ne váljál testeket széttépő, aztán összerakó gyilkossá, de picivel növeljük az erődet – fordult ez után öccse felé Damon arcán pedig gúnyos mosoly tűnt fel, mert előre tudta a választ. Igazából nem is értette, hogy miért tette fel a kérdést. Talán, mert titkon reménykedett abban, hogy édesanyjuk tud megoldást Stefan „kis” problémájára? Elképzelhető.
- Tudod, hogy nálam ez nem válik be – rázta meg a fejét Stefan feszengve. Ez a téma egyértelműen nem tartozott a kedvencei közé és annak ellenére, hogy mindenki tudott róla őt zavarta. Mert soha sem értette, hogy miért is nem tudja visszafogni magát, ha másoknak sikerül.
- Egy próbát megért – vont vállat bátyja könnyedén, mintha, nem is gázolt volna testvére érzékeny lelkivilágába, aztán felbontotta a kezében lévő tasakot és a saját poharába töltötte a vért. Elvégre csak nem fogja visszavinni, ha már az édesanyja és az öccse visszautasították? Ric-et is megkínálta volna, de a történelemtanár úgy vélte ő napi egy, vagy két tasakkal tökéletesen elboldogul, így aztán nincsen szüksége ennél többre. A mai első adagját meg már nemrég elfogyasztotta. Milyen hangulatromboló kör volt ez!
De persze hálát kellene adniuk azért, mert Prue, nyilván nem teljesen véletlenül, úgy támasztotta fel Ric-et, hogy az már nem szomjazott vámpírvérre és az ősöket sem akarta megölni. Igaz, ami igaz a nő biztosan nem akarta volna megkockáztatni, hogy Esther varázslata továbbra is lefoglalja a történelemtanárt, mert ugye Jeremy esetében is eltörölte a vadász átkot, akkor a feltámasztáskor sem lehetetett valami nehéz dolga.   
- Stefan, nem akarlak megbántani, de ez a mókus dolog durva – hozta fel az ezzel kapcsolatos ellenérzéseit Prue komolyan.
- Csak így sikerül – tárta szét a karjait kisebbik gyermeke bánatosan, jelezve, hogy ő már mindent megpróbált, de semmi sem vált be számára.
- Ha mókusles-re mész? Kitalálok valamint, mert ez nem mehet így tovább – döntötte el a nő, bár még maga sem igazán tudta milyen megoldás lenne megfelelő.
- Az anyaterápia nem fog bejönni – vetette ellen Damon szarkasztikusan.
- Miért, már próbáltad? – kérdezte Prue hasonló hangon.
- Ez a Világmegmentő-hangom és nekem sem sikerült soha, Stefan lehetetlen eset és kész – felelte az idősebb testvér barátságtalanul.
- Ez meg a fiam vagy hangom, ami azt mondja, hogy a gúnyolódásodnak is van egy határa! – válaszolta a nő élesen. Nem azért, mert zavarta volna, hogy Damon nem hisz neki, hanem, hogy nem hisz a testvérében. Miért adja fel?
- Már kíváncsi voltam, mikor hozod fel – vágott egy grimaszt az idősebb fiú.
- Csak egy idióta nem látja, hogy te vagy az, aki világgá rohanna az igazság elől – reagálta le a megjegyzést Prue jegesen. Kol pontosan így volt a testvéreivel és ez zavarta a nőt. Természetesen tudta, hogy Damon szereti a testvérét, de az, hogy szóban ennyire elbagatelizálja az meglehetősen nehéz helyzetet teremtett.
- Én nem vagyok olyan, mint ő – morogta Damon ingerülten, mert pontosan megértette a célzást.
- Nem is ezt mondtam – mondta a nő kurtán, farkasszemet néztek egymással és nem tudták, hogy mit kéne mondaniuk. Stefan is szólásra nyitotta a száját, mert az ő problémájáról egyértelműen áttértek egy olyan témára, ami aknákkal volt kikövezve, végül mégsem mondott semmit. Kíváncsi volt arra, hogy ebből mi fog kisülni. Ugyanis náluk nem lehetet teljesen kirázni azt, hogy egy veszekedés végül pozitív végeredménnyel zárul.
- Kész az ebéd, mi lenne, ha megennétek? – próbálta oldani a szikrázó hangulatot Ric.


- Ez egy igazán remek ötlet, Ric – állt fel a nő a kanapéról, de mielőtt folytathatta volna megszólalt a telefonja.
- Vedd csak fel, lehet, hogy fontos – csapott le a lehetőségre Ric, mert látta, hogy Damon legszívesebben tovább folytatná ezt a beszélgetést és ahogy barátja arcát elnézte az senkinek sem lenne jó, vagy éppenséggel élvezetes.
- Jeremy az – ráncolta össze a homlokát Prue, mert a mostanában fellépő rossz érzése hirtelen nagyon erős riadóként szólalt meg a fejében. Ezért habozott is felvenni, mert tudta, hogy egyáltalán nem fog neki tetszeni az, ami most történni fog. Egyfajta belső ösztönnél fogva érezte azt is, hogy ez miatt olyan fordulatot vesz a nap további része, amitől rövid időre félelem kerítette hatalmába. Ez pedig nem történt meg vele túlságosan sokszor. Jobban mondva szinte soha.
