III. fejezet

Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, remélem írtok hozzá pár sort akár chat-be, akár kommentbe :) 


Kellemetlen, mégis szükséges helyzetek

„A világ tele van valószínűtlen barátságokkal. Hogy ezek hogy jönnek létre? Úgy, hogy míg az egyik ember szükséget szenved, a másik kész segítő kezet nyújtani. Mikor ilyen kedvességgel találkozunk, végre képesek vagyunk becsülni azokat, akiket korábban leírtunk, és mielőtt észbe kapnánk, a szövetség megköttetik, tekintet nélkül arra, hogy mások megértik-e. Igen, valószínűtlen barátságok szövődnek nap mint nap. Senki sem érti ezt jobban, mint a magányosak. Sőt, mi több, ők épp erre számítanak.” Született feleségek című sorozat

Prue reggel felébredve magához vette az éjjeliszekrényre helyezet mobilját és a Lio által leírt, valamint Lance által kiegészített útmutatót használva megpróbálta felhívni legjobb barátait. Ez potom harminc percet vett igénybe, ebből huszonöt arra ment el, hogy kisilabizálja a segítő szándékkal készült leírást. Mikor végre rájött, hogyan és pontosan mit is kell csinálni, végre valahára tárcsázta Liót és a nőre a kicsörgést jelző hangot hallva megint rájött az a hülye érzés, hogy várja a csodát.

• Prue? Örülök, hogy hívtál – szólt bele a vonal túloldaláról Lio.
• Úgy érti, örül neki, hogy felbírtad hívni – hallotta meg Prue Lance szemtelen hangját is, amit közben erős rágás tett szinte teljesen érthetetlenné, ám a nőnek már nagy gyakorlata volt az értelmezésében.
• Találtatok valamit? – kérdezte Prue erősen érdeklődve. – Lance ne beszélj tele szájjal – tette hozzá száj húzogatva.
• Éppen reggelizek és te is tudod, hogy az a nap legfontosabb étkezése – vágta rá Lance felháborodottan.
• Attól tartok eddig nem találtunk semmit – vette át a szót a bajok elkerülése végett Lio. - Én személy szerint nem is igazán hittem, hogy könnyű lesz a nyomára akadnunk – tette hozzá pesszimistán.
• Akkor szedjétek össze magatokat! – fedte meg őket Prue bosszúsan próbálván figyelmen kívül hagyni Lio siralmait, mert fekete hajú barátja néha reménytelenül pesszimista volt.
• Elhiheted, hogy nem a lábunkat lógatjuk éppen – fakadt ki indulatosan Lance mérgesen nézve a Lio által kihangosított mobilra. Ő sem igazán hitte, hogy ilyen rövid idő alatt találnak valamit, ezért is adott hangot hirtelen felszínre bukkanó indulatainak. Viszont azért tudta, hogy nem lehetetlen amit Prue kért.
• Tényleg? Várj, kitalálom! Egy fárasztó keresés utáni nap fáradalmait pihenitek ki éppen. Vagyis te mindenképpen – jegyezte meg Prue hasonlóan mérgesen.
• Milyen Mystic Falls? A ház? – szólt közbe sietve Lio. Mielőtt legjobb barátai telefonon keresztül küldik el egymást a pokolba.
• Mystic Falls tele van tapintatlanul faragatlan tuskókkal! – vágta rá Prue.
• Tényleg? – érdeklődte Lio erősen kételkedve mivel ismerte a nő természetét és tudta, hogy ha valaki nem szimpatikus neki, akkor képes kissé felnagyítani az illetővel szembeni „hibákat”. Valamint nem igazán hitte, hogy Prue egész Mystic Fallsra céloz ezzel, hanem csak még mindig ideges a Lance által kirobbant veszekedés miatt és így az első eszébe jutó dolgot kimondja ilyenkor, ami nem mindig előnyös.
• Nem – sóhajtotta Prue morgolódva. – Egyébként, a túlzottan nyomulós igazgató és a hivatásától túlbuzgó titkárnő erősen túladagolt verbénás kávéval kínáltak. Megjegyzem teljesen pocsék volt, sőt talán a verbéna adott neki egy kis ízt.
• Nos, ez egy vámpírokkal szembeni városban igazán nem meglepő – vetette oda Lance, aki még mindig mérges volt, de nem tudta megállni, hogy ne szóljon hozzá érdemben a témához.
• Én is valami hasonlót gondoltam – felelte Prue.

