IV. fejezet

Visszatérések

„Mindenkinek megvan a saját nyomasztó terhe, hibái, senki sem lehet meg mások segítsége nélkül. Ezért is kell segítenünk egymást vigasztalással, tanáccsal és kölcsönös figyelmeztetéssel.” Lev Tolsztoj

Jeremy mikor felszáradtak a könnyei továbbra is szorosan magához ölelte az új történelem tanárnőt, akivel még nem is volt órája. Annyira megnyugtató volt! Csak ott ülni és hagyni, hogy a nő magához ölelje és simogassa a hátát és a haját. Még akkor is, ha egyébként kényelmetlenül kellett volna, hogy érezze magát azonban ez mégsem volt így, bár azért egy kicsit zavarba jött. Viszont ennek ellenére nem akaródzott elengednie Prue-t. Nem akarta vissza térni a valóságba, ami annyira kegyetlen volt vele. Prue továbbra is megnyugtató szavakat suttogott Jeremynek, közben az egész vigasztalási mizéria miatt érzett kínos zavara nőttön nőt. Nem szokott hozzá, hogy olyanokat kelljen vigasztalnia akiket, ismer, mivel a Gilbert fiúval kapcsolatban Ricnek hála határozottan így érzett. Lance és Lio lennének erre a tanúi, hogy ez mennyire is szokatlan dolog tőle és, hogy mennyire utálja is ezt. Igaz élete során már megvigasztalt sok embert, de azok legtöbbje teljesen ismeretlen volt, és általában ha zavarba is érezte magát, akkor pár hanyagul odavetett szótól meglepődöttségében bárki abbahagyta a sírást. Már persze ha nem valamilyen hisztériás személy volt az illető, mert akkor gyorsan átpasszolta Liónak, hogy ő intézze el a dolgot. Mivel Lio nagyon együtt érző volt, ez sajnos nem volt elmondható két legjobb barátjáról. Ugyanis Prue és Lance irtózott az ilyesmitől, mármint a szükség nélküli együttéréstől. Hisztérikusan zokogó és minden értelmes szót figyelmen kívül hagyó emberekkel szinte a világából is ki lehetett őket kergetni. Az évszázadok alatt természetesen volt olyan, hogy valamelyiküket megviselt valami olyankor személyiségüktől függően másként reagáltak. Lance ordítva a falhoz vágta a berendezést, meg mindent, ami a keze ügyébe került és veszekedett egy sort, általában Prue-val. Voltak ritka pillanatai is, amikor viszont csak leült Lio vagy Prue mellé és hangtalanul szabadjára engedte a könnyeit, mert neki ilyenkor elég volt maga mellett tudnia valamelyik barátját és utána minden visszatért a normális kerékvágásba olyan szinten, hogy nem is emlegették fel a szőke férfinak az ilyen alkalmakat, de ezek tényleg nagyon kevésszer fordultak elő. Lió mindig Prue-hoz ment, hogy a nőnél keressen vigaszt, aki olyankor legjobb tudomása szerint meghallgatta fekete hajú barátját, magához ölelte és folyamatosan simogatta a karját, a haját vagy a hátát. Prue elkeseredett pillanatai mindig másmilyenek voltak, de olyankor, mint személyiségéből adódóan szinte mindig a tomboló düh jellemezte ezen alkalmakat. Oda ment valamelyik barátjához – általában Lance-hez – és jól megmondta neki a magáét, a másik fél hasonlóan tett és a vége mindig az lett, hogy Prue elsírta egy kicsit magát valamelyik barátja ölében ülve, akik a maguk módján megvigasztalták őt. Lió – mint ahogy a nő most Jeremy-nél - mindenféle bíztató dolgot összehordott, mondjuk utána mindig elrontotta, mert nem tudta megállni egy pesszimista megjegyzés nélkül, de Prue ezen már mindig csak nevetett. Lance Prue sírásai alkalmával mindenféle hülyeséget összehordott, attól kezdve, hogy mit reggelizett az éppen aktuális ágyasáig bezáróan, amitől a nő teljesen abbahagyta a sírást és vita robbant ki a két fél között, az ilyen témát illetően. Szóval Prue tényleg nem volt otthon az ilyen vigasztalásban, de mivel az olvasottak és a látottak alapján úgy vélte, hogy Jeremy ugyan olyan mély érzésű, mint Lio, így a fekete hajú férfinál bevált módszert alkalmazta és a nő legnagyobb szerencséjére használt.