- Már ő is téged hív, ha valami problémája van? – méltatlankodott Damon, bár kíváncsi lett volna, hogy miről is van szó. Ezért egyfajta ösztönzésként szólalt meg, mert látta, hogy anyja tétovázik, ami egy csöppet aggodalommal töltötte el. - Biztos azért, mert hozzád kötötte magát – fűzte hozzá megválaszolva a saját kérdését. Annak ellenére, hogy ebből a szempontból ő is sebezhető volt, tekintettel arra, hogy Elena így módon is kapcsolódott hozzá.
- Ezt hívják bizalomnak Damon – válaszolta idősebb fiának szenvtelenül. - Jeremy? – szólt bele a készülékbe feszülten.
- Prue… ide tudnál jönni? – tette fel a kérdést a Gilbert fiú kissé akadozva, mégis úgy, mintha a nő pontosan megtudná határozni, hogy ő hol van. Ami igaz is volt, mert ha ráhangolódott a másik kusza gondolataira, akkor láthatta, hogy a Bennett házban van. Ráadásul valami felzaklatta. Azt nem tudta, hogy pontosan miről is van szó, mindenesetre a sejtése beigazolódott azzal kapcsolatban, hogy bármi legyen is az, határozottan nem fog örülni neki.
- Mi történt Jeremy? – próbálta kifaggatni az érintett lágyan, hogy ne sanyargassa meg még jobban az érzékeit.
- Csak gyere ide, és itt elmagyarázom – mormolta Jeremy sürgetően és meglehetősen elkeseredetten. - Szükségem van rád – tette hozzá kicsit szipogva. Aztán felcsendült Rebekah hangja, ami megnyugtató duruzsolásnak tetszett.
- Azonnal ott vagyok – biztosította a Gilbert fiút, majd bontotta a vonalat. Tisztában volt azzal, hogy a szőke ős megvigasztalja Jeremy-t az ő érkezéséig, ami rendkívül megnyugtató volt, mert a terhesség se tette őt érzékenyebbé. Legalábbis ebből a szempontból. Mert továbbra is ódzkodott a síró emberektől, akik tőle vártak vigaszt és annak ellenére, hogy a Gilbert fiúval már átesett egy ilyenen nem kért belőle repetát. - Ennyi volt most, majd délután bepótoljuk, nekem viszont mennem kell – pillantott az őt figyelőkre egykedvűen. Próbálta nem kimutatni, hogy mennyire ideges az új fejleménytől.
- Ne tartsak veled? – vetette fel Ric.
- Nem, kösz. Jeremy és Rebekah sétálni mentek és biztos találtak valamit – mondta mély meggyőződéssel, mert sajnos ebben teljesen biztos volt. Közben gondolatban megkérte a történelemtanárt, hogy figyeljen a fiaira. Ric hasonló módon biztosította őt arról, hogy minden rendben lesz. Damon gyanakodva figyelte őket, mintha csak tudta volna, hogy kommunikálnak egymással az ő bevonása nélkül. Stefan anyja mellett toporgott és legszívesebben vele tartott volna, viszont látta rajta, hogy elutasítás lenne az ötletből.
- Vagy összejöttek és kis Gilbert tőled kér tanácsot arra vonatkozóan, hogy szakítson a barátnőjével – jegyezte meg Damon gúnyosan. Mert mindenki tudta, hogy azok ketten közelebb kerültek egymáshoz. Elenát meg is kérdezte arról, hogy mit gondol a helyzetről, szerelme vegyes érzéseiről számolt be. Melyek szerint Rebakah mostanában előnyére változott és Jeremy láthatóan jól érzi magát a társaságában. De ettől függetlenül a szőke ős továbbra is az volt, aki és ami.
- Meglátjuk – válaszolta Prue könnyedén.
- Esetleg… - kísérelte meg felvázolni elképzelését Stefan.
- Nem – szakította félbe anyja ellentmondást nem tűrően. Láthatóan nem esett nehezére kitalálni, hogy fiatalabb fia, mit is akart neki mondani.
- Feltételezem, ha komoly lenne a dolog, akkor szólnál nekünk róla, és nem kezdenél semmilyen magánakcióba – jelentette ki Damon sokatmondóan, miszerint ő bármikor segít neki. Minden veszekedésük és nézeteltérésük ellenére.
- A feltételezésed helytálló, később találkozunk fiúk. Addig is próbáljatok kerülni a bajt – búcsúzott Prue, megsimogatva először Stefan, majd Damon karját. Egyik sem emelt ez ellen kifogást. Kedves gesztus volt, természetes.
- Szia anyja – integetett Stefan.
- Ja, ja – mormogta Damon. Tényleg remélte, hogy az anyja nem kerül semmilyen bajba.


Prue-nak a Bennett-ház felé tartva eszébe jutott Damon születése. Nem is igazán értette, hogy miért, de inkább az emlékre koncentrált a helyett, hogy elméleteket gyártson az őket most már egyre jobban fenyegető veszélyről.


Lio, Lance és ő éppen úton voltak Morganahoz. Természetesen a nő azt akarta, hogy Avalonban találkozzanak, lánya azonban kereken elutasította a lehetőséget. Így köztes megoldásként választották az egyik Wellsi kastélyukat.  
