II. fejezet

Találkozások

„Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek.” James Redfield

Prue ezután gondosan és mindenre felkészülve visszatette a karót oda ahol találta. Elvégre ki tudja mikor lesz szüksége rá. A naplót a feljegyzések közé csúsztatta és nagyjából visszarendezte a kirámolt asztal tartalmát. A dolgozatokat a jegyzetek fölé helyezte és kisétált az iskolából, hogy végre birtokba vegye új házát, amit Lio szerzet neki, vagyis maguknak. De amíg legjobb barátai el nem végzik azt a feladatot amivel Prue megbízta őket, addig a nő egyedül fogja birtokba venni új otthonukat. A ház a falu határában volt. Ez már eleve okot adhatott volna az aggodalomra. Egy gondosan belakatolt vaskapu zárta el a hívatlan látogatóktól az utat, amint felfutott a borostyán. Prue igencsak kételkedő pillantásokkal méregette a teleket és a rajta emelt épületet miközben nagy nehézségek árán sikerült kinyitnia az öreg rozsdás kulccsal a vén lakatot. Az állapotát tekintve finoman fogalmazva is siralmas volt az egész.

• Majd én szerzek neked házat, ne aggódj. Remélem megfelelő lesz – utánozta gúnyosan Lio-t. Igaz a férfi valahogy sejthette volna, hogy neki ez nagyon nem fog tetszeni főleg úgy, hogy képet nem is kaptak róla csak egy leírást. Az meg túlságosan is elrugaszkodott a valóságtól. Prue közben egy erős kézmozdulattal tolta arrébb a kapu egyik szárnyát, mikor megpróbálta a másikkal is ugyan ezt tenni, az megadta magát és csaknem ráesett a sötétbarna hajú nőre. – Ez kész, ha a ház is ilyen remek, akkor Lio kap tőlem egy szép kis rúgást a lábai közé – morogta Prue és indulatosan sarkon fordulva visszacsörtet a kocsijába. Behajtott az egykor kavicsos - ma már inkább gyomos -, úton és szerencsére pont befért a kapun. Leparkolt a ház elé és gyanakodva szemrevételezte az épültet. A ház két emeltes volt – plusz a padlás és a pince - és fehér lehetett, legalábbis egykor. Egyébként nem voltak rajta lyukak – mint ahogy ezt egy ilyen elhagyatott épületről elvárható lett volna -, az ajtó is látszott, hogy rendben van és az üvegek is épek voltak, ha tiszták nem is. Prue mindenre felkészülten kénytelen kelletlen kinyitva a bejárati ajtót belépet. A felszálló portól percekig szinte elvesztette a látását és az orra, valamint a szájra is megtelt vele. Erős tüsszentésekkel tarkított káromkodás közepette vakon botorkált el a nappaliban lévő hatalmas ablakokig, elhúzta a nagy és nehéz brokát függönyöket és kinyitotta az első ablakot, ami a keze ügyébe került. Ez után öt percen keresztül szinte teljesen kihajolt rajta, hogy lehetőleg tiszta és pormentes levegőhöz jusson. Mikor nagyjából úgy érezte újra helyreálltak az érzékszervei gondosan kinyitotta az alsószinten található összes ablakot.
• Még hogy üvegház, inkább dzsungel – jegyezte meg gúnyosan Prue, mivel Lio említette neki, hogy az a konyha mellett található helység. Állapotát tekintve valóban jobban hasonlított egy dzsungelre, mint egy üvegházra. A gyógynövények egymás hegyén-hátán nőttek és igazán tarthatatlan állapotot mutattak. A sötétbarna hajú nő inkább kiment a csomagjaiért, mert ez már több volt, mint nevetséges. Közben ügyesen kerülgette a fehér leplekkel letakart bútorokat. Lio javára legyen mondva, hogy legalább olyan házat talált, ami be volt bútorozva ez is több volt, mint a semmi. Igaz korai még az öröm és nem lenne jó ötlet elsietni azt a dicséretet, főleg addig nem amíg nem láttam a leplek alatt lévő tartalmat, gondolta Prue.
• A lépcső sem húzza már sokáig – morogta mikor csak úgy nyikorogtak alatta a fokok. Berakosgatta az egyik emeleti szobába a holmiját. Nem volt sok három bőrönd a ruháknak, kettő pedig a könyveinek és egyéb szükséges holmijainak. Ezután sorba elkezdte levenni az új szobájában lévő bútorokról a fehér porfogókat. Kritikusan szemrevételezte a nagy baldachinos ágyat – aminek a baldachinja inkább volt egy lyukas rongy mint bútorhuzat -, de az ágy maga, valamint a matrac is masszív volt és sértetlen, ami igazán megnyugtató volt, mivel a nő nem szándékozott a kocsijában vagy a földön aludni. Volt egy fésülködő asztal is - amiben a tükör természetes módon hiányzott -, de egyébként ez volt a szoba legszebb bútora. Látszott rajta, hogy nagy gonddal készítették. Volt egy komód is. Valamint a sarokban óriási sötét szekrény kapott helyet, pont olyan amiről első látásra mindenki azt feltételezi, hogy bármikor kieshet belőle egy csontváz. Csontváz nem volt benne csak egy bátor kis mókus, ami ezután Prue legnagyobb bosszankodására mindenhová követte a nőt, aki ezt megunva a bejárati ajtó elé letett egy keveset a Lio által rátukmált szendvicsekből az állatnak és becsukta maga után az ajtót. Nagyon remélte, hogy így le tudja rázni a kéretlen kis állatot és az végre eltűnik. A mókus örömmel fogadta új barátja ételkínálatát, majd tíz perccel később újra felbukkant a nő mellett.
• Te meg, hol a fenében jutottál be?! – vetett szúrós pillantásokat Prue a mókusra, de az csak figyelte őt nagy barna szemeivel. – Tudnod kell, hogy nem vagyok nagy állatbarát, vagyis a lovakat szeretem, meg a kutyákat is, de minden más igazán kizárandó a kedvenceim köréből. Valamint te pofátlan módon csak úgy ki-be járkálsz és még a szekrényben is elbújsz, amúgy érdekelne, hogy miért is nem az erdőben vagy - nézett továbbra is a rágcsálóra a nő. Szíve szerint megfogta volna és egy szépen ívelt dobás kíséretében Föld körüli pályára térítette volna a mókust, végül ki tudja miért nem tette meg. Pedig igazán csábító gondolat volt. Így azonban sóhajtva vette tudomásul, hogy van egy önjelölt házi kedvence.