Prue már épp azon gondolkozott, hogyan is szüntethetné meg ezt a számára szinte tarthatatlanná váló állapotot, amikor a gyomra jelezni kezdett neki, hogy ő bizony ma még nem is reggelizett. Ez is egy megoldás, gondolta Prue vállat vonva. Jeremy kissé elhúzódót a nőtől, hogy a szemeibe tudjon nézni.

• Szeretnél bejönni? – kérdezte Jeremy és kissé meg kellett köszörülnie a torkát, mert az rekedt volt a sírástól, valamint a zavartól. Mivel szinte csak most fogta föl, hogy egy nagyon csinos nő vigasztalta meg őt, aki alig néz ki idősebbnek, mint ő.
• Örömmel elfogadom az ajánlatodat – válaszolta Prue, mivel egyrészt otthon nem volt semmilyen étele, másrészt, ő maga – igaz utálta beismerni -, de kész katasztrófa volt a konyhában, szóval a vásárlás is kilőve, ha csak nem a Grillbe megy valami kajáért. Lance általában minden alkalmat felemlegetett, hogy azt legjobb barátnője orra alá tudja dörgölni, amitől az tőle várhatóan teljesen kiadat és szokás szerint hatalmas vita robbant ki közöttük. Lio ilyenkor hagyta őket tombolni és ő maga készítette el az ételeket, mivel ezen a téren Lance-re sem lehetett számítani. Az volt a legjobb, amikor régen voltak szolgálóik, akik elkészítették a különböző fogásokat, így nekik csak azzal kellet foglalkozni, hogy mi legyen és azt el is készítették nekik.
• Rendben, akkor gyere és csinálok pár szendvicset – nyitotta ki a kocsi ajtót Jeremy, ám Prue megfogta a karját.
• Jeremy, nem tudom megoldani a problémáidat helyetted… Viszont, ha szeretnéd, megbeszélhetjük azokat a dolgokat, amik nyomasztanak téged – jegyezte meg Prue.
• Engem nem nyomaszt semmi – rázta meg a fejét tagadóan Jeremy. Ennek erősen ellentmondott, hogy az előbb a nő vállán sírta el a bánatát.
• Ahogy gondolod - húzta fel a szemöldökét Prue jelezve, hogy neki aztán teljesen mindegy.
• Prue, én… szóval köszönöm – mormolta Jeremy halkan a nőnek.
• Mégis mit? – kérdezte a nő szürke szemeit a Gilbert fiúra függesztve jelezve, hogy az előbb nem történet semmi és nem szeretné, hogyha ezt fölemlegetnék. Jeremy megértette ezt a néma jelzést és elmosolyodott. – Egyébként Jeremy, ugye tudod, hogy felelőtlenség teljesen ismeretlen személyeket behívni a házatokba? – jegyezte meg Prue enyhe dorgáló hangsúllyal és kiszállt a kocsiból ott hagyva a teljesen ledöbbent Gilbert fiút, aki mozdulni sem tudott annyira meglepődött.