• Ha már a vámpíroknál tartunk, hallottam egy kis hibrid pletykát – jegyezte meg Lance.
• Komolyan mondom néha kíváncsibb vagy, mint egy nő – csóválta meg a fejét Prue.
• Most akkor akarod tudni vagy sem? – kérdezte Lance sértetten.
• Mond – felelte Prue. Lio úgy gondolta, hogy ez inkább Lance dolga, hogy ezt közölje a nővel, így inkább csak csöndben hallgatta a beszélgetést.
• Klaus első hibridje, Tyler Lockwood… – mondta Lance.
• Igen, ezt már mondtad. Egyébként ő az egyik diákom – válaszolta Prue, nem igazán volt neki szimpatikus a fiú, mivel legjobb barátai elmesélték neki, hogy mit is tett Klaus ellen.
• Nos, lehet, hogy már mondtam, viszont azt hiszem, azt még nem tudod, hogy mire is készül most a kis pofátlan – mondta Lance meglehetősen mérgesen. Nem a nőre volt dühös, hanem Tylerre, végtelenül bosszantotta az amit hallott róla és remélte, hogy Prue majd kezelésbe veszi az ügyet, mert náluk a hűség nagyon fontos volt.
• Mire? – érdeklődte Prue.
• Még jobban fel akar lázadni és nem egyedül, hanem csoportosan – mondta Lance morcosan.
• Biztos vagy benne? – kérdezte Prue mérgesen összeszorítva a száját.
• Teljesen, én is utánanéztem – vette át a szót Lio.
• Nos, nem ígérem meg, hogy most elbeszélgetek vele, de nem fogom elfelejteni, amit mondtatok és sort kerítek arra, hogy Tyler megfontolja a kis puccsát – válaszolta Prue.
• Mutasd meg neki, hogy hol is a helye – vigyorodott el Lance kíméletlenül.
• Azért ne vidd túlzásba, vagy ha mégis akkor tűntesd el magad után a nyomokat – mondta Lio, mivel tudta, hogy Prue néha kissé, vagy inkább nagyon elragadtatja magát, hogyha mérges lesz. Akkor pedig az ég óvja azokat, akik olyankor a közelében vannak.
• Hiszen ismersz – felelte Prue száját kegyetlen mosolyra húzva.
• Túlságosan is – mormolta Lio fejcsóválva.
• Egyébként Lio igazán szólhattál volna, hogy már az első napomon dolgoznom kell! - mondta Prue morcosan.
• Mi?! Sajnálom nem tudtam róla – válaszolta homlokráncolva Lio. Lance közben nem tudta megállni és felröhögött.
• Ez a te nagy szerencséd! – közölte Prue.
• Szóval beledobtak a mélyvízbe mi? – kérdezte derűsen Lacne és már el is felejtette, hogy ő bizony az előbb összeveszett a nővel. Ez náluk mindig így ment.
• Valami olyasmi – felelte Prue és ezután beszámolt legjobb barátainak a tegnapi első iskolai napjáról, azok Lio esetében érdeklődve, Lance esetében pedig a beszámoló előrehalladtával egyre vidámabban hallgatták őt.
• Szerintem a napló még hasznos lehet, hátha megtudsz még belőle valamit – jegyezte meg Lio elgondolkozva a beszámoló végén.
• Én is így gondolom – helyeselt Prue.