Prue ezután beüzemeltette a fűtést, a villanyt és a gázt. Remélve, hogy Lance leírt magyarázata megfelelő lesz, és nem adja meg magát egyik létfontosságú dolog sem. Szerencsére minden rendben működött. A központi fűtés remek dolog, gondolta a nő amint kellemes meleg lett a házban. Ez után kénytelen kelletlen neki látott a takarításnak, mivelhogy tudta ezt nem lehet halogatni, elvégre nem élhet egy poros koszfészekben! Új önjelölt házi kedvence figyelő tekintette alatt öt órája ment rá, mire az egész ház – a dzsungelszerű részt kivéve – csillogott és villogott a tisztaságtól. Persze új függönyökre és néhol bútorhuzatra lesz szüksége, de egyébként minden egész jó állapotban volt. A takarítási hadművelet végén a kosz jó része Prue-ra telepedett rá, aki az eredménytől büszkén vetette szolgálatba a fürdőkádját. Alaposan lesikált magáról koszréteget és relaxált egy ideig a habos vízben. Végül miután kellően lehűlt a víz, kiszállt a kádból és a kimonóját magára kapva leült a frissen ágyneműhuzattal borított ágyára, elkezdte olvasgatni Ric naplóját. Mellette, Jane - a kis mókus, aki továbbra is ragaszkodott a társásgához – a nő táskájából orvul elbitorolt müzli szeletre vetett rá magát. „Végre a nyomára akadtam annak a vámpírnak, aki megölte Isobelt. Itt van Mystic Fallsban, úgy hallottam ez az otthona. A környék csak úgy hemzseg a titokzatos állattámadásoktól. Biztos vagyok benne, hogy ő áll mögöttük. De én meg fogom találni és megállítom. Igaz, hogy csak akkor láttam, amikor elvette tőlem Isobelt, de tudom, hogy fel fogom ismerni…”