- Meg kell állnunk – nézett a vele szemközt ülő Lióra Prue meglehetősen nyugodottan. Már az induláskor kezdte érezni a fájásokat, de úgy vélte ki fogja bírni, azonban mostanra már biztosan tudta, hogy erre nem lesz képes.
- Nemsokára ott vagyunk – felelte a fekete hajú férfi miközben a mellettük lévő tájat szemlélte. Csoda módon nem ő vesztette el a fogadásukat szőke hajú legjobb barátjukkal, így nem neki kellett fent ülnie a bakon. Ugyanis Morgana nem akarta, hogy mások is jöjjenek velük, így a szobalányt, komornát és a kocsist is otthon kellett hagyniuk, ami azért kissé kényelmetlen volt.
- Most Lio! Lance állítsd meg a lovakat vagy én fogom – zörgette meg a lovas kocsi tetejét a nő kikapva Lio kezéből a sétapálcát.
- Rendben, rendben, mi van már?- állította meg a járművet Lance, hogy az ablakon behajolva megtudakolja miért is kéne neki a semmi közepén lecövekelnie. Felvetődött volna benne, hogy talán a hormonok felelősek barátnője hirtelen szeszélyes hangulatáért, de Prue szokatlanul nyugodtan és boldogan fogadta az állapotát. Egyáltalán nem hajlott a melodrámára vagy a túlzásokra, sőt még a szokásos természete is sokkal stabilabb volt, mint általában.
- Van errefelé valami épület?- érdeklődte Prue a hasát simogatva, mintegy szórakozottan. Barátai nem vették észre, hogy inkább olyan a mozdulata, mintha vissza akarná tartani a picit. Még egy kicsit bírd ki, gondolt apró és mély lélegzeteket véve.
- Egy vadászlak, ami egy, vagy inkább két hónapja üres, mert Lio átköltöztette őket egy nagyobb épületbe, de ettől függetlenül az már mi birtokunkhoz tartozik. De miért is kérdezed ezt? Másfél óra múlva úgyis odaérünk – közölte Lance értetlenül. Fekete hajú barátja ugyan így volt ezzel.
- Mennyi idő még odaérünk? A vadászlakhoz? – kérdezte Prue lassan.
- Három perc – felelte a szőke hajú férfi és Lio-ra pillantott magyarázatott várva a hirtelen támadt érdeklődésre. Aki ugyan olyan tanácstalanul nézett rá vissza.
- Jó, ott fogunk megszállni – döntötte el a kérdést Prue, mert érezte, hogy nem lenne képes még másfél órát kibírni a kocsiban és egyáltalán nem itt akarta megszülni a babát.
- És mégis miért tennénk ezt? Valami baj van? – aggodalmaskodott Lio.
- Elfolyt a magzatvíz – jelentette ki Prue nyugodtan.
- Mi van?! – kiáltotta egyszerre két legjobb barátja, akik erre már rájöttek volna, ha jobban odafigyelnek. Szinte csak most kezdték felfogni, hogy legjobb barátnőjük tényleg szülni fog egy kisbabát.
- Semmi baj nem lesz Prue, biztonságba helyezünk! – ült át hirtelen legjobb barátnője mellé Lio, Lance pedig egyből utasította a lovakat, hogy a vadászlak felé folytassák az utat.
- Tudom – mosolyodott el a nő őszintén, mert teljesen megbízott két legjobb barátjában és tisztában volt azzal, hogy segíteni fognak neki. Már, amennyire tudnak. Igaz, hogy szerette volna, ha az anyja vele van a gyermek születésekor, de talán jobb lesz így.
- Örülök, hogy ilyen magasra tetted a mércét, mikor az egyik legjobb barátod éppen gyermeket hozz a világra – pillantott az aprócska épületre Lio komoran és szorongatta Prue kezét, mintha az élete függne tőle. A nő pedig továbbra is simogatta a hasát és nyilván a babának motyogott kedveskedve.
- Ha tudsz jobbat, akkor itt az idő arra, hogy kimondjad! De ha nincsen semmi, akkor inkább hallgass, mert felizgatod Prue-t! – replikázott Lance hevesen és megállította a lovakat.
- Megnyugodnátok? – pillantott rájuk legjobb barátnőjük meglehetősen rosszallóan. Más esetben nevetett volna a két férfi nyegleségén, de úgy érezte, hogy bármelyik percben megszülheti a kisbabáját, így aztán nem talált a helyzetben semmi mulatságosat.
- Mi teljesen nyugodtak vagyunk! – jegyezte meg a másik kettő tökéletes szinkronban, bár Lance szeme sárgán villant, Lio keze pedig erősen remegett.
- Hiszem, ha látom – csóválta meg a fejét a nő lemondóan.


A két férfi rövid tanácskozás céljából félreállt. Nem, mintha a nő így nem hallotta volna őket, de ebben a pillanatban ez valahogy egyiküknek sem jutott eszébe.
- Majd én beviszem – döntötte el végül a kérdést Lance türelmetlenül. – Te addig csinálj valamit, amivel hasznossá teszed magad – intett nagylelkűen fekete hajú legjobb barátja felé. Az a bajsza alatt nem is nagyon mormogott szitkokkal felvértezve öles léptekkel indult a célirányban. – Prue, a karomba veszlek rendben? – érdeklődte a szőke hajú férfi és óvatos mozdulatok kíséretében kiemelte a nevezetett a hintóból.