• Ugye nem akarsz ott maradni? Tudod, éhes vagyok és voltál szíves felajánlani egy reggelit vagy ebédet – hajolt be a vezető felőli ülésen Prue.
• Persze – mormolta Jeremy és gépiesen kiszállt a kocsiból. Prue megcsóválta a fejét és miután bezárta és beriasztózta a kocsiját követett a Gilbert fiút. Aki kinyitotta az ajtót és előreengedte a nőt. Prue észrevette, hogy a fiú a kabátja belső zsebéből észrevétlenül elővett egy karót, de érdekesebbnek tartotta a házat, mint azt a tényt, hogy le akarják szúrni. A házat Ric leírása alapján pontosan ilyenek képzelte el és így pontosan tudta, hogy mi hol van. Egyébként inkább szórakoztatta, mint bosszantotta, az, hogy reggel Damon a vízzel, most meg Jeremy a karóval akarja megtámadni. Ezek a Mystic Fallsiak nagyon gyanakvóak, de talán inkább elővigyázatosak, amire persze minden okuk megvan. Jeremy miután becsukta a bejárati ajtót leakart súlytani a nőre, aki háttal ált neki, ám az megszólalt pont mikor elhatározta magát.
• Remélem meg sem fordult a fejedben, hogy esetleg leszúrj engem azzal a karóval, amit eddig a kabátodban rejtegettél és csak most vetted elő – mondta Prue hanyagul odadobta a boleróját Jeremynek, aki automatikusan elkapta azt így a fakaró kieset a kezéből. Prue reflexből elkapta és alaposan megvizsgálta. – Te csináltad? – kérdezte csöndesen.
• Igen – válaszolta Jeremy, aki nem tudta, hogy most mit is csináljon.
• Szép munka, de azt ajánlom bármennyire is óvatos vagy legközelebb ne várd meg azt amíg becsukod az ajtót, mert az számodra nem mindig sülhet el valami jól – jegyezte meg Prue és visszaadta a meghökkent fiúnak a karót.
• Te meg mégis mi vagy? – nyögte ki Jeremy.
• Még ma megkapom a beígért ételemet? – kérdezte Prue, figyelmen kívül hagyva a kérdést. – Egyébként nem foglak bántani sem téged, sem a többieket – közölte mintegy mellékesen és egy kicsivel bizalmasabb hangot megütve a nő. Jeremy pár percig állt ott Prue-val szemben és a kiismerhetetlen szürke szemekbe nézett. Végül a Gilbert fiú felakasztotta a kezében tartott bolerót és elvette a nő által felé nyújtott karót és visszatette a helyére. Úgy gondolta, hogy Prue igazat mond és valóban nem fogja bántani sem őt, sem a többieket. Legyen erre bármi is az oka. Amit egyébként nagyon szeretett volna tudni.

Prue közben teljesen otthonosan érezte magát, előre ment és még Jeremy a saját kabátját vette le, addig a nő a szoknyája zsebéből elővett egy talizmánt - amit még reggel tette el - és gondosan eldugta egy olyan helyre ahol senki nem találja meg. Még jó, hogy csak egy apró amulettről volt szó, így mind a szoknyája kicsit zsebébe elfért, valamint az észrevétele egyenesen lehetetlen volt. Gilbert ház védelme ezzel tehát kipipálva. Mire Jeremy is a konyhába ért addigra a nő, már leült a pulthoz. Ezután a Gilbert fiú csinált pár szendvicset és leült a nő mellé.

• Köszönöm – mondta Prue és egy szendvicset elvéve nekilátott a reggelijének. Egyébként látta, hogy Jeremy szeretne mondani valamit csak nem, tudja, hogyan is hozakodjon elő vele neki pedig nem állt szándékában megkönnyíteni a dolgát, ha szeretne valamit közölni vele, vagy esetleg kérdezni akar valamit, akkor mondja ki és ne totojázzon annyit.
• Prue… – szólította meg igencsak tétovázva Jeremy a nőt, aki bólintott, hogy figyel és intett, hogy folytassa csak. – Lehet egy kérdésem?
• Természetesen lehet, de már ki is merítetted ezt a lehetőséget – válaszolta Prue és halványan elmosolyodott. Mivel a fiú, tétovasága ellenére nagyon emlékeztette valakire. Mind a külseje, mint a természetét figyelembe véve.
• Akkor kérdezhetek tőled bármit és bármennyit? – kérdezte Jeremy kicsivel határozottabban.
• Az őszinteség néha sokkal többet árt, mint használ – jegyezte meg Prue komolyan.
• Lehet – ismerte el bizonytalanul Jeremy nem tudva, hogy ez most egy igen volt vagy egy nem.
• Elena rosszul viseli az átváltozást, igaz? – érdeklődte Prue.
• Honnan…? – lepődött meg még jobban Jeremy.
• A vérszomjat nem nehéz felismerni, főleg ha szinte az ember orra előtt van – mondta Prue és elvett még egy szendvicset.
• Vámpír vagy? – kíváncsiskodott a Gilbert fiú, mert a másik annyira különösen régiesen fogalmazott, de ha ez így is van, akkor sem magyarázza meg semmi a karót. Vajon mégis honnan tudta?
• Szerinted? – kérdezett vissza Prue érdeklődve. Érdekelte milyen következtetésre jutott a fiú.
• Nem tudom – csóválta meg a fejét Jeremy. – Damont ismered?
• Miből gondolod ezt? – húzta fel a szemöldökét Prue.
• Mert tegnap nem ölt meg, pedig Ric helyére ültél és egész jól elbeszélgetett veled mindenféle tettlegesség nélkül a Grillben is és a templomban is – válaszolta Jeremy eltöprengve. Utóbbiban ugyan nem értette, hogy pontosan miről is szólt a beszélgetés a nő és az idősebb Salvatore között attól még a vámpír még Stefannal sem szokott így viselkedni, ennyire… közvetlenül és bizalmasan úgymond.
• Csak segíteni szeretnék nektek – felelte meg Prue inkább egy olyan kérdést, amit Jeremy minden bizonnyal következőnek tett volna fel és észrevette, hogy a fiú hangja egykori történelem tanára nevénél kicsit elcsuklott és nem akarta ismét Jeremy élő zsebkendője lenni. Valamint legalább elraktározta magában azt az információt, hogy Damon nem éppen a hidegvéréről híres, ami nem is volt igazán meglepő.
• Miért? – kérdezte Jeremy.
• Miért ne? – kérdezett vissza Prue.
• Ne bántódj meg, de ez nagyon… titokzatos. Főleg mivel nem akarod elmondani az okaid – felelte Jeremy. Nem tette, hozzá, hogy „…és azt sem, hogy mi vagy” mivel ez a kérdés még mindig a levegőben lógott.
• Ne aggódj nem bántódtam meg – mosolyodott el Prue. – Nagyon köszönöm a reggelit Jeremy. Viszont azt hiszem, most már mennem kell, holnap találkozunk az iskolában vagy még előtte a Grillben – állt fel a nő. Kisétált a konyhából, a fogasról levette a boleróját, felvette és kezét a bejárati ajtó kilincsére helyezte. – Annak ellenére, hogy csak még több kérdést hagytam benned, tudnod kell, hogy komolyan gondoltam azt amit kocsiban mondtam. Bármikor meghallgatlak, legyen bármiről is szó. A címemet Damon biztos elárulja neked, hogyha esetleg megkérdezed tőle – mondta még Jeremynek és elhagyta a Gilbert házat.