• Szóval egy vámpír megölte a feleségedet, Ric? – motyogta Prue elgondolkozva. Ő nem igazán hitte, hogy erről van szó, elvégre, ha a vámpír éhes volt, akkor Ricket is megölte volna, tehát valószínűleg inkább átváltoztatta Isobelt, amiről elődje nyilván nem tudott, mert akkor valószínűleg nem akarná ennyire megbosszulni a nő „halálát”. De végül is ki tudja? Tovább olvasva a naplót, tudta meg, hogy azt a vámpír, akit Ric kereset Damon Salvatore-nak hívják, aki Stefan Salvatore bátyja. Amikor Ric kérdésre vonta a férfit, akkor az megölte őt, de ő az Isobeltől kapott gyűrűje miatt feltámadt. Érdekes, nagyon érdekes. Jobb lesz ennek utána nézni. A napló olvasásának előrehaladtával megtudta, hogy Damon és Ric hogyan lettek barátok. Némelyik résznél igazán jókat nevetett, viszont volt, amikor komor csöndbe burkolózva olvasta a napló sorait. Egészen Jenna – ő volt Ric barátnője és nem mellesleg Elena, valamint Jeremy Gilbert nagynénje – haláláig mindent megtudott, legalábbis azt, amit Ric leírt, bár a hiányzó részeket néhol nem volt nehéz kipótolni a Lance és Lio által mondottakból. Prue kezdett éhes lenni, és mikor a maradék szendvicsét és a müzli szeletét akarta megenni kiakadva vette észre, hogy az teljesen eltűnt. Sötét pillantásokkal méregette a mókust, mert az túlságosan is jóllakottnak tűnt. Ezért végül úgy döntött, hogy jobb lesz, ha elmegy valami étterembe, valamint Jane-nek is szerezni kell valamit, mert nem igazán hitte, hogy az kéretlen házi kedvence csak úgy elpárologna, főleg, mert remek élelmiszerforrást talált. Azt sem tudta mit eszik egy mókus! Viszont úgy tűnik az enyém igencsak mindenevőnek tűnik – lévén, hogy az ÉN kajámat ette meg! -, de azért jobb lenne a békesség és a rágcsáló élete érdekében, hogy valami normális mókus kosztot iktassak be neki.
• Reménykedj benne, hogy van kisállat kereskedés, ahol tudok neked valami számodra megfelelőt szerezni, mert ha nem akkor éhen veszel, mert az én ételemet te többé nem eszed – nézett szúrósan Jane-re Prue. Érhető módon nem kapott választ és a mókus sem tűnt úgy, hogy meg szándékozik szűntetni új kitüntette figyelmet, amit kap. A nő pufogva felöltözött és elhagyta új otthonát. Közben mélyen remélte, hogy mire vissza ér addigra teljesen mókusmentes lesz. Magával vitte a telefonját is, hátha Lio felhívja őt és akkor jól megmondhatja neki a magáét. Fekete hajú legjobb barátja, viszont valamilyen belső sugallatnak engedelmeskedve nem hívta fel a nőt, így tehát megmenekül egy igencsak alapos fejmosástól, legalábbis egy időre mindenképpen.

Prue bosszúsan sétált ki a főtéren található kisállat kereskedésből. Kezében ott volt a mókus táplálék, egy kis tálka is viszont mikor meglátta a számlát azt hitte, hogy menten szívinfarktust kap. A Liótól kapott kártyát használta, nem is azzal volt a baja, hogy spórolnia kellett volna, elvégre van pénze csak akkor is kész rablás volt amennyit elkértek tőle. Felháborító! Mikor kellően túltette magát a dolgon és eltette a kocsijába a vásárolt holmit úgy döntött a feszültség levezetésre érdekében vesz pár függönyt és bútorhuzatot. Mikor ezzel végzett úgy döntött bemegy a Mystic Grillbe, mivel az az idegesítő eladó a kis állatboltból azt mondta ott remek ételeket és italokat szolgálnak fel. Prue tehát besétált a javasolt épületbe kezében a kijavítandó dolgozatokkal. Ott becélozta magának a pultot és leült.