• A ház milyen egyébként? – kérdezte Lance kíváncsian remélve, hogy Prue tudja még tovább fokozni a derűjét a mai napra.
• Jó, hogy kérdezed. Lio tudtál róla, hogy ennyire lerozzant állapotban van? – jutott eszébe Prue-nak, hogy ő bizony eltervezte, hogy egy jó alapos fejmosásban részesíti fekete hajú barátját.
• Annyira csak nem volt borzalmas – kockáztatta meg a kijelentést Lio meglehetősen óvatosan.
• Nem e?! A kapu egyik fele majdnem rám esett! A bútorok szerintem még a Bostoni teadélután után jutottak valahogy Mystic Fallsba, de biztos előtte is igazán hánytatott sorsuk volt, hogy a korhadt lépcsőről és az eldzsungelesedett üvegházról már ne is beszéljek! – közölte mérgesen fújtatva Prue.
• Sajnálom – sóhajtotta Lio bűntudatosan. Valóban nem gondolta, hogy ennyire rossz állapotban van a ház, az ingatlan közvetítő mondjuk gyanúsan nem akarta közölni a részleteket, de egyébként lényegében megfelelőnek találta, a megvételre legalábbis mindenképpen. Az előnyei közé sorolandó, hogy erdőben volt, kétemeletes, vagyis ebből adódóan sok szobája van (igaz fürdője csak három), gyógynövényekkel teli üvegháza (az, hogy dzsungelszerű az nem feltétlenül hátrány), valamint pincéje és padlása is van. A hátrányok pedig a Prue által felsoroltak. De ez akkor is igazán jó üzlet volt, Lio szerint mindenképpen, elvégre egy kis felújítás a házon, a birtokon és a bútorokon csodákra képes.
• Amúgy tudtad, hogy az erdei állatoknak ez a ház valami menedék féle? – kérdezte Prue a mérgesből átment érdeklődőbe.
• Nos, hallottam, a közvetítő cégnél, hogy az előző tulaj nagyon szerette az állatokat, de pontosan mire is célzol? – tette fel a kérdést szemöldök ráncolva Lio.
• Csak nem ott ütöttek tanyát az erdei fenevadak? – kérdezte Lance fülig érő szájjal. Örülve, hogy a nő nincs mellette, mert akkor ezért a kérdésért szemtől-szemben minimum egy tarkón vágás lett volna a jutalma, a maximumba jobb volt nem belegondolni.
• Így is fogalmazhatunk. Van az üvegházban egy rés, amin át szabadon közlekedhetnek – felelte Prue.
• Érdekes – hümmögte Lio elgondolkozva.
• És volt már váratlan látogatód az erdőből? – kérdezte Lance lélegzet visszafojtva, mivel idő előtt nem akarta elröhögni magát nehogy bármiről is lemaradjon.
• Attól tartok van egy mókusom – közölte szárazon Prue.
• Egy mókus?! – kérdezte Lance és kirobbant belőle az eddig visszatartott nevetés.
• Egy mókus aligha árthat neked és kedves tőled, hogy nem dobtad ki rögtön szegény párát – felelte Lio, mivel tudta, hogy a nő mennyire nem szereti az állatokat (persze vannak kivételek), bár egyes kivételes esetekben képes elviselte az általában meg nem tűrt lényeket.
• Alig várom, hogy mi is Mystic Fallsban legyünk! Amúgy elnevezted már az új házi kedvenced? – érdeklődte a nevetéstől a könnyeit törölgető Lance.
• Ha feltétlenül tudni akarod, Jane-nek hívják! – közölte Prue ridegen. Lance az asztalt verte röhögés közben, nem is figyelve rá, hogy ezzel megsértette a nőt, aki garantáltan az eszébe véste ezt, hogy ha szőke barátja testközelben lesz, akkor bemosson neki egyet. Lio bölcsen köhögésnek álcázta nevetését, hogy ha lehetséges rá ne sújtson majd le Prue haragja. A ház miatt már így is rosszul állt a szénája, így hát nem akarta ezt tovább fokozni.
• Nos, még kutatunk egy ideig, de szerintem az lenne a legjobb ötlet, ha mi is Mystic Fallsba utaznánk – jegyezte meg Lio búcsúzóul.
• Szerintem is – vágta rá Lance is habozás nélkül.
• Gondolkodom rajta, viszont azért legyetek alaposak, hátha mégis megtaláljátok, és ha így van, Lio, ne felejtsd majd el emlékeztetni Lance-t, hogy én akarom megölni, vagyis örülnék neki, ha ő nem tenné - válaszolta Prue és leírás alapján kinézettek szerint letette a telefont. Még az előtt, hogy Lio egyetértő szavait, vagy Lance felháborodott morgását meghallotta volna. A szőke hajú férfi egyébként tudta, hogy a nőnek igaza van, mert tényleg képes lenne szó nélkül, fájdalmasan hosszan megölni azt a személyt, akit most keresnek, mert megérdemelte volna.