Prue ez után gondolt egyet és elment szőnyegeket venni mivel kezdte igazán zavarni, hogy sok szobában annyira üres a padló. Mikor megvolt vele a készséges eladó segített neki betenni új szerzeményeit a kocsijába. Ezután pedig otthonába hajtott. Kipakolta a szőnyegeket és pár perc alatt el is helyezte mindet a megfelelő helyére.

• Így már sokkal jobb – pillantott elégedetten a nappali bolyhos és puha szőnyegére, ami olyan volt, hogy az ember talpa kellemesen elsüppedt benne. Ez pedig egyből megtetszett a nőnek. – Jane? – szólította a mókusát, ám az nem jött el. Prue kilépett a bejárati ajtón, ám egy pillanatra még visszafordult. – Ha nem akarsz előjönni, hát ne gyere, de ha itt bujkálsz, akkor tőlem később azért se gyere elő, de ha mégis meggondolod magad, akkor gyere be nyugodtan bárhol is legyél, vagy ha nem teszel így nekem az is jó – szólt még vissza, hátha az állat csak bújócskázik, elvégre soha nem lehet tudni. Igaz kicsit kínos volt, hogy hangosan ilyen ostobaságokat hord össze egy állatnak, de azért ő elmondta a feltételeit és kész. Majd megint a kocsijába ült és elhajtott. Így nem láthatta, hogy valaki bemegy a házába és ez a valaki egyértelműen nem Jane volt.

Prue úgy gondolta, hogy nem ártana megnézni azt a bizonyos farmot ahol az állítólagos baleset történet. Így hát térképét elővéve kikereste a Young farm hollétét és arra felé vette az irányt. Lance nyilván csipkelődve megkérdezte volna, hogy miért is nem használja a GPS-t, ám Prue örült, hogy a mobiljával már nagyjából megbirkózott több szerkentyűre pillanatnyilag nem volt szüksége. Köszönte szépen meg volt a régi tájékozódási eszközökkel, amik mindig beváltak, akkor mindek próbálkozzon mással? A kocsiját két mérfölddel a baleset színhelyétől távol hagyta és onnan gyalogosan folytatta az útját. Számított rá, hogy őrizni fogják a helyet, így óvatosan nesztelenül lopakodva közelített meg az épületet, vagyis amit maradt belőle. Mikor kellőképpen közel ért észrevett két alakot, így gyorsan felmászott az egyik magas fára és annak lomkoronájának takarásából figyelte a házból kilépő két férfit.