- Persze – egyezett bele a nő teljesen feleslegesen. Aztán mikor bementek a házba magában elégedetten bólintott. A hely tiszta volt és kényelmes, a többi nem számított. Lio nyilván varázsolt, mert a belső szoba, ahol az ágy volt, már kellemesen átmelegedett és a takaró szövete is olyan finom anyagból készült, amit nem igazán engedhet meg magának akárki.
- Kényelmesen vagy? Hozzak valamit, amitől jobb lesz? – lépett oda a fekete hajú férfi megragadva legjobb barátnője kezét, hogy az megszoríthassa, ha szükségesnek érezné, holott láthatóan inkább neki volt szüksége erre a gesztusra.
- Jól van minden – mosolygott rá két legjobb barátjára és ismét megsimogatta a hasát.
- Milyen időközönként vannak fájásaid? – tért át a lényeges kérdésre Lio, Lance közben felverte Prue mögött a párnákat, hogy még kényelemsebben legyen.
- Öt percenként – felelte a nő, két legjobb barátja szinte szoborrá merevedett, így mindhárman hallhatták, hogy odakint a szél hevesen feltámad és az esőcseppek kopognak a tetőre, ami szerencsére épp volt. Ilyenkor nagyon hasznos volt megtapasztalni, hogy mennyire sokat törődnek azokkal, akik őket szolgálják, mert a hely szűkösségét kivéve tényleg jók voltak a körülmények. Prue legalábbis nem aggódott, ami sajnálatos módon nem volt elmondható két legjobb barátjáról.  
- Öt percenkét? Akkor mindjárt megszülsz! Miért nem mondtad előbb? – kiabálta tőle nagyon is szokatlan módon Lio, hogy aztán idegesen a hajába markoljon, de félő volt, hogy kitépi azt úgy rászorított.
- Lio! Csinálj valamit! – sürgette meg a másikat Lance, aki hasonló lelki válságot kezdett produkálni. A nevezett elsődlegesen ismét varázslat segítségével egy könnyű, kényelmes és meleg hálóinget bűvölt Prue-ra, a szép, de praktikus ruha helyett, ami rajta volt.  
- Melegítek vizet készítek elő, valamint, megszerzem a kocsiból a szükséges dolgokat – próbálta összeszedni magát Lio, majd gyors iramban kifelé vette az irányt, hogy ott aztán egy pillanatra még a válla felett visszaszóljon. - Te addig nézd meg hogy állunk – mondta és még sebesebben folytatta az útját kifelé, ugyanis nem akarta megvárni még legjobb barátja felfogja a szavai értelmét.
- Hogy mit csináljak?! – meredt hitetlenkedve Lio hűlt helyére Lance és szinte sokkos állapotba került attól, amikor rájött mire is célzott a másik.
- Lance, több, mint ezer éve vagyunk legjobb barátok, megtennéd nekem most az egyszer ezt a szívességet? – szólalt meg Prue kedvesen. A szőke férfi jobban szerette volna, ha átkozódik és kiabál, mert ez a fajta nyugodtság csak még idegesebbé tette. Tudta, ha ezt túléli, mind fizikailag, mind lelkileg, akkor minden mást könnyedén fog venni.
- Igen, persze, figyelj a légzésedre, ugye figyelni kell rá? – motyogta Lance, miközben óvatosan nekilátott felhúzni a nő hálóingét.
- Lance, nyugalom – szuszogta és próbált nem nevetni azon, hogy barátja, aki az ujja köré tudta csábítani a legtöbb nőt most hirtelen ilyen gátlásos lett.
- Lio látok egy fejet! – kiáltott Lance, megragadva Prue csupasz lábait. A nő nem kiáltott rá azért, hogy lehetőleg ne törje el a végtagjait, mert még szüksége lesz rá, ugyanis barátja nem volt olyan állapotban, hogy jól fogadja a vicceket. A helyzet egy órával később sem változott sokat.
- Prue, nyomnod kell, de csak, akkor, ha a fájást érzel – kérte Lio már vagy századjára az elmúlt óra alatt.
- Rendben – ismételte a szólított engedelmesen. Továbbra is higgadtan fogadta a fejleményeket, valamint ezzel együtt már alig várta, hogy a karjában tarthassa a kisbabáját. Az ő kisbabáját!
- Mindjárt, mindjárt, megvan, sikerült! Prue, kisfiad született! Nézd! És kék a szeme, majdnem olyan, mint neked – lelkendezett Lance, miközben Lio enyhén remegő kézzel elvágta a köldökzsinórt.
- Lance, a legtöbb kisbabának kék szeme van – jegyezte meg végül a fekete hajú férfi tényközlően, és mindketten meghatottan nézték, ahogy Prue a karjába veszi a picit.
- Kicsikém, itt van anyu, aki vigyázni fog rád és soha sem hagy el téged – fogadta meg a nő, akinek szeméből könnycseppek indultak útnak.
- Megtennéd, hogy nem okoskodsz most az egyszer? A legjobb barátnőnk épp most szülte meg a kisbabáját – tromfolta le megkésve Liót Lance, de hangja elárulta, hogy nem haragszik. Van egy kisbabájuk! Hát nem csodálatos? El tudta képzelni, hogy az ő fia is volt ilyen pici, csak sajnos nem lehetett mellette, de e mellett a baba mellett ott lehet. Mindhárman ott lesznek neki és vigyáznak rá.