• Tanárnő – szólította meg őt óvatosan Matt, aki a pultos volt és nem mellesleg Elena csapattal látott az óráján.
• Igen, Matt? – kérdezte tőle Prue felhúzva a szemöldökét.
• Az a hely, ahol ül… nos, foglalt – bökte ki nagy kínlódások közepette a szőke fiú. Igazán nem akarta, hogy Damon megölje az új történelem tanárnőjüket csak azért, mert a nő Mr. Saltzman „foglalt” helyére ült.
• Ha az a személy idejön, akkor átadom neki a helyet, de addig is kérhetnék egy étlapot? – kérdezte Prue és lepakolta a dolgozatokat, mivel úgy gondolta a vacsora remek alkalom lesz arra, hogy átnézze őket közben.
• A pultnál nem szoktak enni – csóválta meg a fejét Matt. Akin látszott, hogy valami jó kifogáson töri a fejét, amivel a nőt egy rendes asztalhoz ültetethette volna.
• Matt, elhiheted, hogy engem teljesen hidegen hagy mit szoktak csinálni mások. Éhes vagyok és hidd el, nem akarod, hogy mérges legyek rád, szóval légy szíves adj nekem egy étlapot – vágta el élesen a további aggódó panaszáradatot Prue.
• Rendben, de szerintem ez továbbra sem jó ötlet – motyogta Matt és a nő elé rakta a kért dolgot.
• Ha abbahagytad a magaddal való társalgást kérnék egy pohár bourbon-t – közölte Prue, aki a lehetséges vacsora menüjén gondolkozott. A szőke fiú letette a kért italt és miután a nő leadta a rendelését kénytelen-kelletelen megkérte Jeremy-t, hogy hozza ide a kért ételeket. Prue nem zavartatta magát. Szétrakta maga körül a dolgozatokat és Mr. Tanner terjedelmes, valamint Ric lényegre törő jegyzeteit. Először elolvasta a dolgozatott és utána sorban a két elődje leírásához igazította. Például meg tudta, hogy Simon mindig kényszeresen puskázik. Ezt ő is észrevette. Annak ellenére, hogy a diákok azt hihették, hogy lekötik őt a Miss. Harris-től kapott dolgok, akkor nagyon tévedtek. Egyébként Prue egyszerűen nem akarta elhinni, hogy Simon ennyire, nos, szakszerűen tudjon fogalmazni. Igaz csodák még lehetnek, de azért mégsem.
• A rendelése – helyezet egy tálca ételt a nő elé Jeremy. Prue érdeklődve felnézett a fiúra. Ric leírása alapján nem így képzelte őt el, de kellemesen csalódott.
• Köszönöm, Jeremy – biccentette a fiú felé halványan elmosolyodva, mert eszébe jutott, hogy Ric írta, hogy Jeremy egyszer rá nyitott a férfira és Jennára.
• Ismerjük egymást? – kérdezte Jeremy és zavartan elpirult.
• Nem, Prue Peterson vagyok. Az új történelem tanár – válaszolta a nő és próbálta nem észrevenni, hogy Jeremy szemei, mintha megteltek volna könnyel a mondat második felé hallva. – Mr. Tanner igazán érdekes leírást vezetett rólad – jegyezte meg Prue, témát váltva.
• Az… szóval… - hebegte a fiú.
• Semmi gond, tudom, hogy az, amit ő írt az már nem igaz. Mr. Saltzmannál nagyon szép fejlődődést mutattál – nyugtatta meg Jeremyt Prue és bosszúsan vette észre, hogy újra kényes témára érkezett. A fiú szomorúan bámult rá elhagyatott kölyökkutya tekintettel, amitől Prue pocsékul érezte magát. Utálta pocsékul érezni magát az ilyesmi miatt. A helyzetet Matt mentette meg, mivel közölte, hogy Jeremy-nek fel kéne venni a többi vendég rendelését is.
• Még találkozunk, Miss. Peterson – motyogta Jeremy.
• Prue – jegyezte meg a nő magához képest meglehetősen kedvesen. Jeremy még jobban elpirulva hevesen bólogatott válaszként és elsietett a dolgára. Prue Matt rászegeződő tekintette alatt érezte, hogy most bizony hülyét csinált magából. Ezért, hogy ezt leplezze vetett egy hűvös pillantást szőke hajú diákjára, aki rögtön a nem létező koszt kezdte leszedni az előtte lévő pultról. Prue ezután belekezdett egy kimerítően hosszadalmas dolgozat kijavításába és közben bosszankodva megjegyezte, hogy a kért dolgokkal ellentétben egyesek nem tudják, hogyan is kell a lényeget leírni, mert vagy háromszáz ével a kérdezett dolog előtt kezdi felvezetni a választ. Ezért, hogy legközelebb ezt el tudja kerülni elhatározta, hogy a következő dolgozatba csak egy kifejtős kérdést fog feltenni és a többi vagy választós lesz, vagy egyáltalán nem lesz kifejtős. Mivel nem szándékozott éjjel-nappal ezeket olvasni. Egyébként Matt dolgozata szép munka volt, látszott rajta, hogy sokat fektet abba, hogy megtanulja és bár voltak benne hibák Prue fontolóra vette, hogy azért ad neki rá jegyet, bár a mostani helyzetre való tekintet miatt kicsit megorrolt rá.

Damon Salvatore belépet a Mystic Grillbe, hogy elfogyassza a szokásos adag whiskyét, valamint szeretett ott ülni a pultnál, mert akkor eszébe jutott halott legjobb barátja és néha olyan érzése volt mintha még mindig itt lenne vele. Ám amint a szokásos helye felé vette az irányt észrevette, hogy valaki orvul elbitorolta Ric székét.