• Nem hiszem, hogy ez baleset volt. Te mit gondolsz, Nikolaus? – érdeklődte udvariasan az egyik, aki nem volt más, mint Elijah.
• Te is tudod, hogy Mystic Fallsban nincsenek balesetek, főleg nem véletlenek – horkantotta Nikolaus gúnyosan, aki meg a hírhedt hibrid volt. Még jó, hogy idejében elbújtam, gondolta a fa biztonságosa rejtekében Prue. Azért érdekes, vajon Elijah és Klaus is azért van itt, mint én?
• Kíváncsi vagyok, hogy vajon mi is történt valójában – mondta tűnődően Elijah.
• Az idióta tanács megbízott abba a Young nevű fickóban, aki hálából felrobbantotta őket, de valószínű valaki megkérte őt rá – ciccegte elégedetlenül Klaus.
• Én is ettől tartok. Szerinted ki lehet a háttérben? – nézett kíváncsian bátyjára Elijah.
• Nos, nem hiszem, hogy a Salvatore-ok, a hasonmás, az öcsikéje, a Bennett-lány, vagy akár Caroline ilyesmivel próbálkozna. Igaz Damon hajlamos az ilyesmire, de én mégsem gondolom, hogy ő volt, mert azért ő nem így intézte volna el őket – fejtette ki véleményét a hibrid.
• Én is így gondolom – biccentett egyetértése jeléül Elijah.
• Ebből tehát az következik, hogy valaki így akarja a tudtunkra vagy a Salvatore-ok tudtára adni, hogy vele bizony számolnunk kell – felelte szárazon Klaus és nagyon elégedetlennek tűnt a helyzet alakulásával.
• Hallottam a Tylert ért balesetről. Valamilyen vadász megtámadta őt? – érdeklődte Elijah másik témára térve.
• Lenyűgözően jól értesült vagy, mint mindig – jegyezte meg Klaus morcosan. Nem érintették őt valami jól az új fejlemények. Újra megölte Esther-t, valamint végre Mikael is csatlakozott hozzá erre jön valaki ismeretlen vadász és megpróbálja megölni az egyik hibridjét! Ez már a pofátlanság határait súrolja. Főleg, mivel nincs egy cseppnyi hasonmás vérutánpótlása sem Rebekah kis akciójának hála. – A fickó a Carol által elmondottak alapján nyilván verbénába mártott kesztyűt viselt és utána majdnem megölte azt az idióta Tylert, hogy az egy órával ezelőtti templomi dologról ne is beszéljünk. És bár Tyler továbbra is lázadozik a megtört köteléke miatt azért mégis rendkívül irritáló ez az egész. Szóval elhiheted nekem, hogy nem vagyok valami nagyon boldog, főleg mivel a húgocskánk gondoskodott arról, hogy ne tudjak több hibridet létrehozni – fonta össze a karjait a mellkasa előtt a hibrid és valóban nagyon mérgesnek látszott.
• Ha már szóba hoztad nem tudod, hogy Rebekah hol van? – kérdezte Elijah óvatosan.
• Nem is érdekel, a lényeg az, hogy engem kerüljön, el amennyire tud – válaszolta Klaus indulatosan. Még mindig mérhetetlenül haragudott húgára azért, mert ilyen módon képes volt őt elárulni. Elijah tudta, hogy Rebekah csinált valamit Elena vérével, nyilván kiöntötte, ami most a lány vámpírrá válásával nem volt jó ötlet, mivel ezzel csak felhergelte legidősebb testvérüket. De legalább húguk ezúttal nincs koporsóba zárva, ami egyrészt jó volt, mert így Rebekah legalább szabadon tehetett, amit csak akar (igaz ez sem feltétlenül számít jó dolognak), másrészt rossz, mert csak azt bizonyítja, hogy Klaus annyira dühös, hogy látni sem bírja szőke hajú testvérüket.