- Mi lesz a neve?- fordultak a nevezett barátnő felé Lio.
- Damon, a neve Damon – döntött el a kérdést Prue. Egyiküket sem érdekelte, hogy a baba fiú lett és nem lány. A lényeg az volt, hogy egészséges.


Prue tőle szokatlan módon lágyan elmosolyodott az emlék hatására és megsimogatta a hasát, ahol egy új élet volt születőben. Ezt a babát is úgy fogja szeretni, mint a másik kettőt és megfogadta, hogy semmi sem választhatja, majd el tőle.
- Jeremy? Rebekah? – lépte át a Bennett ház küszöbét a nő és egyből megérezte a vérszagot, amit a másik kettő az elmélyült beszélgetés közben figyelmen kívül hagyott.
- Itt vagyunk – érkezett a remegő felelet Rebekah hangján kicsivel előrébb és balról. Prue határozott léptekkel követte az irányt és ott meglepetten felvonta a szemöldökét. A látvány tényleg felkavaró volt. Elsőre nem is igazán lehetett feldolgozni. Szegény Gilbert fiú nem csoda, hogy nem találta a megfelelő szavakat, amikor őt felhívta. Szörnyű lehet ilyen fiatalon ilyen borzalmat látni, főleg, ha ismerte az illetőt, sőt szerette. A helyzeten az sem segített, hogy tudta elhidegültek egymástól.   
- Úgy gondoltam ezt látnod kell – mormolta Jeremy meg-megremegő hanggal. Kapaszkodott az előtte álló szőke ős karjába, aki tapintatosan kitakarta azt, ami egykor az egyik legjobb barátja és szerelme volt.
- Jeremy, menj haza. Rebekah, ugye elkíséred őt? – érdeklődte a nő annak ellenére, hogy a kérdés udvariasan hangzott el egyértelmű volt, hogy valójában parancs.
- Természetesen – húzta ki magát Rebekah határozottan. Jeremy-nek szüksége volt rá, így talán most viszonozhatja az a sok kedvességet, amit a másik mostanában neki nyújtott.
- Én… - nézett a nőre tétován a Gilbert fiú, aki szintén mellé lépett és megfogta a szabad karját.
- Menjetek el hozzám és kérd meg Sarah-t, hogy főzzön neked valami finomat, én pedig mindent elintézek. Érted, Jeremy? – fogta meg a fiú állát, hogy a szemébe tudjon nézni.
- Miért Bonnie-t ölték meg? – suttogta Jeremy, láthatóan sokkos állapotba került.
- Az elkövető egyedül volt, és számtalan megnyugtató választ mondhatnék, de csak azzal szolgálhatok, hogy Bonnie nem hajtott végre még egy áldozást és valakinek ez nem tetszett – döntött a legvalószínűbb változat mellett Prue. Aki nem megfelelő partnerrel alkudozik azon nincs is, min csodálkozni, gondolta, de ezt már nem mondta ki hangosan.
Jobb volt így. Mind a Gilbert-fiúnak, mind Bonnie-nak. Előbbinek azért, mert így végre tényleg szabadon lehet együtt Rebekah-val, mindenféle felesleges bűntudat nélkül, amik egyébként se válnának senkinek sem a hasznára, hanem csak még több fájdalmat szülnének. Utóbbi pedig azért volt hasznos, mert Prue ismerte magát annyira, hogy valószínűleg ő maga ölte volna meg a boszorkány. Az ugyanis túlságosan is modortalan volt és egyébként is megtette volna már az áldozások kiderülésekor, amikor, bántani akarta a szeretteit, de adott neki még egy esélyt és láthatóan nem élt vele. Egyébként is Jeremy miatt halasztotta el a dolgot, így aztán most valaki egyszerre kötelezte le és tett neki keresztbe, mert nem hitte, hogy az illető – akármelyik lehetséges személy tette is – ennyivel be fogja érni.  
- Elenának és Caroline-nak is meg kell mondanom – köszörülte meg a torkát Jeremy, aki nem akart sírni, de a torka erősen összeszorult. Nem is igazán azért, mert fájt Bonnie elvesztése, hanem, mert úgy érezte túlságosan is könnyen vette ezt a dolgot. Nem azért kéne bűntudatot érezni, mert megkönnyebbült, hanem mert ismét elvesztett egy olyan személyt, akit gyerekkora óta ismert és tudta, Prue nem támasztja őt fel. Talán nem is igazán akarta, hogy megtegye.
- Klaus tökéletesen alkalmas lesz a feladatra, úgyis annyira sok teendője akadt mostanában – felelte Prue szarkasztikusan, aztán Rebekah-ra pillantott. A szőke ős megértette a ki nem mondott ismételt parancsot. Gyöngéden kézen fogva kiterelte Jeremy-t, hogy a mögöttük lévő nő eltudja intézni azt, amit kell.