• Nem mondták, hogy ez a hely foglalt? – kérdezte Damon hidegen a nőtől. Prue ekkor éppen Stefan Salvatore lebilincselő dolgozatát olvasta felpillantott egy percre és rápislogott a mellé ülő férfira és utána nem is vette le róla egy ideig a tekintetét. – Oké. Van otthon valaki? – húzta el a kezét a nő arca előtt Damon, mikor a nő szemöldökét összevonva nézet rá erősen gondolkozva, mint aki nem hisz a szemének.
• Matt mondta, hogy foglalt, de mivel találtál magadnak másikat gondolom ez már nem számít – jegyezte meg Prue, akinek sikerült összeszednie magát és visszazökkennie a megszokott „Nekem aztán ne parancsolgass” stílusába.
• Az nem is az enyém, hanem egy barátomé – válaszolta támadóan Damon. Ő is a maga stílusa szerint cselekedett vagyis, „Még nem tudod, hogy ki vagyok, szóval ne próbálj nekem keresztbe tenni, mert azt nagyon megbánod”.
• Viszont, mint ahogy azt már Mattnek is mondtam, amíg a barátod meg nem érkezik, én fogok itt ülni – közölte Prue belenézve a kék szemekbe. Damon különösnek találta a nő szürke szemeit. Nem tudta volna megmondta, hogy pontosan miért is, de nagyon különösek voltak. El is kapta róluk a pillantását és észrevette a dolgozatokat.
• Csak nem az új történelem tanárhoz van szerencsém? – kérdezte gúnyosan a vámpír.
• Milyen jól értesült valaki – válaszolta Prue hasonló stílusban.
• Csodálkozom, hogy egyáltalán elvállta valaki azt az elátkozott posztot – jegyezte meg cinikusan Damon.
• Nos, engem nem igazán tart vissza az ilyesmi – felelte Prue.
• A maga élete – reagálta le Damon vállat vonva. – Matt hozz nekem egyet a szokásosból – szólt oda a pultos fiúnak, aki örült, hogy a vámpír a végén nem ölte meg az új tanárt. Igaz nála soha nem lehet tudni mit is forgatta a fejében, pont, mint az új tanárnőnél, egyszerűen van benne valami…furcsa, gondolta Matt. – A nevem Damon Salvatore – mutatkozott be a vámpír.
• Remek észrevétel – jegyezte meg a nő. – Prue – viszonozta a bemutatkozást és visszafordult Stefan dolgozata felé. Damon is észrevette mit olvas a nő.
• Az öcsém dolgozata? Mindig is nagyon jól tudott fogalmazni – mondta a vámpír, miközben Matt letette elé a poharat.
• Szerintem is szépen ír – értett egyet a vámpírral Prue, bár sejtette, hogy Damon nem pont így értette azt, amit mondott.
• Hát még ha látná más írásait – célzott akaratlanul is öccse naplóira - egynémely rész igazán… szinte, hogy is fogalmazzak… – tett úgy Damon, mint aki keresi a megfelelő szót, vagy szavakat. – Olyan mintha ő maga is ott lett volna – vigyorodott el gúnyosan a vámpír.
• Néha el kell tudnunk szakadni a valóságtól, hogy megértsük azt, ami mögötte van – vett a kezébe egy másik dolgozatott Prue.
• Érdekes – nézett a nőre szemöldökét bosszúsan összefonva Damon és fel sem tűnt neki, hogy már nem is zavarja annyira, hogy Prue Ric helyén ült.

Prue kiegyenlítette a számláját, összeszedte a holmiját és távozott a Mystic Grillből. Haza hajtott, a papírokat lepakolta az irodában, ami egyébként könyvtár is volt egyben és a mókus kaját cipelve kezdte megkeresni az étel tulajdonosát. Ám a kis mókust sehol sem találta. Kicsit meg is örült neki, elvégre kinek kell egy ilyen kis kolonc a nyakába? Azonban mielőtt végleg átadhatta volna a vidámságnak neszt észlelte az üvegházból, így arra felé vette az irányt. Átküzdötte magát egy óriási rózsabokron, természetesen nem minden összetűzés nélkül. Majdnem beleesett a verbénába, amire szinte összeolvadt a rajta lévő farkasölő sisakvirággal.