• Gondolom a boszorkányaid neked is eltűntek, vagy legalább megpróbáltak elmenekülni – váltott témát ismételten Elijah mivel az ő boszorkányaival ez történet és érdekelte testvére véleménye.
• Nyilván akkor neked is. És mi lesz velünk, ha már a te udvarias kérdéseire sem hajlandóak válaszolni? – gúnyolódott Klaus. Mivel a boszorkányok - az összes – fél, nem is inkább retteg valamitől és menekülnek, ahová tudnak. Valamilyen. Az, hogy pontosan mitől is jött rájuk hirtelen ez a bújócskázási mizéri azt nem voltak hajlandóak elárulni, mert inkább Klaus ölje meg őket, mint az a valaki vagy valami, ami elől oly bőszen igyekeznek elrejtőzni. – Az egyik egyenesen könyörgött, hogy öljem meg őt. Igazán nem tudom mi ütött beléjük pont most – csóválta meg a fejét dühösen Klaus.
• Az össze boszorkányod fekete mágiát űz? – kérdezte Elijah.
• A legtöbb, de azért van egy-kettő fehér mágiát használó is. Szükség esetére – felelte Klaus.
• És ők is eltűntek?
• Igen, mindegyik. Az utolsó boszorkány, aki elérhető az a Bennett lány – válaszolta Klaus.
• Ő viszont elvesztette az erejét – jegyezte meg elgondolkozva Elijah.
• Pontosan, de szerintem, ha színlelni nem is színlel, akkor is van mód rá, hogy visszaszerezze, valahogyan. És ha én kérem, akkor elhiheted, hogy igyekezni fog, főleg ha meglebegtettem előtte azt a lehetőséget, hogy ha nem teszik, akkor megölöm valamelyik barátját.
• Pont miattad vesztette el az erejét, hagyd, hogy én beszéljek vele – mondta Elijah.
• Szóval segíteni szándékozol nekem Elijah? – fürkészte öccse arcát a hibrid.
• A vér kötelez – válaszolta Elijah csöndesen.
• Nos, akkor neki is láthatsz a feladatodnak – csapta hátba testvérét Klaus. Ezt a gesztust akár úgy is lehetett volna értelmezni, hogy örül testvére döntésének, ami egyébként így is volt.
• És te? – kérdezte Elijah kinyitva az autója vezetőülés felelő ajtaját.
• Én? – kérdezett vissza Klaus vigyorogva és megtámaszkodott a kocsi tetején. – Úgy tervezem, hogy ma megtudok mindent Liztől, aki Caroline miatt nyilván nagyon is készségesen fog válaszolni. Holnap meg… ki tudja? – vonta meg a vállat a hibrid.
• Nem tudod, hogy Kol hol van? – érdeklődte Elijah udvariasan.
• Mégis honnan tudjam? – válaszolta kérdéssel a kérdésre Klaus fejcsóválva ezzel jelezve, hogy nem, helyezte újra alvási szakaszba öcsöket. - Tudod milyen. Azaz önimádó kis hülye csak magára gondol, és közben nem igazán érdekli, hogy te esetleg aggódsz érte, de szerintem valahol süteti a hasát és közben ezer számra hajszolja a nőket és vérlakomákat csap, ha éppen nem a tükör előtt csodálgatja magát – legyintett a hibrid szem forgatva.
• Te nem érzel ugyan így vele kapcsolatban? – kérdezte Elijah nem tagadva, hogy valóban aggódik Kolért.
• Elijah, lehet, hogy most már megbeszéltünk egymással sok mindent, de akkor sem hiszem, hogy az én nem létező érzéseim lennének az a téma ami számodra ennyire halaszhatatlan lenne – válaszolta Klaus ridegen és beszállt a kocsiba. Elijah egy pillanatra elnézett a fák irányába, majd megcsóválta a fejét és ő is beszállt a vezető ülésbe, hogy minél előbb meg tudják oldani az új problémájukat.