Prue ezután elvégezte a reggeli tisztálkodást, majd kiválasztotta a mai napra való ruha költeményét. Kiválasztott egy fekete csipkés fehérnemű kollekciót. Rá egy elegáns fekete selyem blúzt vett fel, aminek fehér csíkozása volt és meglehetősen mély kivágása, fölé bolerót vett, alulra egy a blúzhoz illő fekete combig érő szoknyát, aminek az oldalán egy vágás futott szinte teljesen végig, aminek hála minden egyes lépésnél előbukkant a combja jó része. Ez valahogy nem nagyon zavarta Prue-t, mivel látta, hogy miket hordanak manapság a nők és azokhoz a ruhákhoz képes az övé nagyon is szerény öltözék volt. Lance amúgy is azzal próbálta magyarázni neki, mikor megkérte rá, hogy ezt és ehhez hasonló szoknyákat és blúzokat vegyen fel, mert, ahogy ő fogalmazott „Ez nagyon divatos”. Prue persze tudta, hogy barátja inkább csak azért mondta ezt, mert egy végtelenül perverz alak. De valahogy az idők folyamán a nőnek, már ezt is volt ideje megszoknia. Felvette az egyik magas sarkúját is a megemlékezés alkalmából. A haját kifésülte, gondolván rá, hogy felkontyolja, de inkább mégsem tette, mert jobban szerette, amikor lágy hullámokban omlott a vállára és a hátára. Mielőtt elfejtette volna mindenre felkészülten egy tőrt erősített a combjára, amit lehet, hogy az esetleges harc közben nehéz lesz előszednie, de inkább ez, minthogy fegyvertelenül mászkáljon. Nem mintha egyébként nem tudná megvédeni magát, de valahogy megnyugtató volt a tőr tokjának és markolatának az érzése a combján. A szoknya amúgy is pont jól takarta a fegyvert. Úgy gondolta gondos állattartóként adnia kéne valami ételt kis kedvencének. Kereste újdonsült házi kedvencét – na jó, kétszer szólította utána úgy gondolta, hogy mára elég volt -, és mivel nem találta, ezért tett ki neki egy kis élelmet, hogy az állat addig se maradjon éhen még ő haza nem érkezik. Mellesleg most jutott eszébe, hogy nem tudja, milyen időközönként kell enni adni egy ilyen kis mókusnak. Ő mindenesetre megtette a maga feladatát érzéssel vegyítve felkapta a kocsija kulcsait és a Mystic Fallsi templom felé vette az irányt.

Odaérve érdeklődve körülnézett hátha felfedez valami oda nem illőt és gyorsan lesz valamilyen esélye kimenteni magát. Elvégre, ha csak úgy nem megy el az annyira… szóval pofátlanságnak számítana, de ha lenne rá valamilyen oka, nos, az egészen más helyzetet teremtene. Tudta, hogy nem valami szép tőle az, hogy ilyesmire gondol, de semmi kedve nem volt ehhez az egész herce-hurcához. Igaz azért elhatározta, hogy észrevétlenül tudakozódik, hátha megtud valamit a titokzatos balesetről, mert valóban felkeltette az érdeklődését és persze Tylerről sem feledkezett meg. A templom felé vette az irányt, amikor valaki nekiütközött a vállának.