• Érdekes összkép – hümmögte elgondolkozva, majd az összegabalyodott bokrot gondosan kikerülve gondosan küzdötte tovább magát láthatóan az üvegház közepe felé. Ott volt egy kút, annak a szélén feküdte a látogatója. – Te aztán jól elbújtál – jegyezte meg Prue és miután letisztította a kút peremét leült. A kis mókus óvatosan megközelítette a nőt, aki kibontotta a mókus eledeles zacskót és a tartalmából egy keveset a markába szórt. Letette a kút peremére az új házi kedvence pedig mohón rávette magát az ételre. Prue közben elgondolkozva nézet körül. Igazán nem értette minek egy üvegházba kút, ráadásul víz is van benne, mintha csak egy itató lenne. Egyébként a nő úgy gondolta, hogy nyilván, ha nem lenne minden ennyire össze-vissza, akkor biztos szebb lenne. Valamint nem értette, hogyan is jöhetett be Jane, mert az addig oké, hogy a szekrény egy kicsikét nyitva volt, ő meg besurrant rajta nyilván, mert fázott vagy ki tudja, de ez akkor sem magyarázza meg azt, hogy hogyan is jöhetett be a házba. Prue sejtette, hogy a válasz itt lesz az üvegházban. Így hát felállt és érdeklődve keresni kezdte azt a helyet ahol be tudott jönni az állat. A válasz végül igencsak zavaró volt, mivel talált egy olyan szabályos rést, ahol elvileg egy kicsi őz is befért volna. De ezt nyilvánvalóan nem az állatok csinálták maguknak, hogy így keressenek menedéket valamilyen szinten a hideg elől. Valamint azért sem lehetek ők, mert ahhoz túlságosan is szabályos volt a rés. Mintha valaki szándékosan, vágta volna oda, hogy az állatok, ha úgy tartja kedvük betérjenek ide. Prue úgy döntött kívülről is megnézni az üvegházat. Így hát újra – ezúttal visszafelé - átküzdötte magát a dzsungelen és a bejárati ajtón kilépve megkerült a házat, hogy az üvegház végébe kerüljön. Nem zavarta, hogy sötét van és lassan tizenegy óra is elmúlt. Érdekelte, a dolog és ilyenkor minden más háttérbeszorult. A fű, vagyis a gaz nem volt olyan nagy, mint ahogy azt várta, de azért egy kis időbe teltet eljutni a célul kitűzött részhez. Az üvegháznak volt hátulról egy fedet része, amolyan teraszszerű és ott volt a hátsó bejárata mellett a kisebb bejárat. Prue lehajolt hozzá, hogy közelebbről is szemügyre tudja venni.
• Tudod nem szép dolog más háta mögé settenkedni – jegyezte meg mindegy mellékesen mikor felállt és megfordult szembe találta magát az igencsak bosszús Damon Salvatore-val.

Damon miután Prue elment a Grillből észrevétlenül utána sietett. Szándékában állt kideríteni, hogy kiféle, vagyis inkább miféle a nő. Mivel sejtette, hogy nem egyszerű mezei történelem tanárról van szó. Elvégre mégiscsak Mystic Fallsban élt, ami évszázadok óta a természetfeletti lények otthona, és ha valaki hát ez a Prue, biztos, hogy nem sima ember. Vagy ne legyen a neve Damon Salvatore. Tehát követte a nőt, aki abba a régi házba ment, ami évek óta kihalt volt. A vámpír legjobb tudomása szerint a birtok és a rajta található épület valamikor az egyik alapítás előtt itt élő család birtokában volt, legalábbis addig mindenképen. Utána valamelyik kapzsi Lockwood megvette és újé építette a rajta lévő házat, ami sokáig amolyan szállodaként funkcionált, vagyis az előkelő vendégek mindig itt szálltak meg. Emlékezett rá, hogy az a nő, aki gondozta a házat imádta az állatokat és mikor látta, hogy folyamatosan időről-időre csökken szegények létszáma, csinált nekik egy üvegházat, ahova bemenekülhettek az őket fenyegető veszély elől. Ami egyébként Stefan volt, az Erdő Rémisztő Réme. Szóval a lényeg, hogy a védelmet kereső állatok itt húzták meg magukat és mivel az épület már a házhoz tartozott, így Stefan nem tudott bemenni behívás nélkül, hogy elvacsorázgasson kis barátaival, vagyis inkább belőlük. Az állatok pedig láthatóan tudtak erről a helyről. Damon néha elgondolkozott rajta, hogyha ilyen okosak, akkor hogy lehet az, hogy még nem fogtak össze az ő drága öcsikéje ellen és támadták rá egyesült erővel, de mikor rájött, hogy min is gondolkozik éppen bosszúsan félresöpörte a sületlen gondolatokat. Hallotta, hogy a nő beszél valakihez, viszont nem hallotta másik emberi szív dobogását és egyáltalán nem nézte ki a nőből, hogy házi kedvence legyen viszont minden arra utalt, hogy mégis. Ekkor a nő kijött a házból, Damon behúzódott az erdő sötétjébe és onnan figyelte Prue ténykedését. Hangtalanul közelebb osont hozzá, hogy hátulról elkapja, és szépen kérdőre vonja, amikor a nő megszólította őt. Bosszúsan összefonta a karjait a mellkasa előtt, mert hirtelen úgy érezte magát, mint egy csínytevésen rajtakapott gyerek, akit az anyukája éppen kedvesen, de egyértelműen határozottan leszid. Ez pedig mindennél jobban idegesítette Damont.