Prue mikor már nem látta az ősök autóját csöndesen hallgatózott még egy ideig, majd mikor úgy ítélte meg, hogy végre tiszta a terep leugrott a fáról. A ház felé tartva elgondolkozott az előbb hallottakon. Az Elijah és Klaus között lezajlott párbeszéd nagyon érdekes volt számára, valamint legalább megtudott jó pár dolgot. A balesettel kapcsolatban egyetértett az ősökkel valaki nyilván megkérte a farm tulaját, hogy tegyen egy ilyen kis kedves üzenetet. Az ilyen fajta figyelemfelhívás soha sem vezet semmi jóra. Csak tudnám, kinek a figyelmét akarja ezzel felhívni magára, és hogy az e, akire én gondolok. Mert ha igen és azért csinálta, amire gondolok, akkor tudnom kell pontosan hányan is haltak meg, valamint üzennem kell Lionak és Lance-nek, hogy jöjjenek ide, mert már nem kell megkeresniük, hanem ő hívta fel magára a figyelmet. Milyen kedves tőle! A kérdés már csak az, hogy ez szándékos volt e, avagy véletlen. Őt ismerve inkább előbbi. Nyilván készül valamire, ami nem lehet valami jó, legalábbis az itteniek és az egész természetfeletti világ számára főleg nem. A Tyler kötelékével kapcsolatos dolgot már a felébredésekor mesélte neki Lance. Vagyis csak azt, hogy a hibridek hálásak Klausnak azért, hogy már nem kell többet átváltozniuk, de azért nem örülnek annak, hogy zokszó nélkül kell teljesíteniük Klaus parancsait. Szőke hajú barátja pedig ezt kiegészítve reggeli beszélgetésükkor azt is elmondta, hogy az első hibrid - vagyis Tyler -, akinek mivel megtört a köteléke meg akarja ölni Klaust, ismételten. Mivelhogy egyszer már sikerült is neki csak utána mégis Klaus jött ki győztesen az egészből, viszont most a többi hibrid segítségével szánta rá magát erre, mivel segít nekik megtöri a köteléküket. Eltökéltség az mindenesetre van benne, ha tartás nincs is. A Rebekah veszekedés Klausszal Elena vére miatt igazán érthető volt a számára, elvégre a hibrid mindenáron sok fajtája bélit akart létrehozni nem feltétlenül azért, hogy sereget toborozzon, hanem, hogy legyenek hozzá hasonló személyek. És bár közvetlenül Klaust nem ismerte - mivel csak egyszer találkoztak és azt is nagyon régen, amire nem hitte, hogy a hibrid egyáltalán emlékszik -, attól annak ellenére, amit hallott róla nem hitte, hogy olyan szívtelen és érzelmek nélkül, mint ahogy hírlik. Elvégre egy szívtelen személy miért őrizné és cipelné mindenhová magával a családtagjait, akiket ideiglenes álomra küldött? Az egyetlen logikus magyarázat erre az, hogy nem szívtelen, hanem nagyon is érző lény, akkor is, ha ezt mindenki előtt tagadja, mint ahogy az kiderült az előbb az Elijah-val folytatott beszélgetése kapcsán. Prue Elijah-val is csak kétszer találkozott, egyszer akkor, amikor Klausszal, valamint utána egy kicsivel később. Viszont nem tudta, hogy az ősi mennyire emlékszik, mert ő sokkal mondjuk úgy gyanakvóbb, igaz bátyjának sem kell ezért a szomszédba mennie. A boszorkányokkal kapcsolatos információ nem volt annyira meglepő. Számított valami ilyesmire, ha pontosan erre nem is. Mivel azért különös volt, hogy minden boszorkány elbujdosót, de legalább az ősöknek nem mondtak semmit, mert az tényleg nem lett volna valami kellemes. Igaz a boszorkányok így sem tudnak mindent, csak amit az őseik meséltek nekik vagy valamilyen naplóban örökül hagytak. Ez, pedig ha hazugság nem is volt, azért nem árult el mindent. A Bonnie-val kapcsolatos információ inkább szomorú volt. Prue valóban el tudta képzelni, hogy Klaus bármire hajlandó lenne azért, hogy megtudja, pontosan mi történik már megint. Viszont ha a lány már nem tudja fenntartani a kapcsolatot a szellemekkel akkor számára csak egy út van, ami nem feltétlenül veszélytelen, nem is számára, hanem inkább a körülötte lévők számára. De remélhetőleg nem hallott még erről a lehetőségről és így nem tudja, majd használni. Ez miatt tehát nem kellett aggódnia. A Kol hollétével kapcsolatos hírek… érdekesek voltak. Prue egyetértett Klausszal, hogy az ős most nyilván annyi embert öl halomra amennyit tud, nézegeti magát a tükörben, valamint a nőnek még egy lehetséges eshetőség eszébe jutott. Ami nem volt mást, minthogy Kol most éppen Klaus ellen tervez valamit azért, mert bátyja képes volt őt több mint száz évre leszúrni és álomra küldeni. Nagy ügy, gondolta Prue, én több mint százhatvan évet aludtam át, igaz, hogy ezért nem is állok szóba és látni sem akarom anyát, mivel ő volt mindennek a felbujtója az én ügyemben. Szóval még Klaust teljes mértékben megértette, miért is tette ezt a testvéreivel, addig a tulajdon anya tetteinek helyességében igencsak kételkedett, amire meg is volt minden oka. Mert az anyja mindent csak a saját érdekében csinált, mit neki mások egyéni érzései?! Csak az legyen, meg amit ő akar, minden más teljesen hidegen hagyja őt. Egyébként Prue anyja tökéletesen ártalmatlannak tűnik, pedig ez nagyon nem így van. Külsőleg rövid szőke hajú, kék szemű és erősen feminista nőről van szó, mint ahogy egy olyan nőtől, mint ő ez el is várható. Prue apja pont az ellentéte az anyjának. Nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is, bár vannak érintőlegesen ismerős tulajdonságaik. Prue apja barna szemű és fekete hajú férfi, akiről bárki első látásra azt merné feltételezni, ha valaki hát ő biztosan gonosz, viszont ez nem igaz. Ő ugyanis mindennél többre tartja az életet és ezért a „Senkit nem ölök meg” elvett vallja, és ha más ellenkezően cselekszik, akkor arra az illetőre igencsak meg tud haragudni. Ebből következik, hogy Prue és a férfi soha nem jöttek ki valami jól, mivel nézeteik igencsak ellentétesek voltak egymással. Viszont Prue bátyja pont olyan volt, mint az apjuk, aminek meg is lett a következménye, ami csak tovább mélyítette a szakadékot apa és lánya között. Igaz, ha arról volt szó, hogy valaki elárulta a férfit – ami nem fordult elő túl gyakran – akkor azzal már ő sem volt annyira kedves. Prue mindig is inkább az anyja felé húzott, mind érzelmileg, mind tetteiben. Prue anyja rendkívül kegyetlen nő – már persze nem a tulajdon családjával – hanem mindenki mással és az ő akarata szent és sérthetetlen. Aki ezt nem képe még idejében felfogni az a túlvilágon sok mindenen eltöprenghetett.