• Nem tud vigyázni?! – kérdezte Prue mérgesen a távolodó gaz támadó után, aki majdnem fellökte őt. Közben feltűnt neki, hogy a férfi - mert az volt az illető -, nincs is ünnepi ruhában. Valamint bőrből készült kesztyűt viselt. Pedig nem is volt hideg. Prue ezért aztán jobban megnézte, már amennyire így hátulról szemügyre tudta venni és egyáltalán nem tetszett neki újdonsült felfedezése. Éppen utána akart menni ám, sajnos kiszúrta Dant, a tolakodóan tapló igazgatót, aki felé közeledett. Prue nagyon mélyen persze remélte, hogy az igazgató megváltoztatja az útirányát és nem tünteti ki őt a figyelmével, ám sajnos egyenesen felé tartott, sőt mi több sietett. Ilyen az én formám, egy idióta tart egyenesen felém, akinek nyilván halvány fogalma sincs a baleset engem érdeklő részleteiről, vagy ha esetleg valamilyen számomra teljesen érthetetlen okból kifolyólag mégis tud is valamit, akkor valószínűleg semmit nem fog nekem mondani, ráadásul miatta most elszalasztottam… gondolta Prue magában morgolódva.
• Prue örülök, hogy eljött – szorította meg barátságosan a nő karját Dan, a halálra ítélt.
• Miss. Harris fontosnak tartotta tegnap közölni, hogy számítanak a megjelenésemre – felelte Prue hűvösen és egy határozott kézmozdulattal lefejtette a karjáról az igazgató mancsát.
• Igen, tudja nagy tragédia ez mifelénk és az egész várost lesújtotta a Young farmon történetek híre – közölte az igazgató bánatosan, ám a nő kiszúrta, hogy nincs is annyira letaglózva a hírtől, mint ahogy azt mutatja. Nem is olyan rossza alakítás, egy két utalás, pár könnycsepp és bárki bevenné, hogy ő bizony végtelenül szomorú a baleset miatt, gondolta Prue. Vagyis tud valamit!
• Valóban? – érdeklődte a nő udvariasan. Majd a stratégiáját gyorsan megváltoztatva úgy tett, mint aki zavarban van és egy végtelenül kíváncsi és félénk pillantással bombázta a férfit, aki természetesen egyből még érdeklődőbben fordult Prue felé. – Dan… - ejtette ki az ebben a szituációban tőle telhető leglágyabban az igazgató nevét és igyekezett, hogy ne hányja el magát a nagy alakítás közben az undortól. – Tudja ez olyan izgalmas… a rendőrség biztosan tudja mi történet… és ön, mint az iskola köztiszteletben álló igazgatója… - hagyta abba ajkába harapva a mondatott Prue és lesütötte a tekintetét remélve, hogy színészkedése nem volt hiába való. Igaz az igazgató viselkedése ezután meg tolakodóbb lesz, de talán megéri. Mennyire jó lett, volna, ha nincs ott az a bosszantó talán. Persze ez sajnos attól függ, hogy az igazgató – mint ahogy azt sejti -, tud számára valami fontosat, avagy sem – ez nem volt valami nagyon valószínű - és elmondja e – ez volt a nagy kérdés. Viszont, ha ez sem hatásos, vagyis továbbra sem mondja el, amit tud, akkor elmehet a pokolba, mert több áldozatott nem fog hozni azért, hogy megtudja mi is történet. Azért mindenre ő sem hajlandó. Egy kis flört még elmegy, más viszont már több lenne a kelleténél.
• Tudja Prue ez szigorúan titkos… – hajolt bizalmasan közelebb a nőhöz Dan. Prue igyekezet nem elfordulni, mert a férfi szájszaga és kölnije borzalmasan csavargatta az orrát, de türtőztette magát, mivel az látszott az igazgatón, hogy bevette az egészet és elmondja, amit tud – legalábbis egy részét - hátha ezzel előre mozdítja a saját ügyét a nőnél. Te idióta barom, gondolta Prue elégedetten, de kívülről nagy gyakorlatának hála sikerült megőriznie ártatlannak látszó maszkját.