Prue értesítette Liót és Lance-t, aztán közelebb lépkedett a maradványokhoz, amik egykor Bonnie Bennett néven léteztek. A boszorkány feje volt az egyetlen olyan terület, ami épp maradt, a teste többi részen olyan volt, mintha egy csapat állat marcangolta volna szét. Vagy valaki, aki már nagyon régóta nem ivott. Vajon büntetés volt vagy egyszerűen csak elvesztette a fejét, töprengett Prue és egyszerűen nem hagyta nyugodni egyik lehetőség sem.


Még Prue fogadta Liót és Lance-t, addig a panzióba is érkezett egy olyan személy, aki meglehetősen hívatlan látogatónak tetszett. Ric mély sóhajok kíséretében tűrte fel az ingujját, hogy ezzel is mutassa felkészültségét a mosogatandó edények felé, amik nem igazán látszottak megriadni. Sajnálatos módon mégis meg kellett tennie ezt a feladatot, mert már egyetlen üres tányérjuk sem volt, és ha nem akarnak közvetlenül a lábasból és ráadásnak kézzel enni, akkor valakinek mosogatnia kell. Persze betehetné az egészet a mosogatógépbe, de sajnálatos módon még nem érkezett meg az új. A történelemtanár néha igazán úgy érezte, hogy egy kollégiumnyi diákra felügyel, pedig valójában csak két személyről volt szó. Ki mondta azt, hogy az élet könnyű a halál után?
Damon begyújtott a kandallóba, hogy után egy jó whiskey kíséretében nézhesse azt, amíg Elena haza nem érkezik. Azonban Stefannak láthatóan más terve volt, és akkor vált nyilvánvalóvá, hogy ebbe őt is be akarja vonni, amikor öccse szándékosan könnyed mozdulatok kíséretében mellé ült. Az idősebb testvér nem szólt semmit, remélte, a csend majd elriasztja lelkizős hangulatban lévő öccsét. Természetesen nem volt ilyen szerencséje. Miért is lett volna?
- Láttam valamit Lexi fejében – szólalt meg Stefan meglehetősen nyeglén.
- Csak ezt ne, egyáltalán nem akarom tudni, hogy mi jár az anyakomplexusban szenvedő cimbid kobakjában – morogta Damon és kortyolt egyet a poharából, bízva abban, hogy talán, ha passzív marad – a maga módján persze -, akkor lerázhatja az öccsét. Ez az ötlet sem jött be.
- Merlinnel kapcsolatos – folytatta a fiatalabb testvér egyre akaratosabban. Mert elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, de itt és most elmondja a másiknak, amit megtudott.
- Így még inkább tartsd magadban – döntötte el, mert ez már tényleg olyan téma volt, amiről nem akart tudni. Egyébként is mit tudhatna Lexi? Valamint Merlin ostobaságára sem volt kíváncsi, mert úgy vélt csak ilyenről lehet szó.
- Anya alvásával kapcsolat – hozta fel a végső érvet Stefan.
- Stefan, már megint valami olyat fogsz mondani, ami nem fog tetszetni igaz? – nézett végre testvérére Damon cinikusan. Valójában a belsejébe megrezdült valami. Azt hitte, hogy azért, mert az édesanyja neve szóba került, nem tudhatta, hogy az ösztönei jelzik a veszélyt, amire más esetben azonnal hallgatott volna, viszont az új ereje miatt még kissé bizonytalan volt az érzékelése.
- Merlin volt az, aki miatt anya ilyen hosszú ideig aludt – bökte ki végül a fiatalabb testvér bánatosan.
- Utálom, amikor igazam van. Biztos vagy benne? – érdeklődte bosszúsan és még a poharat is letette a kezéből.
- Teljesen – jegyezte meg Stefan komolyan.
- Csodás, egyszerűen rohadtul csodás, hogy a vén hülye mindenbe beleszól – csattant fel Damon ingerülten. Az anyja már régebb óta velük lehetne, ha Merlin nem szól bele valami ostobaság miatt, mert biztosan arról volt szó.
- Mindig is ilyen volt – jelentette ki ekkor egy harmadik fél nosztalgikusan. A két testvér egyszerre fordult a hívatlan látogató felé, akit még soha az életben nem láttak. Ric erre a hangra megdermedt, mert Prue emlékei alapján pontosan személyhez tudta kapcsolni azt.  
- Te meg ki a fene vagy? – A kérdés természetesen Damon szájából hangozott el.
- Ha nem látnám a hasonlóságot a fogadtatásod alapján is kitalálnám, hogy Avalena fia vagy. Az idősebb, ha nem tévedek. Te pedig a fiatalabb. Két fiú. Kíváncsi lennék, hogyan reagált Morgana – merengett el a hívatlan vendég egykedvűen.
- Tudod mit? Nem érdekel ki vagy, egyszerűen csak kotródj innen – mordult fel az idősebb testvér. Aki közben öccsével együtt lehetséges fegyverek után kezdtek nézni. Mivel sejtették, hogy a másik nem barátságos célzattal jött el hozzájuk. Kevesen voltak így ezzel.
- Damon, a türelmetlen testvér, aki cinikus megjegyzéseivel takargatja az űrt, amit az édesanyja hiánya és az életében tapasztalt fájdalmak miatt keletkezett – folytatta a férfi rendületlenül és láthatóan remekül szórakozva.