• Szeretnél bejönni? – kérdezte Prue elvigyorodva és amolyan „nekem teljesen mindegy mit is csinálsz” alapon befelé vette az irányt. Tudta, hogy ezzel igencsak, felbosszantja a vámpírt, aki indulatosan és láthatóan gyerekesen morogva, végül a kíváncsisága miatt erősen duzzogva követette őt. Prue az állatok kis bejárójának kérdését máskorra halasztotta bement a konyhába és elővett két bögrét, amit ma vásárolt. – Igazán restellem, de csak kávéval tudlak megkínálni, mivel sem ennivalóm, sem étkészletem nincsen még – közölte a vámpírral, aki levette magát az asztalhoz tartozó egyik székére, ami egyébként gyanúsan nyikkant egyet, de végül nem tört ripityára. Prue odatette a kávét, közben Jane is elbukkant egy pillanatra, ám amikor meglátta Damon visszarohant az üvegház dzsungelének sűrűjébe és onnan nézte a vendéget.
• Egy mókus? Ez most ugye csak valami vicc? – morogta Damon szem forgatva.
• Mi bajod van a mókusokkal? – kérdezte felé fordulva Prue. Nem, mintha ő annyira oda lett volna értük.
• Nekem semmi, Stefan a nagy pajtásuk – vont vállat végül Damon és bosszankodva állapította meg, hogy ő bizony nem ezt tervezte, hanem azt, hogy ő vonja kérdőre a nőt. Erre mi történik? A nő kérdezgeti őt, ráadásul kávéval kínálja! Ha ez nem ok a gyanúra, akkor aztán tényleg semmi. A legeslegidegesítőbb az volt, hogy érezte, hogy bízhat a nőben. Pedig ő aztán nem az az első pillanatban puszipajtások leszünk és bármit elhiszek neked, mert ez így van rendjén típus volt.
• Tényleg? Szóval Stefan vadássza a mókusokat? – kérdezte Prue. Ez nem lepte meg, mert ugye olvasta Ric naplójában.
• Most, komolyan azt várod el tőlem, hogy elhiggyem nem tudtál róla? – kérdezte Damon felhúzva a szemöldökét.
• Csak a döbbentemnek adtam hangot – vont vállat Prue és magának, valamint a vámpírnak is töltött kávét a kikészített pohárba. Nem próbálta tagadni Damon kérdését, elvégre tényleg tudta, akkor meg minek is állítsa az ellenkezőjét? – Remélem, megbocsátod, de sem cukrom, sem tejem nincs itthon – jegyezte meg a nő és leült a vámpír mellé lábait önkéntes mozdulattal keresztbe fonta. Damon a nőről a kávéjára fordította a pillantását. – Ne aggódj nem tettem bele verbénát – közölte Prue szórakozottan.
• Ez már több a sokknál! – fakadt ki Damon.
• Mármint micsoda? – érdeklődte Prue óvatosan kortyolva egyet a meleg italból.
• Észreveszed, hogy mögéd lopózik – megjegyzem teljesen hangtalanul – kávéval kínálsz és közlöd velem, hogy nyugodtan igyak belőle, mert nincs benne verbéna! Ki vagy te? – kérdezte indulatosan Damon és belül nem értette miért is nem kezdte fojtogatni a nőt, hogy azzal adjon nyomatékot a szavainak.
• Az új történelem tanárnő vagyok – válaszolta Prue magától érthetődően.
• Ezzel, ha lehet etesd azt aki el is hiszi – vágta rá Damon ridegen.
• Ez a fedjük fel a lapjainkat dolog soha nem volt az erőségem – felelte végül vállat vonva Prue. Damon a nő élénken csillogó szemeibe nézett. A szürke szempár teljesen kiismerhetetlen tekintettel figyelte őt és a vámpír végül elkapta a pillantását. A mai nap már másodszor! -
• Szóval nem áll szándékodban elmondani, hogy mit is csinálsz itt – jegyezte meg Damon.
• Nem, azt hiszem nem – válaszolta Prue, annak ellenére, hogy a vámpír nem kérdezte, hanem kijelentette az előbbi megállapítását. – Nem, akarok ártani nektek csak gondoltam, ha már itt vagyok, akkor akár segíthetnék is nektek – ajánlotta a nő mindegy teljesen mellékesen. Damon megrázta a fejét és kiviharzott a házból. Magára hagyva Prue, aki sóhajtott egyet és miután megitta a kávéját, átöltözött és lefeküdt aludni. Előtte természetesen becsukta a Damon által nyitva hagyott bejáratiajtót és a komódra tette egy kis párnát Jane-nek, hogy azon tudjon aludni és lehetőleg ne az ő ágyába fészkelje be magát. A mókus valóban kényelmesen elnyújtózott új helyén. Gazdája az oldalára fordult átkarolta a lábait és átadta magát az álmok birodalmának.

Damon mérgesen sietett a Salvatore panzió irányába. Egyszerűen nem fért a fejét, hogy miért is bízik meg a nőben. Elvégre nincsen rá semmi oka. Egyáltalán nem ismeri őt, most látta először a Grillben, utána meg abban a házban. Mégis nem tudott attól a bosszantó érzéstől megszabadulni, hogy a nő nem ártani jött nekik, hanem pont ellenkezőleg segíteni akar nekik, mint ahogy azt mondta is. Damon viszont nem értette, hogy erre mi oka is lehet.