Miután Prue körbenézett a farmon és, bár nem tudott meg semmi újat azért mégis elégedetten indult haza. Mivel az ősök kihallgatott beszélgetése azért mégis mutatott eredményt a mai napnak, valamint az, amit az idióta igazgató mondott az is érdekes volt és Prue nem feledkezett meg a vadászról sem. Tudta, hogy Damonnek el kell majd mondani valamit a férfival kapcsolatban, lehetőleg még az előtt, hogy a vámpír megölné a vadászt, aminek a következményei nem lennének éppenséggel kellemesnek módhatóak. Prue egyébként észre sem vette, hogy ennyire besötétedet. Leparkolt a háza elé és belépet. A boleróját a fogasra téve indult a fürdőbe, mert úgy érezte, hogy ha most nem vesz egy zuhanyt, akkor menten elalszik. Éppen a blúzának a gombjait gombolta ki, amikor észrevett valamilyen mozgást a szemei sarkából. Ezután minden villámgyorsan történt Prue elővette a combjára erősített tőrt és a támadó nyakához szorította. Aki a falhoz vágta a nőt és karjait Prue csuklójára helyezve akadályozta meg, hogy az befejezze a mozdulatot.

• Tudod Tru, miattam igazán ne hagyd abba a vetkőzést, sőt kimondottan örülnék neki, ha folytatnád – vigyorgott rá a nőre kajánul a támadó.
• Meghiszem azt – jegyezte meg Prue bosszúsan. – Ugye, tudod, hogy te vagy az egyetlen, aki ezen a nevetséges becenéven hív engem?
• Már miért lenne nevetséges, ha én mondom? – lehelte a nő ajkaira a támadó csábítóan.
• Te semmit sem változtál, Kol – válaszolta Prue. Hagyta, hogy a tőr kicsússzon a kezéből és a földön landoljon. Közben az ős még jobban a falhoz szorítva hevesen megcsókolta a nőt, aki átkarolta a nyakát. Nos, én is és Klaus is rosszul tippeltünk Kol tartózkodási helyét illetően, gondolta Prue és átadta magát az ős közelében mindig fellobbant vágynak.