- Nem szorulok önelemzésre – jegyezte meg Damon csípősen. A szeme sarkából látta, hogy Ric bármelyik pillanatban megtámadhatja „vendégüket”. Vajon miért érzem úgy, hogy nem fog sikerülni, futott át a fején, mégis kizárta a gondolatot. Bárki is legyen az új erejével majd odapörköl neki és, akkor semmi gond sem lesz.
- És Stefan, a fiatalabb testvére, aki időszakosan szelíd, de életének java részét vérben fürödve töltött, hullákat hagyva maga után – fordult a nevezett felé a látogató. Aztán mielőtt Ric átharaphatta volna a torkát legyintett egyet a kezével és a piszkavasat, amit Damon megragadott a történelemtanár szívére irányította.
- Soha sem láttam még vámpírt, az a boszorkány aztán tudta, hogyan kell felbontani az egyensúlyt! – jegyezte meg elismerően.
- Elmondanád a neved? – próbálkozott Stefan. Damon közben némán taszított rajta egyet, jelezve, hogy ő majd feltartja öccse addig meneküljön, szóljon az anyjuknak.
- A nevem? Nem is tudom, elárulnád, hogy amikor megölted azt a sok embert hogyan érezted magad? Tudod, én őrült vagyok, velem ellenben neked nincsen mentséged rá – jelent meg a fiatalabb testvér előtt, hogy aztán megragadja őt és a nyakára hajolva vérét vegye.
- Hogy mered? – ordította Damon magából kikelve és megtámadta a férfit, de aztán könnyedén hárította a támadást.
- Kezdők vagytok ti hozzám képest – nevetett fel a férfi gúnyosan.


Mire Prue nagyjából végzett már besötétedett. Ezért inkább a barátaira hagyta a további elintézni valókat, mert a seriffel folytatott társalgás után, már tényleg semmi kedve nem volt semmihez. Kedvelte Lizt, hálás volt azért, mert Damon barátja és az alapossága is lenyűgöző volt most mégis bosszankodott a miatta, mert nem tudta, hogy ki volt a gyilkos és őtőle remélte megtudnia a választ. Sajnos ebben az esetben ő sem szolgálhatott sok adattal. Ezért aztán, hogy megnyugtassa az idegei, úgy döntött, hogy az este ellenére is elmegy a Salvatore panzióba. Látni akarta a fiait, hogy jól vannak. Lassan kezd paranoiássá válni az már egyszer biztos.
- Szia… - lépet be lendületesen az ajtón, hogy ott aztán megtorpanjon, és torkára forrjon az üdvözlés vége. Olyan látvány fogadta, ami számára sokkal, de sokkal borzalmas volt, mint Bonnie hullája. Az összes vér kifutott az arcából és úgy érezte nem kap levegőt a tüdeje. Ric átszúrt szívvel volt a falhoz rögzítve egy láthatóan továbbra is meleg piszkavas segítségével. Igaz nem ettől került ájulás közeli állapotban. Az ugyanis annak volt köszönhető, mert észrevette a fiait. Ugyanis Stefan és Damon a két kanapén feküdtek, nyakukon véres harapásnyom, egyértelműen szintén halottan. Szinte észre sem vette a kandallónak támaszkodó alakot.
- Avalena, annyira örülök, hogy csatlakozol szerény társaságunkhoz. Hellyel kínálnálak, de sajnos a fiadnak talán végleges pihenésre volt szüksége azután miután megcsapoltam a vérüket – csendült egy gyűlöletesen ismerős hang. Prue rákapta általában hűvös szürke szemeit, hogy ismét szemtől szembe találja magát bátyja gyilkosával, akit ő maga fosztott meg a szabadságától.
- Hogy merted? Hogy mersz egyáltalán elém kerülni azok után, amit tettél? – kérdezte a nő jeges hangon, holott belől a lelke mélyén ordított és remegett. Nem Mordredtől félt, hanem attól, ami a gyermekeivel történt.
- Amit én tettem? Már megbocsáss, de te voltál az, aki ezerötszáz évre megfosztott az élettől – felelte Mordred komoran.
- Mintha nem érdemelted volna meg! – sziszegte Prue mérgesen.
- Miért? Megérdemeltem? Megöltem szeretett bátyádat, Arthurt az már egyszer igaz, de ezen kívül nem hiszem, hogy más is felróható nekem – ismerte el a férfi, aki úgy vélte, hogy unkaöccse meggyilkolásáért nem érdemelte volna ezt a sorsot.
- Azt hiszed nem tudlak ismét visszazsuppolni? – kérdezte lefitymálóan, pedig mindketten tudták, hogy ahhoz emberáldozatokra van szükség, vagy segítségre.   
- Tudod, megszakad érted a szívem – jegyezte meg Mordred gúnyosan.
- Felteszem, ezzel nem a megadásod feltételeit kívánod közölni – vetette fel az állát Prue. Egyszer már legyőzte őt, sikerülni fog most is… remélhetőleg. Csak azt kéne kitalálnia, hogyan is vigye ezt véghez.
- Szerintem, és javítsd ki, ha esetleg tévednék, de tehetség kell ahhoz, hogy fiút szülj, amikor mindenki lányt vár. Ráadásul kétszer is – intett a halott fiúk felé a férfi elégedetten.
- A drágalátos Meredith-ed gondoskodott arról, hogy ez ne legyen tartós – húzta össze a szemét a nő, de a szemei megrebbentek, jelezve, hogy a megjegyzés nagyon is célba ért.