• Valami baj van, Damon? – kérdezte Stefan. Az idősebb Salvatore öcsére nézett és nem tudta, hogy elmondja e neki a dolgot vagy sem.
• Nem, Stefan. Minden a legnagyobb rendben van – vágta rá cinikusan az idősebb Salvatore. Elena vámpírrá válása óta a testvéri kapcsolatuk ha lehet így mondani még jobban megromlott. Ez van, ha két testvér ugyan abba a nőbe szeret bele. Újra.
• Tylert megtámadta egy fickó – jegyezte meg Stefan óvatosan.
• És miért is érdekeljen engem, hogy egyel kevesebb hibrid lesz a Földön avagy sem? – kérdezte Damon érdeklődést tetve.
• Damon, kérlek. Ez fontos. Nagyon profi vadászról van szó. Kesztyű volt rajta amikor kezet rázott Tylerrel, aki teljesen kiterült a fickó pedig majdnem megölte őt – jegyezte meg Stefan.
• Ezért nem kell betartani az udvariassági formulákat! – vágta rá Damon. Viszont tényleg elgondolkozott ezen az aggasztó vadászügyön. Egy pillanatra felötlött benne az a lehetőség, hogy Prue - talán az ismeretlenül is nagyon bosszantónak számító - vadásszal dolgozik, de azonnal elvetette ezt a lehetőséget. Amiatt, az idegesítő bizalom miatt nem tudta elhinni, hogy a nő ártani akar nekik sem saját maga, sem pedig más által.
• Szerintem utána kéne néznünk – vetette fel a lehetőséget Stefan. Tudta, hogy az alkujuk értelmében Damonnek most nem szabadna itt lennie, a fiatalabb Salvatore mégis örült neki, mert tudta, hogy bátyja bármennyire is vonakodik, a végén segíteni fog neki megoldani ezt az aggasztó vadászkérdést, mert mindig ezt tette.
• Öcskös, majd én utána nézek, te csak foglalkozz Elenával és tanítsd meg őt Bambi vért inni, bár szerintem semmi esély arra, hogy sikerüljön neki, de csak rajta. Viszont ne legyél meglepődve, ha olyanná válik majd, mint te – felelte Damon.
• Miért legyen olyan kíméletlen, mint te? – kérdezte Stefan csendesen. – Te is tudod, hogy az nem bírni elviselni.
• Esélyt sem adsz neki Stefan! Elena már nem ember, hanem vámpír, akinek vérre van szüksége! – közölte Damon ridegen. A két testvér pillantása találkozott, Stefan végül elfordította a tekintetét és felment a szobájába, ahol Elena aludt. El akarta mondani Damonnek azt is, hogy új történelem tanárnő van Mystic Fallsban, de ez utána a veszekedés utána semmi kedve nem volt közölni ezt testvérével. Tudta az csak még jobban felidegesítené őt, ami soha nem okos dolog.

Damon mérgesen bámult öccse után. Töltött magának egy pohár whiskyt és levetette magát a kanapéra. A vadászkérdés tényleg aggasztó volt, akkor is, ha először azt a hülye Lockwood gyereket támadta meg a fickó. Az idősebb Salvatore sejtette, hogy a Young farmi robbantás miatt van az egész herce-hurca. Egyszerűen roppantul bosszantó volt, hogy mindenki azt hiszi, hogy ő ölte meg őket. Ha így lett volna, akkor azt természetesen tudták volna, mivel nem vesződött volna a felrobbantásukkal, hanem egyszerűen elrejti valahová a testeket. Vagy mondjuk csak felgyújtja a házat, de a felrobbantás egyszerűen nem volt az ő stílusa. Ezután Elenára gondolt, egyszerűen nem értette, hogy Stefan miért ragaszkodik ennyire ahhoz, hogy a lány Bambi vért igyon és vajon öcsének mibe fájna az, ha a hasonmás megcsapolna pár lakost. Eszébe jutott, hogy kora délután Elena az ő vérét itta. Nos, nem volt mit tagadnia csodás érzés volt. Főleg mivel szorosan magához húzhatta a hasonmást, aki belesimult az ölelésébe. Szerette volna, ha akkor megállt volna az idő, de ez sajnos lehetetlenség volt. A whiskyét lehajtva Prue-ra gondolt. A nő annyira… különös volt erre valahogy nem volt jobb szava. Viszont, ha már ennyire segítőkésznek mutatkozik – a kérdések megválaszolását leszámítva persze - szándékában állt hasznot húzni ebből. Talán a nő, ha nem is dolgozik össze a vadásszal tud nekik segíteni a likvidálásában. Ezzel a remek gondolattal ment aludni, remélve holnap a flancos megemlékezés végeztével elintézi a vadász problémát egyszer és mindenkorra.