• Ó, én igazán nem mondom el senkinek – súgta Prue és szemeivel ártatlanul rápislogott a férfira. Lance szokta azt mondani ilyen alakalmakor, hogy nincs az a férfi, akit ezzel a pillantással ne vetődne egyből Prue lábai elé, de ha tudnák, hogy min is töri éppen a fejét közben akkor nyilván ordítva menekülnének kegyelemért könyörögve. És milyen igaza van!
• Tudja, a városban azt hiszik, hogy egy hibás gázvezeték okozta a robbanást, amiben annyian meghaltak – suttogta jelentőségteljesen Dan. Erősen kihangsúlyozva, hogy ez valójában nem így van.
• És nem gázvezeték volt? – kérdezte Prue, bár amennyit ő értett a szóban forgó vezetékhez az nem volt valami sok. Konkréten, semmit nem tudott róla. De Lance-t vagy Liót bármikor meg tudja róla kérdezni, ha szükséges.
• De az volt, viszont nem meghibásodás történet – válaszolta Dan ünnepélyesen.
• Valaki szándékosan robbantotta föl azokat az… embereket? – ráncolta össze a homlokát Prue elgondolkozva és örült, hogy még idejében módosította azt, amit mondani akart, mert nem lett volna valami szép, ha leidiótázza azokat, akikkel szemben neki most együtt érzőnek kellene lennie.
• A seriff szerint… - kezdte Dan és gyorsan körbefordult megnézve, hogy figyeli e őket valaki, amikor elkönyvelte, hogy sehol senki sincsen így folytatta: - belső munka volt – fejezte be a történetet az igazgató.
• Érdekes – jegyezte meg Prue. Vajon melyik idióta volt az? És mégis miért?
• Remélem nem rémszitettem meg túlságosan is – tette a nő vállára a kezét az igazgató és megsimogatta a nő vállát.
• Engem? – kérdezte Prue és szerepéhez híven elpirult. – Nem – rázta meg a fejét, úgy téve minta valójában megrémült volna, és most ezt próbálná tagadni. - Viszont remélem, Dan, most nem gondolja azt rólam, hogy a pletykák miatt… csak tudja annyira érdekelt, hogy mi is történhetett, elvégre nem mindennap történik ilyen… ilyen izgalmas dolog az ember közvetlen környezetében – válaszolta a nő jelentőségteljesen szüneteket hagyva, hogy úgy tűnjön mennyire szívére venné, ha az igazgató ezt feltételezné róla. Valójában még mindig teljesen hidegen hagyta mit hisz a mellette lévő férfi, de örült neki, hogy volt annyira idióta és elmondta neki, ami szerinte fontos volt. Nyilván a vámpírokat kihagyta a történetből, de akkor is sok gondolkozni valót adott a nőnek.
• Természetesen nem feltételeznék önről semmi ilyesmit Prue, tudom milyen az emberi természetes kíváncsisága, amiről egy olyan fiatal hölgynek, mint ön még sejtelme sem lehet – bölcselkedett az igazgató és tekintette közben észrevétlenül Prue blúzának kivágásán pihent meg. Ó, ha tudnád mennyire is több fogalmam van arról, amiről beszélsz, akkor kiszaladnál a világból, gondolta Prue. És nagy nehézségek árán nem küldte a túlvilágra a férfit azért, mert ennyire megnézi őt magának és tapogatta továbbra is a vállát, bár elég közel állt ahhoz, hogy elveszítse azt a bizonyos cérnát és szépen bemosson egy akkorát a férfinak, amitől az nyilván egyből a túlvilágra röpült volna és közben nyilván fel sem fogta volna, hogy mi is történt vele.
• Minden bizonnyal igaza van – értett egyet szóban Prue a tőle telhető legkedvesebben. Ha tudnád, hogy csak azért, maradsz életben, mert még hasznos lehetsz a számomra akkor nem vigyorognál ennyire te szánalmas bolond, gondolta Prue mérgesen. Látta, hogy Damon észrevette őt, ahogy őt figyelte már a beszélgetés kezdete óta, ám nem sietett a segítségére, hogy megmentse őt az igazgató imádatától, hanem hagyta, hogy maga intézze el a dolgot, ha már sikerült ilyen helyzetbe hoznia magát. Prue egyébként valahogy nem is várt mást a vámpírtól. Ez annyira tipikus. A további eszmecserének a templom harangja vetett véget. Prue gyorsan kisiklott a férfi karjai alól és belépett a templomba.