- Mindig is lenyűgözött az, hogy milyen könnyen manipuláltam őt, de ha egyszer megtehetem, akkor miért ne tenném?
- Csak úgy tájékoztatásként közlöm veled, hogy megöltem, a másik csicskásod pedig anyámnál van – közölte Prue egy gonoszkodó mosoly kíséretében.
- Tisztában vagyok vele és elhiheted, hogy nem töltött el kitörő lelkesedéssel, de én még mindig jobban jártam, mint te. Szegény pici fiacskáidnak vajon milyen lehetett az ő szerető anyukájuk nélkül? Ebben a hideg és gonosz világban, ahol az apjuk se akarta őket – mondta Mordred kezét a szívére téve, mintha megérintették volna a történtek. Ami igaz volt, csakhogy ő kárörvendett és nem bánkódott.
- Nem tudsz te semmit! – csattant fel Prue, aki ezt hallva magán kívül volt. Tudta, hogy a férfi ezt akarta elérni, mégsem tudta visszafogni magát.
- Fáj, hogy megöltem őket? Talán végleges lesz, talán nem, de azért megosztanád velem, hogy mégis milyen érzés? Tudod, anyám nyavalyás törvénye nem engedi, hogy téged öljelek meg, de a szeretteidről nem esik egy szó sem. Szerintem a következő hónapokban remekül fogunk szórakozni! – jelentette ki Mordred diadalmasan.
- Mindig is nagy szájhős voltál, de a bátyáddal ellentétben meg is maradtál a tétlenség talaján. Ennyi idő után is gyáva vagy és egy terhes nőt fenyegetsz, szánalmas vagy Mordred és igazán szégyellem magam azért, mert az én vérem csörgedezik az ereidben – kapcsolódott be a beszélgetésbe egy harmadik személy is.
- Apám – húzta ki magát Mordred, bár láthatóan volt, hogy megijedt a férfitól.
- Hiányoztam? Azt hiszem ez egy nem volt – válaszolta meg a saját kérdését Silas derűsen, amikor fia eltűnt. - Avalena nagyon örülök annak, hogy megismerhetlek – ölelte meg Prue-t, aki szinte fel sem fogta kinek a karjaiban is van éppen. – Ne aggódj a fiaid felfognak támadni – biztosította a nőt.
- Silas – suttogta a férfira nézve. Akinek nagyon hasonlította az édesapjára, de mégis Merlin soha sem volt olyan labilis, mint a vele szemben lévő.
- Nos, nyilván nem várhatom el, hogy nagyapának hívj úgy, hogy nem is ismerjük egymást. Viszont ezzel kapcsolatban szeretnék változtatni. Minél előbb! – mosolyodott el Silas bátorítóan.
- Tru! – vágta ki az ajtót Kol, de a képre, ami fogadta egyszerűen nem volt felkészülve, így a mögötte lévők szinte belerohantak, ebben a pillanatban, azonban ez sem érdemelte.
- Prue! – A nő még hallotta, ahogy a nevén szólítják őt. Kol és a barátai, de Silas már elvitte őt onnan.


4 megjegyzés:

  1. Az hogy Damon már hajlandó csipkelődni Prueval határozott haladás:) Ez már majdnem egy normális családi civakodás volt:) Totó és Óz?:D Hm szerintem sem lennének elragadtatva ha meghallanák főleg Lance akadna ki:D A visszatekintés is tetszett. Mindketten Cameloti lovagok,jó pár életveszélyes helyzetet megjártak, Lio erős Boszorkánymester,de a szülés határozottan kikészítette őket:) Sajnálom Jeremyt,de legalább Rebekhaára számíthat Úgy tűnik Prue sejti ki volt a támadó. Mordred ért a hatásos belépőkhöz. Ricet ismerve ezt még visszafizeti neki valahogy,mert őt csak Damon ölheti meg büntetlenül de ő se mindig :) De legalább Silastól beijedt. Csak ígyegy szó nélkül elviszi Pruet? Úgy tűnik Merlin tőle örökölte az istenkomplexusát. Kíváncsian várom a folytatást:) Viktor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Utóirat:) Ha jól értem Mordre és Prue beszélgetését,akkor Prue befolyásolta a gyerekei nemét hogy fia szülessen lány helyett? Kinéznék belőle egy ilyen húzást Morgana bosszantására:)

      Törlés
    2. Szia Viktor! <3
      Köszönöm, hogy írtál :)
      Nála ez tényleg annak számít. Lesz még jobb is :D Az már egyszer biztos :D Igen, a szülés valahogy addig nem tartozott a szakterületeik közé. :) Így igaz. Prue is csak találgatni tud a lehetőségek között. Igen, kicsit hatásvadász. Valóban :D Silas hirtelen ötletnek tüntet majd fel minden egyes cselekedetet, amik valójában jól átgondoltak lesznek. Igaz, talán túlságosan is.
      Nemsokára fent lesz :)
      Puszi

      Törlés
    3. Nem, arról van szó, hogy Prue-tól mindenki azt várta volna, hogy lánya szülessen, de ő eddig két fiút produkált. Egyébként tényleg kitellene tőle az ilyesmi :D Majd meglátom ;)

      Törlés