A helységben nagyon sokan voltak, Prue megmártatta a kezét a szentelt víz tartóban keresztet vetet, utána gyorsan körbefutatta a tekintetét a helyen és leült Damon mellé.

• Kicsinyes húzás volt – köszöntötte a vámpírt Prue. Jelezve, hogy bizony észrevette, hogy a vámpír verbénát és farkas ülő sisakvirágot csepegtetett a vízbe. A kint dolgot inkább szóba sem hozta, mivel sejtette, hogy a vámpír majd megteszi helyette.
• Lehet – rántotta meg a vállát Damon nemtörődöm módon. Magában kicsit bosszankodott, hogy talán nem volt elég nagy a dózis, de hamar túltette magát a dolgon. Mivelhogy tegnap ugye elhatározza, hogy kénytelen-kelletlen elfogadja a nő segítségét, de szándékában állt feltételek szabni, valamint arról sem mondott le, hogy kideríti mi is valójában a nő. Stefan, Elena, Matt és Jeremy óvatosan az új történelem tanárra sandítottak. Egyikük sem értette, hogy pontosan miről is beszélget az idősebb Salvatore és Prue. – És mondott valami érdekeset a jó igazgató? – kérdezte Damon gúnyosan. Tudta, azaz idióta meglát egy csinos szoknyás lábát és máris elveszít a fejét. Szánalmas, gondolt undorodva Damon.
• Lehetséges – válaszolta Prue titokzatosan.
• Vagyis igen – reagált a nő viselkedését Damon. Ezután nem tudtak tovább beszélgetni, mert kezdetét vette a megemlékezés. Prue-nak rossz érzése támadt ráadásul nem felejtette el a férfit, aki majdnem fellökte őt, így amikor kiengedte Elenát, aki szeretett volna April Young – a halott lelkész lánya - helyett mondani valamit észrevétlenül, ám igencsak alaposan körbenézett a templomban. Éppen hogy csak, de mégis kiszúrta a sötét bőrű férfit, aki valamilyen puskával figyelte az embereket, vagyis inkább a lehetséges vámpírokat és nyilván hibrideket kereste a puskára erősített távcső segítségével. Ekkor érezte meg a vérszagot is, figyelmeztetetni akarta Damont ezért óvatosan megszorította a vámpír karját, hogy az felfigyeljen rá. Damon vetett egy sanda oldalpillantást a nőre.
• Ne fordulj meg, de attól tartok egy vadász van a városban és most a lehetséges áldozatait keresi az emelvényről – sziszegte a vámpír fülébe annyira halkan, hogy csak ő hallja. Damon bólintott és szó nélkül elhitte, hogy a nő igazat mond. Azt nem tudta, hogy honnan is tud a vadászról, de továbbadta az információt a többieknek. Stefan ezután kiment Elenáért, aki nagyon rosszul nézett ki és mindenki azt hihette, hogy az események viselték meg, vagyis inkább, hogy eszébe jutott a szülei balesete. Igazából az egyetlen probléma az volt, hogy a lány alig bírta kordában tartani a vérszomját. Mikor visszaért még, akkor is veszélyben voltak. Persze nem a hasonmás miatt. Elena közben Matt segítségével kezdte csillapítani a szomját, de mindenki azt hitte, hogy barátja csak támaszt nyújt a lánynak. Prue mikor Tyler kiment, azért, hogy ő folytassa beszédet lehunyta a szemeit és erősen gondolkozni, valamint koncentrálni kezdett. Damon a mellette lévő nőre sandított, az jutott eszébe, hogy az előbb a nő szemei így oldalról teljesen kékek voltak, mintha nem is lenne pupillája. Mondjuk tegnap mikor a szemtől szemben voltak, már akkor is feltűnt neki. Egyszerűen különös volt, most is igazán megnézte volna szemből is, de ekkor lövés dördült.
• Mellé – súgta lehajolva Prue szórakozottan Damonnek, hogy újból csak a vámpír hallja. A nő egyébként nem bánta volna, hogyha valaki valóban szíven lövi Tylert, abból legalább tanulna valamit, de a golyó bár eltalálta a Lockwood fiút nem igazán volt súlyos a sérülése tekintve, hogy az volt ami. Damon felfogta, hogy Tyler-t meglőtték és a nő arra céloz, hogy a támadó valahogy eltévesztette a célt. Damon gyorsan eltűnt, hogy elfogja a támadót és miután kellőképpen kifaggassa őt a céljairól, utána megölje őt. Prue feltűnés mentesen, ám annál gyorsabban és határozottabban utána ment. Caroline gondoskodott April biztonságba helyezéséről, Elena Stefan támogatásával a Salvatore panzióba indultak. Jeremy és Matt pedig Tylerhez sietett. Egyébként a fiatalabb Salvatore gondolt rá, hogy bátyja után megy, de úgy gondolta, ha valaki hát Damon meg tudja oldani a kialakult helyzetet és problémát, mint ahogy azt mindig is tette.

Damon mikor kiért már csak a fejvesztve menekülő tömeget látta és bármennyire is kereste a támadójukat nem látta sehol. A vadász szinte köddé válva eltűnt.

• Hogy tűnhetett el ilyen gyorsan? – morogta az orra alatt szitkozódva Damon.
• Jó kérdés – fordult körbe Prue is hátha ő észrevesz valami olyat, amit a vámpír nem.
• Egyébként tudtál róla, hogy egy vadász van a városban? – szegezte a nőnek a kérdést Damon ellentmondást nem tűrően.
• Természetesen nem. Amikor ide értem a templomhoz majdnem fellökött, utána meg bent kiszúrtam őt – vont vállat Prue.
• Azt akarod mondani, hogy te első látásra kiszúrsz a tömegben egy vadászt, valamint észreveszed azt, amit csak nagy nehézségek árán lehetett volna más esetben? – jegyezte meg cinikusan Damon, ám egyébként a hangjában érdeklődés is csengett.
• Jó a megfigyelő képességem – válaszolta Prue kifürkészhetetlen tekintettel.
• Na persze – csóválta meg a fejét a vámpír bosszankodva.
• Úgy látom, elfogadod a segítségemet – pillantott Damon kék szemeibe Prue.
• Nincs más választásom, legalábbis addig, amíg nem tudom meg, hogy mi vagy – húzta el a száját a vámpír.
• Most, ha megbocsájtasz, megnézem Jeremy-t és Mattet – fordult sarkon Prue. – Egyébként felesleges próbálkoznod – szólt még hátra a válla felett. Damon azonban csak azért is alapon elhatározta, hogy ki deríti a dolgot, ha törik, ha szakad. Mert ez a feltétlen bizalom továbbra is végtelenül idegesítette.

• Jól vagytok? – kérdezte Prue kérdő pillantást vetetve Jeremyre és Mattre. Tylert már elszállították a kórházba, így a nő inkább a két tanítványával maradt. Igaz az egyikkel még nem is volt órája. A két fiú bólintott a nő kérdésére. Nem értették mennyit is tud az új történelem tanárnő vagy tud e egyáltalán valamit és csak aggódik az ő testi épségükért. Bár a beszélgetése Damonnel, valamint az, hogy az előbb több mint öt percre eltűnt igazán gyanús volt. – Helyes, akkor hazaviszlek titeket – jegyezte meg ellentmondást nem tűrően a nő.
• Nekem van kocsim – mentette ki magát Matt felemelt kezekkel szabadkozva.
• Jeremy? – fordult a Gilbert fiú felé Prue.
• Megköszönném – motyogta válaszként Jeremy.
• Akkor gyere – válaszolta Prue határozottan és kifelé vette az irányt. Jeremy csöndesen követe a nőt.

• Kösd be magad – szólt rá a fiúra Prue amint az beszállt mellé a kocsiba. Jeremy szó nélkül, szinte gépiesen teljesítette azt, amire felszólították. – Merre van a házatok? Tudod, még új vagyok, és nem ismerem ki magam valami nagyon jól a városban, de ha szeretnéd, elővehetem a térképet, de az eltart egy ideig – jegyezte meg a nő közömbösen. Látta, hogy valami bántja a fiút és bár nem tartozott az erőségi közé mások vigasztalása azért nem szerette volna, ha Jeremy szomorú legyen és tényleg nem akarta, hogy pont most omoljon össze, főleg ne az ő jelenlétében. Mivel Ric naplója alapján annyira megismerte és közel érezte magához, mintha őt is évek óta ismerné és szeretett volna mindenképpen segíteni neki. Tehát ezért próbálta őt beszédre sarkalni hátha így elvonja a fiú figyelmét arról, ami éppen a fejében van, mert látva az ábrázatát nem lehet valami kellemes.
• Itt egyenesen – válaszolta Jeremy halkan. A Gilbert ház felé vezető út csendben telt kivéve azokat a megjegyzéseket melyekkel Jeremy útba igazította a nőt. Mikor Prue leparkolt a Gilbert ház előtt Jeremy továbbra is az anyós ülésen maradt és az ölébe helyezett kezeit bámulta. Az egyik barátját valaki először megtámadta, utána meg majdnem lelőtte csak azért, mert az hibrid. Szinte még most is annyira felfoghatatlan volt számára ez az egész. Valamint valahogy már nem tudott megszabadulni a rémálmoktól, sem amikben kísértették őt az általa megölt vámpírok és hibridek. Nem mintha némelyik nem érdemelte volna meg a halált, de akkor is! Elenáért aggódott a legjobban nem akarta a nővérét is elveszíteni, ezért valamilyen különös oknál fogva a tudatalattija folyton az ő halálát vetette neki, ami egyre borzalmasabb volt. A hasonmás maradt neki az egyetlen élő rokona és nem bírná elviselni az ő halálát is, elég fájdalmas volt az is ami Rickel történet. Prue látta, hogy Jeremy szemét ellepik a könnyek és nem tudta mit is kéne tenni. Végül felsóhajtott, kicsatolta a biztonsági övét, ahogy a Gilbert fiúét is és magához húzta Jeremyt. A fiú belekapaszkodott a nőbe és annak nyakhajlatába temette az arcát, hogy így rejtse el lecsorduló könnyeit.
• Semmi baj, sincs Jeremy. Sírj csak nyugodtan, attól jobb lesz – suttogta Prue meglehetősen gyöngéden a hazug szavakat. Közben piszkosul kínosan érezte magát, de úgy érezte ezt meg kell tennie. Tudta, hogy Jeremynek ettől még nem lesz jobb. Talán csak egy kicsivel. A problémáit azonban sajnos nem oldhatta meg helyette, viszont valamivel csak meg kellett nyugtatnia őt! Közben kedvesen megsimogatta a gyerek fejét, mert bármin ment is keresztül a fiú még akkor is csak egy tizenhét éves gyerek volt, akinek nem szabadna átélni olyan borzalmakat, amikben nyilván már része volt. Prue tudta, hogy a sors nagyon kegyetlen tud lenni, ő is hamar megtapasztalta ezt és nem kívánta senkinek sem. Ezért elhatározta, hogyha Jeremy számára azzal könnyebbé teszi a dolgokat, akkor meghallgatja őt, mert ha nem is mond majd semmit, akkor is legalább tudja majd, hogy hozzá bármikor fordulhat. A fenébe is utált az ilyen érzelgős pillanatokat!